Bring Me To Life 2. és egyben befejező része =D

Nos itt volnék! Nem is húzom tovább az időtöket, jó olvasást! Remélem tetszeni fog! =D

/Bocsánat, ha van benne helyesírási hiba/

- Nem! Arról ne is álmodjatok! - tudatosult bennem a tervük, majd felszaladtam az emeletre, és hangosan bevágtam a szobám ajtaját.
- Majd én beszélek vele… - sóhajtott Bill, miközben feltápászkodott a kanapéról, és a szobám felé indult.

Idegesen dőltem le az ágyamra. Egyszerűen nem akartam elhinni, azt ami lent történt. Képesek lennének azok után, amit átéltem elküldeni egy újabb versenyre. Főleg Jessie-t nem értettem. Hogy tehette? Tudja, hogy ha még egyszer balesetem lenne, akkor legjobb esetben is tolókocsiba kerülnék, rosszabbikban pedig a temetőbe. Merengésemből egy kopogás zökkentett ki.
- Nem tudom ki vagy, de nem akarok veled beszélni! – fúrtam arcom a párnámba.
- Kérlek Anita. – nyitotta résnyire az ajtót Bill.
- Nem Bill, te nem kérsz, hanem kötelezel! – pattantam ki az ágyból. – Fogalmad sincs, mit kérsz tőlem! – kiáltottam rá, miközben közel léptem hozzá.
- Ez nem… - kezdett volna magyarázkodni, de közbevágtam.
- Jajj Bill, azt ne mondd, hogy nem így van! Csak mert Tom hülyeséget csinált még nem kötelességem ezt nekem helyrehozni! – folytattam, de ekkor Bill elkapta a karom és az ágyra lökött, majd fölém mászott, és mélyen a szemembe nézett.
- Ne beszélj így Tomról! – sziszegte dühösen. – Tudom, hogy egy idióta tud néha lenni, de a testvérem! És nem hagyom, hogy így beszélj róla!
- Sajnálom. – fordítottam el a tekintetem, mert tudtam, hogy felesleges lenne tovább veszekednem vele.
Bill hatalmasat sóhajtott, majd leszállt rólam, és az ajtóm felé indult volna, de elkaptam a kezét, és gyengéden visszahúztam. Értetlenül meredt rám, miközben felálltam, és magamhoz öleltem.
- Annyira sajnálom. – suttogtam. – De ezt nem vállalom. Egyszerűen… én… nem tudom megtenni. – szorítottam még jobban magamhoz.
- Semmi baj. Megértem. – mondta, majd karjait gyengéden körém fonta.
Nem is tudom pontosan meddig állhattunk ott egymást ölelve, de nem számított. Lentről zajokat hallottunk, ezért bár fáj, és nem esett jól, de elengedtük egymást, és lementünk a többiekhez, akik maguk elé révedve ültek a kanapén, majd pár pillanattal később ránk emelték a tekintetüket. Bill a kezemhez nyúlt, majd összekulcsolta az övével. Egy halvány mosollyal nyugtáztam a gesztusát.
- Nos? – nézett felváltva ránk Tom, mire Bill csak megrázta a fejét.
- Remek. – elhúzta a száját, majd felállt, és a kocsi kulcsát felkapva az ajtóhoz indult. – Gyertek, indulnunk kell.
Szótlanul követtük az utcára ahol a kocsiját hagyta, majd mind beültünk a Cadillac-be. Tom vezetett, David az anyós ülésen foglalt helyet, míg Bill velünk együtt hátul foglalt helyet.
Amint beültünk én Bill vállára hajtottam a fejem, ő pedig a combomra helyezte a kezét.
20 perc múlva megérkeztünk a verseny helyszínére, ami csak 2 óra múlva kezdődik. Tom végül úgy döntött, hogy ő fog versenyezni Sebastiannal.
Alig voltunk ott 10 perce, már is beleütköztünk az ellenfelünkbe. Szerencsére Tom, Jessie, és David a kocsival volt elfoglalva a garázsunkban.
- Na, ki versenyzik ellenem lúzerek? – kérdezte gúnyos mosollyal.

- Majd megtudod… - karolt át ismét Bill.
- Csak nem a lökött bátyád? – röhögött fel gúnyosan.
Bill már lépett volna Sebastian felé, hogy összeverje, de én hátrébb húztam, és elé állva magamhoz öleltem.
- Hagyd. Nem éri meg. – suttogtam neki.
- Nem is olyan rossz. – csapott a fenekemre, mire én dühösen hátrafordultam, és azzal a lendülettel lekevertem neki egy hatalmas pofont, majd Bill elkapott, és nem engedte, hogy még egyszer nekiugorjak.

