Vágyak 11. rész =)

Halihó drágáim. =)

Sajnálom, hogy már rég hoztam részt, de elvesztem a tanulásban. =(

Most meg épp anyum kínoz az X-Faktorral... Épp az Impossible-t próbálják elénekelni. A zsűrinek tetszik, de egyébként szerintem kibebaszottul szar, és még a szöveget is elbaszta. Na mindegy. xD

Nem húzom tovább az időtöket. ;)

Jó olvasást! =D

Vágyak 11. rész

- De akkor olyan lennék, mint Bill! - szörnyülködött el Tom.

- Lehet, hogy a családom jobban szeretné. - tettem a lábam az ülő Tom ölébe.

- Tényleg, és Nitával, mi Madridból megyünk haza? - kérdeztem.

- Ely, az még a jővő zenéje! - szólt rám Tom.

- Gustav, akkor te mondd el! - néztem könyörgően.

- Én úgy tudom, hogy igen. - válszolt. Nem tudtam mit mondani, így hát maradt a jó barátom, a táj. 10-15 perc múlva Georg csoszogott le.

- Jó reggelt. - köszönt.

- Neked is. - köszöntünk Gustavval, Tom utána visszament pihenni.

- Azt hittem történt veled valami, mert már ezer éve nem láttalak. - mosolyogtam.

- Nagyon vicces! - morogta.

- Ne legyél már ilyen zsémbes! - kócoltam össze a haját.

- Elizabeth Listing Sneider! - kezdett mérges lenni

- Fura a te szádból hallani a Listing-et. Jah és amúgy Sneider Listing. - vigyorogtam és nagyon gyorsan felmentem Tomhoz, mert félő volt, hogy Georg harapni fog. - Szija! - ugrottam be Tom mellé.

- Hát te? - nézett rám.

- Menekülök. - súgtam a fülébe.

- És megkérdezhetem, hogy kitől? - nézett rám.

- Georgtól. - válszoltam halkan.

- És miért suttogunk? - értetlenkedett.

- Nem tudom. - pusziltam szájon, amiből ő könnyedén csókot formált. - Tom! - szóltam rá, amikor már kezdett beindulni.

- Ígérem halk leszek. - súgta a fülembe.

- Tom! - szóltam rá.

- Igazad van majd a hotelban. - mondta és adott egy puszit.

- Inkább aludj, ok? - néztem rá.

- Oké, anyu.

- Inkább megöletem magam Georggal. - mentem a konyhába.

Amikor lementem, már lent volt a pár is. Hozzájuk dobtam egy jó reggelt-et és a laptopomhoz ültem. A kezem táncot járt a billentyűzeten, és amikor már nem volt ötletem, kinéztem a tájra. A fák szaladtak, úgy ahogy minden más, a külvilágban. Miért nem lehet megállítani úgy az időt, hogy a srácokkal teljen, de az egy hétből viszont ne. Egyszer valaki azt mondta, ha szeretünk valamit akkor gyorsan telik az idő. Ez a hét olyan, volt, mint ha csak egy gyorsított filmben szerepeltem volna. De vajon a filmnek lesz folytatása? Egy hangra eszméltem fel, mely a nevemet ismételte. Kiderült, hogy a hang gazdája Nita.

- Ely, mit csinálsz? - kérdezte, újból és újból.

- Gondolkodom. - válaszoltam nagy nehezen. Tudta jól, hogy min jár az agyam. Nagyon is jól tudta.

- Itt fogod feladni? A célegyenesben? - kérdezte. Én voltam az, aki táplálta a reményt, hogy majd a TH fog írni. Most fájtak ezek a szavak. Én nem adom fel, csak, csak pihenek egy kicsit, mielőtt a célba érek. Tudom, ő fogja feladni, és nem én. Ő lesz az, aki hamarabb fog sírni, és ő lesz az akinek hamarabb kell bármilyen segítség. Tudom, hisz ismerem. Én küzdeni fogok ha kell, hogy újra lássam őket, de milyen áron? Vajon egy hét múlva, fognak ránk emlékezni? És amit Tom fent mondott? Komolyan gondolta? Vagy az ő kis "tréfája"? Tényleg csak egy éjszaka kell neki? Vagy érez valamit? Ezekre a kérdésekre majd csak az idő vas foga, ad választ.

