Secrets 4. rész. =) (+16 +18)

Hey srácok meghoztam végre valahára a Secrets folytatását. Mint már korábban is említettem mostantól beindulnak az események. Millió ötlet van a fejemben, valahol a betegség az alváshiány és az enyhe elmebaj mellett. ;)

No de nem is húzom tovább az idegeiteket, jó olvasást! 

Puszi:

Ana

Secrets 4. rész

/Bill Kaulitz szemszöge/

Lelóg a lábam. Nem hiszem el, hogy valaki ilyen rövid ágyon képes aludni, bár azt meg kell hagyni, hogy az én százkilencven egynéhány centimnek nem könnyű megfelelő ágyat találni. Mióta lezuhanyoztam, csak a szökésen jár az eszem. Ki volt az a kopasz, aki rám lőtt? Miért tette? Valahonnan ismerős volt az arca, de a fejemben nem tudom hová tenni.
Mély levegőt vettem, majd az éjjeliszekrényen levő órára pillantottam. Hajnali 3 múlt. Csend és béke honolt a házban, egészen eddig a pillanatig.
A ház túlvégéből fájdalomtól teli sikoltás hallatszott, mire én már talpra is ugrottam és a zaj forrását kerestem. Karina szobájából jött. Gondolkodás nélkül berontottam.
A lány az ágyában vergődött, kócos haja az arcához tapadt.
- Hey...hey... Nyugalom, ébredj... - próbáltam megfogni a kezét sikertelenül. - Karina! - fogtam le végül.
Még egy utolsó sikoly csúszott ki a száján, majd a szemei felpattantak, és ijedten meredtek rám.
- Semmi baj, csak egy rossz álom. - csitítottam, miközben elengedtem, és hátrább húzódtam az ágyon. Még mindig zihálva vette a levegőt, szemei könnyesek voltak.
- Will... - nyögte, majd zokogva a nyakamba borult. Erre egyáltalán nem számítottam.
Ha már ma este az álom úgy is elkerül, akkor legalább egyszer az életben tegyek valami jót. Körülöleltem a lány vékonyka testét, hosszú barna haja az arcomat csiklandozta. Vanília és fahéj illata volt. Pont, mint az otthonomnak. Pont, mint Catarinának.

Mikor reggel felébredtem senki sem volt mellettem. Ijedten néztem körbe, de mikor rájöttem, hogy senki sem szegez fegyvert a fejemhez, visszazuhantam a párnák közé. Egy utolsó mély lélegzetet vettem, és hagytam hogy a finom fahéjas illat újra elárasszon emlékekkel. Ölelés. Puszi. Mosoly.
Nehéz volt elszakadni az ágytól, de muszáj volt.
Ahogy beléptem a konyhába egy tányér tojásrántotta várt az asztalon, mellette egy kis táblán "Will" felirattal. Azt hiszem meg kéne kérnem, hogy szólítson Billnek.
- Jó reggelt. - jött ki Karina a főzőfülkéből egy bögrével a kezében.
- Jó reggelt. - léptem az asztalhoz, majd a reggelimre pillantottam. Nagyon jól nézett ki.
- Kávét? - nyújtotta felém a bögrét.

- Igen, köszi. - nyúltam a koffeinért.
A villám épp, hogy a kezembe vettem kopogtak.
Karina azonnal az ajtó felé indult, majd kikémlelt a kis ablakon mély levegőt vett, és kitárta az ajtót.
- Szia. Daniel. - köszönt neki.
- Szia. - csengett egy vidám hang, de alig hallottam a távolság miatt. - Jött pár leveletek.

