-
Fel kell hoznom a békákat a pincéből. - morogtam az orrom alatt.
Amint
letettem az édességet a pincébe siettem, ahol a kis ugrálós
drágaságoknak kellett volna lenniük, de csalódottan vettem észre,
hogy megléptek. Szomorúan lépkedtem fel a szobámba, mikor Elybe
ütköztem.
- Jézusom! Jól vagy? - nézett végig rajtam.
- Nem... Elmentek... - ráztam a fejem drámaian, miközben kegyetlenül túljátszottam magam.
- Kik? Az ikrek? - kerekedtek el a szemei.
- Nem tudom, hogy ikrek voltak-e. - vettem egy mély levegőt, majd lassan testvéremre emeltem a tekintetem. - Az összes békám megszökött... - mondtam ki végül, miközben próbáltam nem mosolyogni ikrem reakcióján.
Az arcáról egyből eltűnt az aggódás, és összeszűkített szemekkel lesett rám. Volt egy sejtésem a gondolatára, és hogy jó messzire küldene most el, de csak kettő szót nyögött ki.
- Csezd meg! - tette karba a kezét.
- Oh! Jut eszembe! - néztem rá izgatottan.
- Mi van? - lesett rám gyanakodva.
- Te jössz velem L.A.-be! - vigyorogtam, majd folytattam. - Ami azzal jár, hogy magassarkút húzol, kecsesen lépkedve jössz majd mellettem, és kapsz egy gyönyörű sminket is.
- Nincs az az Isten! - mondta, majd én egy ördögi mosollyal illettem meg őt.
- Miben fogadunk? - húztam fel a szemöldököm.
Elynek, ha lehet még jobban kitágultak a szemei. Most már jobban hasonlított egy anime, vagy manga figurára, mint egy emberre.
- Mire gondolsz? - kérdezte félve.
- Mondjuk, egy kicsit leülnék Grétával beszélgetni... - vigyorogtam, és már kezdtem érezni, hogy az ördög szarvaim nyomják a fejem.
- Még is mit mondanál? - nézett rám úgy, mintha már győzött is volna.
- Hmmm... - tesómat végigmérve, lassan lépkedtem körülötte, miközben folytattam a tökéletes meggyőzős elméletem. - A múltat.. A jelent... - néztem a szemébe, miközben elé áltam. - A jövőt.
- A jövőt? - kérdezte vékony hangon, miközben totál ilyedten nézett rám. - Miféle szörnyeteg vagy te? - egy pillanatra elhallgatott, majd kihúzta magát, és fenyegetően a szemembe nézett. - Na ide figyelj drága UFO-cskám... - kezdett bele, miközben felém nyújtotta a mutató ujját, majd folytatta. - Hozd vissza Nitát, mert én vele akarok tárgyalni!
- Sajnálom, ő most nem elérhető. Nyomás le a pajtához! - intettem az említett hely felé, majd ismét tesómra szegeződött a figyelmem. Jah, és hozz magassarkút... Minimum10 centiset. - kacsintottam, mire Ely teljesen elsápadt.
40 perc múlva már a pajtánál voltunk, és nővérem próbálta az utasításaimat követni. Az első feladat szerintem egyszerű volt, hisz a magassarkújában, kecsesen kellett mennie, a padtól a pajta ajtajáig. Reménytelen eset volt. Úgy rángatta magát, mint egy rongybabát szoktak. A mozgását, nem tudtam egy élőlényhez sem hasonlítani. Ráadásnak háromszor csókolózott össze a földdel. Még Zafír is ijedten nézte mellettem, hogy a gazdája, mi a francot művel, és ha tudott volna beszélni egész biztos az lett volna az első kérdése, hogy hívjunk-e mentőt neki.
- Ely! Ráz az áram, vagy mi a francért nem tudsz normálisan menni? - fáradtam. - Ezt így kell. - álltam fel, majd szépen lassan, és ami a legfontosabb, hogy kecsesen végig mentem az általa veszettül hosszú távon. - Nos? Érzel magadban elég erőt, hogy ezt utánam csináld? - kérdeztem, de tesóm arcán már ott volt a válasz. Fintorogva, és értetlenül nézett rám. - Hjajj... Tudod mit? Inkább ne válaszolj. Még 2 kör! - adtam ki az utasítást, majd ismét helyet foglaltam a padon, és a kezemen megtámasztottam a fejem.