- Majd meglátjuk, Nita, majd meglátjuk. - válaszoltam a töprengésem után. Fél óra múlva, már a madridi hotelben üvegeztünk a fiúkkal. Az üveg rám mutatott és Georg pörgette.

- Felelsz vagy mersz? - hangzott el a szobában megint a kérdés

- Merek. - jelentettem ki határozottan.

- Jól van. - csapta össze a kezét a baszer. - Adj Tom hasára egy puszit,de ne pólón keresztül.

- Ennyi? - kérdeztem.

- Ennyi. - vigyorgott. Nem volt nagy dolog, felhúztam Tom pólóját és adtam egy puszit. Georgnál rosszabra gondoltam. Én következtem a pörgetésben, Billre mutatott az üveg.

- Nos, Bill? - kérdeztem.

- Felelek. - mondta.

- Hm.. Mit gondoltál, amikor első nap megláttál minket?

- Hm.. Őszintén. Úristen. Mi lesz ebből? Nem futhatunk el? De a te pimaszságod, lentebb vitte a dolgot. Szóval. Úristen. - válaszolt.

- Kössz. - néztem rá.

A következő pörgetésnél Gustav jött ki. Mersz-t választott.

- Szóval. - kezdett bele Bill - A WC pumpával léggitározz az ágyon ugrálva.

- Az igen Bill, van ám fantáziád. - szólalt meg Nita, hát én is hasonlót gondoltam.

- Rendben. - mondta Gustav és bement a fürdőbe a pumpáért. Úristen, hogy ezek mit meg nem tesznek.  Gustavnak Tom jött ki. A következőt kellett csinálnia : Ki kellett mennie az erkélyre póló nélkül. Egy rajongónak leszólni, hogy : Hey, nem akarsz feljönni? Utánna meg, hogy : Elhitted? Vicc volt!  Ezen mindenki nevetett vagy fél órát. Tomnak Nita jött ki. Annyi volt a dolga, hogy le kellett smárolnia Billt. Nitának meg én. Felelek.

- Mit gondolsz most? - kérdezte. Mindenki egy emberként figyelt rám.

- Hm. Azt gondolom, hogy miért próbáljuk, egy ilyen játékkal elterelni a figyelmünket. - válaszoltam őszintén. Én pörgettem, Georg jött ki. Mert.

- Látod Bill kulcscsonján azt az anyajegyet? Kezdj el barátkozni vele. - mosolyogtam

- Mi? Fújj. Soha! Inkább tessék! - dobta be a pólóját, mivel vetkőzősbe játszottuk. Mielőtt bárki csinálhatott volna bármit. David rontott be az ajtón, hogy a fiúknak menni kell, a csarnokba.

* Koncert után *

Ugyanúgy ölelésben volt részünk, de ez nem a szokványos volt. Tom, ledobta a gitárját, és elkezdett kifelé húzni.

- Hova megyünk? - kérdeztem.

- Csak gyere. - fogta meg a kezem.

- De.. - akartam ellenkezni.

- Nincs de! Gyere, hidd el tetszeni fog. - mondta és lekanyarodott egy elágazásnál, majd később felmentünk egy lépcsőn.

- A tetőtérre megyünk? - érdeklődtem.

- Sssh! - csitított el és kinyitott egy ajtót. Igen a tetőtérre mentünk. A szél sűvített, a Nap helyett már a Hold uralkodott az égbolton, és a csillagok úgy állták, körül, mint alattvalók a király-t. Tom, a tető széle felé húzott, fél úton eltakarta a szemem.

- Most, mondd, hogy nem szép. - engedte le a kezét a szemem elől. A kilátás, nagyon szép volt. A távolban egy kivilágított szökőkutat lehetett látni, majd messzebb az "Európa - kapu" -t, de a tömblakásokban néhol égő villany fénye csak javított az éjszakai képen.

- Gyere, menjünk vissza. - adott egy csókot.

- Miért? - kérdeztem.

- Mert Bill meg akarja mutatni Nitának. És éjfélkor, lekapcsolódik a világítás. - mondta, és az ajtó felé indult.

Mikor fordultunk vissza ki, Billékkel találtuk szembe magunkat. Tom a számra tette a kezét. Nem tudom miért, de még megbánja. Nita megkérdezte, hogy hol voltunk. Szóval, ezért tapasztotta le a szám. Amikor Tommal a backstage-be értünk, akkor rájöttem valamire.

- Gustav, - akartam valakivel megosztani az ötletem. - te nem viszed fel Georgot?

