Vágyak 17. rész =D

Halihó! 

Tudom vasárnapra ígértem, de akadtak kisebb-nagyobb gondok amik 

miatt nem sikerült feltöltenem. Ezer bocsánat. :/
De most elhoztam nektek a befejező részt, és Jessie üzenetét. Ui.: A 2. évad még ennél is izgalmasabb, szóval ne fogjátok 

vissza magatokat a kommentekkel. :)
Puszi: Nita

Kedves Olvasó(k)!

Ez az évadzáró, és ha szeretnétek olvasni a többi évadot is, 

akkor csak egy dolgotok van. Kommentáljatok!

A második évad részekre osztásán akkor kezdek majd el dolgozni, 

ha legalább 3 hozzászólás érkezik, és az is lehetőleg több 

legyen 10 szónál.

Köszönettel Jessie.

Remélem tetszett.

xoxo

Vágyak 17. rész

- Cssss. - fogta be a szám.

- Jól van Kaulitz. Törődtem veled, most már, hagyj készülődni. - álltam fel nehézkesen.

- Ne hagyj itt! - nyúlt a kezem után, de én gyorsabb voltam és elhúztam azt. - Gonosz vagy.

- Ígérem, mindjárt jövök. - pusziltam meg, és gyors mentem fürödni.

Amikor már végeztem fürdéssel, bementem Tom szobájába, ő még ott volt. A cuccát is kikészítette már, meg minden. Öltöny. Úristen, de durva lesz.

- Látom kész vagy. - mért végig, hisz csak törölköző volt rajtam.

- Vigyázz Tom, mert kifog esni a szemed. - guggoltam le a bőröndöm mellé.

- Szerintem megéri. - folytatta a bámulásom.

- Fejezd már be. - mentem a szekrényéhez és felvettem az egyik pólóját, így meg tudtam szabadulni a törölközőtől majd vettem fel fehérneműket. - Boldog vagy? - ültem az ölébe.

- Teljes mértékben. - vigyorgott.

- Rossz, aki rosszra gondol, Tom! - ráztam meg a fejem.

- Most az egyszer nem gondoltam semmi rosszra, de ha már itt tartunk.. - mondta.

- Menj fürödni, jó? - álltam fel az öléből, és kivettem a hajamhoz szükséges kellékeket a bőröndből.

- Megyek is! - durcizott és kiment a fürdőbe.

Fél óra múlva Tom már a szobában tartózkodott.

- Még mindig haragszol? - kérdeztem, miközben a hajamat szárítottam.

- Válaszolj már! - néztem a tükörből. - Olyan makacs vagy! - kapcsoltam ki a hajszárítót és Tomhoz mentem. Elfordult. - Mire jó ez? - karoltam át a nyakát, és próbáltam megpuszilni több kevesebb sikerrel. - Haragszol még? - kérdeztem ismét. Nem válaszolt. - Úgyis megbocsájtasz. - mosolyogtam és szájon pusziltam.

- Tudod, hogy az egyik kedvenc pólóm van rajtad? - kérdezte.

- Most már tudom. - csókoltam meg. Elhúzta a fejét.

- Tudod, hogy rajtad nem lehet eligazodni? Először azt mondod törődjek veled, most meg egy csókot sem engedsz. - tettem csípőre a kezem. - Mi a baj? Hm?

- Alig voltunk együtt ez alatt az egy hét alatt. - túrt bele a hajamba és megcsókolt, de nem úgy mint máskor, ez több volt annál.

- Gyertek enni! - szólt Simone a konyhából.

- Menjünk reggelizni. - bújtam ki Tom, későbbi öleléséből.

- Nita, ébredj! - puszilgatta Bill kedvesét.

- Nem akarok! - húzta magára a takarót.

- Már Tom és Ely is megfürdött és csak két és fél óra van az indulásig, szóval kellj fel! - húzta ki az ágyból.

- Rendben. - mondta és ők is elindultak reggelizni.

Szendvics, joghurt, péksüti, müzli, mindent amit eltudsz képzelni volt az asztalon. Én személy szerint egy müzlis tálba tettem joghurtot és müzlit, az volt a reggelim, a koleszba is mindig ilyet ettünk és rászoktam. Tom vagy három szendvicset lazán bevágott, nem tudom mennyit evett a harmadik után már nem számoltam. Simone azt mondta, hogy ők már reggeliztek Gordonnal. Billék meg akkor értek ki, amikor mi már végeztünk.

- Tudod, nem valami jól reagáltál a reggeli előtti dologra. Nem erre számítottam. - vallotta be.

- Tom, nem tudom mit kéne tennem, vagy mit nem. Ez annyira zavaró. Nem tudom mi a helyes és mi nem az. Sajnálom. - ültem le az ágyra.

- Mond el, ha valami baj van. - guggolt le elém.

- Nincs semmi baj, csak... - fordultam el.

- Csak? Kaptál valami levelet? Megfenyegettek? Mi történt? - fordította vissza a fejem, aggodalom csillogott a szemében.

- Ez egyszerűen nem megy. Ez a mindenki ismer, de utálnak. Már nem tudom mit kéne csinálnom, hogy valami is rendbe jöjjön. - magyaráztam.

- Sajnálom Ely, az én hibám. - ült le mellém és megölelt.

- Nem a te hibád. Volt egy vágyam, valóra váltottam és ugye bár valamit valamiért. Megkaptam a világ legjobb gitárosát, cserébe az emberek véleményéért. Szerintem jól döntöttem. - bújtam hozzá. - Mi lesz a mai nap után?

