Sziasztok!
Kissé megkésve, de meghoztam a Secrets folytatását. Ráadásul egy hosszabb részt hoztam a késés miatt. :D
Nem is húzom tovább az időtöket, jó olvasást! ;)
Nem is húzom tovább az időtöket, jó olvasást! ;)
Puszi:
Ana
Secrets 6. rész

Tetszett a kocsi. Mindig is imádtam a terepjárókat, de sosem vettem magamnak. Nem emlékszek miért nem. Oh de, mert köröztek. Mióta beszálltunk a Dodge Ram-ba le sem lehetett törölni a vigyort az arcomról.- Rinának szólítottál. - mondta Karina, miközben engem figyelt.
- Tetszik ez a becézés. De ha szeretnéd, többé nem szólítalak így. - ajánlottam fel.
- Tetszik. Sosem volt becenevem.
Ezt sajnos el tudtam képzelni. Abban a rövid időben, amit a házánál töltöttünk, még egy hülye is rájött volna, hogy ő egy senkinek számított. Pedig nem volt rossz ember. Ebben száz százalékig biztos voltam. Végezhetett volna velem, elzavarhatott volna, de nem tette. Nem volt egyszerű a döntése, de még sem tett semmit ellenem.
- Akkor mától így foglak becézni. - mosolyogtam rá, de ő csak fal fehéren bámult egy pontot a műszerfalon. - Valami baj van?
- Bo.. bogár... - dadogta reszketve még mindig azt az egy pontot nézve.
A fekete műszerfalon egy apró poloska bogár tanyázott. Nem volt nagyobb egy kis gombnál. Kérdőn néztem rá, de a reakciójából már leszűrtem, hogy mit szeretne. Félrehúzódtam a kocsival, majd kiszálltam és átsétáltam az ő oldalára. Kinyitottam az ajtót, és egy papír zsebkendővel, amit Karina eddig hősiesen szorongatott a kis bogár felé nyúltam.
- Le ne essen! - visított fel. Ízig vérig nő volt.
- Nem fog, nem fog... - mondogattam neki, majd egy könnyed mozdulattal eltávolítottam a jószágot, és elhajítottam a fűbe. - Most már túléled? - vontam fel a szemöldököm játékosan, mire egy gyilkos pillantás volt a jutalmam.
- Ne gonoszkodj! - biggyesztette le telt ajkait.
- Pont, mint Catarina. - morogtam az orrom alatt, majd visszasasszéztam a vezetőoldali üléshez, és beszálltam a kocsiba.
Karina csendben figyelt. Szemei kíváncsian méregettek.
- Ki az a Catarina? - kérdezte halkan.
Összeszorítottam a számat, és igyekeztem lenyugodni. Csak én lehetek ilyen ostoba, hogy hangosan kimondom ezt a nevet. A nevet, amit senkinek sem kéne megtudnia. Dühösen markoltam a kormányt, körmeim belemélyedtek a puha műbőr borításba, majd beindítottam a Dodge-ot és a gázpedálra léptem.
Hosszú ideig a csend uralkodott köztünk. Mikor már kissé lehiggadtam átnéztem a lányra. Lesütött fejjel ült és a kezét bámulta, ami az ölében foglalt helyet. Bűntudatom támadt. Elvégre én voltam meggondolatlan.
- Róla nem beszélünk. - mondtam végül, mire ő csak némán bólintott.
Ismét csend nehezedett ránk. Már átszeltünk több megyét is, de még mindig nem voltunk elég távol. Ráadásul bárki könnyen felismerhet minket. Leginkább engem.
- Amint tudunk meg kell állnunk egy drogériánál.
Ismét csak bólintott. Ennyire megbántottam volna?
/Karina szemszöge/
Feldühítettem.
Pedig nem akartam, csak tudni szerettem volna, hogy ki az a lány.
Furcsa szorítást érzek a mellkasomban mióta felkerült ez a téma.
Legutóbb mikor ilyet éreztem akkor elvesztettem valakit, aki a
világot jelentette nekem.
A gondolataimat Bill zavarta meg, mikor a kezét a szemeim előtt rázta. Egy parkolóban voltunk, egy éjjel-nappali drogéria előtt.
- Mi? - tértem magamhoz.
- Veszel hajfestéket? - nézett a szemembe. - Én nem mehetek be, mert be van kamerázva az üzlet.
- Persze. - dadogtam. Kissé megrémültem a helyzettől. Szinte el is felejtettem, hogy szökésben vagyunk. A pánik gondolom eléggé kiült az arcomra, mert Bill halványan elmosolyodott, és megfogta a kezem.
- Ne aggódj, itt vagyok melletted. Pikk-pakk túl leszel rajta, és újra itt ülsz majd a kocsiban.
