Vágyak 12. rész =D

Halihó. =D

Jessie üzent nektek:

Kedves Olvasó(k)!

Jól esnek a vélemények, de tényleg, sokat jelent nekem.

A lényeg az, hogy nem sokára vége lesz az első évadnak... Csak pár rész van hátra, szóval majd ha érdekelni fog titeket tovább a történet, akkor nem lesz más dolgotok, mint jelezni! Ezt viszont csak kommentekkel lehet

Csók Jessie

További jó olvasgatást :D

Vágyak 12. rész

* Január 25-én *

Szülinapom van. A 16. életévemet írom. Sweet Sixteen. A kollégiumba tartottam vissza, jelenleg egyedül. Sokaknak valamiféle dolga akadt, reméltem, hogy ez közre játszik a szülinapomban. Már körülbelül 5-6 SMS-t kaptam, és ami most érkezett egy idegen számról jött. Megnyomtam a megnyitás gombot. És ez a szöveg tárult elém : Mikor ezt az sms-t olvasni kezded a küldője szivesen megfogná a segged. Mosolyodból ítélve tetszik az ötlet, kiprobálhatnánk egy kicsivel többet?  Ez nem egy szokványos felköszöntés, főleg nem úgy, hogy nem tudom ki küldte. Megnéztem még egyszer a számot, akkor vettem észre, hogy külföldi. Ráadásul Német. Tom Kaulitz, honnan tudod, hogy mikor születtem? Gyanús vagy, Kaulitz. Utam folytattam, majd időközben a többiek is hozzám kapcsolódtak. Körülbelül 15-en voltunk az utcán, eléggé megnéztek minket, ők igaz barátok voltak. Nem ítéltek el amiatt, hogy találkoztam a Tokio Hotellel. Amikor Tommal Rómában voltunk, ügyes emberek kiderítették, hogy én voltam. Ők megvédtek, az embernek nincs másra szüksége, csak igaz barátokra. Kifordultunk egy sarkon és lehetett látni a kollégiumot, a kolesz előtt egy sötétített üvegű kisbusz állt.

- Kié ez a kisbusz? - néztem végig a többieken.

- Tudod Els, ez a mi ajándékunk. - fogta meg a vállam az egyik srác.

- Mondd, hogy nem az amire gondolok! - hunytam le egy pillanatra a szemem.

- Boldog szülinapot! - mondták egyszerre.

- És, hogy? - néztem rájuk.

- Tudod, könnyű feltörni a kódókat, Petinek. - válaszolt Enikő.

- Te feltörted a dolgaimat a laptopon? - fordultam Petihez.

- Háát. Ők kényszerítettek. - magyarázta ki magát.

Izgatottan léptem át, a kollégium küszöbét. Olyan voltam, mint egy hat éves, aki először lépett be az iskola kapuján. Hangokat hallottam. Nagyon jól ismert hangokat. Az igazgatónő a fiúkkal beszélgetett. A többieknek lassan futniuk kellett utánam.

- Jó napot, sziasztok! - köszöntem, és utam az ebédlőbe vettem.

- Anita várj! - szólt utánam az igazgatónő.

- Tessék! - mentem közelebb.

- Miért, nem meséltél a tavalyi nyaradról? - nézett szúrósan rám.

- Úgy gondoltam, hogy olvas újságokat az igazgató asszony. - mondtam, mit sem sejtve.

- Tudod, hogy miért vannak itt? - kérdezett újból.

- Nem, fogalmam sincs. - válaszoltam őszintén.

- El akarnak vinni egy hétre. - nézett rám komolyan.

- És mehetek? - tértem a lényegre.

- Beszéltem az anyukáddal. Ő azt mondta igen. Én meg nem akadályozlak semmiben. - fejezte be a mondandóját.

- Köszönöm. - néztem rá hálásan.

 Fél óra múlva kész voltam. Bill, eltűnt. Na, mindegy, majd megkerül. Közben kiderült, hogy Nitáért ment el. A fiúk kitalálták, hogy éhesek, ezért a közelben lévő mekibe be kellett mennünk. A haverokkal nagyon sokat jártunk oda, ezért a pincér már ismert. Amikor megrendeltem a kaját így szólt :

- Ennyire szar volt a menü a koleszban?