- Micsoda harcias egy macska. – vihogott. – Nem tudom, hogy sikerült neked megfognod magad mellé. – nézett Billre. – Biztos sokat fizethetsz neki.
Amint meghallottam, hogy mit mondott, elkerekedtek a szemeim, és döbbenten néztem rá.
- Mi az? Nincs igazam? – szemezett velem, miközben levakarhatatlan mosoly ült az arcán.
- Én nem vagyok prosti! – akartam ismét nekiugrani, de Bill szorosan tartott. – Eressz el! Bill! – kiáltoztam, és rugdalóztam, de hiába.
- Nagyon tüzes a kicsike. Na? Mennyiért adod? – vonta fel a szemöldökét. – Egy ilyen buzinak, mint te, úgy sincs szüksége nőre.
Ez volt az a pont, amikor végleg betelt a pohár.
- Sebastian húzz el a francba, mielőtt kicsinállak! – kapta fel Bill is a vizet, majd Sebastian hangos kacagással távozott.
- Ezt nem tűröm el! Mi az, hogy engem szapul. És ha ez még nem elég téged is! Mi a francot képzel magáról? – kiabáltam teljesen kikelve magamból, miközben Bill vigyorogva engem nézett. – Most meg miért bámulsz? – tettem csípőre a kezem, és felvont szemöldökkel néztem az ifjabb Kaulitz-ra.
- Semmit… - nevette el magát.
- Örülök, hogy jól szórakozol! – néztem Billre, majd az ellenség garázsa felé néztem, ahol Sebastian épp ült és mutogatott nekem. – Neeeem ezt már nem! – kaptam sokkot, mikor illusztrálta a perverz képzelgéseit. – Bill!
- Mi az? – nézett rám értetlenül.
- Irány a kocsinkhoz! – kaptam el a kezét és magammal húztam a garázsunkba.
Amint beértünk a többiek kíváncsian néztek ránk.
- Tom tedd ki a hátsód a kocsiból, mert ÉN versenyzek! – adtam ki neki az utasítást.
- Mi? - tágultak ki a szemei, és így jobba hasonlított egy anime figurára, mint egy emberre.
- Jól hallottad! És most szedd össze a szerelőket, mert még sok dolgunk van, és nagyon kevés az időnk! – mondtam, majd ledobtam a felesleges cuccaimat a földre, és az autóhoz siettem.
Jessie ijedten sietett hozzám.
- Nita biztos vagy te ebben? – kérdezte.
- Soha semmiben nem voltam ennyire biztos. Lemosom Sebastiant a pályáról! – mosolyodtam el ördögien.
A srácok összehívtak mindenkit, és elkezdtük a kocsi motorját bügykölni. A fordulat számszabályozóval én foglalkoztam. Az egyetlen gondot a végső fegyver hiánya okozta. Nem volt nitró. Hirtelen nem is féltem volna újra használni. Hosszan töprengtem, hogy mivel helyettesíthetném, majd eszembe jutott egy ötlet, és Tomhoz siettem.
- Tom! Van ánizslikőröd? – kérdeztem.
- A piás szekrényben biztos van… Miért? – vonta fel a szemöldökét.
- Titok. – kacsintottam. – De most azonnal kell!
A srác nem sokat tétlenkedett. Külön megkértem rá, hogy ezt senkinek ne árulja el, főképp ne a tesómnak. Tuti infarktust kapott volna. A likőrből sikerült egy nitróhoz hasonló anyagot csinálnom, amit szintúgy én szereltem be a kocsiba. Aggódtam a kevés idő amiatt, mert így tesztelni sem tudtuk, de bíztam magamban annyira, hogy tudjam tökéletes lesz.
Pár perccel 4 előtt sikerült befejezni az autó tuningolását. Azonnal a rajtvonalhoz állítottuk a kocsit. Mikor Sebastian meglátta, hogy Tom helyett én ülök a volán mögött kétszáz wattos mosoly terült el az arcán. Jessie, Tom, és David sok sikert kívánt, majd felmentek a lelátóra, és egyedül Bill maradt mellettem.
- Nagyon vigyázz magadra! – hajolt be a lehúzott ablakon. – Sebastian nagyon durván versenyzik. – aggódott.
- Bill… - emeltem rá lassan a tekintetem.
- Igen? – nézet rám ijedten.
- Vedd ki a pezsgőt a hűtőből, mert nem szeretem, ha túl hideg! – kacsintottam, mire ő egy széles mosollyal válaszolt. – Oh! És még valami! – Billnek esélye nem volt reagálni gyors közelebb húztam az állánál fogva, és megcsókoltam. – Aztán hangosan szurkolj! – mosolyogtam rá.
- Imádom a mosolyod! – adott még egy rövid csókot, majd ő is csatlakozott a többiekhez a lelátón.
Sebastianra néztem, aki épp jelezte, hogy hánynia kell a jelenettől, amit Billel rendeztünk. A válaszom csak egy beintés volt. Láttam, hogy nemsokára indítják a versenyünk, így hát felhúztam az ablakot, és feltettem a bukósisakom. Erősem markoltam a kormányt, és éreztem ahogy az adrenalin végigfut az ereimben.
- Akkor hát mindent bele… - suttogtam magamnak, majd felvillant a  piros lámpa.
A kocsim motorja felbőgött jelezvén, hogy kész a versenyre. Sárga… Még szorosabban markoltam meg a kormány a bal kezemmel, majd a másikkal a sebváltót is megmarkoltam.
Zöld.
Padlógázt adtam, és a gumik azonnal hangos csikorgásba kezdtek. Sebastiannal fej-fej mellett mentünk egy darabon, majd fentebb váltottam. Lassan kezdtem lehagyni a srácot, és a visszapillantóban láttam a döbbent arcát. Erre egyáltalán nem számított. Ahogy én sem arra, hogy a kocsiját felturbózta, így elég gyorsan közeledett. Kanyar jött, majd szinte rögtön a kanyar után próbált leelőzni, de elé vágtam, de ő újra, és újra próbálkozott. Hallottam amint a fülesem bekapcsol a bukósisakomban.
- Ribanc! – halottam meg Sebastian dühös hangját.

