Vágyak 17. rész =D

Halihó! 

Tudom vasárnapra ígértem, de akadtak kisebb-nagyobb gondok amik 

miatt nem sikerült feltöltenem. Ezer bocsánat. :/
De most elhoztam nektek a befejező részt, és Jessie üzenetét. Ui.: A 2. évad még ennél is izgalmasabb, szóval ne fogjátok 

vissza magatokat a kommentekkel. :)
Puszi: Nita

Kedves Olvasó(k)!

Ez az évadzáró, és ha szeretnétek olvasni a többi évadot is, 

akkor csak egy dolgotok van. Kommentáljatok!

A második évad részekre osztásán akkor kezdek majd el dolgozni, 

ha legalább 3 hozzászólás érkezik, és az is lehetőleg több 

legyen 10 szónál.

Köszönettel Jessie.

Remélem tetszett.

xoxo

Vágyak 17. rész

- Cssss. - fogta be a szám.

- Jól van Kaulitz. Törődtem veled, most már, hagyj készülődni. - álltam fel nehézkesen.

- Ne hagyj itt! - nyúlt a kezem után, de én gyorsabb voltam és elhúztam azt. - Gonosz vagy.

- Ígérem, mindjárt jövök. - pusziltam meg, és gyors mentem fürödni.

Amikor már végeztem fürdéssel, bementem Tom szobájába, ő még ott volt. A cuccát is kikészítette már, meg minden. Öltöny. Úristen, de durva lesz.

- Látom kész vagy. - mért végig, hisz csak törölköző volt rajtam.

- Vigyázz Tom, mert kifog esni a szemed. - guggoltam le a bőröndöm mellé.

- Szerintem megéri. - folytatta a bámulásom.

- Fejezd már be. - mentem a szekrényéhez és felvettem az egyik pólóját, így meg tudtam szabadulni a törölközőtől majd vettem fel fehérneműket. - Boldog vagy? - ültem az ölébe.

- Teljes mértékben. - vigyorgott.

- Rossz, aki rosszra gondol, Tom! - ráztam meg a fejem.

- Most az egyszer nem gondoltam semmi rosszra, de ha már itt tartunk.. - mondta.

- Menj fürödni, jó? - álltam fel az öléből, és kivettem a hajamhoz szükséges kellékeket a bőröndből.

- Megyek is! - durcizott és kiment a fürdőbe.

Fél óra múlva Tom már a szobában tartózkodott.

- Még mindig haragszol? - kérdeztem, miközben a hajamat szárítottam.

- Válaszolj már! - néztem a tükörből. - Olyan makacs vagy! - kapcsoltam ki a hajszárítót és Tomhoz mentem. Elfordult. - Mire jó ez? - karoltam át a nyakát, és próbáltam megpuszilni több kevesebb sikerrel. - Haragszol még? - kérdeztem ismét. Nem válaszolt. - Úgyis megbocsájtasz. - mosolyogtam és szájon pusziltam.

- Tudod, hogy az egyik kedvenc pólóm van rajtad? - kérdezte.

- Most már tudom. - csókoltam meg. Elhúzta a fejét.

- Tudod, hogy rajtad nem lehet eligazodni? Először azt mondod törődjek veled, most meg egy csókot sem engedsz. - tettem csípőre a kezem. - Mi a baj? Hm?

- Alig voltunk együtt ez alatt az egy hét alatt. - túrt bele a hajamba és megcsókolt, de nem úgy mint máskor, ez több volt annál.

- Gyertek enni! - szólt Simone a konyhából.

- Menjünk reggelizni. - bújtam ki Tom, későbbi öleléséből.

- Nita, ébredj! - puszilgatta Bill kedvesét.

- Nem akarok! - húzta magára a takarót.

- Már Tom és Ely is megfürdött és csak két és fél óra van az indulásig, szóval kellj fel! - húzta ki az ágyból.

- Rendben. - mondta és ők is elindultak reggelizni.

Szendvics, joghurt, péksüti, müzli, mindent amit eltudsz képzelni volt az asztalon. Én személy szerint egy müzlis tálba tettem joghurtot és müzlit, az volt a reggelim, a koleszba is mindig ilyet ettünk és rászoktam. Tom vagy három szendvicset lazán bevágott, nem tudom mennyit evett a harmadik után már nem számoltam. Simone azt mondta, hogy ők már reggeliztek Gordonnal. Billék meg akkor értek ki, amikor mi már végeztünk.

- Tudod, nem valami jól reagáltál a reggeli előtti dologra. Nem erre számítottam. - vallotta be.

- Tom, nem tudom mit kéne tennem, vagy mit nem. Ez annyira zavaró. Nem tudom mi a helyes és mi nem az. Sajnálom. - ültem le az ágyra.

- Mond el, ha valami baj van. - guggolt le elém.

- Nincs semmi baj, csak... - fordultam el.

- Csak? Kaptál valami levelet? Megfenyegettek? Mi történt? - fordította vissza a fejem, aggodalom csillogott a szemében.

- Ez egyszerűen nem megy. Ez a mindenki ismer, de utálnak. Már nem tudom mit kéne csinálnom, hogy valami is rendbe jöjjön. - magyaráztam.

- Sajnálom Ely, az én hibám. - ült le mellém és megölelt.

- Nem a te hibád. Volt egy vágyam, valóra váltottam és ugye bár valamit valamiért. Megkaptam a világ legjobb gitárosát, cserébe az emberek véleményéért. Szerintem jól döntöttem. - bújtam hozzá. - Mi lesz a mai nap után?

- Biztos lesz ott pár lesifotós, de ne aggódj. Minden rendben lesz. Bízz bennem. - simított ki egy kosza tincset az arcomból.

