Novella író verseny!

Halihó drágáim! 

Jessie és Ena ismét novella író pályázatot hirdet. 

Bárki jelentkezhet, a novelláknál nincs megszabva, hogy milyen tartalmú legyen, pusztán a megadott dolgok szerepeljenek benne.

Ezekről bővebb információkat találtok ITT. ;)

Jelentkezni szintén a fenti linken tudtok, ott pedig megkapjátok az instrukciókat. 

Mivel többen is olvastok/írtok TWC kategóriában, ezért külön megkérdeztem Jessie-t, hogy lehet-e ilyen iromány is pályamű. A válasz pedig...... IGEN ! :D

Szóval ne fogjátok vissza magatokat, a jelentkezési határidő: 

2016. Június 20.

Jó munkát, és sok sikert kívánok minden jelentkezőnek!

Puszi:

Ana

Secrets 5. rész. =) (+16 +18)

Halihó. :)

Meghoztam a Secrets folytatását. Nem is húzom tovább az időtöket, jó olvasást! ;)

Puszi:

Ana

Secrets 5. rész

/Bill Kaulitz szemszöge/

Azt hiszem sokkot kaptam. Pár pillanatig csak pislogtam és próbáltam megemészteni Karina szavait, de nem akartam elhinni. Ez az ártatlannak tűnő lány hullákat rejteget a kertjében? Kizárt, biztos csak szívat. Ugye csak szívat?
- Bill! Figyelsz te rám? Sietnünk kell! - fogta két kezébe az arcom, és mélyen a szemembe nézett.
- Nem hiszem el. - feleltem, mire ő csak forgatta a szemeit.
- Sajnálom, de ez igaz, és most már engem is lelepleztél, mert a sheriffet keresni fogják és tudták, hogy ide jön. Át fognak kutatni mindent. - rémült tekintete átvándorolt az út felé, holott még csend honolt mindenhol.
- Azért voltál a virágágyásnál? - kérdeztem, miközben átkutattam a seriff zsebeit, és elvettem a pisztolyát, majd elkaptam a hulla lábát és vonszolni kezdtem a ház mögé.
- Nem. Az más. - felelte, miközben követett hátra. - Vigyük le a pincébe. Nincs időnk elásni. - nyitotta ki a pince lejáratának falapját.
Lent félhomály fogadott. Teli volt minden kerti szerszámokkal, kötelekkel, régi bútorokkal, és szőnyegekkel.
- Oké. - engedtem el a hullát. - Akkor most már mehetünk is. - indultam felfelé a lépcsőn, de Karina nem mozdult. - Hé... gyere... - néztem rá – indulnunk kell.
- Persze... - szipogott, és a könnyeit törölgette, de ő is a feljáróhoz lépett.
Mikor felértem azonnal pörgetni kezdtem az agyam. Hogyan tudnánk a lehető leggyorsabban a lehető legmesszebbre megpattanni? Lehetőleg feltűnés nélkül.
- Véletlenül nem rejtegetsz valahol egy kocsit? - néztem Karinára bizakodva, bár sejtettem mi lesz a válasza.
- Nem... - rázta a fejét. - Sajnálom. Bár... Nem messze innen lakik egy férfi, Joe egyik barátja. Tőle gyakran elkértük a kocsiját. - nézett rám.
- Király, akkor szedjük össze ami kell és pucoljunk innen. - vigyorodtam el.
Ritkán csillan meg ilyen lehetőség. Ha van egy kocsi, amit esetleg még nem is köröznek, akkor az egy kész főnyeremény. Talán újra láthatom Catarinát, és Tomot. Ahogy rájuk gondoltam a szívem újra megtelt. Lehet hogy gyilkos vagyok, de nekem is vannak szeretteim.
Tizenöt perc alatt bepakoltunk mindent ami fontos lehet. Karina még kifelé menet megállt a kis virágágyásnál, végigsimította a földet és nehezen, de utánam indult.
- Mutasd merre. - mosolyogtam rá, hátha felvidítom egy kicsit. Nem sikerült. Nem tudom, mit rejt az a kis virágos rész, de a fél szíve ott lehet eltemetve.
Az út a házig fél óráig tartott. Ha a régi lakásomnál ilyen messze lakott volna a szomszéd, akkor tuti nem öltem volna meg. Talán egyszer én is veszek egy kieső kis erdei házat.
- Maradj itt. Majd én megoldom. - mondta halkan, és a ház felé indult. Igyekeztem a lehető legjobban elrejtőzni, de elég közel is maradni ahhoz hogy ha bármi történik közbeléphessek. Eleget szenvedett már. Nem hagyom, hogy újra bántsák.