- Biztos lesz ott pár lesifotós, de ne aggódj. Minden rendben lesz. Bízz bennem. - simított ki egy kosza tincset az arcomból.

- Nem is értem, hogy miért henyélünk itt! Már rég készülődni kéne. - pattantam ki az ágyból és leültem a tükör elé, hogy kezdjek valamit a hajammal.

- Ezt már szeretem. - puszilt a nyakamba és elkezdett készülődni.

Fél óra múlva kész lettem a hajammal. Fél óra múlva Nita kész lett a fürdéssel. Billnek is kellet fél óra, majd készülődtek ők is. Már csak egy óra volt hátra. Felöltöztem, sminkeltem és kész is voltam. Billékre kellett várni egy kicsit, hisz ők sokáig aludtak, de délre már a templomban voltunk. A lagzi teljes mértékben jól telt el, nem történt semmi olyan, aminek nem lett volna szabad. Hajnali egy körül Tommal hazamentünk.

- Miért nem kaptam egész nap alatt egy puszit sem? - nézett rám.

- Nem illik, esküvőn. - feleltem.

- Most sem szeretnél adni? - vonta fel a szemöldökét.

- Nem igazán. - szálltam ki a kocsiból, hisz megérkeztünk.

- Gonosz vagy. - jött utánam.

- Még mindig nem kapok? - kérdezte a szobájában.

- Nem érdemled meg! - mosolyogtam rá.

- És hogy érdemelhetem ki? - tette a kezét a derekamra.

- Még gondolkodom rajta. - vettem le a kezét.

- Az sok idő. - hajolt le hozzám.

- Nem tudsz várni? - néztem a szemébe.

- Sajnálatos módon nem. - puszilt a nyakamba.

- Kár. - húzodtam el.

- Tudod, hogy gonosz vagy? - állt meg.

- Tisztában vagyok vele. - löktem az ágyra.

- Ejnye Ely. - vigyorgott Kaulitz.

- Mondd. - mosolyogtam.

- És még én vagyok a rossz? - húzott az ölébe.

- Nem is én. - csókoltam meg...

Másnap:

A berlini reptéren vagyunk. És ismét vége? Már megint? Mi lesz otthon? Tudni szeretném, de nem akarom átélni. Miért nincs egy távirányító, amivel meglehetne állítani ezt? Kell egy ilyen. Ha hazaértem, hány ember fogja még az én pártomat fogni? Hány újság lesz, ahol magunkat fogom látni? Miért kellett, hogy vége legyen? Ha felhívom, majd, hogy milyen rossz dolog történt velem, vagy Nitával, mit fog tenni? Csak ideges lesz, elront dolgokat. Hiányzik az nekem, hogy én legyek a hibás? Hát nem. Miért csinálom? És Nita, ő hogy viseli? Ránézek a mellettem ülő lányra. Mi fog vele történni? Mégis mi lesz nyárig? Mire hazaérek már magántanuló leszek. Visszahúz a szívem, de az eszem azt mondja, ne hagyjam egyedül Nitát. Ha tényleg ez a történet is a mi kezünkben lenne, akkor mi történne? Biztos minden más lenne az esküvő után. Egy hetet se kaptunk tőlük. Van hat hónapom, hogy mindent eldöntsek. Kimehetnék a srácokhoz és akkor talán minden rendben lenne. Vagy csak nagyobb botrány keletkezne? Senki sem tudja. De ha nem megyek ki, akkor fenyegetésben kell, hogy éljek. Mi a helyes út? Oldalra néztem. Nita engem bámult.

- Min gondolkozol? - törte meg a köztünk lévő csendet.

- Azon a nagyon sok miért-en. Annyira bosszantó, hogy több száz megválaszolatlan kérdés cikázik a fejemben és egyre sem tudok magyarázatot. Ez, áh a pokolba. - válaszoltam a kérdésére.

- Szerinted nekem milyen? - tette fel a kérdést.

- De rólad legalább nem tudnak! - csattantam fel.

- Igaz. - fordult el. - Nagyon rossz?

- Szerinted? Azt hittem, hogy sok barátom van. Majd jött a római dolog. Mi lett? Senki sem maradt, akiben eddig megbíztam. - néztem ki az ablakon.

- Sajnálom. - foglalta le magát valamivel.

- Nem kell sajnálnod, nem a te hibád. - kezdtem írogatni.

Minden elmúlik egyszer, mindenki ezt mondja, de én nem akarom, hogy elmúljon. Most úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, aki nem kapta meg a plüssjátékot, amit a kirakatban látott. Lehet, hogy a történetnek itt a vége? Valaki adjon nekem válaszokat! Tudni akarom! De jó lesz az nekem? Egy újabb fejezet végéhez értünk. Mikor kezdődik a másik? Annyira optimista vagyok. Miért táplálom a reményt? Azt mondják az hal meg utoljára... Az életem egy könyv, melybe mindenki beleírhat, egy mondatot, egy bekezdést, vagy akár egy fejezetet. Miért nincs olyan rész, amit előre meglehetne mondani? Senki sem tudja a választ. Ezek olyan egyszerűnek tűnő kérdések, de az egyszerű dolgok a legnehezebbek nem igaz? Az élet valóra váltotta az álmom, de a valóságban nem maradt semmim. Döntenem kell...

~THE END OF THE FIRST PART~