- Reménytelen eset. - mondtam Zafírnak, mire ő csak bólogatott nekem.
A második kör végére sikerült, aránylag úgy mennie, mint egy emberi lénynek, így jöhetett a nehezítés. Ely megrökönyödve nézte, hogy mi a francért viszek neki 4 vastag könyvet.
- Ha ezt be kell magolnom akkor nem érdekel, hogy beköpsz bármit is tudnál rólam mondani! - kezdett hisztizni, mire én csak a szemeim forgattam.
- Tedd a fejedre. - nyomtam a kezébe.
- Mi a fenének? Nem arra találták fel a sapkát? - lesett rám az animés szemeivel.
- A tartásod pocsék! Javítunk rajta! Gyerünk. - tapsoltam kettőt, mire morgott valamit az orra alatt, de megtette, amit kértem tőle.
Ez a feladat még érdekesebbre sikerült, mint azt vártam. A könyvek folyton le akartak esni a fejéről, ő meg csetlett-botlott minden második lépésnél.
- Zafír, lehet inkább téged viszlek el a divatbemutatóra. - néztem rá.
Szegény lónak elkerekedtek a szemei, majd ellépett mellőlem egyet.
- Most meg mi van? Amúgy is várom a hercegem... A fehér paripán... - lestem, rá, mire azonnal vissza jött mellém.- Ezt bezzeg nem kell kétszer mondani.
- Na milyen vagyok? - kérdezte Ely, majd abban a szent pillanatban meg is botlott, így elhasalt a földön, a könyvek pedig ráestek.
Én a kezemet a szemem elé tettem. Ezt nem akartam látni, mert akkor tuti olyan röhögésben törtem volna, ki, hogy még Penzbergben is hallották volna. Zafír is felemelte a patáját a szemeihez, miközben lehajtotta a fejét. Belül biztos ő is röhögött.
- Héé! - háborodott fel ikrem.
- Na jó, akkor menjünk hosszabb távra... - pillantottam Elyre. - A könyvek nélkül mielőtt maradandó agykárosodást kapsz. - Zafír hatalmasat nyerített. Le mertem volna fogadni, hogy nevet. - Tudom Zafír, hogy a gazdád fejében nincs minek megsérülnie, de ne légy gonosz. - kacsintottam rá.
- Egyszer tudjam leműteni a lábamról a magassarkút... - morgott az orra alatt, miközben gyilkos pillantásokat vetett ránk.
- Most pedig suhanunk! - lépdeltem el mellette könnyedén.
- Mi az Istent csinálunk? - nyögött fel, majd próbált utánam futni, mire megint elhasalt. Azt hiszem sok alapozóra lesz szükségünk.
- Nos. - kezdtem bele a magyarázásba, mikor utolért. - Szépen egyenletes tempóban, popsiriszálással lépkedünk egész a házig, és aztán pihenhetsz. - mutattam az épület felé mosolyogva.
- Ez a suhanás? - kérdezte megerősítésre várva.
- Igen. - feleltem, majd tesóm jó erősen a földnek vágta a lábát, lépésnek nevezve azt. - Te most toporzékolsz?
- Nem kéne beszólni! - nézett rám gyilkos szemekkel.
- Suhanj! - lépkedtem előtte úgy mint a levegőben repkedő pillangó.
- Jó jó suhanok már. Mint Batman bazd meg! - morgott.
- Jézusom! Jól vagy? - nézett végig rajtam.
- Nem... Elmentek... - ráztam a fejem drámaian, miközben kegyetlenül túljátszottam magam.
- Kik? Az ikrek? - kerekedtek el a szemei.
- Nem tudom, hogy ikrek voltak-e. - vettem egy mély levegőt, majd lassan testvéremre emeltem a tekintetem. - Az összes békám megszökött... - mondtam ki végül, miközben próbáltam nem mosolyogni ikrem reakcióján.
Az arcáról egyből eltűnt az aggódás, és összeszűkített szemekkel lesett rám. Volt egy sejtésem a gondolatára, és hogy jó messzire küldene most el, de csak kettő szót nyögött ki.
- Csezd meg! - tette karba a kezét.
- Oh! Jut eszembe! - néztem rá izgatottan.
- Mi van? - lesett rám gyanakodva.