- Már miért vinném? Van lába, és ha akar felmegy. - válaszolt nyugisan, aki a backstage-ben volt, mindenki nevetett, majd Gustav rájött, hogy mit akartam mondani. - Olyan hülye vagy!

- Ezt bóknak veszem. - mosolyogtam.

10 perc múlva, Nita és Bill is visszaértek, majd mentünk a hotelba.

* Nitáéknál : *

- Nem akarom, hogy holnap legyen. - feküdt kedvese mellé a lány.

- Hidd el, senki sem akarja. - ölelte meg, majd alvásra hajtották a fejüket.

* Nálunk *

- Jó éjt Tom! - takaróztam be nyakig.

- Neked is, Ely. - húzott magához.

* Másnap *

- Jó reggelt. - adott egy puszit Tom, mivel látta, hogy fent vagyok.

- Neked is. - keltem ki az ágyból. Majd nyújtózkodtom egyet. - Tom, normális vagy? - kérdeztem, mivel átölelt, amire nem számítottam. - Te állat! - majd erre a megszólításra, puszi özönben részesültem.

- Mit mondtál? - támaszkodott meg felettem.

- Kedves, aranyos Tomy eressz el! - vigyorogtam.

- Így mindjárt más! - mondta és felült.

- Igen? - döntöttem hátra.

- Ejnye-ejnye Jess. - akart lehúzni maga mellé.

- Nem! - ellenkeztem, és nehezen, de sikerült időt nyernem.

* Órákkal később *

Sosem voltam jó búcsúzkodásban. Bár lehet, hogy mindig újjat és újjat akartam, valójában ragaszkodó ember voltam. Azt mondják, az ember hat éves koráig tudja eldönteni, hogy ki az aki szereti őt, és kit fog szeretni. Mire én rájöttem, hogy ki szeret, addigra elvesztettem őket. És ez így igaz. A történet ugyanaz csak öregedtem 9- 10 évet. Megint búcsúzunk, vagy ahogy Reményik Sándor megírta, mi mindig búcsúzunk. Miért van igaza? Miért? Miért búcsúzunk? Hisz messze van még az igaz búcsúzás ideje. És a jővő? Az hol marad? Miért nem tudják az emberek a jővőjüket? Ha tudnák, akkor lehetne rajta változtatni, tudnánk, hogy mikor kell, a másik utat választani. Vagy elkövetnénk ugyan azokat a hibákat? És lám, hogy repül az idő, már a vonaton ülünk, ami haza visz minket. Eddig gondolkoztam volna? Hm. Érdekes. Ma Nitáéknál alszom. Anya és a nővérem elment valahova. Este, amikor már megfürödtem, és mentem a szobába, Nita az ablakban ült, és bámult kifelé. Azt se vette észre, amikor beléptem.

-          Mondd, hogy nem Kurlitz után sírsz! - dörzsöltem meg a vizes hajam.

- Miért csak egy hét? - nézett rám.

- Minden okkal történik, és gondolj bele, hogy életed legszebb álma valósult meg. - próbáltam vígasztalni.

- De mit sem ér, ha ez az álom aztán véget ér. - bámult ki az ablakon.

- De egy álom végetértével, egy másik kezdődik, ezt sose feledd. - fogtam meg a vállát. - Tudod, lehet a pokolra kívánsz az idézeteimmel, de : Ne sírj, mert vége lett, mosolyogj, mert megtörtént.

- Értékellek, mert reménykedsz, de tudod az csak egy lassú halál. - ráncolta össze a homlokát.

- Tudod, ezzel csak egy bajom van. Ha a reménykedés csak egy lassú halál, akkor sehol se lennél, és a TH üzenete még mindig az olvasatlan e-mailek közt lenne. - vettem kezelésbe a hajam.

- Vajon lesz következő alkalom? - kérdezte.

- A francba is Nita, három a magyar igazság! - emeltem fel a hangom.

- Rendben. Megyek megfürdök. - indult útnak.

Vajon lesz következő alkalom? - tettem fel magamnak a kérdést. - És tényleg csak egy lassú halált végzek magamon? Majd kiderül. Azért is reménykedni fogok, nem adom fel. Kiváncsi vagyok. Ez az egy biztos. De milyen árat fogok, ezért fizetni? Mi lesz a római üggyel? Majd kiderül. Az életem egyik fejezete itt véget ér, de mikor fog elkezdődni a következő?