- Nem is értem, hogy miért henyélünk itt! Már rég készülődni kéne. - pattantam ki az ágyból és leültem a tükör elé, hogy kezdjek valamit a hajammal.

- Ezt már szeretem. - puszilt a nyakamba és elkezdett készülődni.

Fél óra múlva kész lettem a hajammal. Fél óra múlva Nita kész lett a fürdéssel. Billnek is kellet fél óra, majd készülődtek ők is. Már csak egy óra volt hátra. Felöltöztem, sminkeltem és kész is voltam. Billékre kellett várni egy kicsit, hisz ők sokáig aludtak, de délre már a templomban voltunk. A lagzi teljes mértékben jól telt el, nem történt semmi olyan, aminek nem lett volna szabad. Hajnali egy körül Tommal hazamentünk.

- Miért nem kaptam egész nap alatt egy puszit sem? - nézett rám.

- Nem illik, esküvőn. - feleltem.

- Most sem szeretnél adni? - vonta fel a szemöldökét.

- Nem igazán. - szálltam ki a kocsiból, hisz megérkeztünk.

- Gonosz vagy. - jött utánam.

- Még mindig nem kapok? - kérdezte a szobájában.

- Nem érdemled meg! - mosolyogtam rá.

- És hogy érdemelhetem ki? - tette a kezét a derekamra.

- Még gondolkodom rajta. - vettem le a kezét.

- Az sok idő. - hajolt le hozzám.

- Nem tudsz várni? - néztem a szemébe.

- Sajnálatos módon nem. - puszilt a nyakamba.

- Kár. - húzodtam el.

- Tudod, hogy gonosz vagy? - állt meg.

- Tisztában vagyok vele. - löktem az ágyra.

- Ejnye Ely. - vigyorgott Kaulitz.

- Mondd. - mosolyogtam.

- És még én vagyok a rossz? - húzott az ölébe.

- Nem is én. - csókoltam meg...

Másnap:

A berlini reptéren vagyunk. És ismét vége? Már megint? Mi lesz otthon? Tudni szeretném, de nem akarom átélni. Miért nincs egy távirányító, amivel meglehetne állítani ezt? Kell egy ilyen. Ha hazaértem, hány ember fogja még az én pártomat fogni? Hány újság lesz, ahol magunkat fogom látni? Miért kellett, hogy vége legyen? Ha felhívom, majd, hogy milyen rossz dolog történt velem, vagy Nitával, mit fog tenni? Csak ideges lesz, elront dolgokat. Hiányzik az nekem, hogy én legyek a hibás? Hát nem. Miért csinálom? És Nita, ő hogy viseli? Ránézek a mellettem ülő lányra. Mi fog vele történni? Mégis mi lesz nyárig? Mire hazaérek már magántanuló leszek. Visszahúz a szívem, de az eszem azt mondja, ne hagyjam egyedül Nitát. Ha tényleg ez a történet is a mi kezünkben lenne, akkor mi történne? Biztos minden más lenne az esküvő után. Egy hetet se kaptunk tőlük. Van hat hónapom, hogy mindent eldöntsek. Kimehetnék a srácokhoz és akkor talán minden rendben lenne. Vagy csak nagyobb botrány keletkezne? Senki sem tudja. De ha nem megyek ki, akkor fenyegetésben kell, hogy éljek. Mi a helyes út? Oldalra néztem. Nita engem bámult.

- Min gondolkozol? - törte meg a köztünk lévő csendet.

- Azon a nagyon sok miért-en. Annyira bosszantó, hogy több száz megválaszolatlan kérdés cikázik a fejemben és egyre sem tudok magyarázatot. Ez, áh a pokolba. - válaszoltam a kérdésére.

- Szerinted nekem milyen? - tette fel a kérdést.

- De rólad legalább nem tudnak! - csattantam fel.

- Igaz. - fordult el. - Nagyon rossz?

- Szerinted? Azt hittem, hogy sok barátom van. Majd jött a római dolog. Mi lett? Senki sem maradt, akiben eddig megbíztam. - néztem ki az ablakon.

- Sajnálom. - foglalta le magát valamivel.

- Nem kell sajnálnod, nem a te hibád. - kezdtem írogatni.

Minden elmúlik egyszer, mindenki ezt mondja, de én nem akarom, hogy elmúljon. Most úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, aki nem kapta meg a plüssjátékot, amit a kirakatban látott. Lehet, hogy a történetnek itt a vége? Valaki adjon nekem válaszokat! Tudni akarom! De jó lesz az nekem? Egy újabb fejezet végéhez értünk. Mikor kezdődik a másik? Annyira optimista vagyok. Miért táplálom a reményt? Azt mondják az hal meg utoljára... Az életem egy könyv, melybe mindenki beleírhat, egy mondatot, egy bekezdést, vagy akár egy fejezetet. Miért nincs olyan rész, amit előre meglehetne mondani? Senki sem tudja a választ. Ezek olyan egyszerűnek tűnő kérdések, de az egyszerű dolgok a legnehezebbek nem igaz? Az élet valóra váltotta az álmom, de a valóságban nem maradt semmim. Döntenem kell...

~THE END OF THE FIRST PART~

Vágyak 16. rész =D

Halihó! =D

Elérkeztünk az utolsó előtti részhez. =)

Holnap jön a G.P.L. folytatása, és ha minden jól megy Vasárnap elhozom nektek a Vágyak befejező részét! =)

Jó olvasást! Pusssssza! ♥

Vágyak 16. rész

- Csak? Nem elég? - feküdt vissza az ágyba Bill, majd abban a pillanatban kopogtak.

- Igen? - szólt ki Nita.

