Ne légy barom folytatáááás! (7. rész) =D

Éééééééééééés igen! Meghoztam a történet folytatását. :) Bocsánat mindenkinek hogy csak most, de alig van időm írni. :( Remélem nem haragudtok rám ééééés remélem, hogy tetszeni fog a folytatás. :) Pusziiiiiiiii

- Hé hova mentek? - tágultak ki a szemei, mire Tom kuncogva hátba veregette, és ők is utánunk indultak.
Az ebéd az első 10 perc után csendben telt. Ezt Gréta néni oldotta meg, ugyanis aki megszólalt az tockost kapott, és gondolhatjátok, hogy nem szerencsés belefejelni a forró levesbe. Ebéd után visszaültünk a kinti padra. Én személy szerint reménykedtem, hogy a csend kitart még egy ideig, de tévedtem. Tom elemében volt, és a srácokat piszkálta. Elyn láttam, hogy nagyon tűnődik valamin, de nem mertem rákérdezni, hogy min. Pár perc elteltével viszont hangot adott a kérdésének.
- Bill! - nézett rá.
- Mi van? - kérdezte egy szemforgatás kíséretében.
- Láttál már állbajúszt? - kérdezte.
- Persze. - vágta rá értetlenül.
- Te hülye! - mutogatott felé, miközben mindenki a húgomat nézte. - Hát ki hordja az állán a bajúszát?
Ez volt az a pillanat, amikor belefejeltem az asztalba, a többiek pedig hangos nevetéssel díjazták Ely gyenge elmeállapotát.
- Ez fájt... - jegyeztem meg.
- Agyhalott... - fintorgott Bill.
- Te beszélsz? Te meg pont úgy nézel ki, mint maga a halál... - viszonozta a gesztust tesóm.
- Ez igaz... - vettem elő egy kártyát a zsebemből, és elkezdem összekeverni.
A papagáj reakciója számomra ismét csak egy beintés volt.
- Válassz ki hármat! - nyomtam Bill elé a kártyákat, de ő mintha meg sem hallotta volna, rezzenéstelenül szemezett velem.
- Na mi van? Miért nem válogatsz? - kérdezte ikrem.
- Oh én butus... - mosolyodtam el. - Hiszen a halál nem válogat! - nevettem el magam, mire a többiek is. - Nos mivel semmi értelme annak, hogy egy csomó zombi között üljek, és lessek ki a fejemből, inkább elmegyek sétálni. - jelentettem be.
- Öööhmmm... Mehetnétek Billel együtt. - dobta fel az ötletét Georg.
- Ja! Kéz a kézben! - tette hozzá Ely, és Tom énekelve.
- Ja... Félúton összeverjük egymást, aztán meg járhatunk tovább, géz a gézben. - feleltem bájvigyorral az arcomon.
- És mi van, ha én még is veled akarok menni? - lépett közelebb hozzám, és fölényesen vigyorgott.
- Akkor tökön rúglak, és meggondolod magad... - tettem csípőre a kezem, miközben mélyen a barna íriszekbe néztem.
- Ígérem jó leszek. - kaján mosoly jelent meg az arcán.
- Képzelem. - forgattam a szemem, majd legyintve elindultam a tavacska felé.
Nagyon jó érzés volt most kint sétálni. A nap csodásan ragyogott, én pedig mélyet lélegeztem a friss levegőből. Csodás virág illat volt, melyet a langyos szellő hozott el nekem, miközben végigfutott barna hosszú hajamon, és néha az arcomba szöktetett közülük pár kósza tincset. A csend, a béke, és a harmónia szinte simogatta a lelkem, de akkor...
- Búú! – bökött oldalba Bill, mire én ijedtemben hatalmasat sikítottam, és a szívemhez tapadt a kezem.
- Te görény! - gyilkos pillantással meredtem rá.
- Uh! Látnod kellett volna magad! - kacagott önfeledten.
- Eh! - dobtam be a hisztit, és dühösen, mentem a tóhoz.
Már csak pár méter választott el a csodásan ragyogó víztől, és mikor meg érkeztem újra próbáltam kitisztítani a gondolataimat, úgy mint mielőtt, ez a barom a szívbajt hozta rám. Csendesen letelepedtem a partra, lehunytam a szemem és ismét megtöltöttem a tüdőm virágillattal.