/Karina szemszöge/

- Köszi. - vettem át a két borítékot.
- Hallottátok a nagy hírt? - kérdezte izgatottan.
- Miféle hírt? - hunyorogtam rá.
- Egy rabszállító busz az oldalára borult, és több rab is megszökött. Egy kivételével, mindet elkapták. - jelentőségteljesen nézett a szemembe, majd folytatta. - Egy hírhedt sorozatgyilkos járkál a környéken.- halkította le a hangját.
- Csak ugyan? - vontam fel a szemöldököm, és az agyamban azonnal kattogni kezdtek a kerekek. Egy sorozatgyilkos? - Ez mikor történt?
- Tegnap reggel. Azóta mindent tűvé tesz a rendőrség és a katonaság. - csípőre tette a kezét. - Ha gondolod, szívesen itt maradok amíg ide nem érnek a tisztek. - lépett volna az ajtó felé, de jobb lábbal bentebb húztam az ajtót.
- Köszi, de nem lesz gond. - erőltettem magamra egy magabiztosnak nagyon nem mondható mosolyt.
- Biztos? - lépett még közelebb, mire a mellkasára tettem a kezem, és bólintottam.
- Semmi gond. - feleltem.
- Joe hazaért már? Már itthon kéne lennie, nem? - kíváncsiskodott.
Tudtam mire megy ki ez az egész és nagyon nem volt kedvem hozzá.
- Nem, de meg tudom magam védeni, és be tudom zárni az ajtót. Minden rendben lesz, köszönöm! - förmedtem rá. Még egy pár percig vitázott velem, majd nagy nehezen rájött, hogy nem tud meggyőzni, és dacosan felpattant a biciklijére és odébbállt.
Eltűnődtem azon amit mondott. Tegnap történt ez. És tegnap felbukkant William. Valami itt bűzlik.
Nyugalmat erőltettem magamra, és a leveleket bontogatva visszamentem a konyhába.
- Ki volt az? - kérdezte, miközben le sem vette rólam a szemét.
- Csak a postás. - emeltem fel a leveleket jelezve, hogy nem hazudok.
Miután Will ezt látta visszatért a reggelijéhez, én pedig a főzőfülkébe léptem, és halkan kinyitottam az egyik kis szekrényt. Kutattam bármilyen tárgy után, amit esetleg fegyverként tudnék használni, mire a kezembe akadt egy serpenyő. Felnéztem a pultra, hogy mit tudnék beledobni, amivel nem keltek feltűnést, mikor megláttam a kenyeret. Két szeletet beletettem és úgy indultam Willhez a konyhába.
Amint kiléptem kíváncsian mért végig. Tekintetet azonnal megakadt a serpenyőn.
- Kérsz pirítóst? - mosolyodtam el, és igyekeztem mellé lépkedni, úgy hogy nem sejthesse meg a szándékomat.
- Köszi, de azt hiszem tele vagyok. - nézett rám furcsán.
- Hát jó. - mosolyogtam továbbra is, majd mintha csak el akarnék mögötte menni elindultam, s mikor már Will mögött voltam, felemeltem a serpenyőt és fejbe vertem.
Azonnal elterült a földön, de nem volt teljes a siker.
- Mi a...? - szólalt volna meg, mire újra lecsaptam, de ezúttal már nem mozdult.
- Istenem... - kaptam a szám elé a kezem. Mondd, hogy nem öltem meg! Közel hajoltam hozzá, és hallottam az egyenletes légzését. Azonnal nyugalom járt át, hogy még él. Ennek ellenére muszáj vagyok valamit tenni, hiszen meg kell védenem magam. A szekrényhez léptem és kivettem egy vastag kötelet. A durva szálak végigkaristolták vékony ujjaimat.