- Te jössz velem L.A.-be! - vigyorogtam, majd folytattam. - Ami azzal jár, hogy magassarkút húzol, kecsesen lépkedve jössz majd mellettem, és kapsz egy gyönyörű sminket is.
- Nincs az az Isten! - mondta, majd én egy ördögi mosollyal illettem meg őt.
- Miben fogadunk? - húztam fel a szemöldököm.
Elynek, ha lehet még jobban kitágultak a szemei. Most már jobban hasonlított egy anime, vagy manga figurára, mint egy emberre.
- Mire gondolsz? - kérdezte félve.
- Mondjuk, egy kicsit leülnék Grétával beszélgetni... - vigyorogtam, és már kezdtem érezni, hogy az ördög szarvaim nyomják a fejem.
- Még is mit mondanál? - nézett rám úgy, mintha már győzött is volna.
- Hmmm... - tesómat végigmérve, lassan lépkedtem körülötte, miközben folytattam a tökéletes meggyőzős elméletem. - A múltat.. A jelent... - néztem a szemébe, miközben elé áltam. - A jövőt.
- A jövőt? - kérdezte vékony hangon, miközben totál ilyedten nézett rám. - Miféle szörnyeteg vagy te? - egy pillanatra elhallgatott, majd kihúzta magát, és fenyegetően a szemembe nézett. - Na ide figyelj drága UFO-cskám... - kezdett bele, miközben felém nyújtotta a mutató ujját, majd folytatta. - Hozd vissza Nitát, mert én vele akarok tárgyalni!
- Sajnálom, ő most nem elérhető. Nyomás le a pajtához! - intettem az említett hely felé, majd ismét tesómra szegeződött a figyelmem. Jah, és hozz magassarkút... Minimum10 centiset. - kacsintottam, mire Ely teljesen elsápadt.
40 perc múlva már a pajtánál voltunk, és nővérem próbálta az utasításaimat követni. Az első feladat szerintem egyszerű volt, hisz a magassarkújában, kecsesen kellett mennie, a padtól a pajta ajtajáig. Reménytelen eset volt. Úgy rángatta magát, mint egy rongybabát szoktak. A mozgását, nem tudtam egy élőlényhez sem hasonlítani. Ráadásnak háromszor csókolózott össze a földdel. Még Zafír is ijedten nézte mellettem, hogy a gazdája, mi a francot művel, és ha tudott volna beszélni egész biztos az lett volna az első kérdése, hogy hívjunk-e mentőt neki.
- Ely! Ráz az áram, vagy mi a francért nem tudsz normálisan menni? - fáradtam. - Ezt így kell. - álltam fel, majd szépen lassan, és ami a legfontosabb, hogy kecsesen végig mentem az általa veszettül hosszú távon. - Nos? Érzel magadban elég erőt, hogy ezt utánam csináld? - kérdeztem, de tesóm arcán már ott volt a válasz. Fintorogva, és értetlenül nézett rám. - Hjajj... Tudod mit? Inkább ne válaszolj. Még 2 kör! - adtam ki az utasítást, majd ismét helyet foglaltam a padon, és a kezemen megtámasztottam a fejem.
- Reménytelen eset. - mondtam Zafírnak, mire ő csak bólogatott nekem.
A második kör végére sikerült, aránylag úgy mennie, mint egy emberi lénynek, így jöhetett a nehezítés. Ely megrökönyödve nézte, hogy mi a francért viszek neki 4 vastag könyvet.
- Ha ezt be kell magolnom akkor nem érdekel, hogy beköpsz bármit is tudnál rólam mondani! - kezdett hisztizni, mire én csak a szemeim forgattam.
- Tedd a fejedre. - nyomtam a kezébe.
- Mi a fenének? Nem arra találták fel a sapkát? - lesett rám az animés szemeivel.
- A tartásod pocsék! Javítunk rajta! Gyerünk. - tapsoltam kettőt, mire morgott valamit az orra alatt, de megtette, amit kértem tőle.
Ez a feladat még érdekesebbre sikerült, mint azt vártam. A könyvek folyton le akartak esni a fejéről, ő meg csetlett-botlott minden második lépésnél.
- Zafír, lehet inkább téged viszlek el a divatbemutatóra. - néztem rá.
Szegény lónak elkerekedtek a szemei, majd ellépett mellőlem egyet.