A következő dolog ami beugrik, hogy valaki lágyan simogatja a hátam. Nagyon jó érzés volt, így egy kissé hátradöntöttem a fejem, és tovább élveztem a gyengéd cirógatást. Alig telt el pár perc, mire valakinek az ajkait a számon éreztem. Hihetetlenül puhák voltak, így az illető könnyen csókot formált belőle. A következő ami az eszembe ötlött, hogy „Uh! Nyelv piercingje vanh, és ettől még jobban elmélyítettük a csókot. A gyomromban pillangók hada kezdett el repdesni, de a felismerés szíven szúrt. Hisz ki az a személy itt, akinek nyelv piercingje van? Igen pontosan... Bill Kaulitz! A gyomromban levő pillangókat azonnal lefújtam rovarirtóval, és egy gyors mozdulattal ellöktem magamtól, egyenesen a tó vizébe.
- Hé! - háborodott fel az énekes.
- Hé? Te csak ne „hézzélh itt nekem! Mit képzelsz magadról! Most mehetek, és minimum három liter Listerine-el moshatom ki a számat! - háborogtam.
- Mi? - adott ki egy eszméletlenül vékony hangot. Most bizonyosodott be számomra, hogy ő tényleg egy Alien. Ilyen frekvencián ember nem kommunikál.
- Amúgy is nem mi! Hanem tessék! Alapvető illem! - mutogattam rá, és el tudom képzelni, milyen idiótának tűnhettem, messziről. - Most pedig, én elmegyek, te meg lubickolj csak a békákkal, és csókold őket végig! Hátha valamelyikből királylány lesz. - kiabáltam rá, majd hátat fordítva neki a ház felé indultam. - Vagy inkább egy vasorrú banya... - morogtam még utoljára magamban, majd nem törődve Bill kiabálásával, gyorsabb léptekre invitáltam a lábaimat.
A házunktól nem messze Elyt láttam ügyködni egy madzaggal, és mivel olyan pózokat vett fel, amiket életemben nem láttam tőle, - de meg merem kockáztatni azt is, hogy még egyetlen embertől sem – így odasétáltam hozzá, és kérdőn lestem a további munkálkodását.
- Mit csinálsz? - ráncoltam a homlokom.
- Tippelj! - vigyorgott.
- Inkább nem... - ijedten ráztam a fejem. - Szóval? - vontam fel a szemöldököm.
- Van egy vödör jeges vizem... Nem akarod esetleg... Khm... Tudod... - mutogatott viccesen a közeledő  srác felé, mintha le akarná önteni. Én csak zavartan néztem rá. Az az idióta még is csak megcsókolt!
- Nem is tudom! Össze vagyok zavarodva! - drámaian fogtam a fejem. - Teljesen öntésképtelen lettem. - játszottam túl magam, majd hirtelen Elyre kaptam a tekintetem. - Csináld te! - vigyorogtam rá.
Bill épp ekkor ért az ajtóba, és tervezte, hogy belép a házba, mire tesóm megrántotta a kötelet amit fogott, és így Billre zúdult a nagy vödör jeges víz.
Ha életetekben láttatok már, egy madárijesztőt, tűztáncot járni, vagy egy alkoholistát táncolni, azt szorozzátok fel, körülbelül négyszázzal, és megkapjátok a mostani hideg zuhanyt élvező Billt.
Volt egy olyan érzésem, hogy ezért még kapni fogunk.
- Ti! - nézett ránk gyilkos szemekkel Bill.
- Ürülök, hogy ismered a személyes névmásokat. - vigyorogtam rá, ami csak olaj volt a tűzre.
- Nita... - hajolt felém Ely. - Futás... - suttogta nekem, mire mind a ketten szaladni kezdtünk, utánunk pedig a madárijesztő is megindult.
Eleinte azt hittem, hogy a futkározás nem lesz túl hosszú életű, hisz Billről soha életemben nem feltételeztem volna, hogy nagy sportember, de 1 órás futás után megváltozik az ember véleménye. Mivel húgommal kezdtünk kifogyni a menekülési útirányokból, ezért egy erdő felé vettük az irányt. Más választásunk amúgy sem volt. Próbáltam Elyvel lépést tartani, de mikor negyedjére is majdnem kificamítottam a bokám úgy voltam vele, hogy az útirányon változtatni kell.
- Most már visszatérhetnénk a civilizációba? - kérdeztem.
- Hát... - lihegett tesóm futás közben, majd bekövetkezett egy Isteni csoda.... Felbukott, és összecsókolózott a talajjal. - Menjünk innen. - szenvedett a földön, majd segítettem neki felállni.
- Milyen bölcs gondolat. - poroltam le a vállát, majd ismét futásnak eredtünk.
Örömmel nyugtáztam, hogy Billt leráztuk. Nem tudom, hogy hol és mikor, de valahogy nem érdekelt annyira a dolog, hogy utána járjak.