- Simone vagyok, bejöhetek? - kérdezte az ajtó másik oldaláról.

- Persze. - válaszolt Nita. - Mi a baj?

- Nem tudjátok hova mennek Tomék? - érdeklődött Simone.

- Miért mennek valahova? - ült fel Bill.

- Nem hallod? - mosolyodott el Sim.

- Jah, hogy ez az? - utalt egy másik sikításra.

- Igen. - ült le egy fotelba.

- Nita, beszélhetnék négyszemközt Billel? - kérdezte Simone.

- Persze. - felelte a lány, és kiment a nappaliba.

- Elmondtad már neki? - kérdezte a fiát.

- Nem, majd megtudja. Egy nap, azt kibírja. És Tom meg az Elbához megy Elyvel. - válaszolt a fiú.

- Rendben. - állt fel és kiment.

- Mi volt a téma? - huppant az ágyra Nita.

- Majd megtudod. - dőlt hátra az énekes.

- Naaaaa! - nyavalygott a lány.

- Holnap megtudod. - csókolta meg a lány, és pihenésre hajtotta a fejét.

- Légy szíves! - csikizte meg a barátját.

- NEM, inkább aludj velem! - fogta a lány kezét a törzséhez és pihentek egy kicsit.

* Elyéknél: *

- Tom, hova is megyünk? - kérdeztem meg sokadjára.

- Kis idő múlva megtudod! - tette a kezét a combomra.

- KÉÉÉRRRLEEEK!!! - nyavajogtam.

- Sssh. Ezt kösd fel. - adott a kezembe egy kendőt.

- Ne mááár! - ellenkeztem.

- Légyszives! - nézett egy pillanatra a szemembe.

- NEM! - dobtam a hátsó ülésre a kendőt.

- Te akartad! - állt félre, és a kendő után nyúlt.

- Nem, Tom nem. - fogtam meg a kendős kezét.

- Nem fogsz rajtam kifogni! - kötötte be valahogy a szemem.

- Most már boldog vagy? - kérdeztem.

- Igen. - puszilt szájon.

- Nagyon meg fogod ezt még bánni, remélem tisztában vagy vele. - figyelmeztettem.

- Teljes mértékben! - indította el a kocsit.

Körülbelül 10 perc múlva megálltunk.

- Levehetem? - mosolyogtam.

- Nem. Gyere. - segített ki a kocsiból.

- Fogadjunk, most akarsz megölni! - mentem arra, amerre irányított.

- Őrült vagy! - nevetett.

- Akkor nem sokára neki fogsz vezetni egy villanyoszlopnak? Tom, lebuktál, tudom, hogy ezt akarod csinálni! - mutogattam.

- Akkor minek szálltál be a kocsiba? - kérdezte.

- Mert bíztam benned. De, mint tudjuk tévedni emberi dolog... - magyaráztam.

- Akkor tévedésből leveheted a kendőt. - ölelt át hátulról.

Levettem. Tudom hol vagyunk. Régen sokat jártak ide. Az Elbánál voltunk. Még látszódott az érintetlen táj.

- Miért hoztál ide? - akartam megfordulni, de ő nem engedte.

- Tudod, mit csinálnak azok az emberek a barátnőjükkel, akik még nem érték el a felnőttkort és nagyon szeretik egymást, de még nem házasodhatnak? - puszilt a nyakamba.

- Nem, nem tudom mit csinálnak. - válaszoltam. Hisz mit csinálnak azok az emberek, de van egy gyanúm, hogy nem sokára meg fogom tudni.

- A férfi elviszi a nőt egy helyre, ahol csak ketten vannak, de előtte vesz neki ajándékot, természetesen. Majd a férfi megkérdi a nőt, letöltené-e vele az életéből egy részt. És ha a férfi ügyes volt akkor a nő igen-t felel neki. - nyitotta ki a doboz tetejét, amit a kezében tartott, és fehér arany karkötő és nyaklánc volt benne. - Boldog születésnapot, Ely!

- Köszönöm. - öleltem meg.

* Billéknél *

- Hova mentek Elyék? - kérdezte Nita.

- Miért nem tudsz csendbe maradni? - fordult a másik oldalára az énekes.

- Hova mentek? Bill gyanús vagy! - ült fel a lány.

- Majd Ely elmondja, ok? - forgolódott a srác.

- Tudom, hogy tudod, hogy hova mentek! - mondta a lány.

- Igen Nita, tudom, hogy hova mentek, de nem mondom el. - ment ki a szobából.

- Ennyire köcsög még te sem lehetsz! - ült le mellé a kanapéra.

- Ígérem, hogy te is meg fogod tudni. - csókolta meg a lányt és visszament a szobába.

- Bill! - rohant a fiú után.

- Mit fogok megtudni?

- Soha többet nem mondok neked semmit! - feküdt vissza az ágyba.

- Nah! - ült le az ágyra.

- Aludjunk, és mindent meg tudsz, ígérem! - feküdtek be mindketten az ágyba és nyakig betakaróztak.

- Elmondani, nem tudom, hogy Tomék mit csinálnak, de inkább megmutatom. - nyújtott egy dobozt Nita elé.

- Szeretném, ha ténylegesen a barátnőm lennél, és boldog szülinapot! - vigyorgott az énekes.

- Őrült vagy. - takarta ki a dobozt és megnézte mit rejt az. Hasonlót, mint az enyém, csak máshogy néztek ki az ékszerek.

- Köszönöm. - csókolta meg.

* Nálunk *

- Tom, van valami hátsó szándékod, ugye? - kérdeztem a visszafele vezető úton.

- Nem, miért lenne? - nézte az utat.

- Ezt annyira nem lehet belőled kinézni. - magyaráztam.

