Secrets 3. rész. =)

Halihó kis manók!

Megjöttem az új Secrets résszel, DE mielőtt hagynálak titeket olvasni, egy kis helyzetjelentés rólam. ;)

Az utóbbi időben eléggé elvesztem a munkában, nincs túl sok szabadidőm. Ha meg van valamennyi igyekszek a lehető legjobban kitölteni. Ma például történelemből korrepetáltam, készültem az emelt magyar érettségimre, spanyoloztam, és átvettem néhány német nyelvi szabályt, meglátogattam mindenkit itthon. Oh és természetesen begépeltem a történet folytatását. A fejemben még millllllliónyi ötlet van hozzá és a teljes sztori meg van, csak az a fránya szabad idő nincs. Újdonság a buszon írok. Igazán kellemes tud lenni. ;)
Gondolkoztam, hogy hogy tudnám veletek jobban tartani a kapcsolatot, és arra jutottam, hogy a közeli (vagy inkább a nem túl távoli) jövőben csinálok egy külön facebook oldalt a blognak. Hogy tetszik az ötlet? Mindennapi infók, és a történetek frissítését is azonnal megtalálhatjátok majd ott. A véleményeiteket írjátok le, kíváncsi vagyok rájuk. 

No de most már hagylak is titeket olvasni. Ha szeretnétek a facebookos dolgot, akkor jelezzétek és szerdán varázsolok egyet. ;)

Jó olvasást!

Puszi:

Ana

Secrets – Titkok

/Bill Kaulitz szemszöge/

Egy kis faházat találtam a vastag ködtakaróba burkolva. Az ablakokon keresztül csak egy kis pislákoló fényt láttam. A csípős hidegben a láng melege jutott eszembe, de bennem volt a félelem is. Vajon felismernek a lakók? Egyáltalán többen vannak, vagy csak egy ember? Van fegyverük? Az ajtó melletti kis fabálnán egy név díszelgett gyönyörű aprólékos faragással: Joe Deinhorf.

"Csak ne egy kigyúrt állat legyen."

Lassan az ajtóhoz léptem, majd felemeltem ökölbe zárt kezem és bekopogtam. Pár pillanat múlva a zár halkan kattant ki a helyéről, az ajtó pedig résznyire nyílt. Egy nagy barna szempár meredt rám a szűk ajtórésen.

- Bocsánat... - köszörültem meg a torkom – én Joe Deinhorfot keresem. - erőltettem magamra egy mosolyt.

- Ki maga? - jött egy ideges női hang, majd az ajtó egy kicsikét kintebb nyílt.

Most már jobban láttam a lányt. Huszon három, huszonnégy éves lehetett. Alacsonyabb, mint én, nagyjából 178 centi. Hosszú barna haja hullámokban omlott a vállára, majd megállapodva lengett a csípőjénél. Földön túli szépség.

- Bi... Mármint William Kay... - szedtem össze a gondolataimat, hisz mégsem tudhatják meg, hogy ki vagyok pontosan. - Joe a rokonom. Nem rég bukkantam rá a családfám kutatása során. - mosolyodtam el. "Ez az Bill csak így tovább."

- Joe nincs itt. - közölte a lány.
- Esetleg bemehetnék, és megvárhatnám? Elég hosszú utat tettem meg.
A lány szúrós szemmel mért végig.
- Valóban? - vonta fel gyanakodva a szemöldökét, mire rájöttem, miért nem hisz nekem.
- Út közben kiraboltak. Kész csoda, hogy eljutottam idáig. - sóhajtottam egy nagyot. Ezért az alakításért Oscart érdemelnék.
- Mint mondtam, nincs itt! - olyan szorosan markolta az ajtót, hogy kis keze elfehéredett. - Elutazott és egy jó ideig nem jön vissza!
- Legalább az estét had töltsem itt. - könyörögtem kölyök kutya szemekkel. - Kérem!
A lány arcán átvillant valami, és holt sápadt lett. Üres tekintettel bámult maga elé.