Némán bólintottam, majd mély levegőt vettem és kiszálltam a kocsiból. A vékony pulcsimat összehúztam magamon, mikor a hűvös szél belekapott a hosszú barna hajamba. Végigsétáltam a parkolón egyenesen a bejáratig, majd egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra, és köszöntem a biztonsági őrnek, aki épp egy takarítóval beszélgetett. A harmincas éveiben járó férni mosolyogva bólintott vissza. Felkaptam egy kosarat, majd célirányosan elindultam a kozmetikai termékek irányába.
Hajfestékek egész sora fogadott. A jég szőkétől, a feketén át egészen az extrém színekig. Most mit tegyek? Melyik színt válasszam? Bill, bárcsak itt lennél mellettem.
/Bill Kaulitz szemszöge/
Már 15 perce bent van. Valami rosszul sült el? Bepánikolt és lebukott? Kérdések sorozata ostromolta az agyamat, míg ujjaimmal a kormányon doboltam, és idegesen pásztáztam a környéket. 2 perc telt el mikor végre megláttam a kasszánál kezében egy nagy papírzacskóval. Mosolygott és valamit mondott a bent levőknek, majd lassan elindult a Dodge felé.
Mikor rám nézett az arca elsápadt. Ekkor esett le, hogy valószínűleg gyilkos pillantásokat lövellhettem felé. Bocsánatkérően megvontam a vállam. A rutin és az évek. Karina lassan kinyitotta az ajtót, majd a csomagot a kezembe nyomva beszállt mellém.
- Ne haragudj. - néztem rá, mire Rina kérdőn a szemembe nézett. - Nem akartalak megijeszteni. Tudom, néha elég rémisztő vagyok.
A gondolataimat Bill zavarta meg, mikor a kezét a szemeim előtt rázta. Egy parkolóban voltunk, egy éjjel-nappali drogéria előtt.
- Mi? - tértem magamhoz.
- Veszel hajfestéket? - nézett a szemembe. - Én nem mehetek be, mert be van kamerázva az üzlet.
- Persze. - dadogtam. Kissé megrémültem a helyzettől. Szinte el is felejtettem, hogy szökésben vagyunk. A pánik gondolom eléggé kiült az arcomra, mert Bill halványan elmosolyodott, és megfogta a kezem.
- Ne aggódj, itt vagyok melletted. Pikk-pakk túl leszel rajta, és újra itt ülsz majd a kocsiban.
Némán bólintottam, majd mély levegőt vettem és kiszálltam a kocsiból. A vékony pulcsimat összehúztam magamon, mikor a hűvös szél belekapott a hosszú barna hajamba. Végigsétáltam a parkolón egyenesen a bejáratig, majd egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra, és köszöntem a biztonsági őrnek, aki épp egy takarítóval beszélgetett. A harmincas éveiben járó férni mosolyogva bólintott vissza. Felkaptam egy kosarat, majd célirányosan elindultam a kozmetikai termékek irányába.
Hajfestékek egész sora fogadott. A jég szőkétől, a feketén át egészen az extrém színekig. Most mit tegyek? Melyik színt válasszam? Bill, bárcsak itt lennél mellettem.
/Bill Kaulitz szemszöge/
Már 15 perce bent van. Valami rosszul sült el? Bepánikolt és lebukott? Kérdések sorozata ostromolta az agyamat, míg ujjaimmal a kormányon doboltam, és idegesen pásztáztam a környéket. 2 perc telt el mikor végre megláttam a kasszánál kezében egy nagy papírzacskóval. Mosolygott és valamit mondott a bent levőknek, majd lassan elindult a Dodge felé.
Mikor rám nézett az arca elsápadt. Ekkor esett le, hogy valószínűleg gyilkos pillantásokat lövellhettem felé. Bocsánatkérően megvontam a vállam. A rutin és az évek. Karina lassan kinyitotta az ajtót, majd a csomagot a kezembe nyomva beszállt mellém.
- Ne haragudj. - néztem rá, mire Rina kérdőn a szemembe nézett. - Nem akartalak megijeszteni. Tudom, néha elég rémisztő vagyok.

Egy pár pillanatig csak döbbenten pislogtam, majd furcsa jókedv kerített hatalmába, elmosolyodtam és kezemmel lágyan végigsimítottam a lány fakó arcán.
- Egy igazi csoda vagy Karina Swarz. - a lány eddig sápadt arcán most halvány pír terült szét.
Nagy nehezen visszarángattam magam a valóságba.
- Milyen festékeket vettél? - túrtam bele a papírzacskóba.
- Jég szőkét, feketét és vöröset. - mondta félve.
Mély lélegzetet vettem, és igyekeztem mindent feldolgozni, ami ebben az egy napban történt. A hajfestéket majd megoldjuk, de előbb kell egy biztonságos hely, ahol meghúzhatjuk magunkat este. A további tervekkel, majd később foglalkozok, bár tudom, hogy úgy is ezen fog pörögni az agyam addig amíg el nem érünk Németországba. Vissza az otthonomba. Vissza Tomhoz és Catarinához.
Folyt. köv. ;)