- Nem, csak a TH- val megyek, ezek az őrültek haverok meg azt adták szülinapomra. És ők meg éhesek, és mivel nem tudnak magyarul, ezért én jöttem be. Nita meg figyel rájuk. - magyaráztam el neki.

- Úristen, tényleg, boldog szülinapot. - mondta és elkezdett valamiért kotorászni. Majd egy happy meal menü-s plüsst húzott elő, ami egy számomra nagyon kedvelt animációs mese szereplője ( Volt/ Bolt).

- Köszi. - mosolyogtam egyet a kedvességén.

- Tessék, kész vannak. - tolta felém a táskát, ami a fiúk számára a megmentést tartalmazta. Fizettem, köszöntem és mentem a buszhoz.

- Mehetünk. - léptem ki a szabadba.

- Mi az ott a kezedbe? - féltékenykedett Tom.

- Egy ajándék. Sokat járunk ide a barátaimmal, és felköszöntött az egyik pincér. - válaszoltam.

- Férfi vagy nő? - nézett csúnyán rám.

- Férfi. - válaszoltam, hagy egye a fene.

- És egy ilyen kis szart kaptál tőle. - vette el a kezemből.

- Tom, nem az értéke a lényeg! A szándék a fontos! - próbáltam kivenni a kezéből.

- Akkor is! Ez csak egy bábú! - majd egy kuka közelébe ment.

- Tom, ki ne dobd! - futottam utána.

- Mégis mit jelent neked ez a bábú? - kérdezte.

- Sokat, mert kell nekem. Kérlek, add vissza. - néztem könyörgően.

- Tessék. - dobta nekem.

- És még te sértődsz meg? - kiabáltam utána.

- Majd megbékél. - fogta meg a vállam Gustav.

- De mi baja van? Nem kaphatok mástól ajándékot? - kérdeztem a dobost.

- Bár nem vallja be, de féltékeny, arra, hogy ennyi idő után, más fiúkkal is voltál. - magyarázta el.

- De ő a féltékeny? Akkor én mit mondjak? - néztem segítséget várva Gustavra. - Honnan tudjam, hogy ő hány lánnyal feküdt le ez alatt a fél év alatt?

- Hidd el, eggyel sem. - mondta őszintén.

- Komoly? - hitetlenkedtem.

- Őszintén. - tette szívére a kezét.

- Miért most megyünk? - lépett mellénk Nita.

- Majd meglátjátok, de nem turnéra megyünk. - mondta a dobos, és beszállt a kocsiba.

- Akkor hova? - kérdeztük egyszerre Nitával.

- Inkább sipirc a buszba! - szólt ránk Georg.

- Valaki magyarázza már el, hogy mi van! - csattant fel Nita, fél óra múlva.

- Majd meglátjátok! - felelt nyugodtan az énekes.

- Ez már zavaró! Hova megyünk? - csatlakoztam Nitához.

- Sssh. - csitított Tom és a kezét a számra helyezte. - Lesz egy buli szerűség, - kezdett bele. - csak akkor mehetünk, ha van párunk, de nekünk muszáj ott lennünk, ezért kell, hogy egy hétig velünk legyetek.

- Mit mondtatok az igazgatónak? Ezért nem engedett volna el. - tekintettem körbe a társaságon.

- Nos... - vakarta a tarkóját Georg. - végülis nem mi beszéltünk.

- Ezt, hogy érted? - kezdtem ideges lenni.

- Beszéltünk az Universal-lal, hogy meg lehetne-e oldani, hogy egy hetet velünk legyetek. - magyarázta.

- Szóval, összefoglalva. Az Universal leigazolja nekünk ezt a hetet, egyelőre még nem tudom milyen okból, és közbe egy bulira visztek? - veszekedtem.

- Fogsz te még ennek örülni! - ölelt át Tom.

- És... az Universal, mit tudott írni a kolesznak? - kérdeztem Georgot.