/Karina szemszöge/

Már majdnem az ajtónál voltam, a szívem pedig a torkomban dobogott. Sok mindent nem tud még Bill. Azt sem, hogy Anthony-t miért gyűlölöm tiszta szívemből. Nem mondtam neki semmit, és talán így a legjobb. El kell tűnnünk innen minél messzebbre és minél gyorsabban, és az egyetlen esély ez. Felemeltem a kezem, és bekopogtam. Pár pillanat múlva kitárult az ajtó, és Anthony magas, és vékony alakja tűnt fel. Szakálla és bajusza megnőtt, mióta nem láttam, de a gusztustalan vigyor az arcán nem változott.
- Szia szivi.
- Szia. Be kéne menjek a városba. Szeretném elkérni a kocsid. - igyekeztem kerülni a tekintetét.
- Oh valóban? Ugye tudod, hogy azért adni is kell valamit? - tűrt egy barna tincset a fülem mögé, amitől összerezzentem.
- Kifizetem az üzemanyagot. - suttogtam, mert többre nem futotta a félelemtől. Tudtam mire képes.
- Ugyan kislány, tudod, hogy én nem arra gondoltam. - markolt a hajamba, majd egy erős rántással magához húzott.
- Ne! - sikítottam fel, mire azt éreztem, hogy valaki kiránt az erős kéz szorításából, majd Anthony rémülten felnyög.
Bill volt az. A sherifftől elvett fegyvert Anthony homlokának nyomta, és gyilkos tekintettel meredt rá.

- Mit mondtál neki? Ismételd meg! Mi a faszomat mondtál neki? - préselte a falhoz fél kézzel.
Meglepődtem, hogy mekkora erő van benne. Viszont nekünk most a kocsija kellett, és nem hiányzott még egy hulla. Nem tudtam mit mondjak neki, hogy ne buktassam le. Végül csak egy épkézláb ötletem maradt. Óvatosan Bill vállára csúsztattam a kezem, majd hozzábújtam.
- Kedvesem. A kocsi. - suttogtam a fülébe. Meglepetten nézett rám, mire én csak kacsintottam.
- Oh tényleg. - mosolyodott el, majd tekintetét ismét a férfire szegezte. - Ide a kocsiddal, vagy egyenként vágom le az ujjaidat, és folytatom a további testrészeiddel.
- Egy kicsit lehetnél kedvesebb is. - ráztam a fejem.
- Igazad van. Ide a kocsiddal kérlek, vagy egyenként vágom le az ujjaidat. - mosolyodott el, mire én csak a szememet forgattam és besiettem a házba. Az ajtó melletti falon lógott a Dodge kulcsa. Mikor visszaértem hozzájuk csak Bill hangját hallottam.
- Mit szerettél volna tenni vele? Ha most lenne egy kis szabadidőm, biztos vagyok benne hogy újra rendezném a csontszerkezetedet. Mindenhol. Kezdve a tököddel, mert úgy látom, hogy csak azzal gondolkozol. - a hangja higgadt volt, ahoz képest, hogy épp veréssel fenyegetett valakit. Most már értem, miért fél tőle mindenki, engem viszont még mindig nem rémített meg.
- Ez csak egy kis szuka. Már mind megbasztuk nem lett volna újdonság neki! - nyüszítette.
Lefagytam, majd a düh vette át az uralmat bennem, és közelebb léptem hozzájuk.
- Hogy mi vagyok? - sziszegtem a fogaim között.
- Rina, semmi baj. - nézett rám Bill.
- De igen is van baj! - kiáltottam rá. - Én sosem akartam lefeküdni egyikőtökkel sem! Attól még ti megtettétek! Rohadt állatok vagytok, semmi mások! - kiabáltam, miközben könnyeim már patakokban folytak. Bill tekintetében sajnálatot láttam, majd átvette a helyét a gyilkos düh.
- Hogy mit tettél vele? - nyomta még jobban Anthony fejéhez a pisztolyt. - Válaszolj te kretén! - kiáltott rá, majd elengedte, és félig elfordult tőle. Pár másodperc volt csupán, mikor a pisztoly markolatával fejbe verte a srácot, az pedig elterült a földön.
- Ne öld meg! - sikítottam.
- Azután, amit veled tett? - nézett rám dühösen.
- Azon már nem változtathatunk, viszont nem kell több hulla. - suttogtam neki, hogy csak ő hallja. - El kell tűnnünk, és ő félrevezetheti őket.
- Vagy utánunk küldi őket. - szállt vitába velem Bill.
- Nem merné megtenni. - néztem a szemébe. - Kérlek. - könyörögtem, mire ő csak szem forgatva bólintott.
- Na seggfej, úgy döntöttem nem öllek meg, de ha bárki is erre jönne, te nem láttál minket. Értve? - állította talpra Anthony-t.
- Szemét. - nyögte.
- Nem hallottam, mit mondtál... - lökte a falnak. - Ugye szeretnél élni? Lehetőleg minden végtagoddal. - a srác csak bólintott. - Nagyon helyes. Akkor kussolni fogsz. - mosolygott Bill, elengedte, majd még egyszer felé fordult, pont mint Columbo hadnagy a filmben. - Oh és ezt.... - ököllel gyomorszájon vágta a srácot. - A szukáért kapod.

Folyt. köv. :)