- Most meg mi van? Amúgy is várom a hercegem... A fehér paripán... - lestem, rá, mire azonnal vissza jött mellém.- Ezt bezzeg nem kell kétszer mondani.
- Na milyen vagyok? - kérdezte Ely, majd abban a szent pillanatban meg is botlott, így elhasalt a földön, a könyvek pedig ráestek.
Én a kezemet a szemem elé tettem. Ezt nem akartam látni, mert akkor tuti olyan röhögésben törtem volna, ki, hogy még Penzbergben is hallották volna. Zafír is felemelte a patáját a szemeihez, miközben lehajtotta a fejét. Belül biztos ő is röhögött.
- Héé! - háborodott fel ikrem.
- Na jó, akkor menjünk hosszabb távra... - pillantottam Elyre. - A könyvek nélkül mielőtt maradandó agykárosodást kapsz. - Zafír hatalmasat nyerített. Le mertem volna fogadni, hogy nevet. - Tudom Zafír, hogy a gazdád fejében nincs minek megsérülnie, de ne légy gonosz. - kacsintottam rá.
- Egyszer tudjam leműteni a lábamról a magassarkút... - morgott az orra alatt, miközben gyilkos pillantásokat vetett ránk.
- Most pedig suhanunk! - lépdeltem el mellette könnyedén.
- Mi az Istent csinálunk? - nyögött fel, majd próbált utánam futni, mire megint elhasalt. Azt hiszem sok alapozóra lesz szükségünk.
- Nos. - kezdtem bele a magyarázásba, mikor utolért. - Szépen egyenletes tempóban, popsiriszálással lépkedünk egész a házig, és aztán pihenhetsz. - mutattam az épület felé mosolyogva.
- Ez a suhanás? - kérdezte megerősítésre várva.
- Igen. - feleltem, majd tesóm jó erősen a földnek vágta a lábát, lépésnek nevezve azt. - Te most toporzékolsz?
- Nem kéne beszólni! - nézett rám gyilkos szemekkel.
- Suhanj! - lépkedtem előtte úgy mint a levegőben repkedő pillangó.
- Jó jó suhanok már. Mint Batman bazd meg! - morgott.
Tesóm
annyira belefeledkezett a gyakorlatba, hogy észre sem vette, mikor
Bill kilépett elé.
- Hé! - szólt rá, mikor majdnem neki ment a tesóm.
- Hé! Itt suhanok nem látod! - förmedt rá, majd folytatta az útját a ház felé.
Bill felvont szemöldökkel bámult a lány után, aki már rég beért a házba, majd valaki finoman megütögette a vállát. A srác ijedten fordult hátra, majd mikor meglátta testvérét, meg könnyebbülten engedte ki a réület miatt bent tartott levegőt.
- Tom... - ejtette ki a nevét.
- Cső öcsi. Nem láttad Elyt? - mosolygott rá ragyogó barna szemekkel.
- Épp most suhant be a házba. - intett egyik kezével a ház felé.
- Hé! - szólt rá, mikor majdnem neki ment a tesóm.
- Hé! Itt suhanok nem látod! - förmedt rá, majd folytatta az útját a ház felé.
Bill felvont szemöldökkel bámult a lány után, aki már rég beért a házba, majd valaki finoman megütögette a vállát. A srác ijedten fordult hátra, majd mikor meglátta testvérét, meg könnyebbülten engedte ki a réület miatt bent tartott levegőt.
- Tom... - ejtette ki a nevét.
- Cső öcsi. Nem láttad Elyt? - mosolygott rá ragyogó barna szemekkel.
- Épp most suhant be a házba. - intett egyik kezével a ház felé.
-
Hogy mi a jó eget csinált? - kerekedtek el Tom szemei, mire Bill
csak a fejét rázta.
- Én meg sem próbálom megérteni a női elmét... - mondta, majd mély levegőt vett, és hatalmas nyugodtsággal fújva ki azt folytatta. - Bonyolult terület. - hagyta ott a tesóját, majd elindult a ház felé azzal a céllal, hogy koffeinhez jusson. Már majdnem este volt, de úgy vélte az nem fog ártani.
