Nossss ahogy ígértem itt is a W.i.t.N. folytatása. Jó olvasást!
Puszi:
Ana
Whisper Into The Night
*2 héttel később*
Minden olyan gyorsan történt. Ely állandóan rosszul volt, és én sem éreztem magam fényesebbül. Nem
tudtuk mi történik. Andreas nem jött be hozzám, nem ért hozzám egészen addig a napig amíg
testvéremet el nem vitték egy rehabilitációs központba. Állítólag drogfüggő volt, de nagyon jól tudtam,
hogy ez hazugság. Bármibe fogadni mertem volna, hogy ez mind Andreas műve volt. Mikor este
megérkeztek a nővéremért, mozdulni sem tudtam. A teában, amit minden nap meg kellett innom, volt
valami, ami szinte élőhalottá változtatott. Nem tudtam sem beszélni, sem mozdulni, hiába hallottam Ely
sikoltozását. Hozzám nem jött be senki. Mint utólag kiderült, Andreas intézte így. Állítólag én egy
kiránduláson voltam, mikor ez történt. Az emberek, akik kirángatták ikremet a szobából, nevelőapám
emberei voltak. Később mindent beismert. Lefizette őket, hogy így sakkban tarthasson engem, és hogy ne
legyen senki, aki zavarhatja a felhőtlen életét, és rettenetes tetteit. A bőröndöm, ami az ágyam alatt volt,
már nem ért semmit. Ha bármivel is próbálkoztam volna, testvéremmel azonnal végeznek.
Akkor ott nem tudtam visszafogni magam. Miután beismert mindent dühösen rontottam neki. Nem
hittem, hogy ekkora erő lehet még bennem, hogy kék zöld foltosra dekoráljam az arcát, de sikerült. Pár
perc volt csupán, amíg sikerült lefognia, és felrángatnia a szobámba.
Talán életem legrosszabb éjszakája volt. És ha azt hittem, ez volt a legmélyebb pont ahová sűlyedhettem,
akkor nagyot tévedtem.
A csuklyámat a fejemre húzva siettem az utcán az egyik sikátor felé. Ez már a jól megszokott utammá vállt,
pár naponta megtettem, hisz tudtam, hogy akit keresek az mindig itt van.
Befordultam a sarkon és a félhomályban megláttam a srácot. Sietve mentem oda hozzá, a kezem
remegett a zsebeimben, így azokat ökölbe szorítottam.
- Nézzenek oda. - szólt a srác. - Ki van itt újra?- kárörvendő mosoly terült el az arcán.
- Ne szórakozz velem, tudod miért vagyok itt. - nyögtem dühösen.
- Azért, miért mindenki más is. - felelt egy fintor kíséretében, majd mélyet sóhajtva feltette a szokásos
kérdését. - Mit és mennyit?
- Heroin. Két zacskóval. - sütöttem le a szemem, majd görcsösen ökölbe szorított kezem elernyesztettem
és a pénz után kutakodtam a zsebemben.
- Egyebet? Füvet? - kérdezte, mikor már a kezében volt a cucc.
- Nem... - előhúztam a gyűrött bankjegyeket és gyors a kezébe nyomtam.
- Hát jó. - vont vállat, mire én kikaptam a kezéből a zacskókat, és hátat fordítva neki az utca felé indultam.
Szükségem volt rá. Úgy éreztem enélkül a csontjaim darabokra hullanak szét. Minden fájt, minden
annyira komplikált volt. Nem akartam többé gondolkozni. A suliban hallottam először arról, hogy kihez
kell fordulni, ha anyag kell. Nem hittem volna, hogy egyszer rávetemedek. De Ely hiánya, a tudat, hogy
bármikor baja eshet és az, hogy Andreas teába rejtett anyagától függőség jelent meg nálam egyszerűen
már túl sok volt. Nem volt senkim és semmim. Legfőképpen veszteni valóm.
Egy kihalt parkhoz siettem. Nem néztem senkire, nem figyeltem, hogy kik vannak a közelemben, csak
célirányosan törtem előre. Sokan közülünk itt lövik be magukat. Megkerestem a lehető legeldugottabb
helyet, elővettem a kiskanalat a táskámból, majd a gyújtóért és a fecskendőért nyúltam. Berögzült
mozdulattal készítettem elő magamnak mindent. Már hozzá tartozott az életemhez. Ez jelentette
számomra a túlélést. A kész anyagot felszívtam a fecskendőbe, majd azt a táskámra tettem. Tudtam, hogy
nem higiénikus, de leszartam.