/Bill Kaulitz szemszöge/

Sajgó fejfájásra ébredtem, és arra hogy nem mozdul a kezem. Ami azt illeti, semmim sem mozdul. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és realizáltam a dolgokat. Egy székhez kötöztek. Nagyszerű!
Körbenéztem, de senkit sem láttam a nappaliban, sem a konyhában. Megpróbáltam kinézni az ablakon át a kertbe, remélve, hogy ott sem lesz mozgás, de amit egyedül láttam az nem más volt mint Karina. Egy kis virágos ágyásnál térdelt, de nem csinált semmit. Pár pillanattal később felemelte a fejét és egyenesen a szemembe nézett. Felállt és elindult. Fél perc sem kellett már nyílt is az ajtó.
- Szia Aranyhaj. - mondtam komoran.
- Ki vagy te valójában? - kérdezte rezzenéstelen arccal. Nem akartam válaszolni neki. - A sorozatgyilkos?
Mély levegőt vettem, miközben egy féloldalas mosoly terült el az arcomon.
- Ha tudod, akkor miért kérdezed? - néztem rezzenéstelenül a szemébe. - Amúgy szép ütés volt.
- Will! - mordult rám.
- Bill... A nevem Bill, és nem Will, vagy William. - forgattam a szemem. - Eressz el és elmegyek innen.
- Két perc alatt végeznél velem. És most már amúgy is elcsesztél mindent! - könnyek gyűltek a szemébe. - Mindent átkutat a rendőrség és a katonaság! Elcsesztél mindent! Érted?
Furcsa volt ez a lány. Rémült, még is határozott.
- Ki vagy te? - vontam fel a szemöldököm. - És mit tettél, ami miatt így aggódsz?
A lány nem válaszolt. A lábai nem bírták tovább és a földre rogyva sírt. Ilyen szívszaggató zokogást csak Catarinától hallottam. A szívemen a sebek újra felhasadtak.
- Figyelj, nem számít mit tettél, nem foglak faggatni és ígérem, hogy egy ujjal sem érek hozzád. Csak nyugodj meg, és oldozd el a kötelet. - néztem rá nagy boci szemekkel hátha meghatom.
- Már az sem számítana, ha megölnél. - lassan feltápászkodott a földről és felém lépett. Lassan elkezdte kioldani a csomót, majd mikor végzett hátrébb lépett és felszegett fejjel nézett rám. Várt. Arra, hogy végezzek vele.
- Nem foglak bántani. - emeltem magam elé mind a két kezem, és lassan közelebb léptem hozzá. - Minden rendben lesz. - Alig pár centire álltam tőle. Remegett, mire én kitártam a karomat. - Gyere ide. - öleltem körbe vékonyka testét, mire ismét kitört belőle a keserves zokogás.
Fél óra kellett, hogy egy kicsit megnyugodjon.
- Van itt olyan hely, ahol elbújhatnék? Csak legalább addig amíg Joe vissza nem ér. - kérdeztem remélve, hogy ez jó rejtekhely lehet.
- Joe nem fog hazajönni. - felelte csendesen.
- Mi...? - de nem tudtam befejezni, mert kopogtak.
Karina ijedten pillantott rám, mire én csak az ajtó felé biccentettem. Bólintott, és egyből odasietett, majd kitárta az ajtót.

/Karina szemszöge/

- Heinrich sheriff. - csúszott ki a számon, amint megpillantottam a kissé köpcös és bajuszos sheriffet az ajtómban. - Mit tehetek önért?
- Nem tudom hallotta e, de egy rab nem messze innen megszökött. Nem sok esély van rá, hogy erre van, de fő a biztonság. Átnézném a lakását. - mondta, majd fentebb tolta a kalapját a homlokáról, és gusztustalanul végigmért. - Joe hazaért már? Hol az én kis ivó pajtásom? - vigyorodott el, miközben közelebb lépett.
- Nincs. - nyögtem ki.
- Akkor biztos szörnyen magányos vagy. - kapta el a karom, és kirántott az ajtóból egyenesen magához. - De ne aggódj, majd én segítek ezen a problémán, pontosan ezért jöttem egyedül.
- Eresszen el! - téptem ki magam a karjából, mire a tekintete megállapodott a nyitott ajtóból jól látható Billen. Azonnal a pisztolyáért nyúlt, és rászegezte.
- Hozz egy kötelet! - kiáltott rám. - Most!
Hátrébb léptem a kis zöldséges kerthez, ahol egy ásó volt beleállítva a földbe. Nem gondolkoztam. Kihúztam a földből, és a sheriffre néztem. A pisztoly kis kattanással jelezte, hogy kiélesítették. Több sem kellett, felemeltem az ásót és minden erőmet beleadva lesújtottam Heinrich fejére. Az ütéstől a földre rogyott, de még mozgott, így újra ütöttem. Majd még egyszer a magasba emeltem a fegyverem és a már így is véres fejre újra lesújtottam. Nem érzékeltem az időt, csak azt, hogy Bill lefogja a kezem és ijedten tátog nekem valamit.
- Bill... - nyöszörögtem.
- Semmi baj, megoldjuk valahogy. - próbált nyugtatni.
- El kell tüntetnünk a hullát, aztán el kell mennünk. - mondtam határozottan, felismerve a helyzet komolyságát.
- Semmi gond, eltüntetjük és senki sem jön rá semmire. Itt maradhatunk. - nézett a szemembe, mire én halványan elmosolyodtam. Ironikus volt az egész, nem hittem volna, hogy valaha be fogom ismerni valakinek a tetteimet. Főleg nem egy gyilkosnak.
- Két hulla van elásva a kertemben, ő lesz a harmadik. Sietnünk kell.

Folyt. köv. :) 

Késés :(

Bocsánat mindenkitől, de a rész egy kicsit késni fog. Ma vissza kellett mennem az orvoshoz, pocsékul érzem magam és még a netem is rossz. Igyekszek pár napon belül pótolni a lemaradást. :)

Addig is tartsatok ki! Köszönöm. :)

Puszi:

Ana

Secrets készülőben! ;) Alias really soooooon! :D

Sziasztok!