- Miért? - érdeklődte.

- Mert rád nézek azt mondanám, hogy egy perverz alak vagy, és csak a szexen jár az eszed. - mondtam el őszintén, ő csak mosolygott. - Most mi van?

- Semmi. - rázta meg a fejét mosolyogva.

- Mondd már el! - nyafogtam.

- NEM! - nevetett.

- Akkor ne mondd! - fordultam az ablak felé.

- Mostmár elmondod? - kérdeztem, mikor már a kocsibejárón álltunk.

- Nem. - csókolt meg.

* Másnap *

Reggel arra ébredtem, hogy Tom mocorog.

- Tom, kérlek. - feküdtem a mellkasára, hogy ne tudjon mozogni.

- Bocs, hogy felébresztettelek. - ölelt meg.

- Talán megtudok bocsájtani. - pusziltam szájon. - Hány óra van, úgy mellesleg?

- Nyolc. Délre kész kell, hogy legyünk remélem tisztában vagy vele. - mosolygott.

- Miért nem ezzel kezdted? - ültem fel.

- Maradj már egy picit. - húzott vissza.

- Tom, készülődni kell. - néztem a szemébe.

- Van négy órád. - fogott le, és puszilgatni kezdett.

- Tom, kérlek! - próbáltam szabadulni.

- Csak pár percet szánj rám! Ígérem, nem csinálok semmit. - folytatta amit elkezdett.

- Csak néhány perc! - csókoltam vissza.

- Köszönöm. - élt az eséllyel.

- Tom. - szóltam rá, amikor a keze kezdett elkóborolni.

- Miért nem engedsz csak egy picivel többet? - nézett rám, mint egy kisgyerek.

- Már így is túl sokat engedtem. - fordítottam az eddigi helyzeten.

- Nem gondolod, hogy így csak rosszabb lesz neked? - utalt arra, hogy a derekán ültem.

- Döntsd már el, hogy mit akarsz. - csókoltam meg, miközben lefogtam a kezét.

- Nem a te erőd fog visszatartani. - mosolygott, és egy könnyebb mozdulattal kibújt a kezem alól. Megtámasztotta magát, és furán nézett rám.

- Mi az? - kérdeztem.

- Nem félsz? - ült feljebb.

- Kéne? - döntöttem vissza.

- Kéne. - dobott le maga mellé, és halálra puszilt.

- Ne! - sikítottam.

Vágyak 15. rész =D

Halihó!

A történetből már csak 2 rész van vissza, és természetesen van 2. évad, DE az Jessie-nél van. Szóval jó sok kommentet hagyjatok neki! ;)

Vágyak 15. rész

* Nálunk *

Már fél órája az ágyon pihentünk. Még csak most van 6 óra.

- Egy hely ahol a zene véget ér. - szólaltam meg hirtelen.

- Hogy mondtad? - kérdezte Tom, hisz nem értette, mire gondolok.

- Ez az a hely, ahol a zene véget ér. - mosolyogtam.

- Nem inkább elkezdődik? - kérdezte a gitáros.

- Miért? - kérdeztem.

- Mert a TH a zene, és Billel mi voltunk először, csak utána jött a két G.

- Olyan kis önző dög vagy! - böktem meg az oldalát.

- Ez övön aluli volt! - szólt rám.

- Tom, nem vagy tisztában azzal, hogy hol van öved! - nevettem.

- Segíts benne nekem! - vigyorgott.

- Álmodban! - pusziltam meg.

- Várom, hogy aludjak. - nevetett. - Mit gondolsz a családomról?

- Tudom, hogy Bill, honnan örökölte azt, hogy ilyen aktív. - mosolyogtam.

- És honnan? - kérdezte.

- Anyukádtól. - nevettem.

- Csak boldog, hogy végre találtunk valakit. - ölelt át.

- A mosolyod anyukádé, Bill szeme is. Egyéb dologról meg nem tudok nyilatkozni. Mivel nem találkoztam apukáddal. - bújtam ki a kezei közül.

- Nem is fogsz. - húzott vissza.

- Miért? - kérdeztem.

- Őt nem érdekelte az, hogy mi van velem és Billel, miután híresek lettünk, akkor akart kapcsolatot létesíteni velünk. - magyarázta.

- Igazán adhatnál neki egy esélyt. - dőltem a mellkasának.

- Nem, ő már nem az apám. Csak a haszonra gondolt. - kezdett ideges lenni. - Hanyagoljuk a témát.

- Nem, gondolod, hogy csak akkor sikerült megtalálnia titeket? Hogy csak a fiaival akart találkozni? - kérdeztem.

- Ely, ő elhagyott minket! Nekem ő már nem jelent semmit. És itt fejezd be! - szólt rám.

- Jobb lett volna ha nem hagy el titeket és egy nem is igazi családban nőttök fel? - kezdeményeztem a veszekedést.

- Neked mióta van ebbe beleszólásod? - kiabált. - Ő már nekem senki.

- Tom most jól figyelj! - viszonoztam a hangnemet. - Te az élettől megkaptál mindent, mindent, amiről az emberek csak álmodoznak. Család, barátok, hírnév. Kell ennél több? Te kaptál két apát is. Tőlem az élet elvette, - kezdtem könnyezni. - az egyetlen embert, aki szeretett. Tudod milyen volt így felnőni? Az én szavam nem volt szent, és nem is lesz az. Egy igaz ember maradt, az Nita. Belegondoltál valaha az én helyzetembe? Boszorkánynak tartanak, mivel a boszorkányok városában születtem. Minden számomra fontos embert elvesztettem. Nagyapám meghalt 2 éves koromban, apám 4 éves koromban, nagybátyám 8 éves koromban. Nekem nincs családom, de neked van! Becsüld meg! - sírtam el a végét.

- Sssh! - ölelt meg. - Sajnálom. Gyere. - húzott az ölébe.

Órákkal később Simone jött be, hogy mikor megyünk. Rá fél órával később már a kocsiban ültünk és útra készek voltunk. Körülbelül fél óra kellett, hogy oda érjünk.

Mikor beértünk egy Jörg nevezetű ember mutatkozott be, valószínűleg sokat járnak ide vásárolni, ha bármit kiejtettem volna, én vagy Nita a számon, esküszöm megkaptuk volna. Millió egy ruhát felpróbáltunk, szeretek öltözködni, de már a végén untam. A végén egy kék ruhánál maradtam, ami pánt nélküli volt, és elég lenge. Nita egy vörös alapon feket mintákkal teli ruhát választott. Simone egy tengerzöld ruhát vett magának. Most a fiúk voltak soron, kiváncsi vagyok, hogy mutatnak majd öltönyben és nyakkendőben. Tudom, gonosz vagyok. Gordon volt a legbátrabb, ő ment be elsőnek a próba fülkébe.

- Tudtátok, hogy van egy olyan mondás, hogy nem az ember választja a ruhát, hanem a ruha az embert? - nézett végig a társaságon Jörg.

- Még soha nem hallottam. - válaszolt őszintén Nita.

- Nekünk már mondtad. - fintorgott egyet Tom.

- Én már hallottam. - feleltem.

Körülbelül egy óra múlva végeztünk, gondolom nem kell mondanom, hogy Bill húzta az időt.  Elmentünk cípőt vásárolni, mit ne mondjak, szerintem az eladó már a pokolba kívánt minket. Röpke más fél óra múlva kijöttünk onnan is. Simone, Nita és én elmentünk csináltatni egy próba sminket. Addig a fiúk leléptek valahova. A sminkesnél is körülbelül másfél órát tölthettünk. A vége fele a fiúk is befutottak.

- Hol voltatok? - kérdeztem.

- Majd meglátod! - vigyorgott Tom.

- Úgy is elmondod! - hunytam le a szemem.

- Majd rájössz! - csókolt meg.

- Blee. - nyújtottam rá a nyelvem.

- Ne nyújtogasd, mert leharapom! - figyelmeztetett.

- Szóval, hol voltatok? - szállt be Nita is.

- Majd meglátjátok! - mosolygott az énekes.

Szerda van. A csütörtökünk szabad, legalább is úgy tudom, pénteken az esküvő van, és szombat reggel megyünk haza. Ez olyan rossz. Kevesebb, mint egy hét.

* Másnap *

- Mondd már el, hogy hol voltatok! - nyaggattam Tomot.

- Nem! - válaszolt egyértelműen a srác.

- Kérlek, nem teheted meg ezt velem! - néztem rá boci szemekkel.

- Bocs, baby, de nem. - csókolt meg.

- Kérlek. - adtam neki egy szájra puszit.

- Akkor sem. - döntött a párnák közé.

- Olyan gonosz vagy! - ültem a derekára.

- Akkor elárulok egy pici részletet, ok? De utána békén hagysz! - nézett rám komolyan.

- Ok. - adtam fel.

- Szülinapodra kapsz valamit, na azt vettük meg. - felelte.

- Hárman vettétek? - húztam fel az egyik szemöldököm.

- Nem csak neked vettünk. Hanem... azt mondtam egy dolgot mondok! Csalsz! - húzott le maga mellé.

- Gondolod? - ültem fel.

- Tudom. - válaszolt, adtam neki egy puszit és kirohantam a szobából.

- Húúú, te kis.. - kelt fel.

* Billéknél *

- Bill, légysziiii!!!! - nézett könyörgően a fiúra a lány.

- NEM! - jelentette ki a srác.

- Kérlek! - folytatta eddigi teendőit.

- Elynek vettünk ajándékot! Boldog vagy? De most már fejezd be! - fordult oldalra a srác.

- Megnézhetném, Mr Levagyokszarva? - kérdezte a lány.

- Nem, mert elmondanád! - húzta magára a takarót.

- Jól van Kaulitz, ha harc hát legyen harc! - fogta meg a srác bokáját és elkezdte lehúzni az ágyról.

- Most már boldog vagy? - ült fel a srác.

- Nem. Szóval, hol van? - kérdezte újból.

- Nem fogom elmondani! - mászott vissza a srác.

- Behívom Scotty-t és halálra nyalogat. - figyelmeztette.

- Nem ijedtem meg. - felelte Bill. - Hallottad? - kérdezte a sikitásra utalva.

- Csak Ely. - legyintett Nita.

Vágyak 14. rész =D

A történetből még 3 rész van vissza. :) Ha szeretnétek a 2. évadot olvasni, akkor ne fogjátok magatokat vissza a kommentekkel. ;)

Vágyak 14. rész

- Szóval, meséltek? - nézett ránk Simone.

- Mégis mit? - kérdeztem.

- Ezt, az egész dolgot. Hogy találkoztatok, meg hasonlókat. - mondta el a gondolatát.

- Még 2007-ben elkezdtem írni egy történetet, a Georg papa lányai-t. Ugyebár, fanok vagyunk, és sokan írnak ilyen történeteket, ezért hát, elkapott minket is a történet írás. - nézett rám Nita, miközben mesélt. - Ez a történet életem második írása. Jelenleg már a második évad végét írom. Egyszer, amikor Elyéknél voltam, néztünk régi játékokat. Volt egy tarzan figura. Ely, egyből rávágta, hogy ez Tom. - mosolyognom kellett az emlékeket hallva. - Volt egy másik babának ilyen nagy ruhái. Felöltöztettük Tomot, majd jobban elkezdtünk keresgélni, és minden féle hülyeséget csináltunk. Ely, egyszer megszólalt, ezt el kéne küldeni a TH-soknak, mert videóra vettük ezt. Majd sok beszélgetés utána, megbeszéltük, hogy elküldjük a Georg papa lányai-t. Ő fordítja angolra, én németre. Több kevesebb szerencsével sikerült.