Előszedtem a táskámból egy kis övet, és gyors a felkaromra tettem, majd megszorítottam. Felkaptam a tűt
és igyekeztem a lehető legjobban betájolni, hogy hova szúrjam. Immáron túl sok volt a kék és lila folt. Már
szinte észre sem vettem, ahogy a tű átszúrja a bőrömet és eléri az eremet. Pár pillanat csak, mire érzem
hogy az anyag szétárad a testemben, és kellemesen elkábulok. Szinte önkéntelenül húzom ki a tűt, és
ejtem az ölembe, a fejem pedig hátrabicsaklik. Nem akarom, hogy vége legyen.
- Mit művelsz? - tompán ér el felém az ijedt hang, de nem törődök vele, hisz úgy sem tudnék. - Hallasz?
Hé? - rázta meg a vállamat, majd letérdelt elém, és a fejemet óvatosan felé fordította. Csak akkor fogtam
fel kit látok.
- Bill? - Nyöszörögtem kábán.
- Hé, én vagyok. - simított végig az arcomon, majd felnézett a mellette álló alakra. Minden erőmet
bevetettem, hogy én is láthassam ki van még ott. - Mit csináljunk vele? - kérdezte Bill.
- Vigyük haza. - szólalt meg az illető. Nagyon ismerős volt a hangja, de egyben olyan távolinak tűnt. - Már
mint hozzánk haza. Anyáék úgy sincsenek otthon. - vágta rá gyorsan Bill arckifejezését látva.
- Tom? - pislogtam kábán.
- Én vagyok az csajszi. - lépett a látóterembe, majd minden elhomályosult, és egy másik világba repültem.
Annyit éreztem, hogy felemelkedek. Nem számított hová, csak el a szilárd talajtól. Messze Andreastól.
Halvány napsütésre ébredtem mely végigsimított fakó arcomon. Még az alapozómon keresztül is éreztem,
hogy a bőröm átmelegszik. A takarók puhán simítottak végig rajtam, ahol felhúzódtak a ruháim. Arcomat
a párnába fúrtam. Nem álltam még készen arra, hogy felkeljek és realizáljak bármit is.... Egészen egy
percig, utána sokként hatolt az agyamba, hogy már nem a parkban vagyok. De akkor hol lehetek?
Próbáltam összekaparni szétszórt emlékeimet. Valaki ott volt velem, de ki?
- Jó reggelt napsugár! - lépett be vidáman a szobába Tom. - Bill, Csipkerózsika felébredt. Hogy vagy? -
huppant le mellém az ágyra. Nagy ruhái csak úgy lógtak rajta. Kissé viccesnek látszott, hisz mindig is
vékony testalkatú volt.
- Tényleg? - sietett be Bill is, majd amint meglátta, hogy ébren vagyok, és teljesen összezavarodva
meredek rá, elmosolyodott. - Szia!
- Öhm...? - pislogtam rájuk, és igyekeztem úrrá lenni a pánikon.
- Azt hiszem jobban jársz, ha dalolni kezdesz kis madárkám. - feküdt be mellém Tom, majd kényelmesen a
feje mögött összekulcsolta a kezeit.
Bill átsietett a szobán, leült mellém, és az ágy túloldalán heverésző Tomra pillantott.
- Ne nézz így rám! - tágultak ki Tom szemei.
- Bocsi Tom miatt. - nyúlt volna a kezemért, de én gyors a takaró alá húztam. Amint ezt észrevette,
csalódottság futott végig az arcán, majd kemény tekintettel ismét rám meredt, és feltette a nagy kérdést. -
Mióta drogozol?
Egy ideig csak pislogtam rájuk, majd ennyit nyögtem ki.
- Mi közöd hozzá?
- Ana ne nehezítsd meg! - sóhajtott Bill, majd Tom közbevágott, mielőtt folytathatta volna.
- Ha nem válaszolsz kínvallatásnak vetünk alá! - düllesztette ki a szemeit, és próbált nem röhögni, amivel
sikerült megmosolyogtatnia. Komolyan. Hogy lehet valaki ennyire őrült?
- Csak az ügyvédem jelenlétében vagyok hajlandó válaszolni! - szegtem fel a fejem, miközben Billre
sandítottam. Ő viszont komoly volt.
- Tom légy szíves menj ki. - mondta szinte alig hallhatón, mire testvére az ég felé dobta fezeit, majd
felpattant az ágyról, és komótosan kilépdelt a szobából.
- Bill... - kezdtem volna, de belém fojtotta a szót.
- Nem, Ana most rám fogsz figyelni! - emelte meg a hangját, a szemében harag villant. - Lennél oly szíves
elmondani, hogy mi a fene ütött beléd? És ne kezdj nekem hazudozni! És hol van Ely?
