Me, myself and time... ;)
2013. február 27., szerda
2013. január 2., szerda
Ne légy barom folytatáááás! (7. rész) =D
Éééééééééééés igen! Meghoztam a történet folytatását. :) Bocsánat mindenkinek hogy csak most, de alig van időm írni. :( Remélem nem haragudtok rám ééééés remélem, hogy tetszeni fog a folytatás. :) Pusziiiiiiiii
- Hé
hova mentek? - tágultak ki a szemei, mire Tom kuncogva hátba veregette, és ők
is utánunk indultak.
Az ebéd az első 10 perc után csendben telt. Ezt Gréta néni oldotta meg, ugyanis aki megszólalt az tockost kapott, és gondolhatjátok, hogy nem szerencsés belefejelni a forró levesbe. Ebéd után visszaültünk a kinti padra. Én személy szerint reménykedtem, hogy a csend kitart még egy ideig, de tévedtem. Tom elemében volt, és a srácokat piszkálta. Elyn láttam, hogy nagyon tűnődik valamin, de nem mertem rákérdezni, hogy min. Pár perc elteltével viszont hangot adott a kérdésének.
- Bill! - nézett rá.
- Mi van? - kérdezte egy szemforgatás kíséretében.
- Láttál már állbajúszt? - kérdezte.
- Persze. - vágta rá értetlenül.
- Te hülye! - mutogatott felé, miközben mindenki a húgomat nézte. - Hát ki hordja az állán a bajúszát?
Ez volt az a pillanat, amikor belefejeltem az asztalba, a többiek pedig hangos nevetéssel díjazták Ely gyenge elmeállapotát.
- Ez fájt... - jegyeztem meg.
- Agyhalott... - fintorgott Bill.
- Te beszélsz? Te meg pont úgy nézel ki, mint maga a halál... - viszonozta a gesztust tesóm.
- Ez igaz... - vettem elő egy kártyát a zsebemből, és elkezdem összekeverni.
A papagáj reakciója számomra ismét csak egy beintés volt.
- Válassz ki hármat! - nyomtam Bill elé a kártyákat, de ő mintha meg sem hallotta volna, rezzenéstelenül szemezett velem.
- Na mi van? Miért nem válogatsz? - kérdezte ikrem.
- Oh én butus... - mosolyodtam el. - Hiszen a halál nem válogat! - nevettem el magam, mire a többiek is. - Nos mivel semmi értelme annak, hogy egy csomó zombi között üljek, és lessek ki a fejemből, inkább elmegyek sétálni. - jelentettem be.
- Öööhmmm... Mehetnétek Billel együtt. - dobta fel az ötletét Georg.
- Ja! Kéz a kézben! - tette hozzá Ely, és Tom énekelve.
- Ja... Félúton összeverjük egymást, aztán meg járhatunk tovább, géz a gézben. - feleltem bájvigyorral az arcomon.
- És mi van, ha én még is veled akarok menni? - lépett közelebb hozzám, és fölényesen vigyorgott.
- Akkor tökön rúglak, és meggondolod magad... - tettem csípőre a kezem, miközben mélyen a barna íriszekbe néztem.
- Ígérem jó leszek. - kaján mosoly jelent meg az arcán.
- Képzelem. - forgattam a szemem, majd legyintve elindultam a tavacska felé.
Nagyon jó érzés volt most kint sétálni. A nap csodásan ragyogott, én pedig mélyet lélegeztem a friss levegőből. Csodás virág illat volt, melyet a langyos szellő hozott el nekem, miközben végigfutott barna hosszú hajamon, és néha az arcomba szöktetett közülük pár kósza tincset. A csend, a béke, és a harmónia szinte simogatta a lelkem, de akkor...
- Búú! – bökött oldalba Bill, mire én ijedtemben hatalmasat sikítottam, és a szívemhez tapadt a kezem.
- Te görény! - gyilkos pillantással meredtem rá.
- Uh! Látnod kellett volna magad! - kacagott önfeledten.
- Eh! - dobtam be a hisztit, és dühösen, mentem a tóhoz.
Már csak pár méter választott el a csodásan ragyogó víztől, és mikor meg érkeztem újra próbáltam kitisztítani a gondolataimat, úgy mint mielőtt, ez a barom a szívbajt hozta rám. Csendesen letelepedtem a partra, lehunytam a szemem és ismét megtöltöttem a tüdőm virágillattal.
A következő dolog ami beugrik, hogy valaki lágyan simogatja a hátam. Nagyon jó érzés volt, így egy kissé hátradöntöttem a fejem, és tovább élveztem a gyengéd cirógatást. Alig telt el pár perc, mire valakinek az ajkait a számon éreztem. Hihetetlenül puhák voltak, így az illető könnyen csókot formált belőle. A következő ami az eszembe ötlött, hogy „Uh! Nyelv piercingje vanh, és ettől még jobban elmélyítettük a csókot. A gyomromban pillangók hada kezdett el repdesni, de a felismerés szíven szúrt. Hisz ki az a személy itt, akinek nyelv piercingje van? Igen pontosan... Bill Kaulitz! A gyomromban levő pillangókat azonnal lefújtam rovarirtóval, és egy gyors mozdulattal ellöktem magamtól, egyenesen a tó vizébe.