Épp nővéremmel beszélgettem, mikor a srác belépett az ajtón, se szó, se beszéd a kávéfőzőhöz lépett, töltött magának egy adag kávét, majd leült az asztalhoz, és érdeklődve figyelt minket. Próbáltam róla nem tudomást venni, de meg kell hagyni nagyon idegesítő volt, ahogy szó nélkül majdnem levetkőztetett a szemeivel.
- Én meg sem próbálom megérteni a női elmét... - mondta, majd mély levegőt vett, és hatalmas nyugodtsággal fújva ki azt folytatta. - Bonyolult terület. - hagyta ott a tesóját, majd elindult a ház felé azzal a céllal, hogy koffeinhez jusson. Már majdnem este volt, de úgy vélte az nem fog ártani.
Épp nővéremmel beszélgettem, mikor a srác belépett az ajtón, se szó, se beszéd a kávéfőzőhöz lépett, töltött magának egy adag kávét, majd leült az asztalhoz, és érdeklődve figyelt minket. Próbáltam róla nem tudomást venni, de meg kell hagyni nagyon idegesítő volt, ahogy szó nélkül majdnem levetkőztetett a szemeivel.
-
A bugyim, és a melltartóm marad. - néztem rá unottan, miközben
helyet foglaltam vele szemben.
- Már késő. - vigyorgott kajánul, mire én fintorogva beintettem neki.
Ő csak kacsintott egyet. Próbáltam nem felvenni az idétlenségét, ezért tesómra pillantottam, aki épp egy nagy tányér sütivel ült le az asztalhoz.
- Ely! Teszed azt el! - parancsoltam rá.
- Ne is álmodj róla! - nézett rám fenyegetően.
- Ely ne kelljen még egyszer mondanom! - néztem rá szigorúan. - Ha így folytatod a nassolást, akkor nem fogsz beleférni a ruhába mit hoztam neked!
- De ne már! - könyörgően pillantott rám reménykedve, hogy meggyőz, de nem volt szerencséje. - Jól van! - lökte arrébb a tányért. - Remélem most boldog vagy fakír edző! - állt fel durcásan ott hagyva Billel, aki vigyorogva méregetett engem.
- Most meg mit bámulsz? - fáradtan könyököltem az asztalra.
- Fantáziálok. - nyalta meg az alsó ajkait, én pedig próbáltan nem észrevenni, hogy mennyire dögösen csinálta.
- Bill... Olyan van, hogy egy emberből elő jön az állat... - álltam meg egy pillanatra, majd egy sóhajtás kíséretében folytattam. - De olyan van, hogy belőled néha előjön az ember? - ráncoltam a homlokom.
- Szeretlek... - villantotta rám vakítóan fehér fogsorát.
- Én meg utállak. - vontam vállat.
- Pocsékul hazudsz. - rázta a fejét.
- Te meg pocsékul énekelsz. - vágtam rá, majd felpattantam a székről, és az emelet felé indultam. Mikor hátra pillantottam annyit láttam, hogy Georg veszi át a helyem. Észere sem vettem mikor jött be, vagy azt hogy elmentem volna mellette. Csalódott voltam a pocsék megfigyelő képességem miatt.
- Nem szeret! - mondta Bill idegesen. Hisz még is csak az EGO-jába gázoltam. - De előbb, vagy utóbb akkor is az enyém lesz!
- Bill. Ha egy nő azt mondja, hogy utál az nem azt jelenti, hogy nem szeret, hanem azt, hogy egy seggfej vagy! - magyarázta neki a gitáros. Válaszként csak egy sóhaj érkezett az énekestől.
Mikor felértem a szobámba, azonnal a táskámhoz vittek a lábaim. Egy ideig nem is tudtam mit keresek, majd az ételszínezékes dobozom akadt a kezembe, amit elfelejtettem Gréta néninek odaadni. Valami érdekes tortát akart belőle sütni, nekem viszont egy sokkalta jobb ötletem támadt. Felkaptam egy kék színezőt, majd előkaptam az ágyam alatti elsősegély dobozt, amiből kivettem egy vékony hegyű fecskendőt, és halkan átosontam Bill szobájához. Bekopogtam, de mivel nem jött válasz, lassan benyitottam, és a fürdő felé vettem az irányt. Amint beértem elkezdtem a fogkrémes tubus után kutatni.