Alig kaptam levegőt. Nem akartam beszélni erről, és nem is szabadott.
- Ha elmondhatnám... - kezdtem bele, de elhallgattam. Hogyan rázzam le? Sehogy sem tudtam elmondani
annyit, hogy ő elegendőnek tartsa, de közben a titkaimat is lepel mögött tudjam tartani.
- Elmondhatod... - szólt gyengéden, miközben mosolyogva végigsimított az arcomon. Az érintésére
összerezzentem, amit ő is észrevett. - Mikor veszítettelek így el? - csuklott el a hangja.
- Ne nehezítsd. - pislogtam ki egy könnyet a szememből, miközben próbáltam elhúzódni tőle.
- Szeretlek! - hajolt hozzám közelebb.
Az igéző barna szempárba néztem, majd tekintetem a telt ajkaira tévedt. Istenem azok az ajkak! Az agyam
azt sikoltotta, hogy Ne ne ne!, de a szívem csak még közelebb akart hozzá húzódni. Bill egy gyors
mozdulattal közelebb hajolt hozzám, és az ajkunk egybeforrt. Úgy csókoltuk egymást, minhta az életünk
múlna rajta. Még közelebb mászott hozzám az ágyon, majd egy könnyed mozdulattal fordított a
helyzeten, és az ölébe ültetett. Ebben a pillanatban azonban szinte kővé dermedt. Mind a ketten szaporán
vettük a levegőt, a karajit pedig szorosan körém fonta.
- Te fogytál! Nagyon könnyű vagy... - Bill riadt tekintetét látva lesápadtam. Éreztem, ahogy a kezével
felfedezőútra indul a ruhám alatt.
- Bill ne... - nyögtem ki a könnyimmel küzdve, de nem toltam el magamtól. Úgysem tudnám megállítani.
Én csak egy játékszer vagyok. Egy baba, amit mindenki a magáénak akar, aztán mikor megunja, csak
elhajítja. Kikapcsoltam. Úgyan úgy, mint amikor Andreas ér hozzám. A körülöttem lévő világ azonnal
megszűnt, a testemet elengedtem, és nem mozdultam. Vártam, hogy történjen, aminek történnie kell.
- Ana? - nézett rám ijedten Bill. - Mi a baj? Ana! - rázta meg a vállam, mire álmosan ránéztem.
- Nem számít. - suttogtam.
- Mi az, hogy nem számít! De igen, igen is számít! - mordult rám, és magához ölelt.
A könnyeim akaratlanul is hullani kezdtek, miközben Bill lassan eltolt magától. A pulóverem ujja
felhúzódott, szabaddá téve egy ki bőrfelületet.
- Mi a...? - nézett le e kezemre, majd óvatosan megfogta, és fentebb emelte, hogy jobban szemügyre
tudja venni. A szemei elkerekedtek a felismeréstől. Fentebb húzta a pulóver ujját egész a felkaromig. - Ki
tette ezt veled? - csuklott el a hangja, majd a felső alsó részéhez nyúlt, és mélyen a szemembe nézve kért
engedélyt. Bólintottam, mire óvatosan kibújtatott a nehéz szövetből. Riadtan tartotta vissza a lélegzetét,
miközben én még mindig próbáltan nem tudomást venni semmiről. Nem akartam érezni, csak ebben az
ürességben lebegni. - Ki tette ezt? - kérdezte újra, mire nagy nehezen ránéztem. Akkor fogtam fel. Tudja.
Már nincs visszaút. A valóság hirtelen csapott le rám. Mindennek vége!
- Bill... - néztem ijedten a szemébe. Az arcom sápadt volt, akár a hold, de Bill arcán sem ütközött ki több
élet. - Ez... ez... Erről nem szólhatsz senkinek! - kaptam fel a pulóverem, miközben lekászálódtam róla.
- Mi van? - kerekedtek el a szemei. - Ezt te sem gondolhatod komolyan! Egy épp bőrfelület sincs a
testeden. Mi történt veled? Mi történik veled? - emelte meg a hangját, mire összerezzentem.
- Ehhez neked semmi közöd. - suttogtam, és utáltam magam azért, mert ilyen gyenge voltam.
- Hogy mi? Ana ehhez az egész kibaszott világnak köze van! - ugrott fel az ágyból, és dühödten meredt
rám.
- Te ezt nem értheted! - álltam fel én is és dacosan a szemébe néztem.
- Akkor magyarázd el! - tárta szét a karjait. - Hallgatlak!
Ekkor kivágódott a szoba ajtaja, és Tom lépett be rajta.