- Hé! - háborodott fel az énekes.
- Hé? Te csak ne „hézzélh itt nekem! Mit képzelsz magadról! Most mehetek, és minimum három liter Listerine-el moshatom ki a számat! - háborogtam.
- Mi? - adott ki egy eszméletlenül vékony hangot. Most bizonyosodott be számomra, hogy ő tényleg egy Alien. Ilyen frekvencián ember nem kommunikál.
- Amúgy is nem mi! Hanem tessék! Alapvető illem! - mutogattam rá, és el tudom képzelni, milyen idiótának tűnhettem, messziről. - Most pedig, én elmegyek, te meg lubickolj csak a békákkal, és csókold őket végig! Hátha valamelyikből királylány lesz. - kiabáltam rá, majd hátat fordítva neki a ház felé indultam. - Vagy inkább egy vasorrú banya... - morogtam még utoljára magamban, majd nem törődve Bill kiabálásával, gyorsabb léptekre invitáltam a lábaimat.
A házunktól nem messze Elyt láttam ügyködni egy madzaggal, és mivel olyan pózokat vett fel, amiket életemben nem láttam tőle, - de meg merem kockáztatni azt is, hogy még egyetlen embertől sem – így odasétáltam hozzá, és kérdőn lestem a további munkálkodását.
- Mit csinálsz? - ráncoltam a homlokom.
- Tippelj! - vigyorgott.
- Inkább nem... - ijedten ráztam a fejem. - Szóval? - vontam fel a szemöldököm.
- Van egy vödör jeges vizem... Nem akarod esetleg... Khm... Tudod... - mutogatott viccesen a közeledő srác felé, mintha le akarná önteni. Én csak zavartan néztem rá. Az az idióta még is csak megcsókolt!
- Nem is tudom! Össze vagyok zavarodva! - drámaian fogtam a fejem. - Teljesen öntésképtelen lettem. - játszottam túl magam, majd hirtelen Elyre kaptam a tekintetem. - Csináld te! - vigyorogtam rá.
Bill épp ekkor ért az ajtóba, és tervezte, hogy belép a házba, mire tesóm megrántotta a kötelet amit fogott, és így Billre zúdult a nagy vödör jeges víz.
Ha életetekben láttatok már, egy madárijesztőt, tűztáncot járni, vagy egy alkoholistát táncolni, azt szorozzátok fel, körülbelül négyszázzal, és megkapjátok a mostani hideg zuhanyt élvező Billt.
Volt egy olyan érzésem, hogy ezért még kapni fogunk.
- Ti! - nézett ránk gyilkos szemekkel Bill.
- Ürülök, hogy ismered a személyes névmásokat. - vigyorogtam rá, ami csak olaj volt a tűzre.
- Nita... - hajolt felém Ely. - Futás... - suttogta nekem, mire mind a ketten szaladni kezdtünk, utánunk pedig a madárijesztő is megindult.
Eleinte azt hittem, hogy a futkározás nem lesz túl hosszú életű, hisz Billről soha életemben nem feltételeztem volna, hogy nagy sportember, de 1 órás futás után megváltozik az ember véleménye. Mivel húgommal kezdtünk kifogyni a menekülési útirányokból, ezért egy erdő felé vettük az irányt. Más választásunk amúgy sem volt. Próbáltam Elyvel lépést tartani, de mikor negyedjére is majdnem kificamítottam a bokám úgy voltam vele, hogy az útirányon változtatni kell.
- Most már visszatérhetnénk a civilizációba? - kérdeztem.
- Hát... - lihegett tesóm futás közben, majd bekövetkezett egy Isteni csoda.... Felbukott, és összecsókolózott a talajjal. - Menjünk innen. - szenvedett a földön, majd segítettem neki felállni.
- Milyen bölcs gondolat. - poroltam le a vállát, majd ismét futásnak eredtünk.
Örömmel nyugtáztam, hogy Billt leráztuk. Nem tudom, hogy hol és mikor, de valahogy nem érdekelt annyira a dolog, hogy utána járjak.
Az ebéd az első 10 perc után csendben telt. Ezt Gréta néni oldotta meg, ugyanis aki megszólalt az tockost kapott, és gondolhatjátok, hogy nem szerencsés belefejelni a forró levesbe. Ebéd után visszaültünk a kinti padra. Én személy szerint reménykedtem, hogy a csend kitart még egy ideig, de tévedtem. Tom elemében volt, és a srácokat piszkálta. Elyn láttam, hogy nagyon tűnődik valamin, de nem mertem rákérdezni, hogy min. Pár perc elteltével viszont hangot adott a kérdésének.
- Bill! - nézett rá.
- Mi van? - kérdezte egy szemforgatás kíséretében.
- Láttál már állbajúszt? - kérdezte.
- Persze. - vágta rá értetlenül.
- Te hülye! - mutogatott felé, miközben mindenki a húgomat nézte. - Hát ki hordja az állán a bajúszát?
Ez volt az a pillanat, amikor belefejeltem az asztalba, a többiek pedig hangos nevetéssel díjazták Ely gyenge elmeállapotát.
- Ez fájt... - jegyeztem meg.
- Agyhalott... - fintorgott Bill.
- Te beszélsz? Te meg pont úgy nézel ki, mint maga a halál... - viszonozta a gesztust tesóm.
- Ez igaz... - vettem elő egy kártyát a zsebemből, és elkezdem összekeverni.
A papagáj reakciója számomra ismét csak egy beintés volt.
- Válassz ki hármat! - nyomtam Bill elé a kártyákat, de ő mintha meg sem hallotta volna, rezzenéstelenül szemezett velem.
- Na mi van? Miért nem válogatsz? - kérdezte ikrem.
- Oh én butus... - mosolyodtam el. - Hiszen a halál nem válogat! - nevettem el magam, mire a többiek is. - Nos mivel semmi értelme annak, hogy egy csomó zombi között üljek, és lessek ki a fejemből, inkább elmegyek sétálni. - jelentettem be.
- Öööhmmm... Mehetnétek Billel együtt. - dobta fel az ötletét Georg.
- Ja! Kéz a kézben! - tette hozzá Ely, és Tom énekelve.
- Ja... Félúton összeverjük egymást, aztán meg járhatunk tovább, géz a gézben. - feleltem bájvigyorral az arcomon.
- És mi van, ha én még is veled akarok menni? - lépett közelebb hozzám, és fölényesen vigyorgott.
- Akkor tökön rúglak, és meggondolod magad... - tettem csípőre a kezem, miközben mélyen a barna íriszekbe néztem.
- Ígérem jó leszek. - kaján mosoly jelent meg az arcán.
- Képzelem. - forgattam a szemem, majd legyintve elindultam a tavacska felé.
Nagyon jó érzés volt most kint sétálni. A nap csodásan ragyogott, én pedig mélyet lélegeztem a friss levegőből. Csodás virág illat volt, melyet a langyos szellő hozott el nekem, miközben végigfutott barna hosszú hajamon, és néha az arcomba szöktetett közülük pár kósza tincset. A csend, a béke, és a harmónia szinte simogatta a lelkem, de akkor...
- Búú! – bökött oldalba Bill, mire én ijedtemben hatalmasat sikítottam, és a szívemhez tapadt a kezem.
- Te görény! - gyilkos pillantással meredtem rá.
- Uh! Látnod kellett volna magad! - kacagott önfeledten.
- Eh! - dobtam be a hisztit, és dühösen, mentem a tóhoz.
Már csak pár méter választott el a csodásan ragyogó víztől, és mikor meg érkeztem újra próbáltam kitisztítani a gondolataimat, úgy mint mielőtt, ez a barom a szívbajt hozta rám. Csendesen letelepedtem a partra, lehunytam a szemem és ismét megtöltöttem a tüdőm virágillattal.
A következő dolog ami beugrik, hogy valaki lágyan simogatja a hátam. Nagyon jó érzés volt, így egy kissé hátradöntöttem a fejem, és tovább élveztem a gyengéd cirógatást. Alig telt el pár perc, mire valakinek az ajkait a számon éreztem. Hihetetlenül puhák voltak, így az illető könnyen csókot formált belőle. A következő ami az eszembe ötlött, hogy „Uh! Nyelv piercingje vanh, és ettől még jobban elmélyítettük a csókot. A gyomromban pillangók hada kezdett el repdesni, de a felismerés szíven szúrt. Hisz ki az a személy itt, akinek nyelv piercingje van? Igen pontosan... Bill Kaulitz! A gyomromban levő pillangókat azonnal lefújtam rovarirtóval, és egy gyors mozdulattal ellöktem magamtól, egyenesen a tó vizébe.
- Hé! - háborodott fel az énekes.
- Hé? Te csak ne „hézzélh itt nekem! Mit képzelsz magadról! Most mehetek, és minimum három liter Listerine-el moshatom ki a számat! - háborogtam.
- Mi? - adott ki egy eszméletlenül vékony hangot. Most bizonyosodott be számomra, hogy ő tényleg egy Alien. Ilyen frekvencián ember nem kommunikál.
- Amúgy is nem mi! Hanem tessék! Alapvető illem! - mutogattam rá, és el tudom képzelni, milyen idiótának tűnhettem, messziről. - Most pedig, én elmegyek, te meg lubickolj csak a békákkal, és csókold őket végig! Hátha valamelyikből királylány lesz. - kiabáltam rá, majd hátat fordítva neki a ház felé indultam. - Vagy inkább egy vasorrú banya... - morogtam még utoljára magamban, majd nem törődve Bill kiabálásával, gyorsabb léptekre invitáltam a lábaimat.
A házunktól nem messze Elyt láttam ügyködni egy madzaggal, és mivel olyan pózokat vett fel, amiket életemben nem láttam tőle, - de meg merem kockáztatni azt is, hogy még egyetlen embertől sem – így odasétáltam hozzá, és kérdőn lestem a további munkálkodását.
- Mit csinálsz? - ráncoltam a homlokom.
- Tippelj! - vigyorgott.
- Inkább nem... - ijedten ráztam a fejem. - Szóval? - vontam fel a szemöldököm.
- Van egy vödör jeges vizem... Nem akarod esetleg... Khm... Tudod... - mutogatott viccesen a közeledő srác felé, mintha le akarná önteni. Én csak zavartan néztem rá. Az az idióta még is csak megcsókolt!
- Nem is tudom! Össze vagyok zavarodva! - drámaian fogtam a fejem. - Teljesen öntésképtelen lettem. - játszottam túl magam, majd hirtelen Elyre kaptam a tekintetem. - Csináld te! - vigyorogtam rá.
Bill épp ekkor ért az ajtóba, és tervezte, hogy belép a házba, mire tesóm megrántotta a kötelet amit fogott, és így Billre zúdult a nagy vödör jeges víz.
Ha életetekben láttatok már, egy madárijesztőt, tűztáncot járni, vagy egy alkoholistát táncolni, azt szorozzátok fel, körülbelül négyszázzal, és megkapjátok a mostani hideg zuhanyt élvező Billt.
Volt egy olyan érzésem, hogy ezért még kapni fogunk.
- Ti! - nézett ránk gyilkos szemekkel Bill.
- Ürülök, hogy ismered a személyes névmásokat. - vigyorogtam rá, ami csak olaj volt a tűzre.
- Nita... - hajolt felém Ely. - Futás... - suttogta nekem, mire mind a ketten szaladni kezdtünk, utánunk pedig a madárijesztő is megindult.
Eleinte azt hittem, hogy a futkározás nem lesz túl hosszú életű, hisz Billről soha életemben nem feltételeztem volna, hogy nagy sportember, de 1 órás futás után megváltozik az ember véleménye. Mivel húgommal kezdtünk kifogyni a menekülési útirányokból, ezért egy erdő felé vettük az irányt. Más választásunk amúgy sem volt. Próbáltam Elyvel lépést tartani, de mikor negyedjére is majdnem kificamítottam a bokám úgy voltam vele, hogy az útirányon változtatni kell.
- Most már visszatérhetnénk a civilizációba? - kérdeztem.
- Hát... - lihegett tesóm futás közben, majd bekövetkezett egy Isteni csoda.... Felbukott, és összecsókolózott a talajjal. - Menjünk innen. - szenvedett a földön, majd segítettem neki felállni.
- Milyen bölcs gondolat. - poroltam le a vállát, majd ismét futásnak eredtünk.
Örömmel nyugtáztam, hogy Billt leráztuk. Nem tudom, hogy hol és mikor, de valahogy nem érdekelt annyira a dolog, hogy utána járjak.
2012. december 31., hétfő
2012. december 24., hétfő
2012. október 22., hétfő
Ne légy barom! folytatás (6. rész)
Tudom elég régen voltam erre, de itt a suli, és a sok tanulni való. :S De kárpótlásként itt egy kis folytatás. ;) Remélem tetszik! :)
Vissza
osontam a szobámba, majd nevetve beestem a puha párnák közé,
magamra húztam a takarómat, és izgatottan mosolyogva vártam, hogy
elnyomjon az álom és hamarabb érjen el a reggel.
Amilyen
nehezen sikerült elaludnom, olyan könnyen tudtam felébredni.
Gyorsan kipattantam az ágyamból, a fürdőbe rohantam, letusoltam,
átöltöztem, majd még a hajammal bíbelődtem egy kicsit, de végül
csak lazán összefogtam, és nyugodtságot színlelve mentem le a
konyhába. Lent Georg, Gustav, és Tom kávézott. Nagyon kómás
fejük volt szegényeknek. A basszer majdnem belefejelt az asztal
lapjába, de ennek megelőzésére, olykor-olykor Tom megbökte.
Viccesen néztek ki. Gustav levéve tekintetét a két jómadárról
rám pillantott.
- Jó reggelt. - köszöntem mosolyogva, mire mindenki rám nézett, és kórusban köszöntek vissza.
Testvérem épp ekkor esett be a konyhába. A szó szoros értelmében, ugyan is az ajtófélfának akart támaszkodni, de nem jött össze, így azonnal a padlón találta magát.
- Reménytelen vagy. - léptem át felette, hogy én is kávéhoz juthassak.
- Én is szeretlek... - morogta az orra alatt, majd Tom kinyújtotta felé a kezét, és felsegítette.
A reggeli beszélgetés ezzel szinte le is zárult. Mindenki a koffeines italát szürcsölgette, mikor Bill becammogott a konyhába. A szemeim egyből tágra nyíltak várva, hogy megforduljon.
- Nagyon csendben vagytok. - motyogta a srác, a kávé kitöltése közben, mire mindenki ráfigyelt, de közben, élen velem a srácok az italt szürcsölték. - Mi a gáz? - fordult meg, és erőltetett magára egy 200 wattos mosolyt, mire mindenki sugárban ráköpte a kávét, és hatalmas nevetés közepette, vagy azt asztalra, vagy az alá dőlve röhögött. Egyszerűen nem kaptam levegőt a nevetéstől, és már gondolkozni kezdtem rajta, hogy mikor jutottam utoljára oxigénhez, de mikor ismét Billre pillantottam, újabb röhögőgörcs tört rám. Bill eddigi gyönyörű fehér fogsora, most metál kék színben pompázott.
- Mi van? Hé! - értetlenkedett, miközben elővett egy konyharuhát a tartóból, és elkezdte letörölni magáról a kávét.
- Nézd... - kezdett bele Tom, miközben testvérére mutatott, de nem bírta befejezni, mert egy újabb röhögőgörcs tört rá. - Tükör... Tükörbe! - vihogott, úgy hogy a könnyei patakokban folytak végig a kissé kipirult arcán.
Billnek nem kellett kétszer mondani, egyből a fürdő szobájába rohant, hogy megnézhesse mi váltotta ki ezt a reakciót. Gondosan elkezdte a tükör előtt átvizsgálni magát, de sehol semmit nem látott. Azt gondolta, hogy a többiek biztos csak szivatták ezzel, majd egy csábos mosolyt küldött magának egy kacsintás kíséretében, és akkor kiszúrt valamit. Elkerekedtek a szemei, és félve húzta nagy mosolyra a száját. Ez volt az a pont, ahol Bill idegrendszere egy pillanatra teljesen felmondta a szolgálatot, utat engedve a pánikrohamnak, és a hisztérikus hangjának.
A srác üvöltözésébe beleremegett a ház. Ennek a hangnak következtében jobbnak láttam, eltűnni a közelből, mielőtt Bill megtalálna fojtani. A kert végében levő kis tóhoz mentem, leültem a partjára, és mélyen belélegeztem a tiszta levegőt. Észre sem vettem, hogy nem vagyok egyedül. Pár pillanat múlva egy ismerős hang a nevemet mondta, mire én felpattantam a földről, és felé fordultam. Bill egy gyors mozdulattal valami spray szerű akármit fújt rám. Pontosítva az egész testemre. Rutinból a kezeimet magam elé kaptam, és próbáltam ellene védekezni, de esélyem sem volt.
- Bill! Bill! - nyögtem ki idegesen a nevét, összeszorított szemekkel, hisz nem szerettem volna, hogy az a vacak, bármi is legyen az, a szemembe kerüljön.
- Há! - mutatott rám dühösen.
- Mit há? Bill mi volt ez? - pillantottam a kezében levő flakonra. - Tartósított hegyi levegő? - viccelődtem volna, de irdatlanul elkezdett viszketni minden porcikám. - Ne! Ugye nem? - néztem rá könyörgőn, miközben össze-vissza vakarásztam magam, és idétlen mozdulatokkal lépkedtem egyik helyről a másikra.
- Viszkető spray. - nevetett. - Amiért kékre festetted a fogaimat! - mutogatott a metál kék fogsorára.
- Ez nem fair! - rinyáltam, miközben majd megbolondultam a viszketéstől.
Egy gyors ötlettől határozva kitéptem a srác kezéből a félig már üres flakon, és a tartalmának megmaradt részét ráfújtam.
- Ne Nita ezt ne! - kezdte volna letörölni, de késő volt.
- Áááh megőrülök. - vakaróztam, de ekkor megcsúszott a lábam, és Bill karját elkapva mind a ketten a tóba estünk. Az egyetlen amit hallhattak a többiek egy hatalmas sikítás volt, majd egy csobbanás.
Bill, és én egyszerre bukkantunk fel levegőt venni, majd én rutinból a számban levő vizet magam mellé köptem... Csak egy bökkenő volt, hogy épp a madárijesztő volt ott. Mikor megérezte az arcán a ráspriccelő vizet, unottan és dühösen csukta le a szemeit, majd lassan rám emelte a tekintetét.
- Ez most mire volt jó? - kérdezte lassan, miközben szaggatott mozdulatokkal letörölte az arcát.
- Nem láttam, hogy itt vagy. - mondtam ártatlanul, de legbelül egy cseppet sem bántam meg a tettem. - Oh és Bill... - kezdtem bele mosolyogva, mire egyből minden figyelmét rám összpontosította, és ekkor egy hatalmas pofont kevertem le neki.
- Héé! - kapta a kezét az arcához. - Ezt miért kaptam? - kérdezte felháborodva.
- Csak egy légy volt az arcodon. - feleltem egy bájvigyorral, majd egy újabb pofon érte immáron az arca másik oldalát.
- Ehh? - mordult rám idegesen, miközben széttárta a karjait, és tátott szájjal meredt rám.
- Visszaszállt a légy. - vontam vállat rezzenéstelen arccal, majd kiszúrtam, hogy egy rusnya és nagy fekete bogár mászik a haján.
- Nita! Meg ne próbáld! Nem veszem be azt, hogy ott van egy légy! - fenyegetőzött, miközben a mutató ujja már majdnem az arcomat súrolta.
- Rendben! - vágtam rá egy 200 wattos mosoly kíséretében, majd erőt vettem magamon, és kisiettem a vízből, ott hagyva a dühöngő srácot.
- Jó reggelt. - köszöntem mosolyogva, mire mindenki rám nézett, és kórusban köszöntek vissza.
Testvérem épp ekkor esett be a konyhába. A szó szoros értelmében, ugyan is az ajtófélfának akart támaszkodni, de nem jött össze, így azonnal a padlón találta magát.
- Reménytelen vagy. - léptem át felette, hogy én is kávéhoz juthassak.
- Én is szeretlek... - morogta az orra alatt, majd Tom kinyújtotta felé a kezét, és felsegítette.
A reggeli beszélgetés ezzel szinte le is zárult. Mindenki a koffeines italát szürcsölgette, mikor Bill becammogott a konyhába. A szemeim egyből tágra nyíltak várva, hogy megforduljon.
- Nagyon csendben vagytok. - motyogta a srác, a kávé kitöltése közben, mire mindenki ráfigyelt, de közben, élen velem a srácok az italt szürcsölték. - Mi a gáz? - fordult meg, és erőltetett magára egy 200 wattos mosolyt, mire mindenki sugárban ráköpte a kávét, és hatalmas nevetés közepette, vagy azt asztalra, vagy az alá dőlve röhögött. Egyszerűen nem kaptam levegőt a nevetéstől, és már gondolkozni kezdtem rajta, hogy mikor jutottam utoljára oxigénhez, de mikor ismét Billre pillantottam, újabb röhögőgörcs tört rám. Bill eddigi gyönyörű fehér fogsora, most metál kék színben pompázott.
- Mi van? Hé! - értetlenkedett, miközben elővett egy konyharuhát a tartóból, és elkezdte letörölni magáról a kávét.
- Nézd... - kezdett bele Tom, miközben testvérére mutatott, de nem bírta befejezni, mert egy újabb röhögőgörcs tört rá. - Tükör... Tükörbe! - vihogott, úgy hogy a könnyei patakokban folytak végig a kissé kipirult arcán.
Billnek nem kellett kétszer mondani, egyből a fürdő szobájába rohant, hogy megnézhesse mi váltotta ki ezt a reakciót. Gondosan elkezdte a tükör előtt átvizsgálni magát, de sehol semmit nem látott. Azt gondolta, hogy a többiek biztos csak szivatták ezzel, majd egy csábos mosolyt küldött magának egy kacsintás kíséretében, és akkor kiszúrt valamit. Elkerekedtek a szemei, és félve húzta nagy mosolyra a száját. Ez volt az a pont, ahol Bill idegrendszere egy pillanatra teljesen felmondta a szolgálatot, utat engedve a pánikrohamnak, és a hisztérikus hangjának.
A srác üvöltözésébe beleremegett a ház. Ennek a hangnak következtében jobbnak láttam, eltűnni a közelből, mielőtt Bill megtalálna fojtani. A kert végében levő kis tóhoz mentem, leültem a partjára, és mélyen belélegeztem a tiszta levegőt. Észre sem vettem, hogy nem vagyok egyedül. Pár pillanat múlva egy ismerős hang a nevemet mondta, mire én felpattantam a földről, és felé fordultam. Bill egy gyors mozdulattal valami spray szerű akármit fújt rám. Pontosítva az egész testemre. Rutinból a kezeimet magam elé kaptam, és próbáltam ellene védekezni, de esélyem sem volt.
- Bill! Bill! - nyögtem ki idegesen a nevét, összeszorított szemekkel, hisz nem szerettem volna, hogy az a vacak, bármi is legyen az, a szemembe kerüljön.
- Há! - mutatott rám dühösen.
- Mit há? Bill mi volt ez? - pillantottam a kezében levő flakonra. - Tartósított hegyi levegő? - viccelődtem volna, de irdatlanul elkezdett viszketni minden porcikám. - Ne! Ugye nem? - néztem rá könyörgőn, miközben össze-vissza vakarásztam magam, és idétlen mozdulatokkal lépkedtem egyik helyről a másikra.
- Viszkető spray. - nevetett. - Amiért kékre festetted a fogaimat! - mutogatott a metál kék fogsorára.
- Ez nem fair! - rinyáltam, miközben majd megbolondultam a viszketéstől.
Egy gyors ötlettől határozva kitéptem a srác kezéből a félig már üres flakon, és a tartalmának megmaradt részét ráfújtam.
- Ne Nita ezt ne! - kezdte volna letörölni, de késő volt.
- Áááh megőrülök. - vakaróztam, de ekkor megcsúszott a lábam, és Bill karját elkapva mind a ketten a tóba estünk. Az egyetlen amit hallhattak a többiek egy hatalmas sikítás volt, majd egy csobbanás.
Bill, és én egyszerre bukkantunk fel levegőt venni, majd én rutinból a számban levő vizet magam mellé köptem... Csak egy bökkenő volt, hogy épp a madárijesztő volt ott. Mikor megérezte az arcán a ráspriccelő vizet, unottan és dühösen csukta le a szemeit, majd lassan rám emelte a tekintetét.
- Ez most mire volt jó? - kérdezte lassan, miközben szaggatott mozdulatokkal letörölte az arcát.
- Nem láttam, hogy itt vagy. - mondtam ártatlanul, de legbelül egy cseppet sem bántam meg a tettem. - Oh és Bill... - kezdtem bele mosolyogva, mire egyből minden figyelmét rám összpontosította, és ekkor egy hatalmas pofont kevertem le neki.
- Héé! - kapta a kezét az arcához. - Ezt miért kaptam? - kérdezte felháborodva.
- Csak egy légy volt az arcodon. - feleltem egy bájvigyorral, majd egy újabb pofon érte immáron az arca másik oldalát.
- Ehh? - mordult rám idegesen, miközben széttárta a karjait, és tátott szájjal meredt rám.
- Visszaszállt a légy. - vontam vállat rezzenéstelen arccal, majd kiszúrtam, hogy egy rusnya és nagy fekete bogár mászik a haján.
- Nita! Meg ne próbáld! Nem veszem be azt, hogy ott van egy légy! - fenyegetőzött, miközben a mutató ujja már majdnem az arcomat súrolta.
- Rendben! - vágtam rá egy 200 wattos mosoly kíséretében, majd erőt vettem magamon, és kisiettem a vízből, ott hagyva a dühöngő srácot.
Ely
az udvaron beszélgetett a fiúkkal, mikor melléjük sétáltam. Egy
pillanatra mindenki rám nézett, majd hatalmas nevetésben törtek
ki. A nagy jókedvet hallva Gréta néni kijött a házból, és
felváltva rám, és a még mindig röhögő húgomra nézett. Nagyot
sóhajtottam mielőtt feltettem volna a kérdésemet.
- Biztos túl késő, hogy egyke legyek? - pillantottam rá könyörgőn, mire ő mosolyogva bólintott.
- Igen. - adta tudtomra, majd visszament a konyhába.
Végignéztem az asztalnál ülő kis társaságon, majd erőt vettem magamon, és felmentem átöltözni. Egy egyszerű pánt nélküli vörös ruhát vettem fel, megszárítottam a hajam, és egy halvány sminket téve az arcomra visszavonszoltam magam a lentiekhez. Viccesen néztek ki, ahogy ugyan úgy ültek most, mint eddig.
- Mi van ideragadtatok? - poénkodtam, majd levágódtam tesóm mellé.
- Hogyne... Élvezzük a friss levegőt! - felelt Tom, miközben nagyot szívott a cigarettájából.
- Veszem észre... - mosolyodtam el, majd megérkezett Bill.
Frissen és üdén, talpig feketébe öltözve, belőtt hajjal, és hó fehér fogakkal. Átkoztam magam, amiért nem tettem több ételszínezőt a fogkrémjébe. Rám pillantott, majd gondolkozás nélkül lehuppant velem szembe, és szüntelenül vigyorgott. Erős késztetést éreztem arra, hogy behúzzak neki. A tekintete el sem mozdult a dekoltázsomról. A szemeimet forgatva tettem fel Billnek a nagy kérdésemet.
- Már megint mi van? A szemem fentebb van! - csesztem le.
- Csak tűnődöm... - támaszkodott az állára, majd felegyenesedett, és folytatta. - Miért hordasz melltartót? Nem nagyon van mit beletenned...
Első gondolat ami az eszembe jutott, hogy a pofám leszakad, de utána ismét előtört az ördögi énem, és kimondtam az én felvetésem is.
- Hmmm... Ez esetben, te miért hordasz alsónadrágot? - támaszkodtam meg a bal kezemen.
A körülöttünk levők ismét nevetésben törtek ki. Szerintem mostanság direkt keresik Bill, és az én társaságomat.
A csodás pillanatot Gréta néni zavarta meg.
- Kész az ebéd! - szólt ki nekünk az ablakon, majd mindenki lassan feltápászkodott a helyéről.
Elynek egyből beindult a fantáziája, mikor Bill nem messze tőlem beállt, a srácok mellé.
- Állj át a sötét oldalra Nita! - kezdett bele eltorzított hangon, miközben az énekesre mutatott.
- Minek? Hogy olyan sötét legyek, mint ő? - mutattam Billre fintorogva. - És per pillanat nem a ruhájára gondolok... - néztem rá a szemem sarkából.
Bill válasza csak annyi volt, hogy beintett. Én rögtönözve küldtem felé egy csókot, majd elnevetettem magam.
- Már nagyon elegem van belőletek! - durcázott be. - Szeressetek, vagy hagyjatok békén! - tette karba a kezét, elfordította a fejét és a szemeit is lehunyta, hogy fokozza a hatást.
Mi csak vállat vontunk és elindultunk ebédelni. Amint ezt kiszúrta a srác felháborodva kiáltott utánunk.
- Hé hova mentek? - tágultak ki a szemei, mire Tom kuncogva hátba veregette, és ők is utánunk indultak.
- Biztos túl késő, hogy egyke legyek? - pillantottam rá könyörgőn, mire ő mosolyogva bólintott.
- Igen. - adta tudtomra, majd visszament a konyhába.
Végignéztem az asztalnál ülő kis társaságon, majd erőt vettem magamon, és felmentem átöltözni. Egy egyszerű pánt nélküli vörös ruhát vettem fel, megszárítottam a hajam, és egy halvány sminket téve az arcomra visszavonszoltam magam a lentiekhez. Viccesen néztek ki, ahogy ugyan úgy ültek most, mint eddig.
- Mi van ideragadtatok? - poénkodtam, majd levágódtam tesóm mellé.
- Hogyne... Élvezzük a friss levegőt! - felelt Tom, miközben nagyot szívott a cigarettájából.
- Veszem észre... - mosolyodtam el, majd megérkezett Bill.
Frissen és üdén, talpig feketébe öltözve, belőtt hajjal, és hó fehér fogakkal. Átkoztam magam, amiért nem tettem több ételszínezőt a fogkrémjébe. Rám pillantott, majd gondolkozás nélkül lehuppant velem szembe, és szüntelenül vigyorgott. Erős késztetést éreztem arra, hogy behúzzak neki. A tekintete el sem mozdult a dekoltázsomról. A szemeimet forgatva tettem fel Billnek a nagy kérdésemet.
- Már megint mi van? A szemem fentebb van! - csesztem le.
- Csak tűnődöm... - támaszkodott az állára, majd felegyenesedett, és folytatta. - Miért hordasz melltartót? Nem nagyon van mit beletenned...
Első gondolat ami az eszembe jutott, hogy a pofám leszakad, de utána ismét előtört az ördögi énem, és kimondtam az én felvetésem is.
- Hmmm... Ez esetben, te miért hordasz alsónadrágot? - támaszkodtam meg a bal kezemen.
A körülöttünk levők ismét nevetésben törtek ki. Szerintem mostanság direkt keresik Bill, és az én társaságomat.
A csodás pillanatot Gréta néni zavarta meg.
- Kész az ebéd! - szólt ki nekünk az ablakon, majd mindenki lassan feltápászkodott a helyéről.
Elynek egyből beindult a fantáziája, mikor Bill nem messze tőlem beállt, a srácok mellé.
- Állj át a sötét oldalra Nita! - kezdett bele eltorzított hangon, miközben az énekesre mutatott.
- Minek? Hogy olyan sötét legyek, mint ő? - mutattam Billre fintorogva. - És per pillanat nem a ruhájára gondolok... - néztem rá a szemem sarkából.
Bill válasza csak annyi volt, hogy beintett. Én rögtönözve küldtem felé egy csókot, majd elnevetettem magam.
- Már nagyon elegem van belőletek! - durcázott be. - Szeressetek, vagy hagyjatok békén! - tette karba a kezét, elfordította a fejét és a szemeit is lehunyta, hogy fokozza a hatást.
Mi csak vállat vontunk és elindultunk ebédelni. Amint ezt kiszúrta a srác felháborodva kiáltott utánunk.
- Hé hova mentek? - tágultak ki a szemei, mire Tom kuncogva hátba veregette, és ők is utánunk indultak.
2012. szeptember 29., szombat
DESIGN COMPETITION! =D
Hey
everyone!
The
write-it.gportal.hu made their first design competition. Jessie and
Ena wait for everyone with love.
The
registration's and submission's deadline is 15th of November
Anybody
may present!
More
informations about the competition here:
Hey mindenki!
A write-it.gportal.hu megrendezi első design versenyét. Jessie és Ena sok szeretettel vár mindenkit.
A jelentkezési és egyben leadási határidő: November 15-e.
Bárki jelentkezhet!
A write-it.gportal.hu megrendezi első design versenyét. Jessie és Ena sok szeretettel vár mindenkit.
A jelentkezési és egyben leadási határidő: November 15-e.
Bárki jelentkezhet!
Bővebb
információk a jelentkezéssel kapcsolatban az alábbi
linken:
http://write-it.gportal.hu/gindex.php?pg=35267878
http://write-it.gportal.hu/gindex.php?pg=35267878
Hey
jeder!
Die
write-it.gportal.hu ihren ersten Design-Wettbewerb. Jessie und Ena
warten alle mit Liebe.
Die
Anmeldung ist und Einreichung des Einsendeschluss ist der 15.
November
Jeder
kann präsentieren!
Weitere
Informationen zum Wettbewerb hier:
2012. szeptember 18., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)