Vágyak 13. rész =D

Vágyak 13. rész

- Öhm. - jött zavarba. - azt, hogy egy tehetség gondozó folytatásán vesztek részt.

- Hogy mi? - köhögtem a félre nyelt kólától.

- Jól hallottad! - vigyorgott Gustav.

- Te csak addig beszélj, amíg távol ülsz tőlem! - figyelmeztettem a dobost.

- Nyugi Jess. - szólt rám Tom.

- Nyugodjak meg? Hogy nyugodjak meg úgy, hogy azt sem tudom hova visztek? - kérdeztem. - Legalább Németországba megyünk?

- Igen, de most már legyél egy kicsit csendben. - húzott az ölébe.

- Ely, nyugi, minden rendben lesz. - szólt Nita magyarul.

- Remélem. - loptam Tom sült krumplijából.

- Hey! - háborodott fel a gitáros.

- Egybe nem halsz bele! - mondtam és azért is kivettem egy másodikat.

- Egybe nem halok bele, de kettőbe már igen. - figyelte a kezemben lévő ételt.

- Tényleg azt meséltem, hogy - mutogattam Tomnak úgy járt a szeme, mint az én kezem. - a családom nyert egy szerencse játékon? Körülbelül 200.000 eurót?

- Hogy, mi? - nézett rám Nita elkerekedett szemekkel.

- Hisz az nagyon jó. - kontrázott rá Bill.

- Anyu azt mondta, hogy vállalkozásba akar kezdeni. Venni akar sok kis lakást, és azt bérbe adni, így majd visszajön annak az ára, és plusz, nekünk is lesz rajta hasznunk. Azt mondta, ha minden a legnagyobb rendben lesz, akkor nem kell majd suliba járnom, fogadni akar egy magán tanárt, és volt egy mondata, ami számomra furcsa volt az ő szájából, így hangzott : - Ha minden jó lesz, gondoskodni fogok arról, hogy Európa rettegjen tőlünk, és az álmok váljanak valóra. - meséltem el.

- Európa körüli út? - kérdezte Georg.

- Európai turné. - mosolyogtam. - Tudod, ha már úgy is egy tehetség gondozón vagyok. Lehet majd összehozok egy bandát, és leigázzuk a Tokio Hotelt.

- Te csak azt hiszed! - harapta ki a kezemből a sültkrumplit a gitáros.

- De aranyos vagy, hogy ezt a kis csonkot meghagyod. - utaltam a maradék egy centire, ami a kezemben maradt.

- Nem akartam meghagyni, csak azt már nem tudtam kiharapni. - vigyorgott.

- Igen? Akkor tessék! - nyomtam a szájába, és gyors elvettem és megettem egy épp krumplit.

- Meséljetek valamit! - szólalt meg Nita 10 perc múlva.

- Lehet, jobban tudjátok mi történt ez alatt a fél év alatt, mint mi. - mondta az énekes.

- Nem voltam sokat internet közelben. - válaszoltam.

- Én meg nem tudok annyi TH-s oldalt, mint Ely. - mondta Nita.

- Akkor milyeneket tudsz? - érdeklődött a basszer.

- Hogyan elégítsd ki Bill Kaulitz-t. - vigyorogtam.

- NEM! - szólt rám. - Nincs is olyan!

- Honnan tudod, hogy nincs olyan? - néztem rá gyanúsan.

- Gondolom! - veszekedett. Már mindenki röhögött. - Ez nem vicces. - tette karba a kezét.

- Úgysem haragszol valójában! - puszilt a nyakába az énekes.

- Ne kötekedj Kaulitz. - szólt a barátjára.

- Igen, miért is? - kérdezte a fiatalabb Kaulitz.

- Olyan, dolgot fogok csinálni, aminek nem fogsz örülni. Mondjuk, kezdjük a haj leborotválással. - vigyorogott a lány.

- Úgysem mernéd. - felelte a fiú.