- Mi van drága? Tetszik hátul a légkör? – kérdeztem komolyan, de a végét sikerült elröhögnöm.
- Ezért megfizetsz! – a hangján tisztán halottam a dühöt. – Le foglak előzni!
- Azzal a tragaccsal? Ugyan már! Olyan lassú vagy, hogy a csiga nyalogatja a lökhárítód! – röhögtem bele a mikrofonba, majd kikapcsoltam, mert nem akartam őt többé hallani.
Még több gázt adtam, de nem figyeltem eléggé, így mellém ért. Meg előzni nem tudott, de stabilan mellettem jött.
Néha-néha gyors pillantást vetettem a kocsijára, majd egy csapódást éreztem baloldalról.
A szemét nekem jött! Féltem, hogy a kocsi ki fog sodródni, nem tudtam pontosan, hogy mennyit bír. Sebastian újra és újra nekivágódott a kocsimnak, még az enyém egy kicsit lement a pályáról, és lassulni kezdtem. Az a görény lehagyott! Azonnal visszairányítottam a kocsit a pályára és padlógázt adtam. Nem messze voltam már Sebastiantól, de sajnos a cél sem. Az utolsó lehetőségemet kellett elsütnöm. Azonnal a panelhoz nyúltam, és nem tétovázva megnyomtam a gombot, ami a kis titkos fegyveremet beindította. A kocsi azonnal hátrarántott, és csak imádkozni tudtam, hogy Sebastian nem vágjon be elém, mert ezt használva nem tudtam lassítani. Szerencsémre figyelmetlen volt, és megelőztem. Az ánizslikőrből kevert löttyöm kifogyott így már csak padlógázzal mentem tovább. Amint beértem a célba befaroltam a kocsival oldalra, és láttam az éljenző tömeget, majd pár pillanattal később hatalmas sikításokat. Oldalra pillantottam, és láttam, hogy ellenfelem nem lassít, és egyenesen felém tart. A lehető leggyorsabban próbáltam kiszállni a kocsiból, és láttam Sebastiant is kiugrani. Csak egy hatalmas csattanást lehetett hallani, és egy nagy porfelhő maradt a pályán. Senki nem tudta élünk-e vagy halunk. Amint elült a port lassan feltápászkodtam a földről, körülbelül 2 méterre a kocsi roncsoktól. Körbenéztem, hátha meglátok még valakit körülöttem, majd a járművek alá pillantottam, és láttam a kifolyó üzemanyagot. Azonnal futásnak eredtem, majd pár pillanat múlva a két kocsi felrobbant. Ahogy láttam Sebastiant elvonszolták a pályáról. Jól volt, max az idegei adhatták fel a szolgálatot. Elvégre legyőzte egy lány. Tekintetemmel azonnal a srácokat és Jessiet kerestem. Láttam őket, hogy távolról figyelik az égő roncsokat, míg a húgom Tom karjaiban sírt, Bill a fejét fogta. Több sem kellett. Azonnal hozzájuk szaladtam bár ők nem láttam a füsttől, így mikor Billhez ugrottam, és magamhoz öleltem, szegény hirtelen nem ismert fel.
- Remélem tökéletes a pezsgő hőfoka! – néztem Bill szemeibe, aki még fel sem fogta, hogy ki, és mit beszél hozzá.
Pár pillanat múlva realizálta a dolgot, és szorosan magához ölelt. A többieknek sem kellett több, azonnal körbefogtak minket.
Hihetetlen nagy boldogságot éreztem. Legyőztem a legnagyobb félelmem újra versenyeztem, ráadásnak álmaim férfija tart a karjai közt, valamint a tesóm és a barátaim vesznek körül. Lehetnék ennél boldogabb?
- És most Bill Kaulitz! – néztem mélyen a szemébe mosolyogva.

- Igen? – vigyorgott.
- Kettesben fogunk ünnepelni, úgy ahogy ÉN akarom! – fogtam meg mosolyogva a karjánál fogva, és elkezdtem a parkoló felé húzni, ahol a tágas Cadillac várt minket. Nevetve ugrottunk be a kocsiba, és egy nyugalmasabb helyre hajtottunk, ahol elrejtőzve kettesben megünnepelhettük a győzelmet. Előre tudtuk, hogy ez egy egész estig tartó program lesz, és oda nem kell más, csak ő és én…