- Amikor úgy láttam, hogy itt le lehet zárni egy fejezetet. Elküldtem az angol verziót Nitának. - folytattam. - Ő pár nap múlva visszaküldte a német fordítást. Nem néztem át. Bíztam benne, hogy jól csinálta. Ezért csináltam egy külön mail fiókot, hogy ez csak a TH-nak van fenntartva. Mindennap legalább egyszer megnéztem, hogy nem írtak-e. Nita mindig azt hajtogatta, hogy ugyan miért fárasztom magam, úgy se fognak írni.Több hónap telt el. És az egyik héten válasz jött. Azt a boldogságot, leírni nem lehet, amit akkor éreztem. Majd küldtünk még egy adag történetet. Erre is jött válasz. Majd egyre sűrűbben jöttek a válasz levelek. Volt olyan, hogy nem küldtem történetet, csak néhány kérdést. Majd eljutottunk, addig , hogy kérhettem egy MSN - címet. Ők megadták. Majd Nitával közöltem. Ő majd kiugrott a bőréből, amikor ők felléptek, mi konferancia beszélgetést, csináltunk. Majd megkérdezték, hogy a nyári szünetből, nem töltenénk-e velük valamennyi időt. Én azt írtam beszélek a szülőmmel. Anya azt mondta, csak ha Nita is megy. Őt nem akarták elengedni. A szüleink beszéltek. Mivel Nitát csak egy hétre engedték, ezért engem is. És itt a vége. - fejeztem be.

- Szép kis történet. - mondta Simone.

- Az, csak kár, hogy nem mi írjuk. - válaszolt Nita.

- Miért mit írnál át? - kérdezte Bill.

- Mondjuk az ide vezető utat. - feleltem Nita helyett.

- Miért? - kapcsolódott be a beszélgetésbe Simone.

- Mert nem mondták el, hogy hova megyünk, de te elszóltad magad, hogy valami esküvőre. Már csak az a kérdés, hogy kiére. - válaszoltam.

- Esküvőre? - lepődött meg Nita.

- Jah. - forgattam a szemem.

- Jó reggelt. - ébredt fel Gordon. Hisz reggel volt mire odaértünk.

- Jó reggelt. - feleltük kórusban.

- Gondolom, ti vagytok Ely és Nita. - ült le egy kávé társaságában.

- Igen. - válaszoltam.

- Mikor érkeztetek? - kérdezett újból.

- Körülbelül egy órája. - válaszolta Nita.

- Mikor fogtok készülődni? - érdeklődött.

- Készülődni, hova? - értetlenkedtem.

- Tudjátok, vásárolni. - mutogatott.

- Vásárolni? - kérdezte Nita. – Könyörgöm, valaki mondja már el, hogy miért vagyunk itt!

- Pénteken egy esküvőre fogunk menni. És mivel farmerok vannak az utazó táskákban szerintem, ezért el kell menni vásárolni valami normális ruhát, amiben megjelenhettek. - magyarázta el Bill.

- Valaki lőjjön le! - hajtottam hátra a fejem.

- A vizipiszollyal? - kérdezte.

- Hehe…- válaszoltam. - És mikor megyünk vásárolni? - kérdeztem.

- Ha pihentetek meg aludtatok. Meg amit akartok, de még ma el kéne menni. - Simone.

- Rendben. - válaszoltunk Nitával.

- Tudtok valamilyen hangszeren játszani? - kérdezte a kómás Gordon.

- Nem. - válaszoltam.

- Én sem. - válaszolt Nita. - De Elyről tudnék mit mesélni.

- Akkor én is rólad! - háborodtam fel.

- Na, egyenként! - nézett Nitára Gordon.

- Zongorázni és gitározni próbáltam, RÉGEN! - emelte ki a szót.

- 3 hangszeren tanítottak játszani, de egyik se jött be szóval befejeztem. - rövidítettem a történetet.

- És meg tudhatom, hogy melyik volt az a három? - érdeklődött Gordon.

- Nem! - válaszoltam.

- Rendben. Úgyis megtudom. - nevetett.

- Rendben. - dőltem hátra, karba tett kézzel.

- Gyere, menjünk aludni. - húzott ki Tom.

- Aludni? - kérdeztem a szobájában.

- Ha más terved van szívesen fogadom azt is. - csókolt meg.

- Megint nem egyre gondolunk. - ültem le az ágyra.

- Igen? De kár. Milyen hangszeren tanultál? - ültetett az ölébe.

- Milyet nézel ki belőlem? - érdeklődtem.

- Mondjuk egy gitárt.. - találgatott.

- Milyet? Basszus vagy elektronikus? - kérdeztem nagy vigyorral.

- Óh, hogy ez is kérdés. Hm.. legyen elektronikus. - vigyorgott.

- Részben jó. - döntöttem hátra.

- Mi az, hogy részben? - terült szét egy mosoly az arcán.

- Basszuson, csak egy két hangot próbáltam, de elektronikuson többet tudok, és mivel számoljuk a basszust, akkor négy hangszer. - csókoltam meg.

- Hm... akkor legyen a második vagyis harmadik a zongora. - feltételezett.

- Szintetizátor. Szóval elfogadom a tippet. De a negyedikre soha nem fogsz rájönni. - nevettem.

- Hm.. a dobolást nem nézem ki belőled. - fogta meg a felkarom. - Nos vónós hangszerhez el se tudlak képzelni. Szóval passz.

- Ígérd meg, hogy nem fogsz nevetni! - figyelmeztettem a gitárost.

- Hallgatlak! - kulcsolta össze a kezünket.

- DJ pult. - néztem rá komolyan.

- Komolyan? - nézett rám.

- Ennél komolyabb nem is lehetnék.

- Szóval a csajom, egy DJ. - vigyorgott.

- Ne vigyorogj! - böktem meg a hasát.

- Jól van Ely, ha harc hát legyen harc. - rántott le maga mellé, és elkezdett csikizni, de Scotty megmentett mivel elkezdte Tom arcát nyalogatni.

- Imádlak Scotty. - erre mondatra hozzám fordult és én voltam a következő áldozat. - Fújj, meggondoltam magam, gyűlöllek. - takartam el az arcomat.

- Bocs, Scotty, ő az enyém! - húzta le rólam a kutyát.

- Te csak azt hiszed. - vigyorogtam. - Na jó, inkább megfürdök. Jah, és mire visszaértem tüntesd el Scotty-t!

Fél óra múlva, kijöttem. Hajat törölgetve mentem be Tomhoz, nem is vett észre, gitározott. Halkan mögé másztam, és átöleltem.

- Azt, hittem belefulladtál a vízbe. - mosolygott.

- Csalódást kell, hogy okozzak, élek. - pusziltam meg.

- Mutass valamit! - fogta meg az alkarom, hisz már indulni akartam, hogy valamit kezdjek a hajammal.

- Ezt, hogy érted? - kérdeztem.

- Mutass valamit, segítek! Na, kérlek! - nézett rám azokkal a nagy szemeivel.

- Csak egy dalt, és utána békén hagysz. - mondtam.

- Oké, tessék. - nyújtotta át a gitárt. Kihúztam az erősítőből. - Hey! - szólt rám.

- Nem mondtál feltételeket. - nevettem.

- Dugd vissza! - szólt rám.

- Majd, de most Sssh. - kezdtem el játszani. Nitával tavaly nyáron a TH után, összehoztunk egy dalt. Ezt játszottam Kaulitznak.

- Ezt nem ismerem. Ki az előadója? - feküdt az ágyon Tom. - Amúgy szép dal volt. Kiváncsi lennék a szövegére.

- Ne is gondolj arra, hogy énekelni fogok. - néztem rá csúnyán.

* Nitáéknál *

- Gyere. - húzta Bill Nitát a ház belsejébe, a szobájába.

- Mi az? - kérdezte Nita.

- Mutatok valamit. - nyúlt a szekrény tetejéhez.

- Oh, kiváncsi vagyok. - nevetett a lány.

- Itt is van. - húzott le Bill valami nagyon poros dolgot a szekrény tetejéről. - Amikor kicsi voltam, nagyon szerettem. - törölte le.

- Voltál valaha kicsi? - nézett bugyután a lány.

- Amikor fiatalabb voltam! - javította ki.

Egy szintetizátort halászott elő az énekes, valahonnan a múltjából.

- Játsz valamit! - kérlelte.

A két dallam egyszerre csendült fel a házban. 

Vágyak 13. rész =D

Vágyak 13. rész

- Öhm. - jött zavarba. - azt, hogy egy tehetség gondozó folytatásán vesztek részt.

- Hogy mi? - köhögtem a félre nyelt kólától.

- Jól hallottad! - vigyorgott Gustav.

- Te csak addig beszélj, amíg távol ülsz tőlem! - figyelmeztettem a dobost.

- Nyugi Jess. - szólt rám Tom.

- Nyugodjak meg? Hogy nyugodjak meg úgy, hogy azt sem tudom hova visztek? - kérdeztem. - Legalább Németországba megyünk?

- Igen, de most már legyél egy kicsit csendben. - húzott az ölébe.

- Ely, nyugi, minden rendben lesz. - szólt Nita magyarul.

- Remélem. - loptam Tom sült krumplijából.

- Hey! - háborodott fel a gitáros.

- Egybe nem halsz bele! - mondtam és azért is kivettem egy másodikat.

- Egybe nem halok bele, de kettőbe már igen. - figyelte a kezemben lévő ételt.

- Tényleg azt meséltem, hogy - mutogattam Tomnak úgy járt a szeme, mint az én kezem. - a családom nyert egy szerencse játékon? Körülbelül 200.000 eurót?

- Hogy, mi? - nézett rám Nita elkerekedett szemekkel.

- Hisz az nagyon jó. - kontrázott rá Bill.

- Anyu azt mondta, hogy vállalkozásba akar kezdeni. Venni akar sok kis lakást, és azt bérbe adni, így majd visszajön annak az ára, és plusz, nekünk is lesz rajta hasznunk. Azt mondta, ha minden a legnagyobb rendben lesz, akkor nem kell majd suliba járnom, fogadni akar egy magán tanárt, és volt egy mondata, ami számomra furcsa volt az ő szájából, így hangzott : - Ha minden jó lesz, gondoskodni fogok arról, hogy Európa rettegjen tőlünk, és az álmok váljanak valóra. - meséltem el.

- Európa körüli út? - kérdezte Georg.

- Európai turné. - mosolyogtam. - Tudod, ha már úgy is egy tehetség gondozón vagyok. Lehet majd összehozok egy bandát, és leigázzuk a Tokio Hotelt.

- Te csak azt hiszed! - harapta ki a kezemből a sültkrumplit a gitáros.

- De aranyos vagy, hogy ezt a kis csonkot meghagyod. - utaltam a maradék egy centire, ami a kezemben maradt.

