Bring Me To Life 1. rész =)

Halihó! Ma elkapott az ihlet, és neki álltam írni. Nos eredetileg úgy terveztem hogy megírom és egyben kerül fel a történet, de hosszabbra sikeredett, meg fáradt is vagyok, így csak az első része kerül fel ma. Ezen kívül még 1 részre lesz. :) Oh és a Ne légy barom folytatásával is haladok, már a fele kész van. :) Remélem tetszeni fog. Ezt már korábban is meg akartam írni, csak mindig elhalasztottam. Na de befejeztem a rizsázást! Jó olvasást! Pusziiii! :D /Bocsánat a helyesírási hibák miatt, nem volt lelkierőm átnézni./

Bring Me To Life

„Wake me up
Wake me up inside
I can't wake up
Wake me up inside
Save me
Call my name and save me from the dark
Wake me up
Bid my blood to run
I can't wake up
Before I come undone
Save me
Save me from the nothing I've become…”

Száguldó képek, sikítás, csattanás.
Ijedten ültem fel az ágyamban, miközben szaporán vettem a levegőt. A ruhám izzadtan tapadt a testemre. Körbenéztem, hogy hol vagyok, de csak pár pillanattal később tudtam realizálni, hogy hol. A szobámban voltam. Ismét csak egy rémálom. Fáradtan vetettem vissza magam a párnák közé. Minden egyes alkalommal, mikor újraélem a történteket, teljesen kifacsarva érzem magam. Egy betegnek, aki a halálán van.
- Reggelt... - lépett be mosolyogva tesóm az ajtón.
- Szebbet. - nyögtem fáradtan.
- Megint azt álmodtad? - kérdezte, miközben helyet foglalt az ágyam szélén.
Csak csendben bólintottam.
- Mikor fogom végre elfelejteni? - pillantottam rá.
- Az életed része. Sosem tudod teljesen kitörölni. - húzta el a száját.
-Hmm... - bólintottam a semmibe révedve, majd ismét Jessie-re néztem. - Amúgy mit keresel itt? - vontam fel a szemöldököm.
- Oh! Ja! Billék üzenik, hogy mássz ki lassan az ágyból, mert nemsokára elvisznek minket valahová. - mosolygott.
Igen. Szinte el is felejtettem, hogy pontosan hol vagyok. Ez nem az én házam volt. Még pár éve írtam egy fan történetet, amit a srácok elolvastak a tesómnak hála. Mint kiderült, tetszett nekik, és szerettek volna minket megismerni. Vagy legalábbis ők ezt mondták. De lehet, hogy csak David unszolása miatt lehetünk most itt. Végül is ez sokat dob a srácok népszerűségén.
- Oh. Oké. Megyek. - másztam ki lassan az ágyból, de tesóm nem mozdult. - Mi van?
- Ne legyél már ilyen morcos mindig. Mosolyodj. - parancsolt rám, miközben bemutatta a világ legtökéletesebb mosolyát.
- Mosolyogjon akinek 7 anyja van. - zártam le a témát, majd a fürdőbe zárkóztam.
Jessie csak megcsóválta a fejét, és visszament a srácokhoz.
Hihetetlen egy nő. Képes már órákkal indulás előtt kész lenni.
Lezuhanyoztam, felöltöztem, megcsináltam a hajam, és feltettem a megszokott fekete sminkem. Összekaptam pár cuccot, amit a táskámba dobtam, majd lementem a srácokhoz a nappaliba.
- Csodás, mosolygós szép jó reggelt. - köszönt mosolyogva Bill, majd Tom is intett nekem, mert ő épp a kávéját szürcsölte.
- Nektek is. - köszöntem.
- Hmm... - vágott gondolkozó arcot Bill, majd felállt, és odajött hozzám. Nem tudtam mit akar, így csak bámultam rá. A két mutató ujjával a számat mosolygósra húzta.
- Mi olyan nehéz ebben? - mosolyodott el, majd elhúzta a kezeit.
A válaszom csak egy grimasz volt, ami némileg talán egy mosolyra emlékeztethetett.
- Inkább a morci arc... Ez nagyon brutál... - húzta el a száját. - De most komolyan! Mért nem tudsz egyszer legalább mosolyogni?
- Bill! - kezdtem bele halál nyugodtan. - Ez magán ügy. Semmi közöd hozzá! - magyaráztam el.
- Biztos te írtad a történetet? - kérdezte hitetlenül.
- Bár milyen meglepő, de igen. - forgattam a szemeim.- Mehetünk?
- Jah. - nyögte ki, majd beszálltunk a Cadillac Escalade-be, és már úton is voltunk.
- Hová megyünk? - törte meg a csendet tesóm.
- Egy autó versenyre. - felelt Bill izgatottan, mire én összerezzentem.
Tesóm félve pillantott rám, de én csak lehunytam a szemem, és nekidőltem az ablaknak.
- Tudom titeket nőket ez annyira nem érdekel, de azért remélem élvezni fogjátok.
- Oh. Én szeretem az autóversenyt. - mondta húgom.
- Komolyan? - hitetlenkedett Tom.
- Igen! Régebben sokat jártunk ki Nitával versenyekre. - felelt mosolyogva, de egy pillanatra sem vette le rólam a tekintetét.
- Ennek örülök! - mondta Tom.
Ezek voltak az utolsó szavak amikre emlékeztem, mielőtt elnyomott az álom.
20 perccel később megérkeztünk. Jessie megbökdösött, hogy keljek fel, majd kiszálltunk, és megvártuk amíg az ikrek megveszik a belépő jegyeket.
Befelé menet a srácok lelkendeztek a verseny miatt. Tesóm felém fordulva megragadta a kezem, és mélyen a szemembe nézett. - Jól vagy?
- Igen. - bólintottam, majd folytattuk tovább az utunkat.
Már kintről is lehetett hallani a tömeg morajlását, de ahogy közeledtünk egyre hangosabb, és hangosabb lett.
Amint beértünk Shiro-ék köszöntötték a srácokat, pár szót váltottak, majd tovább mentünk a helyünk felé.
Épp a tuning autók előtt mentünk el, mikor Billnek valaki nekiment, és ezzel engem is fellökött.
- Hé! - kiáltott fel Bill, majd gyors utánam kapott mielőtt elestem volna.
- Na mi van gyökér? - kérdezte a srác.
- Baszd meg Sebastian, nem látsz a szemedtől? - kiáltott rá Bill.
- Ne pattogj itt nekem, mert kidobatlak! - kiáltott rá vissza, majd tekintete rám, és Bill kezére tévedt, amely még mindig a derekamat fogta körül.
- Oh! Ő a kis barátnőd? Be sem mutatsz neki? - kérdezte vigyorogva, mire Bill elfintorodott a mondatra, és engem még szorosabban húzott magához.
- Egy ekkora gyökér állatot nem is akarok megismerni! - csúsztattam a kezem Bill mellkasára, jelezve neki, hogy beszálltam a kis játékába.
Ő csak egy mosollyal díjazta a tettem.
- Most pedig, ha nincs ellenvetésed, mi mennénk. - néztem Sebastian szemébe, majd Billre pillantottam. - Van jobb dolgunk is.
- Igaz. - értett egyet a kamukedvesem.
- Sokra tartod magad kicsi lány. - szólalt meg.
- Össze keversz magaddal. - feleltem, majd Billt magammal húzva igyekeztem továbbmenni, de sajnos sikertelenül.
- Hey Tom! Mibe fogadunk, hogy a kis haverjaitoknak esélye sem lesz engem legyőzni? - vihogott Tom képébe.
Szívem szerint behúztam volna neki.
- Majd meglátod ki nyer, ha előtted futnak be a célba. - felelte rezzenéstelen arccal.
- Tudod mit! Legyen tétje a versenynek! Ha nyersz, az összes autóm a tied. - kezdett bele. - Ha viszont én nyerek, az összes autótok az enyém. - nyújtotta a kezét Tomnak.
- Tom! Ne menj bele! - szólt rá Bill esélytelenül, mert abban a pillanatban Tom kezet rázott Sebastiannal.
- Ostoba! - mondta Sebastian, majd elindult a kocsijához.
- Tom te megőrültél?! - kiáltott testvérére Bill.
- Nyerni foguk. Hidd el. - mondta nyugodtan, majd elfoglaltuk a helyünket.
Amint elkezdődött a verseny a tömeg hatalmas kiabálásba, és sikítozásba kezdett. Sebastian egyből a mezőny elején volt, ami miatt Bill, és Tom egyre nyugtalanabbá vált. Nem is csodálom. Hisz az ikreknek szinte mindenük a kocsijaik, a kutyáik mellett.
Jessie 2 percenkét rám nézett, ami egy kissé kezdett zavarni.
- Tesa. Nyugi! - mondtam neki, mikor a tekintetünk találkozott. - Jól vagyok!
- Rendben... Csak aggódok érted... Elvégre a tesód vagyok. - mondta, majd ismét a versenyre fókuszált, és én is úgy tettem.
Sebasztiant lehetetlennek látszott megelőzni. Még csak megközelíteni sem tudta senki. Az autóját figyeltem. Mehetett volna többel is ha jól fel van tuningolva. Ez szerintem elég középszintű volt. A többi kocsiról nem is beszélve. Merengésemből az egyik autó zökkentett ki, amelyik megcsúszott, és nem messze tőlünk nekicsapódott a korlátnak. Azonnal Billbe kapaszkodtam. Ő azonnal rám pillantott, majd megnyugtatás képp átkarolt.
- Hey. Látod... - mutatott a srác felé akit kiszedtek az összetört kocsiból, és a saját lábán ment le a pálya szélére a mentősökkel. - Semmi komoly baja nincs. - mosolygott rám, de egy pillanatra sem húzódtam el tőle.
Amint láttam Billt nem zavarta a dolog, így egész a verseny végéig belé csimpaszkodtam.
A versenyt Sebastian nyerte. Az ikrek jókedve egy pillanat alatt lelohadt. A srácok autói pár pillanat alatt elvesztek. Hatalmas veszekedés tört ki, mikor Tom és s győztes versenyző találkozott az autóknál.
Végül Shiro-ék vittek minket haza, de otthon sem állt le a balhé, mert David is tudomást szerzett az incidensről. A nap további részében a veszekedések mentek. Hol az ikrek ölték egymást, hol David kiabált velük, és mikor Sebastian beállított a nyereményéért, akkor sem volt túl rózsás a helyzet. Ha David nem hívott volna testőröket, tuti tömegverekedés tört volna ki.
11 óra után mindenki felvonult a szobájába. A srácok nem sokkal később átjöttek a szobámba, ahol tesóm és én beszélgettünk, majd bocsánatot kértek a délután történtekért. Éjfél lehetett mire mindenki a saját szobájában volt. Gyors lezuhanyoztam, majd hulla fáradtan estem be az ágyamba, nyakig betakaróztam, és csak reménykedtem a szép álmokban.

A körülöttem levő vaskerítés, és a sikoltozó tömeg teljesen egybeolvadva látszott az ablakomból, majd még több gázt adtam, és éreztem, ahogy az autóm hátraránt, mint egy tesztbábút. De ez most verseny, és itt nem számít semmi. A többi versenyző a nyomomban, és én padló gázt adok. A motor felbőg, szinte kiszakad a helyéről. A sebváltó mintha hozzánőtt volna a kezemhez, a gázpedál pedig egy pillanatra sem ugrik fel. A célegyenestől már csak egy kanyar választ el, ez a tudat pedig arra ösztönöz, hogy a végső fegyverem is bevessem, így a beépített panel felé nyúlok, és felkészülök, hogy benyomhassam a nitrót, amely a célig repít. Ekkor viszont valaki hátulról belerohan a kocsimba, és a gomb szinte automatikusan nyomódik be az ujjam súlyától, épp a kanyar előtt. Elöntött a félelem, többé nem én irányítottam. A drótkerítés egyre közeledett, én pedig szorosan lecsuktam a szemeim.
Sikítás. Ütközés. Egy reccsenés. Egy fájdalom. Csend.

A kórházban egy egyenletes pityegésre ébredtem. A szemeim, mintha ólomból lettek volna, így nem is próbáltam kinyitni még egy darabig. Minden porcikám sajgott, majd mikor meg akartam mozdítani a lábam, akkor ért el a szörnyű felismerés. Nem éreztem. A szemeim most ijedten pattantak ki, és kétségbeesetten próbáltam körbenézni, de minden homályos volt.
- Hey! Hey! – fogta meg valaki a kezem és próbált csitítani. – Nyugodj meg…
A hang ismerősen csengett. Hosszú percek teltek el, mikor feleszméltem, hogy ki ül mellettem.
- Jessie? – kérdeztem elcsukló hangon.
- Én vagyok. – szorította meg még jobban a kezem.
- Mi történt? – kérdeztem félve.
- A versenyen voltál. – kezdett bele, miután mély levegőt vett. - Minden jól ment, de aztán az egyik versenyző hátulról belerohant a kocsidba, a nitró pedig berobbant. - rezzent össze mesélés közben, majd egy pillanatra lehunyta a szemeit, aztán ismét rám nézett. - Kisodródott a kocsid, nekimentél a vaskerítésnek, majd az autód berobbant.
Én csak hitetlenül pillantottam rá. Nem, ez nem történhetett meg velem! Még feldolgozni sem volt időm az információkat, mikor folytatni kezdte.

- Azt hittük meghaltál. - csuklott el a hangja. - Kész csoda, hogy élsz.
- Mi van a lábammal? - tudatosult bennem a kérdés.
- Nita kérlek... - kezdett volna megnyugtatni, de közbevágtam.
- Jessie! Mi van a lábammal? - kiáltottam rá.
- Lebénult... - mondta ki félve, miközben egy könnycsepp csordult végig az arcán.

- Nita! Nita ébredj! - rázott valaki, majd ijedten ültem fel az ágyamban, és szaporán vettem a levegőt.
- Mi? - néztem körbe a szobában, mikor megpillantottam, hogy Bill ijedten néz engem, miközben a kezemet fogja. - Istenem. - vettem egy mély levegőt, majd könnyek szöktek a szemembe.
- Csak egy rossz álom volt. - húzott magához. - Már vége van. - karolt, át mire én még szorosabban bújtam hozzá.
Jessie csendben ült Tom mellett és csak nézett. Tudta nagyon jól, hogy mit álmodtam. Én még mindig kétségbeesve kapaszkodtam Billbe, belélegezve a parfümje édes illatát.
Nem tudom meddig voltunk így, de elég gyorsan sikerült megnyugodnom. Nem tudom mitől, mert általában ezek után az álmok után, mindig órákig zaklatott vagyok, és senki nem tud megnyugtatni, de most furcsán jó volt. Lehet, hogy Bill közelsége hatott rám így, vagy egyszerűen csoda történt.
Amint Bill érezte, hogy a légzésem lelassult, óvatosan elhúzódott, és mélyen a szemembe nézett.
- Jól vagy? - a szemeiben tisztán láttam az aggódást.
- Igen. - feleltem, miközben megtöröltem az arcomat, és beletúrtam a kócos fekete hajamba.
- Szeretnél róla beszélni? - kérdezte akár egy pszichológus, mire én csak megráztam a fejem.
- Nem... - nyögtem ki.
- Rendben. - állt fel az ágyról, majd visszanézett. - Ha bármi gond van... Tudod hol találsz... - mosolyodott el halványan.
Hihetetlen nagy melegséget éreztem, és mintha a gyomromban lepkék hada kelt volna életre. Eddig egyszer éreztem így, de nem akartam elhinni, hogy ez az érzés ugyan az, mint amikor életem első igazi nagy szerelmével ismerkedtem meg. De mivel annak nem lett jó vége, így inkább megpróbáltam el hessegetni a gondolataimat.
- Köszönöm Bill. - mondtam, miközben a világ talán leghalványabb, talán egyáltalán észre sem vehető mosolyát küldtem felé.
A szemei kitágultak, majd a mosolya szélesebbre nőtt. Észre vette.
- Megyek lezuhanyozok. - szinte suttogtam lehajtott fejjel. Nem újra a szemébe nézni.
A szobám lassan kiürült, én pedig betartva a mondottakat célba vettem a fürdőt.

- Vajon mit álmodhatott? - kérdezte Bill.
- Bill ez egy hosszú, és nem túl boldog történet. - felelt Jessie.
- Kérlek... - kezdte el a könyörgést Tom, amibe később ikre is besegített.
- Elmondani nem fogom... - vett egy mély levegőt, majd folytatta. - De meg tudom mutatni. - lépett a laptop felé, amit összekötött a tévével, így a tévén tudták nézni azt, mit Jessie mutatni akart, de Tom telefonjának csörgése megzavarta őket.
- Ki az? - kérdezte Bill, az ikrét.
- Sebastian... - nézett a kijelzőre, majd felvette.
Fél óráig áztattam magam, majd felkaptam egy farmert, egy fekete pólóval, és a nappaliba indultam.
Amint kiléptem a szobám ajtaján, láttam, hogy a srácok a TV-t nézik. Ezért szerettem az emeleti szobát, mert pont ráláttam mindenre amit csináltak, de ők nem vettek észre engem, mivel háttal voltak.
Próbáltam kivenni, hogy mit nézhetnek. Egy kocsit láttam szörnyen összetörve, és körülötte minden piros volt. Ekkor ért el a felismerés. Az az én kocsim... Az én vérem...
- Ő volt a legjobb... - szólalt meg Jessie.
- Emiatt vannak rémálmai, igaz? - könnyes szemekkel pillantott Bill Jessie-re, mire a lány csak bólintott.
Mikor feleszméltem lassan elindultam lefelé a lépcsőn.
- De... Hát... Hogyan? - keresgélte a szavakat Tom, miközben újra, és újra a balesetem videóját nézték.
- Egy véletlen miatt... - szólaltam meg, mire mind felém fordultak.
- Ha az a kocsi nem hajt belém... - pillantottam a tévére. - Akkor ez sosem történt volna meg.
Csend lett. Senki nem mert megszólalni. Mindenki elmerült a gondolataiban, Bill pedig a szemeimből próbálta kiolvasni az érzéseimet. Senki nem mozdult. Végül Bill, és Tom összenéztek, majd rá emelték a tekintetüket.
- Mi van? - kérdeztem, mikor már 3 perce szemezgettünk.
- Tényleg te voltál a legjobb? - vonta fel a szemöldökét Tom, mire én csak bólintottam. - Hmm... - kezdett el bólogatni.
Jessie-re néztem. Ő csak vállat vont. Ekkor beviharzott David a házba, és minden tekintet rászegeződött.
- Nos akkor ki fog versenyezni? - csapta össze a kezét, és végignézett a kis csoporton, majd mindenki rám nézett.
- Nem! Arról ne is álmodjatok! - tudatosult bennem a tervük, majd felszaladtam az emeletre, és hangosan bevágtam a szobám ajtaját.