Jó hírekkel szolgálhatok, ma vagy legkésőbb holnap hozom a Secrets folytatását. A gond annyi, hogy feltartanak a gépelésben... és az illető nagyon nem zavartatja magát... No de van egy SPOILERes hírem is... A mostani résztől kezdve naggggyon beindulnak az események. Úgyhogy kitartás és hamarosan jövök! ;)

Puszi:

Ana

Secrets 3. rész. =)

Halihó kis manók!

Megjöttem az új Secrets résszel, DE mielőtt hagynálak titeket olvasni, egy kis helyzetjelentés rólam. ;)

Az utóbbi időben eléggé elvesztem a munkában, nincs túl sok szabadidőm. Ha meg van valamennyi igyekszek a lehető legjobban kitölteni. Ma például történelemből korrepetáltam, készültem az emelt magyar érettségimre, spanyoloztam, és átvettem néhány német nyelvi szabályt, meglátogattam mindenkit itthon. Oh és természetesen begépeltem a történet folytatását. A fejemben még millllllliónyi ötlet van hozzá és a teljes sztori meg van, csak az a fránya szabad idő nincs. Újdonság a buszon írok. Igazán kellemes tud lenni. ;)
Gondolkoztam, hogy hogy tudnám veletek jobban tartani a kapcsolatot, és arra jutottam, hogy a közeli (vagy inkább a nem túl távoli) jövőben csinálok egy külön facebook oldalt a blognak. Hogy tetszik az ötlet? Mindennapi infók, és a történetek frissítését is azonnal megtalálhatjátok majd ott. A véleményeiteket írjátok le, kíváncsi vagyok rájuk. 

No de most már hagylak is titeket olvasni. Ha szeretnétek a facebookos dolgot, akkor jelezzétek és szerdán varázsolok egyet. ;)

Jó olvasást!

Puszi:

Ana

Secrets – Titkok

/Bill Kaulitz szemszöge/

Egy kis faházat találtam a vastag ködtakaróba burkolva. Az ablakokon keresztül csak egy kis pislákoló fényt láttam. A csípős hidegben a láng melege jutott eszembe, de bennem volt a félelem is. Vajon felismernek a lakók? Egyáltalán többen vannak, vagy csak egy ember? Van fegyverük? Az ajtó melletti kis fabálnán egy név díszelgett gyönyörű aprólékos faragással: Joe Deinhorf.

"Csak ne egy kigyúrt állat legyen."

Lassan az ajtóhoz léptem, majd felemeltem ökölbe zárt kezem és bekopogtam. Pár pillanat múlva a zár halkan kattant ki a helyéről, az ajtó pedig résznyire nyílt. Egy nagy barna szempár meredt rám a szűk ajtórésen.

- Bocsánat... - köszörültem meg a torkom – én Joe Deinhorfot keresem. - erőltettem magamra egy mosolyt.

- Ki maga? - jött egy ideges női hang, majd az ajtó egy kicsikét kintebb nyílt.

Most már jobban láttam a lányt. Huszon három, huszonnégy éves lehetett. Alacsonyabb, mint én, nagyjából 178 centi. Hosszú barna haja hullámokban omlott a vállára, majd megállapodva lengett a csípőjénél. Földön túli szépség.

- Bi... Mármint William Kay... - szedtem össze a gondolataimat, hisz mégsem tudhatják meg, hogy ki vagyok pontosan. - Joe a rokonom. Nem rég bukkantam rá a családfám kutatása során. - mosolyodtam el. "Ez az Bill csak így tovább."

- Joe nincs itt. - közölte a lány.
- Esetleg bemehetnék, és megvárhatnám? Elég hosszú utat tettem meg.
A lány szúrós szemmel mért végig.
- Valóban? - vonta fel gyanakodva a szemöldökét, mire rájöttem, miért nem hisz nekem.
- Út közben kiraboltak. Kész csoda, hogy eljutottam idáig. - sóhajtottam egy nagyot. Ezért az alakításért Oscart érdemelnék.
- Mint mondtam, nincs itt! - olyan szorosan markolta az ajtót, hogy kis keze elfehéredett. - Elutazott és egy jó ideig nem jön vissza!
- Legalább az estét had töltsem itt. - könyörögtem kölyök kutya szemekkel. - Kérem!
A lány arcán átvillant valami, és holt sápadt lett. Üres tekintettel bámult maga elé.