- Nem akartam meghagyni, csak azt már nem tudtam kiharapni. - vigyorgott.

- Igen? Akkor tessék! - nyomtam a szájába, és gyors elvettem és megettem egy épp krumplit.

- Meséljetek valamit! - szólalt meg Nita 10 perc múlva.

- Lehet, jobban tudjátok mi történt ez alatt a fél év alatt, mint mi. - mondta az énekes.

- Nem voltam sokat internet közelben. - válaszoltam.

- Én meg nem tudok annyi TH-s oldalt, mint Ely. - mondta Nita.

- Akkor milyeneket tudsz? - érdeklődött a basszer.

- Hogyan elégítsd ki Bill Kaulitz-t. - vigyorogtam.

- NEM! - szólt rám. - Nincs is olyan!

- Honnan tudod, hogy nincs olyan? - néztem rá gyanúsan.

- Gondolom! - veszekedett. Már mindenki röhögött. - Ez nem vicces. - tette karba a kezét.

- Úgysem haragszol valójában! - puszilt a nyakába az énekes.

- Ne kötekedj Kaulitz. - szólt a barátjára.

- Igen, miért is? - kérdezte a fiatalabb Kaulitz.

- Olyan, dolgot fogok csinálni, aminek nem fogsz örülni. Mondjuk, kezdjük a haj leborotválással. - vigyorogott a lány.

- Úgysem mernéd. - felelte a fiú.

Ezekre a szavakra figyeltem, utoljára. Tom ölében elhelyezkedve figyeltem a tájat. Vajon most kezdődik az életem következő fejezete? Ami ismét csak egy hét lesz? Kérdések cikáztak a fejemben. Vajon, fény fog derülni egy olyan dologra, amit senki sem akar? Hm. Minden idővel ki fog derülni. Meddig rejtegethetem az igazi énem? Meddig maradhatok csöndbe, ha múltról van szó? Ezekkel a megválaszolatlan kérdések társaságában nyomott el az álom. Lehet nekem csak egy pillanatnak tűnt, de valaki ébresztett. Tom, volt az. Azt mondta megérkeztünk. Csak képekről láttam azt a helyet ahova mentünk, de jól tudtam, hogy ott vagyunk... Ott ahol két híresség nevelkedett, ahol a gyerekkorukat töltötték, már amennyi volt nekik. Loitsche-ban voltunk, az ikrek házánál.

- Ahj. - nyújtottam ki a lábam, amikor kiszálltam a kocsiból.

- Gyere. - fogta meg a kezem Tom, a másik kezében az utazó táska volt.

- Tom, előre szólok, ha a kutya rám ugrik. Kinyírom azt is, és téged is! - figyelmeztettem.

- Na látod, nem történt semmi. - mondta a bejárati ajtónál.

- Még! - néztem rá szúrósan.

- Hello! - lépett be Tom, én meg utána.

- Sziasztok! - jelent meg a semmiből Simone. - Gondolom, te vagy Ely. - nem is hagyta, hogy válaszoljak. - Tegezz nyugodtan. Örülök, hogy megismerhetlek. - rázta meg a kezem. Most már tudom, hogy Bill miért ilyen aktív.

- Szint úgy. - fogadtam a kéz rázását.

- Az öcséd hol van? - nézett el a fia válla fölött.

- Még kint van. Nem sokára jön. Még Hans-szal beszélget. - magyarázta el Tom.

- Az esküvőt? - kérdezte Simone, én itt Tomra néztem, Tom pedig elég csúnyán Simone-ra.

- Milyen esküvő? - kérdeztem.

- Hát, G.. - akarta el mondani.

- Anya, nem akarsz valami kaját csinálni? Éhes vagyok. - vágott anyja szavába.

- Rendben. - ment a konyhába.

- Milyen esküvő? - kérdeztem újból.

- Majd megtudod. Gyere. - húzott a szobájába.

- Mondd, hogy nem Scotty van az ágyon. - hunytam le a szemem, amikor bementem Tom szobájába.

- Nem tudom mi bajod van vele! Nem is tudod milyen. - húzta le az ágyról az említetett.

- Tom, ez egy kutya. Harap és nyálas. Csak ennyi bajom van vele. - magyaráztam el.

- De ő nem harap! - ellenkezett.

- De nem kockáztatok! - döntöttem hátra.

- Nyugodj meg, megvédelek. - mondta és megcsókolt.

- Fújj. - ültem fel hirtelen.

- Mi az? - értetlenkedett Tom.

- Megnyalta a bokám! - mondtam és Tom pólójába kezdtem törölni a lábam.

- Scotty, gyere! - ütött egy kicsit az ágyra Tom, hogy a kutya feljöjjön.

- Tom, kérlek. - néztem rá.

- Bírkozz meg a gondolattal. - ültette mellém.

- Jó, megbírkoztam, de most már vidd innen. - fordultam el, a kutyától.

- De olyan aranyos. Csak simogasd meg. - kért a gitáros. Megsimogattam. Megakart nyalni. Sikeresen hárítottam, de nem adta fel.

- Toom! - szóltam az ágy végében nevető fiúnak.

- Igen? - kérdezett vissza.

- Ezt nagyon megbánod! - szabadultam meg Scotty-tól. Levettem Tom sapkáját.

- Hey, Scotty. - lóbáltam meg előtte a sapkát. Ő természetesen kivette a kezemből és elfutott vele.

- Ez mire volt jó? - nézett a sapkája után.

- A bosszú egy része. - vigyorogtam.

- Csináltam pár szendvicset, jöhettek enni. - szólt Simone.

- Oké. - kelt fel Tom, és engem is felhúzott.