Ezekre a szavakra figyeltem, utoljára. Tom ölében elhelyezkedve figyeltem a tájat. Vajon most kezdődik az életem következő fejezete? Ami ismét csak egy hét lesz? Kérdések cikáztak a fejemben. Vajon, fény fog derülni egy olyan dologra, amit senki sem akar? Hm. Minden idővel ki fog derülni. Meddig rejtegethetem az igazi énem? Meddig maradhatok csöndbe, ha múltról van szó? Ezekkel a megválaszolatlan kérdések társaságában nyomott el az álom. Lehet nekem csak egy pillanatnak tűnt, de valaki ébresztett. Tom, volt az. Azt mondta megérkeztünk. Csak képekről láttam azt a helyet ahova mentünk, de jól tudtam, hogy ott vagyunk... Ott ahol két híresség nevelkedett, ahol a gyerekkorukat töltötték, már amennyi volt nekik. Loitsche-ban voltunk, az ikrek házánál.

- Ahj. - nyújtottam ki a lábam, amikor kiszálltam a kocsiból.

- Gyere. - fogta meg a kezem Tom, a másik kezében az utazó táska volt.

- Tom, előre szólok, ha a kutya rám ugrik. Kinyírom azt is, és téged is! - figyelmeztettem.

- Na látod, nem történt semmi. - mondta a bejárati ajtónál.

- Még! - néztem rá szúrósan.

- Hello! - lépett be Tom, én meg utána.

- Sziasztok! - jelent meg a semmiből Simone. - Gondolom, te vagy Ely. - nem is hagyta, hogy válaszoljak. - Tegezz nyugodtan. Örülök, hogy megismerhetlek. - rázta meg a kezem. Most már tudom, hogy Bill miért ilyen aktív.

- Szint úgy. - fogadtam a kéz rázását.

- Az öcséd hol van? - nézett el a fia válla fölött.

- Még kint van. Nem sokára jön. Még Hans-szal beszélget. - magyarázta el Tom.

- Az esküvőt? - kérdezte Simone, én itt Tomra néztem, Tom pedig elég csúnyán Simone-ra.

- Milyen esküvő? - kérdeztem.

- Hát, G.. - akarta el mondani.

- Anya, nem akarsz valami kaját csinálni? Éhes vagyok. - vágott anyja szavába.

- Rendben. - ment a konyhába.

- Milyen esküvő? - kérdeztem újból.

- Majd megtudod. Gyere. - húzott a szobájába.

- Mondd, hogy nem Scotty van az ágyon. - hunytam le a szemem, amikor bementem Tom szobájába.

- Nem tudom mi bajod van vele! Nem is tudod milyen. - húzta le az ágyról az említetett.

- Tom, ez egy kutya. Harap és nyálas. Csak ennyi bajom van vele. - magyaráztam el.

- De ő nem harap! - ellenkezett.

- De nem kockáztatok! - döntöttem hátra.

- Nyugodj meg, megvédelek. - mondta és megcsókolt.

- Fújj. - ültem fel hirtelen.

- Mi az? - értetlenkedett Tom.

- Megnyalta a bokám! - mondtam és Tom pólójába kezdtem törölni a lábam.

- Scotty, gyere! - ütött egy kicsit az ágyra Tom, hogy a kutya feljöjjön.

- Tom, kérlek. - néztem rá.

- Bírkozz meg a gondolattal. - ültette mellém.

- Jó, megbírkoztam, de most már vidd innen. - fordultam el, a kutyától.

- De olyan aranyos. Csak simogasd meg. - kért a gitáros. Megsimogattam. Megakart nyalni. Sikeresen hárítottam, de nem adta fel.

- Toom! - szóltam az ágy végében nevető fiúnak.

- Igen? - kérdezett vissza.

- Ezt nagyon megbánod! - szabadultam meg Scotty-tól. Levettem Tom sapkáját.

- Hey, Scotty. - lóbáltam meg előtte a sapkát. Ő természetesen kivette a kezemből és elfutott vele.

- Ez mire volt jó? - nézett a sapkája után.

- A bosszú egy része. - vigyorogtam.

- Csináltam pár szendvicset, jöhettek enni. - szólt Simone.

- Oké. - kelt fel Tom, és engem is felhúzott.