/Karina szemszöge/

Lefagytam. Ez a fickó Joe rokona. Joe pedig nem fog visszajönni. Mit tegyek?
A hátam mögé rejtett kezemben egy piszkavasat szorongattam, hogy ha bármilyen hirtelen mozdulatot tesz, akkor leüthessem. Nem tűnt olyannak, mint Ő. Kissé hosszabb szőke haja kócosan lógott a füléig. Sok piercingje volt, és amit a testéből láttam, az az hogy nem szűkölködött a tetoválásokban sem, de az arca kedves volt. A mélybarna szemei kutatva fürkészték az arcomat.
Elöntött a szégyen. Helyre kell hoznom mindent, amit elrontottam. Mély lélegzetet vettem, majd kitártam az ajtót, hogy William beléphessen a házba.

/Bill Kaulitz szemszöge/

Gyanakodva léptem be a kis ház ajtaján, és csak bizakodtam benne, hogy nem vár csapda. Nem akartam feleslegesen senkit sem megölni. Az aprócska nappaliban félhomály fogadott. Egyedül a kandallóban vörösen izzó fa és szén adott némi halvány derengést.
Az egész ház kőből és szépen megmunkált fából készült. Ahogy észrevettem, meglehetősen régen. A padlódeszkák megkoptak a sok túrabakancstól és az ósdi felmosószerrel való tisztítástól. A kandallóval szemben két fotel helyezkedett el, melyek egyenesen a tűz felé néztek. A kandallók két kép állt bekeretezve, de a rajta szereplő embereket félhomály fedte. A falakon ósdi díszkárpitok porosodtak.

Otthonos volt, de látszott hogy a helyet alig használják ki. A sarokban levő kis asztalon egy régi CD lejátszó árválkodott, mellette pedig egy Kylie Minogue album hevert. Merengésemet a lány halk szavai törték meg.
- A bal oldali szoba a tiéd ma este, az enyém a túloldalon a te ajtóddal szemben van. Egy fürdő van, közvetlenül a konyha mellett. - lépett a kandallóhoz, majd megpiszkálta a tüzet és bedobott egy fahasábot, mely után fényes parázsdarabok szálltak fel, majd hullottak vissza a kandallóba.
A szobák érdekeltek legkevésbé. Ki lehet ez a lány? Végül nem tudtam türtőztetni magam, így rákérdeztem.
- Mi a neved?
A lány ugyan azzal a sápadt és üres tekintettel nézett rám, mint mielőtt beengedett a házba.
- Karina. Karina Swarz. - mondta, majd lehajtott fejjel arrébb botorkált.
- Joe hová utazott? - kérdeztem, pusztán az álcám fenntartásáért, mire a lány összerezzent.

/Karina szemszöge/

- Franciaországba. - vágtam rá gyorsan, minden gondolkozás nélkül. Az elég messze van innen, Amerikától.
- És miért utazott el? - tette fel az újabb kérdést.
- Csak úgy! Miért érdekel? - csattantam fel idegesen.
Ha sokáig fog még kérdezősködni baj lesz. Nem félek tőle. Joe sokkal nagyobb volt, még is én bizonyultam erősebbnek.
- Bocsánat. Biztos hiányzik neked. - puhatolózott.
- Honnan veszed? - fordultam felé enyhe undorral az arcomon.
- Onnan, hogy együtt éltek. Az ő vezetékneve Deinhorf, a tiéd pedig Swarz. - mondta.
- Az unokahúga vagyok. - hazudtam szemrebbenés nélkül.

- Oh! Rokon. - nyögte, majd újra körbepillantott a nappaliban.
Akaratlanul is végigmértem izmos testét. A ruhái mocskosok voltak, és vérfoltok tarkították több helyen is. A keze és végig a karja tele volt vágásokkal. Valóban így néz ki az, akit kirabolnak?
Egyszerű fehér ing volt rajta, és egy fekete farmer, amely erős kontrasztban állt hófehér bőrével. A bal kézfejét egy tetoválás borította be. Újra végignéztem a felsőtestén, amíg a kérdőn meredő szeméig el nem jutottam. Éreztem, hogy az arcom felforrósodik, és elönt a pír.
- Akkor én most megyek, és lefürdök. - intett a fürdőszoba felé, mire én csak bólintottam és elfordultam a kandallón terpeszkedő képekhez. A képekhez, melyek nem hagynak nekem nyugalmat, és lyukat égetnek sötét lelkembe.

Folyt. köv.