/Karina szemszöge/

Lefagytam. Ez a fickó Joe rokona. Joe pedig nem fog visszajönni. Mit tegyek?
A hátam mögé rejtett kezemben egy piszkavasat szorongattam, hogy ha bármilyen hirtelen mozdulatot tesz, akkor leüthessem. Nem tűnt olyannak, mint Ő. Kissé hosszabb szőke haja kócosan lógott a füléig. Sok piercingje volt, és amit a testéből láttam, az az hogy nem szűkölködött a tetoválásokban sem, de az arca kedves volt. A mélybarna szemei kutatva fürkészték az arcomat.
Elöntött a szégyen. Helyre kell hoznom mindent, amit elrontottam. Mély lélegzetet vettem, majd kitártam az ajtót, hogy William beléphessen a házba.

/Bill Kaulitz szemszöge/

Gyanakodva léptem be a kis ház ajtaján, és csak bizakodtam benne, hogy nem vár csapda. Nem akartam feleslegesen senkit sem megölni. Az aprócska nappaliban félhomály fogadott. Egyedül a kandallóban vörösen izzó fa és szén adott némi halvány derengést.
Az egész ház kőből és szépen megmunkált fából készült. Ahogy észrevettem, meglehetősen régen. A padlódeszkák megkoptak a sok túrabakancstól és az ósdi felmosószerrel való tisztítástól. A kandallóval szemben két fotel helyezkedett el, melyek egyenesen a tűz felé néztek. A kandallók két kép állt bekeretezve, de a rajta szereplő embereket félhomály fedte. A falakon ósdi díszkárpitok porosodtak.

Otthonos volt, de látszott hogy a helyet alig használják ki. A sarokban levő kis asztalon egy régi CD lejátszó árválkodott, mellette pedig egy Kylie Minogue album hevert. Merengésemet a lány halk szavai törték meg.
- A bal oldali szoba a tiéd ma este, az enyém a túloldalon a te ajtóddal szemben van. Egy fürdő van, közvetlenül a konyha mellett. - lépett a kandallóhoz, majd megpiszkálta a tüzet és bedobott egy fahasábot, mely után fényes parázsdarabok szálltak fel, majd hullottak vissza a kandallóba.
A szobák érdekeltek legkevésbé. Ki lehet ez a lány? Végül nem tudtam türtőztetni magam, így rákérdeztem.
- Mi a neved?
A lány ugyan azzal a sápadt és üres tekintettel nézett rám, mint mielőtt beengedett a házba.
- Karina. Karina Swarz. - mondta, majd lehajtott fejjel arrébb botorkált.
- Joe hová utazott? - kérdeztem, pusztán az álcám fenntartásáért, mire a lány összerezzent.

/Karina szemszöge/

- Franciaországba. - vágtam rá gyorsan, minden gondolkozás nélkül. Az elég messze van innen, Amerikától.
- És miért utazott el? - tette fel az újabb kérdést.
- Csak úgy! Miért érdekel? - csattantam fel idegesen.
Ha sokáig fog még kérdezősködni baj lesz. Nem félek tőle. Joe sokkal nagyobb volt, még is én bizonyultam erősebbnek.
- Bocsánat. Biztos hiányzik neked. - puhatolózott.
- Honnan veszed? - fordultam felé enyhe undorral az arcomon.
- Onnan, hogy együtt éltek. Az ő vezetékneve Deinhorf, a tiéd pedig Swarz. - mondta.
- Az unokahúga vagyok. - hazudtam szemrebbenés nélkül.

- Oh! Rokon. - nyögte, majd újra körbepillantott a nappaliban.
Akaratlanul is végigmértem izmos testét. A ruhái mocskosok voltak, és vérfoltok tarkították több helyen is. A keze és végig a karja tele volt vágásokkal. Valóban így néz ki az, akit kirabolnak?
Egyszerű fehér ing volt rajta, és egy fekete farmer, amely erős kontrasztban állt hófehér bőrével. A bal kézfejét egy tetoválás borította be. Újra végignéztem a felsőtestén, amíg a kérdőn meredő szeméig el nem jutottam. Éreztem, hogy az arcom felforrósodik, és elönt a pír.
- Akkor én most megyek, és lefürdök. - intett a fürdőszoba felé, mire én csak bólintottam és elfordultam a kandallón terpeszkedő képekhez. A képekhez, melyek nem hagynak nekem nyugalmat, és lyukat égetnek sötét lelkembe.

Folyt. köv.