- Fogkrém fogkrém fogkrém. - ismételgettem, miközben elmerültem a kutatásban. - Ha én fogkrém lennék, hová bújnék? - kérdeztem magamtól, majd megtaláltam a keresett tárgyat, letekertem a kupakját, és a fecskendővel belenyomtam a kék folyadékot. Amint végeztem, minden úgy tettem vissza, ahogy volt, ne hogy rájöjjön, még mielőtt elsülne a poénom.
Vissza osontam a szobámba, majd nevetve beestem a puha párnák közé, magamra húztam a takarómat, és izgatottan mosolyogva vártam hogy elnyomjon az álom, és hamarabb érjen el a reggel.
- Már késő. - vigyorgott kajánul, mire én fintorogva beintettem neki.
Ő csak kacsintott egyet. Próbáltam nem felvenni az idétlenségét, ezért tesómra pillantottam, aki épp egy nagy tányér sütivel ült le az asztalhoz.
- Ely! Teszed azt el! - parancsoltam rá.
- Ne is álmodj róla! - nézett rám fenyegetően.
- Ely ne kelljen még egyszer mondanom! - néztem rá szigorúan. - Ha így folytatod a nassolást, akkor nem fogsz beleférni a ruhába mit hoztam neked!
- De ne már! - könyörgően pillantott rám reménykedve, hogy meggyőz, de nem volt szerencséje. - Jól van! - lökte arrébb a tányért. - Remélem most boldog vagy fakír edző! - állt fel durcásan ott hagyva Billel, aki vigyorogva méregetett engem.
- Most meg mit bámulsz? - fáradtan könyököltem az asztalra.
- Fantáziálok. - nyalta meg az alsó ajkait, én pedig próbáltan nem észrevenni, hogy mennyire dögösen csinálta.
- Bill... Olyan van, hogy egy emberből elő jön az állat... - álltam meg egy pillanatra, majd egy sóhajtás kíséretében folytattam. - De olyan van, hogy belőled néha előjön az ember? - ráncoltam a homlokom.
- Szeretlek... - villantotta rám vakítóan fehér fogsorát.
- Én meg utállak. - vontam vállat.
- Pocsékul hazudsz. - rázta a fejét.
- Te meg pocsékul énekelsz. - vágtam rá, majd felpattantam a székről, és az emelet felé indultam. Mikor hátra pillantottam annyit láttam, hogy Georg veszi át a helyem. Észere sem vettem mikor jött be, vagy azt hogy elmentem volna mellette. Csalódott voltam a pocsék megfigyelő képességem miatt.
- Nem szeret! - mondta Bill idegesen. Hisz még is csak az EGO-jába gázoltam. - De előbb, vagy utóbb akkor is az enyém lesz!
- Bill. Ha egy nő azt mondja, hogy utál az nem azt jelenti, hogy nem szeret, hanem azt, hogy egy seggfej vagy! - magyarázta neki a gitáros. Válaszként csak egy sóhaj érkezett az énekestől.
Mikor felértem a szobámba, azonnal a táskámhoz vittek a lábaim. Egy ideig nem is tudtam mit keresek, majd az ételszínezékes dobozom akadt a kezembe, amit elfelejtettem Gréta néninek odaadni. Valami érdekes tortát akart belőle sütni, nekem viszont egy sokkalta jobb ötletem támadt. Felkaptam egy kék színezőt, majd előkaptam az ágyam alatti elsősegély dobozt, amiből kivettem egy vékony hegyű fecskendőt, és halkan átosontam Bill szobájához. Bekopogtam, de mivel nem jött válasz, lassan benyitottam, és a fürdő felé vettem az irányt. Amint beértem elkezdtem a fogkrémes tubus után kutatni.
- Fogkrém fogkrém fogkrém. - ismételgettem, miközben elmerültem a kutatásban. - Ha én fogkrém lennék, hová bújnék? - kérdeztem magamtól, majd megtaláltam a keresett tárgyat, letekertem a kupakját, és a fecskendővel belenyomtam a kék folyadékot. Amint végeztem, minden úgy tettem vissza, ahogy volt, ne hogy rájöjjön, még mielőtt elsülne a poénom.
Vissza osontam a szobámba, majd nevetve beestem a puha párnák közé, magamra húztam a takarómat, és izgatottan mosolyogva vártam hogy elnyomjon az álom, és hamarabb érjen el a reggel.
Folytatása következik... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése