I wish you a Happy Easter.
Boldog Húsvéti Ünnepeket kívánok nektek!
Ich wünsche Sie das glücklicher Ostertag!
=D
&
Happy Birthday Georg!
=)
Boldog születésnapot Georg!
=)
Glücklicher Geburtstag Georg!
=)
=)
Me, myself and time... ;)
2013. március 31., vasárnap
2013. március 24., vasárnap
Ne légy barom! folytatás (9.rész) =D
Nooooooos hello! =D Meghoztam a Ne légy barom! folytatását. Ügyes vagyok, vagy ügyes vagyok? Azt viszont nem garantálom, hogy a Bring Me To Life-ból most lesz rész. A tanáraim betáblázták a maradék három napot dogákkal. :( De nézzük mindennek a pozitív oldalát elvégre a Zwack József elnevezésű suliba jártam, alias Unicum. Csak pozitívan! Nem sokára tavaszi szünet! :D És akkor ELMÉLETILEG lesz időm. ;) Na de nem húzom tovább a ti időtöket! Jó olvasást!
- Papííííííííírt!
Ez volt az a pillanat, amikor mindenki feladta a harcot, hogy visszatartsa a nevetést. Körülbelül 20 perc után Tom már nagyon sajnálta az öccsét, így szerzett neki WC papírt. Mi Elyvel a lépcsőn ültünk, és vártuk a fejleményeket. Nem féltem, hogy Bill elkap, szerintem örül annak, ha 2 percig tud állni. Pár perc elteltével Ely nem írta ki, hogy be ne szóljon.
- Mi van Billy lehúztad magad? – állt fel ikrem, és közelebb lépett Tomhoz, aki csak mosolygott. A többiek inkább elmenekültek. Valahogy megértem őket.
De ekkor jött el az a pillanat, amikor Bill kirobbant a wc-ből, és a pillanat tört része alatt ért el minket az ájulás, attól a szagtól. Elynek nagyobb szerencséje volt, mert ő Tom karjaiba ájult, én viszont a lépcsőn terültem el.
- Ahh itt meg mi halt meg? – lépett be a házba Georg fintorogva, miközben befogta az orrát.
- Bill méltósága. – grimaszolt Tom is, mire testvére viszonozva a gesztus beintett neki, majd tekintete tesómra tévedt, és sokat sejtetően elvigyorodott.
Tom a tesójáról Elyre, majd újra Billre nézett.
- Nem! – jelentette ki.
- De Tom, ő kezdte! – kezdett hisztizni a madárijesztő.
- Bill… - kezdett bele teljesen nyugodt hangon. – Nem érdekel. Buzeráld Nitát. – vette fel a lányt a karjaiba, majd kikerülve engem elindult vele az emeletre.
Bill tekintete rám szegeződött, majd Georgra pillantott.
- Engem hagyj ki belőle! – emelte maga elé a kezeit, majd kiment Gustavhoz az udvarra.
- Hát cicus… Ketten maradtunk…
1 óra múlva Ely arra ébredt, hogy valaki simogatja az oldalát. Lassan kinyitotta a szemét, majd észrevette, hogy Tom mellette fekszik az ágyban.
- Tom? – tágultak ki a szemei. – Te meg mit csinálsz? – ült fel hirtelen.
- Megmentettelek Billtől. – feküdt a hátára, miközben egy percre sem vette le a szemét a lányról.
- Billtől? Engem? Egyáltalán hogy kerültem ide? – gondolkozott hangosan.
- Bosszút akart állni, de téged elraboltalak. Elájultál a… öhm… szagtól… - gondolkozott Tom, hogy hogy tudná publikusan elmondani a történteket.
- Ahha… - értelmezte a hallottakat, majd ijedten Tomra pillantott. - És Nita hol van?
- Billel. – nyújtózkodott békésen.
- Billel? És ezt te ilyen nyugodtan mondod? – pattant ki az ágyból.
- Hey! – kapott a lány keze után, és egy könnyed mozdulattal visszarántotta az ágyba. – Hagyd őket… Nita tud vigyázni magára.
- Ahj… - forgatta a szemeit a lány, majd visszafeküdt Tom mellé, és annyiban hagyta az előbbi gondolatait.
Mikor felébredtem sötét volt. Azt sem tudtam hol vagyok, de éreztem, hogy egy ágyban. A karjaim hátra voltak húzva, de akkor kaptam igazán sokkot, mikor meg akartam őket mozdítani, de nem ment. Ki voltam kötözve.
- Mi a…? – rángatózva próbáltam szabadulni, majd az ágy elől felszólalt valaki.
- Felesleges… - mondta komolyan, majd felkapcsolt egy kislámpát, ami mellett volt egy nagy fotel és az illető abban foglalt helyet egy hosszú fekete kabátban, és egy kalapban.
Értetlenül bámultam rá, mire felemelte a fejét, és rájöttem, hogy ki ül velem szemben.
- Mi van Sherlock? – röhögtem el magam.
- Az ön helyében nem nevetnék Miss Müller! – mondta komolyan.
- Szerintem viszont igen. – bólogattam vigyorogva. – A tükör nem tört össze, mikor ezt az „izét” magadra vetted? – böktem a fejemmel az öltözéke felé.
- Ha ha ha… - grimaszolt, majd egyik lábát a másikra helyezte.
- A helyedben nem mennék bányák közelébe, mert még a végén a rém feljön, hogy műszakváltás van. – próbáltam magam kényelembe helyezni, már amennyire tudtam, közben pedig szüntelenül vigyorogtam.
- Nem félsz, hogy bajod esik? – vonta fel a szemöldökét.
- Hmm… Kéne? – kérdőn vontam fel a szemöldököm.
- Nos. Ki vagy kötözve. Egyedül vagy velem, egy szobában. Szerinted? – fordította hirtelen felém a lámpát.
- Baszd meg Bill, megvakulok attól a szartól! – fordítottam el a fejem.
- Na ne csi! Szerinted miért találták ezt ki? – tágultak ki a szemei, és szokásához híven tette, hogy Ő az okos.
- Hogy legyen indokom szétrúgni a hátsód…? – vontam fel a szemöldököm, mikor végre elfordította a lámpát felőlem.
- Nita. Nta. Nita. – állt fel, majd lassan egyre közelebb jött hozzám.
- Bill. – ijedten néztem rá. – Mire készülsz?
- Hmm… Majd meglátod. – gonosz mosoly terült el az arcán.
- Unatkozok. – szólalt meg Ely, majd Tomra nézett.
Tom egyből tesómra pillantott egy 200 wattos mosoly kíséretében.
- Mi van? – vonta fel a szemöldökét.
- Volna egy ötletem, hogy mit csináljunk… - simított végig a lány combján.
- Ami azt illeti nekem is van egy ötletem… - mosolyodott el.
- Szuper. – húzódott közelebb az idősebb Kaulitz.
- Keressük meg Nitát! – pattant ki az ágyból, ennek következtében Tom a hasára fordult, és belefejelt a párnába.
- Nem egyre gondoltunk. – tápászkodott fel.
- Hát nem. – vigyorgott tesóm, majd Tomot kézen fogva a kutatásomra indultak.
Épp hogy kiértek hatalmas morgást halottak a közös fürdőből. Épp igyekeztek megközelíteni a helyiséget, mikor az olvasószobából, ami a fürdővel szemben van, hatalmas röhögés hallatszott. Mikor benéztek meglátták Billt, amint a padlón fetreng, és már sír a röhögéstől.
- Ez nem túl bíztató. – kerekedtek el tesóm szemei.
- Bill Kaulitz Trümper! – kiáltottam el magam Tomék mögött, mire mind a ketten ijedten pillantottak rám, majd hatalmas nevetésben törtek ki.
A hajam úgy nézett ki, mint aki konnektorba nyúlt, az arcom pedig egy igazi műalkotás lett. Volt egy jó nagy rajzolt bajuszom, szintén rajzolt szemüvegem, és a többi felületet, amit ez nem takart, azt Bill neve díszítette. Oh! És majdnem kihagytam a legszebbet a homlokom. Nagy nyomtatott betűkkel volt ráírva, hogy: BILL KAULITZ TULAJDONA! Különösebb gond nem is lett volna ezzel, ha nem alkoholos filccel készíti ezeket el.
Fél perc nem kellett áttörtem magam Elyn, és Tomon, majd rávetettem magam Billre, és ütni kezdtem.
- Ááááh ezért meglakolsz! – kiáltottam, de Bill még mindig csak nevetett.
Tom azonnal felkapott, még mielőtt komolyabb bajt tettem volna Billben.
- Eressz el! Tegyél le! – rugdalóztam idegesen. – Megölöm!
- Papííííííííírt!
Ez volt az a pillanat, amikor mindenki feladta a harcot, hogy visszatartsa a nevetést. Körülbelül 20 perc után Tom már nagyon sajnálta az öccsét, így szerzett neki WC papírt. Mi Elyvel a lépcsőn ültünk, és vártuk a fejleményeket. Nem féltem, hogy Bill elkap, szerintem örül annak, ha 2 percig tud állni. Pár perc elteltével Ely nem írta ki, hogy be ne szóljon.
- Mi van Billy lehúztad magad? – állt fel ikrem, és közelebb lépett Tomhoz, aki csak mosolygott. A többiek inkább elmenekültek. Valahogy megértem őket.
De ekkor jött el az a pillanat, amikor Bill kirobbant a wc-ből, és a pillanat tört része alatt ért el minket az ájulás, attól a szagtól. Elynek nagyobb szerencséje volt, mert ő Tom karjaiba ájult, én viszont a lépcsőn terültem el.
- Ahh itt meg mi halt meg? – lépett be a házba Georg fintorogva, miközben befogta az orrát.
- Bill méltósága. – grimaszolt Tom is, mire testvére viszonozva a gesztus beintett neki, majd tekintete tesómra tévedt, és sokat sejtetően elvigyorodott.
Tom a tesójáról Elyre, majd újra Billre nézett.
- Nem! – jelentette ki.
- De Tom, ő kezdte! – kezdett hisztizni a madárijesztő.
- Bill… - kezdett bele teljesen nyugodt hangon. – Nem érdekel. Buzeráld Nitát. – vette fel a lányt a karjaiba, majd kikerülve engem elindult vele az emeletre.
Bill tekintete rám szegeződött, majd Georgra pillantott.
- Engem hagyj ki belőle! – emelte maga elé a kezeit, majd kiment Gustavhoz az udvarra.
- Hát cicus… Ketten maradtunk…
1 óra múlva Ely arra ébredt, hogy valaki simogatja az oldalát. Lassan kinyitotta a szemét, majd észrevette, hogy Tom mellette fekszik az ágyban.
- Tom? – tágultak ki a szemei. – Te meg mit csinálsz? – ült fel hirtelen.
- Megmentettelek Billtől. – feküdt a hátára, miközben egy percre sem vette le a szemét a lányról.
- Billtől? Engem? Egyáltalán hogy kerültem ide? – gondolkozott hangosan.
- Bosszút akart állni, de téged elraboltalak. Elájultál a… öhm… szagtól… - gondolkozott Tom, hogy hogy tudná publikusan elmondani a történteket.
- Ahha… - értelmezte a hallottakat, majd ijedten Tomra pillantott. - És Nita hol van?
- Billel. – nyújtózkodott békésen.
- Billel? És ezt te ilyen nyugodtan mondod? – pattant ki az ágyból.
- Hey! – kapott a lány keze után, és egy könnyed mozdulattal visszarántotta az ágyba. – Hagyd őket… Nita tud vigyázni magára.
- Ahj… - forgatta a szemeit a lány, majd visszafeküdt Tom mellé, és annyiban hagyta az előbbi gondolatait.
Mikor felébredtem sötét volt. Azt sem tudtam hol vagyok, de éreztem, hogy egy ágyban. A karjaim hátra voltak húzva, de akkor kaptam igazán sokkot, mikor meg akartam őket mozdítani, de nem ment. Ki voltam kötözve.
- Mi a…? – rángatózva próbáltam szabadulni, majd az ágy elől felszólalt valaki.
- Felesleges… - mondta komolyan, majd felkapcsolt egy kislámpát, ami mellett volt egy nagy fotel és az illető abban foglalt helyet egy hosszú fekete kabátban, és egy kalapban.
Értetlenül bámultam rá, mire felemelte a fejét, és rájöttem, hogy ki ül velem szemben.
- Mi van Sherlock? – röhögtem el magam.
- Az ön helyében nem nevetnék Miss Müller! – mondta komolyan.
- Szerintem viszont igen. – bólogattam vigyorogva. – A tükör nem tört össze, mikor ezt az „izét” magadra vetted? – böktem a fejemmel az öltözéke felé.
- Ha ha ha… - grimaszolt, majd egyik lábát a másikra helyezte.
- A helyedben nem mennék bányák közelébe, mert még a végén a rém feljön, hogy műszakváltás van. – próbáltam magam kényelembe helyezni, már amennyire tudtam, közben pedig szüntelenül vigyorogtam.
- Nem félsz, hogy bajod esik? – vonta fel a szemöldökét.
- Hmm… Kéne? – kérdőn vontam fel a szemöldököm.
- Nos. Ki vagy kötözve. Egyedül vagy velem, egy szobában. Szerinted? – fordította hirtelen felém a lámpát.
- Baszd meg Bill, megvakulok attól a szartól! – fordítottam el a fejem.
- Na ne csi! Szerinted miért találták ezt ki? – tágultak ki a szemei, és szokásához híven tette, hogy Ő az okos.
- Hogy legyen indokom szétrúgni a hátsód…? – vontam fel a szemöldököm, mikor végre elfordította a lámpát felőlem.
- Nita. Nta. Nita. – állt fel, majd lassan egyre közelebb jött hozzám.
- Bill. – ijedten néztem rá. – Mire készülsz?
- Hmm… Majd meglátod. – gonosz mosoly terült el az arcán.
- Unatkozok. – szólalt meg Ely, majd Tomra nézett.
Tom egyből tesómra pillantott egy 200 wattos mosoly kíséretében.
- Mi van? – vonta fel a szemöldökét.
- Volna egy ötletem, hogy mit csináljunk… - simított végig a lány combján.
- Ami azt illeti nekem is van egy ötletem… - mosolyodott el.
- Szuper. – húzódott közelebb az idősebb Kaulitz.
- Keressük meg Nitát! – pattant ki az ágyból, ennek következtében Tom a hasára fordult, és belefejelt a párnába.
- Nem egyre gondoltunk. – tápászkodott fel.
- Hát nem. – vigyorgott tesóm, majd Tomot kézen fogva a kutatásomra indultak.
Épp hogy kiértek hatalmas morgást halottak a közös fürdőből. Épp igyekeztek megközelíteni a helyiséget, mikor az olvasószobából, ami a fürdővel szemben van, hatalmas röhögés hallatszott. Mikor benéztek meglátták Billt, amint a padlón fetreng, és már sír a röhögéstől.
- Ez nem túl bíztató. – kerekedtek el tesóm szemei.
- Bill Kaulitz Trümper! – kiáltottam el magam Tomék mögött, mire mind a ketten ijedten pillantottak rám, majd hatalmas nevetésben törtek ki.
A hajam úgy nézett ki, mint aki konnektorba nyúlt, az arcom pedig egy igazi műalkotás lett. Volt egy jó nagy rajzolt bajuszom, szintén rajzolt szemüvegem, és a többi felületet, amit ez nem takart, azt Bill neve díszítette. Oh! És majdnem kihagytam a legszebbet a homlokom. Nagy nyomtatott betűkkel volt ráírva, hogy: BILL KAULITZ TULAJDONA! Különösebb gond nem is lett volna ezzel, ha nem alkoholos filccel készíti ezeket el.
Fél perc nem kellett áttörtem magam Elyn, és Tomon, majd rávetettem magam Billre, és ütni kezdtem.
- Ááááh ezért meglakolsz! – kiáltottam, de Bill még mindig csak nevetett.
Tom azonnal felkapott, még mielőtt komolyabb bajt tettem volna Billben.
- Eressz el! Tegyél le! – rugdalóztam idegesen. – Megölöm!
2013. március 17., vasárnap
Bring Me To Life 1. rész =)
Halihó! Ma elkapott az ihlet, és neki álltam írni. Nos eredetileg úgy terveztem hogy megírom és egyben kerül fel a történet, de hosszabbra sikeredett, meg fáradt is vagyok, így csak az első része kerül fel ma. Ezen kívül még 1 részre lesz. :) Oh és a Ne légy barom folytatásával is haladok, már a fele kész van. :) Remélem tetszeni fog. Ezt már korábban is meg akartam írni, csak mindig elhalasztottam. Na de befejeztem a rizsázást! Jó olvasást! Pusziiii! :D /Bocsánat a helyesírási hibák miatt, nem volt lelkierőm átnézni./
Bring
Me To Life
„Wake
me up
Wake me up inside
I can't wake up
Wake me up inside
Save me
Call my name and save me from the dark
Wake me up
Bid my blood to run
I can't wake up
Before I come undone
Save me
Save me from the nothing I've become…”
Wake me up inside
I can't wake up
Wake me up inside
Save me
Call my name and save me from the dark
Wake me up
Bid my blood to run
I can't wake up
Before I come undone
Save me
Save me from the nothing I've become…”
Száguldó
képek, sikítás, csattanás.
Ijedten ültem fel az ágyamban, miközben szaporán vettem a levegőt. A ruhám izzadtan tapadt a testemre. Körbenéztem, hogy hol vagyok, de csak pár pillanattal később tudtam realizálni, hogy hol. A szobámban voltam. Ismét csak egy rémálom. Fáradtan vetettem vissza magam a párnák közé. Minden egyes alkalommal, mikor újraélem a történteket, teljesen kifacsarva érzem magam. Egy betegnek, aki a halálán van.
- Reggelt... - lépett be mosolyogva tesóm az ajtón.
- Szebbet. - nyögtem fáradtan.
- Megint azt álmodtad? - kérdezte, miközben helyet foglalt az ágyam szélén.
Csak csendben bólintottam.
- Mikor fogom végre elfelejteni? - pillantottam rá.
- Az életed része. Sosem tudod teljesen kitörölni. - húzta el a száját.
-Hmm... - bólintottam a semmibe révedve, majd ismét Jessie-re néztem. - Amúgy mit keresel itt? - vontam fel a szemöldököm.
- Oh! Ja! Billék üzenik, hogy mássz ki lassan az ágyból, mert nemsokára elvisznek minket valahová. - mosolygott.
Igen. Szinte el is felejtettem, hogy pontosan hol vagyok. Ez nem az én házam volt. Még pár éve írtam egy fan történetet, amit a srácok elolvastak a tesómnak hála. Mint kiderült, tetszett nekik, és szerettek volna minket megismerni. Vagy legalábbis ők ezt mondták. De lehet, hogy csak David unszolása miatt lehetünk most itt. Végül is ez sokat dob a srácok népszerűségén.
- Oh. Oké. Megyek. - másztam ki lassan az ágyból, de tesóm nem mozdult. - Mi van?
- Ne legyél már ilyen morcos mindig. Mosolyodj. - parancsolt rám, miközben bemutatta a világ legtökéletesebb mosolyát.
- Mosolyogjon akinek 7 anyja van. - zártam le a témát, majd a fürdőbe zárkóztam.
Jessie csak megcsóválta a fejét, és visszament a srácokhoz.
Hihetetlen egy nő. Képes már órákkal indulás előtt kész lenni.
Lezuhanyoztam, felöltöztem, megcsináltam a hajam, és feltettem a megszokott fekete sminkem. Összekaptam pár cuccot, amit a táskámba dobtam, majd lementem a srácokhoz a nappaliba.
- Csodás, mosolygós szép jó reggelt. - köszönt mosolyogva Bill, majd Tom is intett nekem, mert ő épp a kávéját szürcsölte.
- Nektek is. - köszöntem.
- Hmm... - vágott gondolkozó arcot Bill, majd felállt, és odajött hozzám. Nem tudtam mit akar, így csak bámultam rá. A két mutató ujjával a számat mosolygósra húzta.
- Mi olyan nehéz ebben? - mosolyodott el, majd elhúzta a kezeit.
A válaszom csak egy grimasz volt, ami némileg talán egy mosolyra emlékeztethetett.
- Inkább a morci arc... Ez nagyon brutál... - húzta el a száját. - De most komolyan! Mért nem tudsz egyszer legalább mosolyogni?
- Bill! - kezdtem bele halál nyugodtan. - Ez magán ügy. Semmi közöd hozzá! - magyaráztam el.
- Biztos te írtad a történetet? - kérdezte hitetlenül.
- Bár milyen meglepő, de igen. - forgattam a szemeim.- Mehetünk?
- Jah. - nyögte ki, majd beszálltunk a Cadillac Escalade-be, és már úton is voltunk.
- Hová megyünk? - törte meg a csendet tesóm.
- Egy autó versenyre. - felelt Bill izgatottan, mire én összerezzentem.
Tesóm félve pillantott rám, de én csak lehunytam a szemem, és nekidőltem az ablaknak.
- Tudom titeket nőket ez annyira nem érdekel, de azért remélem élvezni fogjátok.
- Oh. Én szeretem az autóversenyt. - mondta húgom.
- Komolyan? - hitetlenkedett Tom.
- Igen! Régebben sokat jártunk ki Nitával versenyekre. - felelt mosolyogva, de egy pillanatra sem vette le rólam a tekintetét.
- Ennek örülök! - mondta Tom.
Ezek voltak az utolsó szavak amikre emlékeztem, mielőtt elnyomott az álom.
20 perccel később megérkeztünk. Jessie megbökdösött, hogy keljek fel, majd kiszálltunk, és megvártuk amíg az ikrek megveszik a belépő jegyeket.
Befelé menet a srácok lelkendeztek a verseny miatt. Tesóm felém fordulva megragadta a kezem, és mélyen a szemembe nézett. - Jól vagy?
- Igen. - bólintottam, majd folytattuk tovább az utunkat.
Már kintről is lehetett hallani a tömeg morajlását, de ahogy közeledtünk egyre hangosabb, és hangosabb lett.
Amint beértünk Shiro-ék köszöntötték a srácokat, pár szót váltottak, majd tovább mentünk a helyünk felé.
Épp a tuning autók előtt mentünk el, mikor Billnek valaki nekiment, és ezzel engem is fellökött.
- Hé! - kiáltott fel Bill, majd gyors utánam kapott mielőtt elestem volna.
- Na mi van gyökér? - kérdezte a srác.
- Baszd meg Sebastian, nem látsz a szemedtől? - kiáltott rá Bill.
- Ne pattogj itt nekem, mert kidobatlak! - kiáltott rá vissza, majd tekintete rám, és Bill kezére tévedt, amely még mindig a derekamat fogta körül.
- Oh! Ő a kis barátnőd? Be sem mutatsz neki? - kérdezte vigyorogva, mire Bill elfintorodott a mondatra, és engem még szorosabban húzott magához.
- Egy ekkora gyökér állatot nem is akarok megismerni! - csúsztattam a kezem Bill mellkasára, jelezve neki, hogy beszálltam a kis játékába.
Ő csak egy mosollyal díjazta a tettem.
- Most pedig, ha nincs ellenvetésed, mi mennénk. - néztem Sebastian szemébe, majd Billre pillantottam. - Van jobb dolgunk is.
- Igaz. - értett egyet a kamukedvesem.
- Sokra tartod magad kicsi lány. - szólalt meg.
- Össze keversz magaddal. - feleltem, majd Billt magammal húzva igyekeztem továbbmenni, de sajnos sikertelenül.
- Hey Tom! Mibe fogadunk, hogy a kis haverjaitoknak esélye sem lesz engem legyőzni? - vihogott Tom képébe.
Szívem szerint behúztam volna neki.
- Majd meglátod ki nyer, ha előtted futnak be a célba. - felelte rezzenéstelen arccal.
- Tudod mit! Legyen tétje a versenynek! Ha nyersz, az összes autóm a tied. - kezdett bele. - Ha viszont én nyerek, az összes autótok az enyém. - nyújtotta a kezét Tomnak.
- Tom! Ne menj bele! - szólt rá Bill esélytelenül, mert abban a pillanatban Tom kezet rázott Sebastiannal.
- Ostoba! - mondta Sebastian, majd elindult a kocsijához.
- Tom te megőrültél?! - kiáltott testvérére Bill.
- Nyerni foguk. Hidd el. - mondta nyugodtan, majd elfoglaltuk a helyünket.
Amint elkezdődött a verseny a tömeg hatalmas kiabálásba, és sikítozásba kezdett. Sebastian egyből a mezőny elején volt, ami miatt Bill, és Tom egyre nyugtalanabbá vált. Nem is csodálom. Hisz az ikreknek szinte mindenük a kocsijaik, a kutyáik mellett.
Jessie 2 percenkét rám nézett, ami egy kissé kezdett zavarni.
- Tesa. Nyugi! - mondtam neki, mikor a tekintetünk találkozott. - Jól vagyok!
- Rendben... Csak aggódok érted... Elvégre a tesód vagyok. - mondta, majd ismét a versenyre fókuszált, és én is úgy tettem.
Sebasztiant lehetetlennek látszott megelőzni. Még csak megközelíteni sem tudta senki. Az autóját figyeltem. Mehetett volna többel is ha jól fel van tuningolva. Ez szerintem elég középszintű volt. A többi kocsiról nem is beszélve. Merengésemből az egyik autó zökkentett ki, amelyik megcsúszott, és nem messze tőlünk nekicsapódott a korlátnak. Azonnal Billbe kapaszkodtam. Ő azonnal rám pillantott, majd megnyugtatás képp átkarolt.
- Hey. Látod... - mutatott a srác felé akit kiszedtek az összetört kocsiból, és a saját lábán ment le a pálya szélére a mentősökkel. - Semmi komoly baja nincs. - mosolygott rám, de egy pillanatra sem húzódtam el tőle.
Amint láttam Billt nem zavarta a dolog, így egész a verseny végéig belé csimpaszkodtam.
A versenyt Sebastian nyerte. Az ikrek jókedve egy pillanat alatt lelohadt. A srácok autói pár pillanat alatt elvesztek. Hatalmas veszekedés tört ki, mikor Tom és s győztes versenyző találkozott az autóknál.
Végül Shiro-ék vittek minket haza, de otthon sem állt le a balhé, mert David is tudomást szerzett az incidensről. A nap további részében a veszekedések mentek. Hol az ikrek ölték egymást, hol David kiabált velük, és mikor Sebastian beállított a nyereményéért, akkor sem volt túl rózsás a helyzet. Ha David nem hívott volna testőröket, tuti tömegverekedés tört volna ki.
11 óra után mindenki felvonult a szobájába. A srácok nem sokkal később átjöttek a szobámba, ahol tesóm és én beszélgettünk, majd bocsánatot kértek a délután történtekért. Éjfél lehetett mire mindenki a saját szobájában volt. Gyors lezuhanyoztam, majd hulla fáradtan estem be az ágyamba, nyakig betakaróztam, és csak reménykedtem a szép álmokban.
A körülöttem levő vaskerítés, és a sikoltozó tömeg teljesen egybeolvadva látszott az ablakomból, majd még több gázt adtam, és éreztem, ahogy az autóm hátraránt, mint egy tesztbábút. De ez most verseny, és itt nem számít semmi. A többi versenyző a nyomomban, és én padló gázt adok. A motor felbőg, szinte kiszakad a helyéről. A sebváltó mintha hozzánőtt volna a kezemhez, a gázpedál pedig egy pillanatra sem ugrik fel. A célegyenestől már csak egy kanyar választ el, ez a tudat pedig arra ösztönöz, hogy a végső fegyverem is bevessem, így a beépített panel felé nyúlok, és felkészülök, hogy benyomhassam a nitrót, amely a célig repít. Ekkor viszont valaki hátulról belerohan a kocsimba, és a gomb szinte automatikusan nyomódik be az ujjam súlyától, épp a kanyar előtt. Elöntött a félelem, többé nem én irányítottam. A drótkerítés egyre közeledett, én pedig szorosan lecsuktam a szemeim.
Sikítás. Ütközés. Egy reccsenés. Egy fájdalom. Csend.
A kórházban egy egyenletes pityegésre ébredtem. A szemeim, mintha ólomból lettek volna, így nem is próbáltam kinyitni még egy darabig. Minden porcikám sajgott, majd mikor meg akartam mozdítani a lábam, akkor ért el a szörnyű felismerés. Nem éreztem. A szemeim most ijedten pattantak ki, és kétségbeesetten próbáltam körbenézni, de minden homályos volt.
- Hey! Hey! – fogta meg valaki a kezem és próbált csitítani. – Nyugodj meg…
A hang ismerősen csengett. Hosszú percek teltek el, mikor feleszméltem, hogy ki ül mellettem.
- Jessie? – kérdeztem elcsukló hangon.
- Én vagyok. – szorította meg még jobban a kezem.
- Mi történt? – kérdeztem félve.
- A versenyen voltál. – kezdett bele, miután mély levegőt vett. - Minden jól ment, de aztán az egyik versenyző hátulról belerohant a kocsidba, a nitró pedig berobbant. - rezzent össze mesélés közben, majd egy pillanatra lehunyta a szemeit, aztán ismét rám nézett. - Kisodródott a kocsid, nekimentél a vaskerítésnek, majd az autód berobbant.
Én csak hitetlenül pillantottam rá. Nem, ez nem történhetett meg velem! Még feldolgozni sem volt időm az információkat, mikor folytatni kezdte.
Ijedten ültem fel az ágyamban, miközben szaporán vettem a levegőt. A ruhám izzadtan tapadt a testemre. Körbenéztem, hogy hol vagyok, de csak pár pillanattal később tudtam realizálni, hogy hol. A szobámban voltam. Ismét csak egy rémálom. Fáradtan vetettem vissza magam a párnák közé. Minden egyes alkalommal, mikor újraélem a történteket, teljesen kifacsarva érzem magam. Egy betegnek, aki a halálán van.
- Reggelt... - lépett be mosolyogva tesóm az ajtón.
- Szebbet. - nyögtem fáradtan.
- Megint azt álmodtad? - kérdezte, miközben helyet foglalt az ágyam szélén.
Csak csendben bólintottam.
- Mikor fogom végre elfelejteni? - pillantottam rá.
- Az életed része. Sosem tudod teljesen kitörölni. - húzta el a száját.
-Hmm... - bólintottam a semmibe révedve, majd ismét Jessie-re néztem. - Amúgy mit keresel itt? - vontam fel a szemöldököm.
- Oh! Ja! Billék üzenik, hogy mássz ki lassan az ágyból, mert nemsokára elvisznek minket valahová. - mosolygott.
Igen. Szinte el is felejtettem, hogy pontosan hol vagyok. Ez nem az én házam volt. Még pár éve írtam egy fan történetet, amit a srácok elolvastak a tesómnak hála. Mint kiderült, tetszett nekik, és szerettek volna minket megismerni. Vagy legalábbis ők ezt mondták. De lehet, hogy csak David unszolása miatt lehetünk most itt. Végül is ez sokat dob a srácok népszerűségén.
- Oh. Oké. Megyek. - másztam ki lassan az ágyból, de tesóm nem mozdult. - Mi van?
- Ne legyél már ilyen morcos mindig. Mosolyodj. - parancsolt rám, miközben bemutatta a világ legtökéletesebb mosolyát.
- Mosolyogjon akinek 7 anyja van. - zártam le a témát, majd a fürdőbe zárkóztam.
Jessie csak megcsóválta a fejét, és visszament a srácokhoz.
Hihetetlen egy nő. Képes már órákkal indulás előtt kész lenni.
Lezuhanyoztam, felöltöztem, megcsináltam a hajam, és feltettem a megszokott fekete sminkem. Összekaptam pár cuccot, amit a táskámba dobtam, majd lementem a srácokhoz a nappaliba.
- Csodás, mosolygós szép jó reggelt. - köszönt mosolyogva Bill, majd Tom is intett nekem, mert ő épp a kávéját szürcsölte.
- Nektek is. - köszöntem.
- Hmm... - vágott gondolkozó arcot Bill, majd felállt, és odajött hozzám. Nem tudtam mit akar, így csak bámultam rá. A két mutató ujjával a számat mosolygósra húzta.
- Mi olyan nehéz ebben? - mosolyodott el, majd elhúzta a kezeit.
A válaszom csak egy grimasz volt, ami némileg talán egy mosolyra emlékeztethetett.
- Inkább a morci arc... Ez nagyon brutál... - húzta el a száját. - De most komolyan! Mért nem tudsz egyszer legalább mosolyogni?
- Bill! - kezdtem bele halál nyugodtan. - Ez magán ügy. Semmi közöd hozzá! - magyaráztam el.
- Biztos te írtad a történetet? - kérdezte hitetlenül.
- Bár milyen meglepő, de igen. - forgattam a szemeim.- Mehetünk?
- Jah. - nyögte ki, majd beszálltunk a Cadillac Escalade-be, és már úton is voltunk.
- Hová megyünk? - törte meg a csendet tesóm.
- Egy autó versenyre. - felelt Bill izgatottan, mire én összerezzentem.
Tesóm félve pillantott rám, de én csak lehunytam a szemem, és nekidőltem az ablaknak.
- Tudom titeket nőket ez annyira nem érdekel, de azért remélem élvezni fogjátok.
- Oh. Én szeretem az autóversenyt. - mondta húgom.
- Komolyan? - hitetlenkedett Tom.
- Igen! Régebben sokat jártunk ki Nitával versenyekre. - felelt mosolyogva, de egy pillanatra sem vette le rólam a tekintetét.
- Ennek örülök! - mondta Tom.
Ezek voltak az utolsó szavak amikre emlékeztem, mielőtt elnyomott az álom.
20 perccel később megérkeztünk. Jessie megbökdösött, hogy keljek fel, majd kiszálltunk, és megvártuk amíg az ikrek megveszik a belépő jegyeket.
Befelé menet a srácok lelkendeztek a verseny miatt. Tesóm felém fordulva megragadta a kezem, és mélyen a szemembe nézett. - Jól vagy?
- Igen. - bólintottam, majd folytattuk tovább az utunkat.
Már kintről is lehetett hallani a tömeg morajlását, de ahogy közeledtünk egyre hangosabb, és hangosabb lett.
Amint beértünk Shiro-ék köszöntötték a srácokat, pár szót váltottak, majd tovább mentünk a helyünk felé.
Épp a tuning autók előtt mentünk el, mikor Billnek valaki nekiment, és ezzel engem is fellökött.
- Hé! - kiáltott fel Bill, majd gyors utánam kapott mielőtt elestem volna.
- Na mi van gyökér? - kérdezte a srác.
- Baszd meg Sebastian, nem látsz a szemedtől? - kiáltott rá Bill.
- Ne pattogj itt nekem, mert kidobatlak! - kiáltott rá vissza, majd tekintete rám, és Bill kezére tévedt, amely még mindig a derekamat fogta körül.
- Oh! Ő a kis barátnőd? Be sem mutatsz neki? - kérdezte vigyorogva, mire Bill elfintorodott a mondatra, és engem még szorosabban húzott magához.
- Egy ekkora gyökér állatot nem is akarok megismerni! - csúsztattam a kezem Bill mellkasára, jelezve neki, hogy beszálltam a kis játékába.
Ő csak egy mosollyal díjazta a tettem.
- Most pedig, ha nincs ellenvetésed, mi mennénk. - néztem Sebastian szemébe, majd Billre pillantottam. - Van jobb dolgunk is.
- Igaz. - értett egyet a kamukedvesem.
- Sokra tartod magad kicsi lány. - szólalt meg.
- Össze keversz magaddal. - feleltem, majd Billt magammal húzva igyekeztem továbbmenni, de sajnos sikertelenül.
- Hey Tom! Mibe fogadunk, hogy a kis haverjaitoknak esélye sem lesz engem legyőzni? - vihogott Tom képébe.
Szívem szerint behúztam volna neki.
- Majd meglátod ki nyer, ha előtted futnak be a célba. - felelte rezzenéstelen arccal.
- Tudod mit! Legyen tétje a versenynek! Ha nyersz, az összes autóm a tied. - kezdett bele. - Ha viszont én nyerek, az összes autótok az enyém. - nyújtotta a kezét Tomnak.
- Tom! Ne menj bele! - szólt rá Bill esélytelenül, mert abban a pillanatban Tom kezet rázott Sebastiannal.
- Ostoba! - mondta Sebastian, majd elindult a kocsijához.
- Tom te megőrültél?! - kiáltott testvérére Bill.
- Nyerni foguk. Hidd el. - mondta nyugodtan, majd elfoglaltuk a helyünket.
Amint elkezdődött a verseny a tömeg hatalmas kiabálásba, és sikítozásba kezdett. Sebastian egyből a mezőny elején volt, ami miatt Bill, és Tom egyre nyugtalanabbá vált. Nem is csodálom. Hisz az ikreknek szinte mindenük a kocsijaik, a kutyáik mellett.
Jessie 2 percenkét rám nézett, ami egy kissé kezdett zavarni.
- Tesa. Nyugi! - mondtam neki, mikor a tekintetünk találkozott. - Jól vagyok!
- Rendben... Csak aggódok érted... Elvégre a tesód vagyok. - mondta, majd ismét a versenyre fókuszált, és én is úgy tettem.
Sebasztiant lehetetlennek látszott megelőzni. Még csak megközelíteni sem tudta senki. Az autóját figyeltem. Mehetett volna többel is ha jól fel van tuningolva. Ez szerintem elég középszintű volt. A többi kocsiról nem is beszélve. Merengésemből az egyik autó zökkentett ki, amelyik megcsúszott, és nem messze tőlünk nekicsapódott a korlátnak. Azonnal Billbe kapaszkodtam. Ő azonnal rám pillantott, majd megnyugtatás képp átkarolt.
- Hey. Látod... - mutatott a srác felé akit kiszedtek az összetört kocsiból, és a saját lábán ment le a pálya szélére a mentősökkel. - Semmi komoly baja nincs. - mosolygott rám, de egy pillanatra sem húzódtam el tőle.
Amint láttam Billt nem zavarta a dolog, így egész a verseny végéig belé csimpaszkodtam.
A versenyt Sebastian nyerte. Az ikrek jókedve egy pillanat alatt lelohadt. A srácok autói pár pillanat alatt elvesztek. Hatalmas veszekedés tört ki, mikor Tom és s győztes versenyző találkozott az autóknál.
Végül Shiro-ék vittek minket haza, de otthon sem állt le a balhé, mert David is tudomást szerzett az incidensről. A nap további részében a veszekedések mentek. Hol az ikrek ölték egymást, hol David kiabált velük, és mikor Sebastian beállított a nyereményéért, akkor sem volt túl rózsás a helyzet. Ha David nem hívott volna testőröket, tuti tömegverekedés tört volna ki.
11 óra után mindenki felvonult a szobájába. A srácok nem sokkal később átjöttek a szobámba, ahol tesóm és én beszélgettünk, majd bocsánatot kértek a délután történtekért. Éjfél lehetett mire mindenki a saját szobájában volt. Gyors lezuhanyoztam, majd hulla fáradtan estem be az ágyamba, nyakig betakaróztam, és csak reménykedtem a szép álmokban.
A körülöttem levő vaskerítés, és a sikoltozó tömeg teljesen egybeolvadva látszott az ablakomból, majd még több gázt adtam, és éreztem, ahogy az autóm hátraránt, mint egy tesztbábút. De ez most verseny, és itt nem számít semmi. A többi versenyző a nyomomban, és én padló gázt adok. A motor felbőg, szinte kiszakad a helyéről. A sebváltó mintha hozzánőtt volna a kezemhez, a gázpedál pedig egy pillanatra sem ugrik fel. A célegyenestől már csak egy kanyar választ el, ez a tudat pedig arra ösztönöz, hogy a végső fegyverem is bevessem, így a beépített panel felé nyúlok, és felkészülök, hogy benyomhassam a nitrót, amely a célig repít. Ekkor viszont valaki hátulról belerohan a kocsimba, és a gomb szinte automatikusan nyomódik be az ujjam súlyától, épp a kanyar előtt. Elöntött a félelem, többé nem én irányítottam. A drótkerítés egyre közeledett, én pedig szorosan lecsuktam a szemeim.
Sikítás. Ütközés. Egy reccsenés. Egy fájdalom. Csend.
A kórházban egy egyenletes pityegésre ébredtem. A szemeim, mintha ólomból lettek volna, így nem is próbáltam kinyitni még egy darabig. Minden porcikám sajgott, majd mikor meg akartam mozdítani a lábam, akkor ért el a szörnyű felismerés. Nem éreztem. A szemeim most ijedten pattantak ki, és kétségbeesetten próbáltam körbenézni, de minden homályos volt.
- Hey! Hey! – fogta meg valaki a kezem és próbált csitítani. – Nyugodj meg…
A hang ismerősen csengett. Hosszú percek teltek el, mikor feleszméltem, hogy ki ül mellettem.
- Jessie? – kérdeztem elcsukló hangon.
- Én vagyok. – szorította meg még jobban a kezem.
- Mi történt? – kérdeztem félve.
- A versenyen voltál. – kezdett bele, miután mély levegőt vett. - Minden jól ment, de aztán az egyik versenyző hátulról belerohant a kocsidba, a nitró pedig berobbant. - rezzent össze mesélés közben, majd egy pillanatra lehunyta a szemeit, aztán ismét rám nézett. - Kisodródott a kocsid, nekimentél a vaskerítésnek, majd az autód berobbant.
Én csak hitetlenül pillantottam rá. Nem, ez nem történhetett meg velem! Még feldolgozni sem volt időm az információkat, mikor folytatni kezdte.
-
Azt hittük meghaltál. - csuklott el a hangja. - Kész csoda, hogy
élsz.
- Mi van a lábammal? - tudatosult bennem a kérdés.
- Nita kérlek... - kezdett volna megnyugtatni, de közbevágtam.
- Jessie! Mi van a lábammal? - kiáltottam rá.
- Lebénult... - mondta ki félve, miközben egy könnycsepp csordult végig az arcán.
- Nita! Nita ébredj! - rázott valaki, majd ijedten ültem fel az ágyamban, és szaporán vettem a levegőt.
- Mi? - néztem körbe a szobában, mikor megpillantottam, hogy Bill ijedten néz engem, miközben a kezemet fogja. - Istenem. - vettem egy mély levegőt, majd könnyek szöktek a szemembe.
- Csak egy rossz álom volt. - húzott magához. - Már vége van. - karolt, át mire én még szorosabban bújtam hozzá.
Jessie csendben ült Tom mellett és csak nézett. Tudta nagyon jól, hogy mit álmodtam. Én még mindig kétségbeesve kapaszkodtam Billbe, belélegezve a parfümje édes illatát.
Nem tudom meddig voltunk így, de elég gyorsan sikerült megnyugodnom. Nem tudom mitől, mert általában ezek után az álmok után, mindig órákig zaklatott vagyok, és senki nem tud megnyugtatni, de most furcsán jó volt. Lehet, hogy Bill közelsége hatott rám így, vagy egyszerűen csoda történt.
Amint Bill érezte, hogy a légzésem lelassult, óvatosan elhúzódott, és mélyen a szemembe nézett.
- Jól vagy? - a szemeiben tisztán láttam az aggódást.
- Igen. - feleltem, miközben megtöröltem az arcomat, és beletúrtam a kócos fekete hajamba.
- Szeretnél róla beszélni? - kérdezte akár egy pszichológus, mire én csak megráztam a fejem.
- Nem... - nyögtem ki.
- Rendben. - állt fel az ágyról, majd visszanézett. - Ha bármi gond van... Tudod hol találsz... - mosolyodott el halványan.
Hihetetlen nagy melegséget éreztem, és mintha a gyomromban lepkék hada kelt volna életre. Eddig egyszer éreztem így, de nem akartam elhinni, hogy ez az érzés ugyan az, mint amikor életem első igazi nagy szerelmével ismerkedtem meg. De mivel annak nem lett jó vége, így inkább megpróbáltam el hessegetni a gondolataimat.
- Köszönöm Bill. - mondtam, miközben a világ talán leghalványabb, talán egyáltalán észre sem vehető mosolyát küldtem felé.
A szemei kitágultak, majd a mosolya szélesebbre nőtt. Észre vette.
- Megyek lezuhanyozok. - szinte suttogtam lehajtott fejjel. Nem újra a szemébe nézni.
A szobám lassan kiürült, én pedig betartva a mondottakat célba vettem a fürdőt.
- Vajon mit álmodhatott? - kérdezte Bill.
- Bill ez egy hosszú, és nem túl boldog történet. - felelt Jessie.
- Kérlek... - kezdte el a könyörgést Tom, amibe később ikre is besegített.
- Elmondani nem fogom... - vett egy mély levegőt, majd folytatta. - De meg tudom mutatni. - lépett a laptop felé, amit összekötött a tévével, így a tévén tudták nézni azt, mit Jessie mutatni akart, de Tom telefonjának csörgése megzavarta őket.
- Ki az? - kérdezte Bill, az ikrét.
- Sebastian... - nézett a kijelzőre, majd felvette.
Fél óráig áztattam magam, majd felkaptam egy farmert, egy fekete pólóval, és a nappaliba indultam.
Amint kiléptem a szobám ajtaján, láttam, hogy a srácok a TV-t nézik. Ezért szerettem az emeleti szobát, mert pont ráláttam mindenre amit csináltak, de ők nem vettek észre engem, mivel háttal voltak.
Próbáltam kivenni, hogy mit nézhetnek. Egy kocsit láttam szörnyen összetörve, és körülötte minden piros volt. Ekkor ért el a felismerés. Az az én kocsim... Az én vérem...
- Ő volt a legjobb... - szólalt meg Jessie.
- Emiatt vannak rémálmai, igaz? - könnyes szemekkel pillantott Bill Jessie-re, mire a lány csak bólintott.
Mikor feleszméltem lassan elindultam lefelé a lépcsőn.
- De... Hát... Hogyan? - keresgélte a szavakat Tom, miközben újra, és újra a balesetem videóját nézték.
- Egy véletlen miatt... - szólaltam meg, mire mind felém fordultak.
- Ha az a kocsi nem hajt belém... - pillantottam a tévére. - Akkor ez sosem történt volna meg.
Csend lett. Senki nem mert megszólalni. Mindenki elmerült a gondolataiban, Bill pedig a szemeimből próbálta kiolvasni az érzéseimet. Senki nem mozdult. Végül Bill, és Tom összenéztek, majd rá emelték a tekintetüket.
- Mi van? - kérdeztem, mikor már 3 perce szemezgettünk.
- Tényleg te voltál a legjobb? - vonta fel a szemöldökét Tom, mire én csak bólintottam. - Hmm... - kezdett el bólogatni.
Jessie-re néztem. Ő csak vállat vont. Ekkor beviharzott David a házba, és minden tekintet rászegeződött.
- Nos akkor ki fog versenyezni? - csapta össze a kezét, és végignézett a kis csoporton, majd mindenki rám nézett.
- Nem! Arról ne is álmodjatok! - tudatosult bennem a tervük, majd felszaladtam az emeletre, és hangosan bevágtam a szobám ajtaját.
- Mi van a lábammal? - tudatosult bennem a kérdés.
- Nita kérlek... - kezdett volna megnyugtatni, de közbevágtam.
- Jessie! Mi van a lábammal? - kiáltottam rá.
- Lebénult... - mondta ki félve, miközben egy könnycsepp csordult végig az arcán.
- Nita! Nita ébredj! - rázott valaki, majd ijedten ültem fel az ágyamban, és szaporán vettem a levegőt.
- Mi? - néztem körbe a szobában, mikor megpillantottam, hogy Bill ijedten néz engem, miközben a kezemet fogja. - Istenem. - vettem egy mély levegőt, majd könnyek szöktek a szemembe.
- Csak egy rossz álom volt. - húzott magához. - Már vége van. - karolt, át mire én még szorosabban bújtam hozzá.
Jessie csendben ült Tom mellett és csak nézett. Tudta nagyon jól, hogy mit álmodtam. Én még mindig kétségbeesve kapaszkodtam Billbe, belélegezve a parfümje édes illatát.
Nem tudom meddig voltunk így, de elég gyorsan sikerült megnyugodnom. Nem tudom mitől, mert általában ezek után az álmok után, mindig órákig zaklatott vagyok, és senki nem tud megnyugtatni, de most furcsán jó volt. Lehet, hogy Bill közelsége hatott rám így, vagy egyszerűen csoda történt.
Amint Bill érezte, hogy a légzésem lelassult, óvatosan elhúzódott, és mélyen a szemembe nézett.
- Jól vagy? - a szemeiben tisztán láttam az aggódást.
- Igen. - feleltem, miközben megtöröltem az arcomat, és beletúrtam a kócos fekete hajamba.
- Szeretnél róla beszélni? - kérdezte akár egy pszichológus, mire én csak megráztam a fejem.
- Nem... - nyögtem ki.
- Rendben. - állt fel az ágyról, majd visszanézett. - Ha bármi gond van... Tudod hol találsz... - mosolyodott el halványan.
Hihetetlen nagy melegséget éreztem, és mintha a gyomromban lepkék hada kelt volna életre. Eddig egyszer éreztem így, de nem akartam elhinni, hogy ez az érzés ugyan az, mint amikor életem első igazi nagy szerelmével ismerkedtem meg. De mivel annak nem lett jó vége, így inkább megpróbáltam el hessegetni a gondolataimat.
- Köszönöm Bill. - mondtam, miközben a világ talán leghalványabb, talán egyáltalán észre sem vehető mosolyát küldtem felé.
A szemei kitágultak, majd a mosolya szélesebbre nőtt. Észre vette.
- Megyek lezuhanyozok. - szinte suttogtam lehajtott fejjel. Nem újra a szemébe nézni.
A szobám lassan kiürült, én pedig betartva a mondottakat célba vettem a fürdőt.
- Vajon mit álmodhatott? - kérdezte Bill.
- Bill ez egy hosszú, és nem túl boldog történet. - felelt Jessie.
- Kérlek... - kezdte el a könyörgést Tom, amibe később ikre is besegített.
- Elmondani nem fogom... - vett egy mély levegőt, majd folytatta. - De meg tudom mutatni. - lépett a laptop felé, amit összekötött a tévével, így a tévén tudták nézni azt, mit Jessie mutatni akart, de Tom telefonjának csörgése megzavarta őket.
- Ki az? - kérdezte Bill, az ikrét.
- Sebastian... - nézett a kijelzőre, majd felvette.
Fél óráig áztattam magam, majd felkaptam egy farmert, egy fekete pólóval, és a nappaliba indultam.
Amint kiléptem a szobám ajtaján, láttam, hogy a srácok a TV-t nézik. Ezért szerettem az emeleti szobát, mert pont ráláttam mindenre amit csináltak, de ők nem vettek észre engem, mivel háttal voltak.
Próbáltam kivenni, hogy mit nézhetnek. Egy kocsit láttam szörnyen összetörve, és körülötte minden piros volt. Ekkor ért el a felismerés. Az az én kocsim... Az én vérem...
- Ő volt a legjobb... - szólalt meg Jessie.
- Emiatt vannak rémálmai, igaz? - könnyes szemekkel pillantott Bill Jessie-re, mire a lány csak bólintott.
Mikor feleszméltem lassan elindultam lefelé a lépcsőn.
- De... Hát... Hogyan? - keresgélte a szavakat Tom, miközben újra, és újra a balesetem videóját nézték.
- Egy véletlen miatt... - szólaltam meg, mire mind felém fordultak.
- Ha az a kocsi nem hajt belém... - pillantottam a tévére. - Akkor ez sosem történt volna meg.
Csend lett. Senki nem mert megszólalni. Mindenki elmerült a gondolataiban, Bill pedig a szemeimből próbálta kiolvasni az érzéseimet. Senki nem mozdult. Végül Bill, és Tom összenéztek, majd rá emelték a tekintetüket.
- Mi van? - kérdeztem, mikor már 3 perce szemezgettünk.
- Tényleg te voltál a legjobb? - vonta fel a szemöldökét Tom, mire én csak bólintottam. - Hmm... - kezdett el bólogatni.
Jessie-re néztem. Ő csak vállat vont. Ekkor beviharzott David a házba, és minden tekintet rászegeződött.
- Nos akkor ki fog versenyezni? - csapta össze a kezét, és végignézett a kis csoporton, majd mindenki rám nézett.
- Nem! Arról ne is álmodjatok! - tudatosult bennem a tervük, majd felszaladtam az emeletre, és hangosan bevágtam a szobám ajtaját.
2013. március 7., csütörtök
2013. március 3., vasárnap
Ne légy barom! folytatás (8. rész) =D
Nos meghoztam a folytatást! Nem túl sok, de remélem tetszeni fog! Nem is húzom tovább az időtöket, jó olvasást! :)
Örömmel
nyugtáztam, hogy Billt leráztuk. Nem tudom, hogy hol és mikor, de valahogy nem
érdekelt annyira a dolog, hogy utána járjak.
Elyvel biztonságban kijutottunk az erdőből. Legalább
is azt hittük, ugyanis amíg húgom elől ment, én egy kicsit lemaradva kullogtam
utána, de ekkor valaki elkapott hátulról. Tesómmal egyszerre sikítottunk fel,
miközben én próbáltam kiszabadulni a rabul ejtő karok közül.- Most megvagy! – szorított még jobban magához Bill.
- Eressz el! – ficánkoltam a karjai közt sikertelenül.
- Neeeheeem… Engem csak kétszer nézhetsz hülyének! – hajolt közelebb a fülemhez, majd folytatta. – Először, és utoljára!
- Ez esetben elkéstél… - feleltem mosolyogva. – Most pedig eressz el! – kezdtem hisztizni.
- Azért valamit tenni kell… - suttogott a fülembe kajánul.
- Tökön rúgjalak? – kérdeztem rá, de a válasza csak annyi volt, hogy maga felé fordított, és lesmárolt.
Mikor úgy vélte elég lesz belőlem, elengedett és gyors hátrébb szaladt mielőtt meg találtam volna őt fojtani.
- Ezt nagyon, de nagyon keservesen meg fogod bánni! – sziszegtem dühösen.
- Kíváncsi leszek rá. – felelt, majd vigyorogva berohant a házba.
- Ely… Támadt egy ötletem… - mondtam egy alattomos mosoly kíséretében.
- Kössz, hogy figyelmeztetsz! – akart volna elrohanni, de elkaptam a pólójánál fogva, és lassan mi is a házba indultunk.
Húgommal előszedtük Gréta néni gyógyszeres dobozát, és elkezdtünk 1 bizonyos gyógyszer után kutatni. Én speciel újra ki akartam ütni egy kis altatóval, és a tóra rátenni a matracával együtt, de Gréta ez esetben felkészült, és elrejtette a tablettákat. Csalódottan ültem le a földre, és biggyesztettem az ajkaimat, mire húgi kérdőn nézett rám.
- Ilyen könnyen feladod? – kérdezte hitetlenkedve.
- Még is mit tegyek? Nem… Nem tudok… - kezdtem bele szomorúan… - Nem tudok neki visszavágni! Istenem kifogytam az ötletekből! – fogtam a fejem.
- Lehet, hogy te igen… De én nem! – hangsúlyozta ki az „én” szócskát.
- Van ötleted? – csillantak fel a szemeim.
- Nekem ne lenne? – tartott fel nekem egy nagy dobozos gyógyszert, amire az volt rá írva, hogy: Guttalax cseppek.
- Imádlak húgi! – vigyorogtam.
- Tudom! Nos! A haditerv a következő: főzünk le kávét, és abba beleöntjük ezt az egész üveget, és aztán… - kezdett bele a kivitelezés felsorolásába, de én közbevágtam.
- Nem lesz nagyon sok az az egész üveg? – vontam fel a szemöldököm.
- Bill lesmárolt… Te sajnálnád? – kérdezte a homlokát ráncolva.
Egy pillanat erejéig szemeztünk, majd csak ennyit kérdeztem.
- Becsaljam ide?
- Légy szíves… Minden másról, majd én gondoskodok. – kacsintott, mire én vigyorogva felálltam a földről, és elindultam Billt megkeresni.
Felmentem az emeletre, és kopogtam a szobája ajtaján, de nem jött válasz, így óvatosan benyitottam, miközben a nevén szólítottam, de ő nem volt bent. Azonnal ki indultam az udvarra, ahol 10 perces keresgélés után megláttam, amint Tommal beszélget. Nagy erőt vettem magamon, felvettem a leggyönyörűbb, és leg csábítóbb mosolyom, majd odamentem.
- Sziasztok. – köszöntem nekik, mire mind a ketten felém fordultak.
- Szia! – viszonozta Tom a gesztusomat, ellenben Bill nem reagált semmit.
- Mi az citromba haraptál? – próbáltam nem túl bunkó lenni, hisz be kellett csábítanom a konyhába, így a mutatóujjam végighúztam az arcán egészen le az álkapcsáig, majd az ajkán, és végül rákacsintottam.
Bill reakciója csak annyi volt, hogy felvonta a szemöldökét, és Tom is furcsán nézett rám.
- Jól vagy? – kérdezte homlok ráncolva.
- Tökéletesen. – feleltem, majd folytattam a befűzését, miközben egy pillanatra Tom felé fordultam. – Tom nem zavarna, ha egy kicsit elrabolnám tőled Billt? – néztem rá nagy szemekkel, majd vissza Billre, aki még mindig nem tudta mire vélni a viselkedésem.
- Nem dehogy! Menjetek csak! – mosolyogva veregette vállba testvérét az idősebb Kaulitz.
- Köszi! – pillantottam Tomra, majd megragadtam Bill kezét, és a ház felé húztam.
- Na jó! – állt meg a srác, miközben rám nézett. – Mire készülsz?
- Semmire. – vágtam rá ártatlanul.
- Nem hiszek neked! – nézett rám ridegen karba tett kézzel.
- Bill ne csináld már. – fontam körbe rajta a karjaimat, miközben közelebb húzódtam. – Tudom, nagyon gonosz voltam veled mióta ide jöttél, de azt hiszem mióta megcsókoltál minden megváltozott. Kellesz nekem, és erről szeretnék veled négy szem közt beszélni. – próbáltam a lehető legőszintébbnek látszani, és csak reménykedtem benne, hogy sikerült.
- Még mindig kételkedek egy kicsit. Át akarsz vágni! – nézett mélyen a szemeimbe.
- Mivel bizonyíthatnám? – kérdeztem ártatlanul, majd mivel nem láttam más lehetőséget, így az ajkaihoz hajoltam, és gyengéden megcsókoltam egy pillanatra.
Mikor az ajkaink elváltak Bill elmosolyodott.
- Rendben menjünk be. – húzott a ház felé, miközben én belül szidtam saját magamat, hogy képes voltam megcsókolni. De ha úgy vesszük, a cél szentesíti az eszközt.
Amint beértünk a házba Ely suhant el előttem mosolyogva. Tudtam, hogy már megtette az első két lépést, így azonnal Bill felé fordultam.
- Uh elfelejtettem még pár dolgot megcsinálni! Mindjárt jövök, addig menj, ülj le. – mutattam a konyha felé, és indultam volna az emeletre, de visszahúzott.
- Az ráérhet. – vigyorgott kajánul.
- Nem hidd el, nagyon fontos! – mentegetőztem. – Meg szeretnék átöltözni is. – bújtam ki a karjai közül, majd az emeletre siettem.
Bill vigyorogva ment be a konyhába, majd mikor kiszúrta, hogy van kávé, egyből betámadta, és öntött magának egy nagy adagot.
Én amint felértem az emeletre, hogy megkeressem a húgom, ő berántott a szobájába, és az ágyra ültetett.
- Na? – támadt le.
- Minden a terv szerint halad! Bent van a konyhában! – mondtam egy alattomos mosoly kíséretében.
- Remek! – dörzsölte össze a kezeit tesóm.
- Legalább pár órára megszabadulunk tőle, és tudunk pihenni. – terültem el az ágyán.
- Jó pár órára… - kuncogott.
- Miért? – kerekedtek el a szemeim.
- Mert az összes WC papírt összeszedtem és behoztam a szobámba. – felelt.
Pár pillanatig szemeztünk, majd kitört belőlünk a röhögés.
10 perc múlva rohanást hallottunk a földszinten, és egy ajtócsapódást.
- Kezdődik! – kiáltott fel izgatottan tesóm, mire mind a ketten lerohantunk.
- Csend van… - állapítottam meg.
- Most épp levegőt vesz! – rázta a fejét tesóm.
- Lányooook! – Bill kiáltásába beleremegett a ház.
- És most jött rá, hogy nincs WC papír! – röhögött fel tesóm, mire belőlem is kitört a röhögés.
- Hali. – jött be Tom. – Nem láttátok Billt? – kérdezte mosolyogva, mire mi könnyes szemekkel ránéztünk, és folytattuk a röhögést.
- Hadi rottyant lett! – visítottam fel, majd a földre estem és ott röhögtem tovább.
- Mi? – nézett rám idétlenül Tom. Biztos feltettem magában a kérdést, mi szerint épelméjű vagyok-e.
- Hadifosságba esett! - visított fel tesóm is, mire újra kitört belőlem a hisztérikus röhögés.
Ekkor lépett be Georg, és Gustav az ajtón, és felvont szemöldökkel pillantottak ránk, majd Tomra.
- Ne rám nézzetek! – tartotta fel a kezeit. – Esküszöm semmit sem tettem!
Georg csak megrázta a fejét, majd benézett a konyhába.
- Oh! Kávé! – indult meg felé mosolyogva, mire Elyben egy pillanat alatt meghűlt a vér, felugrott a földről, és kikapva Georg kezéből a kávé kiöntőt rászólt. – Jobb, ha ebből nem iszol! – majd gyors kirohant vele az udvarra, és kiöntötte. A három srác értetlenül bámult a csaj után, majd egy ordítás hagyta el a WC-t.
- Papííííííííírt!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)