Ne légy barom! folytatás (6. rész)

Tudom elég régen voltam erre, de itt a suli, és a sok tanulni való. :S De kárpótlásként itt egy kis folytatás. ;) Remélem tetszik! :)

Vissza osontam a szobámba, majd nevetve beestem a puha párnák közé, magamra húztam a takarómat, és izgatottan mosolyogva vártam, hogy elnyomjon az álom és hamarabb érjen el a reggel.

Amilyen nehezen sikerült elaludnom, olyan könnyen tudtam felébredni. Gyorsan kipattantam az ágyamból, a fürdőbe rohantam, letusoltam, átöltöztem, majd még a hajammal bíbelődtem egy kicsit, de végül csak lazán összefogtam, és nyugodtságot színlelve mentem le a konyhába. Lent Georg, Gustav, és Tom kávézott. Nagyon kómás fejük volt szegényeknek. A basszer majdnem belefejelt az asztal lapjába, de ennek megelőzésére, olykor-olykor Tom megbökte. Viccesen néztek ki. Gustav levéve tekintetét a két jómadárról rám pillantott.
- Jó reggelt. - köszöntem mosolyogva, mire mindenki rám nézett, és kórusban köszöntek vissza.
Testvérem épp ekkor esett be a konyhába. A szó szoros értelmében, ugyan is az ajtófélfának akart támaszkodni, de nem jött össze, így azonnal a padlón találta magát.
- Reménytelen vagy. - léptem át felette, hogy én is kávéhoz juthassak.
- Én is szeretlek... - morogta az orra alatt, majd Tom kinyújtotta felé a kezét, és felsegítette.
A reggeli beszélgetés ezzel szinte le is zárult. Mindenki a koffeines italát szürcsölgette, mikor Bill becammogott a konyhába. A szemeim egyből tágra nyíltak várva, hogy megforduljon.
- Nagyon csendben vagytok. - motyogta a srác, a kávé kitöltése közben, mire mindenki ráfigyelt, de közben, élen velem a srácok az italt szürcsölték. - Mi a gáz? - fordult meg, és erőltetett magára egy 200 wattos mosolyt, mire mindenki sugárban ráköpte a kávét, és hatalmas nevetés közepette, vagy azt asztalra, vagy az alá dőlve röhögött. Egyszerűen nem kaptam levegőt a nevetéstől, és már gondolkozni kezdtem rajta, hogy mikor jutottam utoljára oxigénhez, de mikor ismét Billre pillantottam, újabb röhögőgörcs tört rám. Bill eddigi gyönyörű fehér fogsora, most metál kék színben pompázott.
- Mi van? Hé! - értetlenkedett, miközben elővett egy konyharuhát a tartóból, és elkezdte letörölni magáról a kávét.
- Nézd... - kezdett bele Tom, miközben testvérére mutatott, de nem bírta befejezni, mert egy újabb röhögőgörcs tört rá. - Tükör... Tükörbe! - vihogott, úgy hogy a könnyei patakokban folytak végig a kissé kipirult arcán.
Billnek nem kellett kétszer mondani, egyből a fürdő szobájába rohant, hogy megnézhesse mi váltotta ki ezt a reakciót. Gondosan elkezdte a tükör előtt átvizsgálni magát, de sehol semmit nem látott. Azt gondolta, hogy a többiek biztos csak szivatták ezzel, majd egy csábos mosolyt küldött magának egy kacsintás kíséretében, és akkor kiszúrt valamit. Elkerekedtek a szemei, és félve húzta nagy mosolyra a száját. Ez volt az a pont, ahol Bill idegrendszere egy pillanatra teljesen felmondta a szolgálatot, utat engedve a pánikrohamnak, és a hisztérikus hangjának.
A srác üvöltözésébe beleremegett a ház. Ennek a hangnak következtében jobbnak láttam, eltűnni a közelből, mielőtt Bill megtalálna fojtani. A kert végében levő kis tóhoz mentem, leültem a partjára, és mélyen belélegeztem a tiszta levegőt. Észre sem vettem, hogy nem vagyok egyedül. Pár pillanat múlva egy ismerős hang a nevemet mondta, mire én felpattantam a földről, és felé fordultam. Bill egy gyors mozdulattal valami spray szerű akármit fújt rám. Pontosítva az egész testemre. Rutinból a kezeimet magam elé kaptam, és próbáltam ellene védekezni, de esélyem sem volt.
- Bill! Bill! - nyögtem ki idegesen a nevét, összeszorított szemekkel, hisz nem szerettem volna, hogy az a vacak, bármi is legyen az, a szemembe kerüljön.
- Há! - mutatott rám dühösen.
- Mit há? Bill mi volt ez? - pillantottam a kezében levő flakonra. - Tartósított hegyi levegő? - viccelődtem volna, de irdatlanul elkezdett viszketni minden porcikám. - Ne! Ugye nem? - néztem rá könyörgőn, miközben össze-vissza vakarásztam magam, és idétlen mozdulatokkal lépkedtem egyik helyről a másikra.
- Viszkető spray. - nevetett. - Amiért kékre festetted a fogaimat! - mutogatott a metál kék fogsorára.
- Ez nem fair! - rinyáltam, miközben majd megbolondultam a viszketéstől.
Egy gyors ötlettől határozva kitéptem a srác kezéből a félig már üres flakon, és a tartalmának megmaradt részét ráfújtam.
- Ne Nita ezt ne! - kezdte volna letörölni, de késő volt.
- Áááh megőrülök. - vakaróztam, de ekkor megcsúszott a lábam, és Bill karját elkapva mind a ketten a tóba estünk. Az egyetlen amit hallhattak a többiek egy hatalmas sikítás volt, majd egy csobbanás.
Bill, és én egyszerre bukkantunk fel levegőt venni, majd én rutinból a számban levő vizet magam mellé köptem... Csak egy bökkenő volt, hogy épp a madárijesztő volt ott. Mikor megérezte az arcán a ráspriccelő vizet, unottan és dühösen csukta le a szemeit, majd lassan rám emelte a tekintetét.
- Ez most mire volt jó? - kérdezte lassan, miközben szaggatott mozdulatokkal letörölte az arcát.
- Nem láttam, hogy itt vagy. - mondtam ártatlanul, de legbelül egy cseppet sem bántam meg a tettem. - Oh és Bill... - kezdtem bele mosolyogva, mire egyből minden figyelmét rám összpontosította, és ekkor egy hatalmas pofont kevertem le neki.
- Héé! - kapta a kezét az arcához. - Ezt miért kaptam? - kérdezte felháborodva.
- Csak egy légy volt az arcodon. - feleltem egy bájvigyorral, majd egy újabb pofon érte immáron az arca másik oldalát.
- Ehh? - mordult rám idegesen, miközben széttárta a karjait, és tátott szájjal meredt rám.
- Visszaszállt a légy. - vontam vállat rezzenéstelen arccal, majd kiszúrtam, hogy egy rusnya és nagy fekete bogár mászik a haján.
- Nita! Meg ne próbáld! Nem veszem be azt, hogy ott van egy légy! - fenyegetőzött, miközben a mutató ujja már majdnem az arcomat súrolta.
- Rendben! - vágtam rá egy 200 wattos mosoly kíséretében, majd erőt vettem magamon, és kisiettem a vízből, ott hagyva a dühöngő srácot.

Ely az udvaron beszélgetett a fiúkkal, mikor melléjük sétáltam. Egy pillanatra mindenki rám nézett, majd hatalmas nevetésben törtek ki. A nagy jókedvet hallva Gréta néni kijött a házból, és felváltva rám, és a még mindig röhögő húgomra nézett. Nagyot sóhajtottam mielőtt feltettem volna a kérdésemet.
- Biztos túl késő, hogy egyke legyek? - pillantottam rá könyörgőn, mire ő mosolyogva bólintott.
- Igen. - adta tudtomra, majd visszament a konyhába.
Végignéztem az asztalnál ülő kis társaságon, majd erőt vettem magamon, és felmentem átöltözni. Egy egyszerű pánt nélküli vörös ruhát vettem fel, megszárítottam a hajam, és egy halvány sminket téve az arcomra visszavonszoltam magam a lentiekhez. Viccesen néztek ki, ahogy ugyan úgy ültek most, mint eddig.
- Mi van ideragadtatok? - poénkodtam, majd levágódtam tesóm mellé.
- Hogyne... Élvezzük a friss levegőt! - felelt Tom, miközben nagyot szívott a cigarettájából.
- Veszem észre... - mosolyodtam el, majd megérkezett Bill.
Frissen és üdén, talpig feketébe öltözve, belőtt hajjal, és hó fehér fogakkal. Átkoztam magam, amiért nem tettem több ételszínezőt a fogkrémjébe. Rám pillantott, majd gondolkozás nélkül lehuppant velem szembe, és szüntelenül vigyorgott. Erős késztetést éreztem arra, hogy behúzzak neki. A tekintete el sem mozdult a dekoltázsomról. A szemeimet forgatva tettem fel Billnek a nagy kérdésemet.
- Már megint mi van? A szemem fentebb van! - csesztem le.
- Csak tűnődöm... - támaszkodott az állára, majd felegyenesedett, és folytatta. - Miért hordasz melltartót? Nem nagyon van mit beletenned...
Első gondolat ami az eszembe jutott, hogy a pofám leszakad, de utána ismét előtört az ördögi énem, és kimondtam az én felvetésem is.
- Hmmm... Ez esetben, te miért hordasz alsónadrágot? - támaszkodtam meg a bal kezemen.
A körülöttünk levők ismét nevetésben törtek ki. Szerintem mostanság direkt keresik Bill, és az én társaságomat.
A csodás pillanatot Gréta néni zavarta meg.
- Kész az ebéd! - szólt ki nekünk az ablakon, majd mindenki lassan feltápászkodott a helyéről.
Elynek egyből beindult a fantáziája, mikor Bill nem messze tőlem beállt, a srácok mellé.
- Állj át a sötét oldalra Nita! - kezdett bele eltorzított hangon, miközben az énekesre mutatott.
- Minek? Hogy olyan sötét legyek, mint ő? - mutattam Billre fintorogva. - És per pillanat nem a ruhájára gondolok... - néztem rá a szemem sarkából.
Bill válasza csak annyi volt, hogy beintett. Én rögtönözve küldtem felé egy csókot, majd elnevetettem magam.
- Már nagyon elegem van belőletek! - durcázott be. - Szeressetek, vagy hagyjatok békén! - tette karba a kezét, elfordította a fejét és a szemeit is lehunyta, hogy fokozza a hatást.
Mi csak vállat vontunk és elindultunk ebédelni. Amint ezt kiszúrta a srác felháborodva kiáltott utánunk.
- Hé hova mentek? - tágultak ki a szemei, mire Tom kuncogva hátba veregette, és ők is utánunk indultak.