Ne légy barom! folytatás (8. rész) =D

Nos meghoztam a folytatást! Nem túl sok, de remélem tetszeni fog! Nem is húzom tovább az időtöket, jó olvasást! :)

Örömmel nyugtáztam, hogy Billt leráztuk. Nem tudom, hogy hol és mikor, de valahogy nem érdekelt annyira a dolog, hogy utána járjak.

Elyvel biztonságban kijutottunk az erdőből. Legalább is azt hittük, ugyanis amíg húgom elől ment, én egy kicsit lemaradva kullogtam utána, de ekkor valaki elkapott hátulról. Tesómmal egyszerre sikítottunk fel, miközben én próbáltam kiszabadulni a rabul ejtő karok közül.
- Most megvagy! – szorított még jobban magához Bill.
- Eressz el! – ficánkoltam a karjai közt sikertelenül.
- Neeeheeem… Engem csak kétszer nézhetsz hülyének! – hajolt közelebb a fülemhez, majd folytatta. – Először, és utoljára!
- Ez esetben elkéstél… - feleltem mosolyogva. – Most pedig eressz el! – kezdtem hisztizni.
- Azért valamit tenni kell… - suttogott a fülembe kajánul.
- Tökön rúgjalak? – kérdeztem rá, de a válasza csak annyi volt, hogy maga felé fordított, és lesmárolt.
Mikor úgy vélte elég lesz belőlem, elengedett és gyors hátrébb szaladt mielőtt meg találtam volna őt fojtani.
- Ezt nagyon, de nagyon keservesen meg fogod bánni! – sziszegtem dühösen.
- Kíváncsi leszek rá. – felelt, majd vigyorogva berohant a házba.
- Ely… Támadt egy ötletem… - mondtam egy alattomos mosoly kíséretében.
- Kössz, hogy figyelmeztetsz! – akart volna elrohanni, de elkaptam a pólójánál fogva, és lassan mi is a házba indultunk.
Húgommal előszedtük Gréta néni gyógyszeres dobozát, és elkezdtünk 1 bizonyos gyógyszer után kutatni. Én speciel újra ki akartam ütni egy kis altatóval, és a tóra rátenni a matracával együtt, de Gréta ez esetben felkészült, és elrejtette a tablettákat. Csalódottan ültem le a földre, és biggyesztettem az ajkaimat, mire húgi kérdőn nézett rám.
- Ilyen könnyen feladod? – kérdezte hitetlenkedve.
- Még is mit tegyek? Nem… Nem tudok… - kezdtem bele szomorúan… - Nem tudok neki visszavágni! Istenem kifogytam az ötletekből! – fogtam a fejem.
- Lehet, hogy te igen… De én nem! – hangsúlyozta ki az „én” szócskát.
- Van ötleted? – csillantak fel a szemeim.
- Nekem ne lenne? – tartott fel nekem egy nagy dobozos gyógyszert, amire az volt rá írva, hogy: Guttalax cseppek.
- Imádlak húgi! – vigyorogtam.
- Tudom! Nos! A haditerv a következő: főzünk le kávét, és abba beleöntjük ezt az egész üveget, és aztán… - kezdett bele a kivitelezés felsorolásába, de én közbevágtam.
- Nem lesz nagyon sok az az egész üveg? – vontam fel a szemöldököm.
- Bill lesmárolt… Te sajnálnád? – kérdezte a homlokát ráncolva.
Egy pillanat erejéig szemeztünk, majd csak ennyit kérdeztem.
- Becsaljam ide?
- Légy szíves… Minden másról, majd én gondoskodok. – kacsintott, mire én vigyorogva felálltam a földről, és elindultam Billt megkeresni.
Felmentem az emeletre, és kopogtam a szobája ajtaján, de nem jött válasz, így óvatosan benyitottam, miközben a nevén szólítottam, de ő nem volt bent. Azonnal ki indultam az udvarra, ahol 10 perces keresgélés után megláttam, amint Tommal beszélget. Nagy erőt vettem magamon, felvettem a leggyönyörűbb, és leg csábítóbb mosolyom, majd odamentem.
- Sziasztok. – köszöntem nekik, mire mind a ketten felém fordultak.
- Szia! – viszonozta Tom a gesztusomat, ellenben Bill nem reagált semmit.
- Mi az citromba haraptál? – próbáltam nem túl bunkó lenni, hisz be kellett csábítanom a konyhába, így a mutatóujjam végighúztam az arcán egészen le az álkapcsáig, majd az ajkán, és végül rákacsintottam.
Bill reakciója csak annyi volt, hogy felvonta a szemöldökét, és Tom is furcsán nézett rám.
- Jól vagy? – kérdezte homlok ráncolva.
- Tökéletesen. – feleltem, majd folytattam a befűzését, miközben egy pillanatra Tom felé fordultam. – Tom nem zavarna, ha egy kicsit elrabolnám tőled Billt? – néztem rá nagy szemekkel, majd vissza Billre, aki még mindig nem tudta mire vélni a viselkedésem.
- Nem dehogy! Menjetek csak! – mosolyogva veregette vállba testvérét az idősebb Kaulitz.
- Köszi! – pillantottam Tomra, majd megragadtam Bill kezét, és a ház felé húztam.
- Na jó! – állt meg a srác, miközben rám nézett. – Mire készülsz?
- Semmire. – vágtam rá ártatlanul.
- Nem hiszek neked! – nézett rám ridegen karba tett kézzel.
- Bill ne csináld már. – fontam körbe rajta a karjaimat, miközben közelebb húzódtam. – Tudom, nagyon gonosz voltam veled mióta ide jöttél, de azt hiszem mióta megcsókoltál minden megváltozott. Kellesz nekem, és erről szeretnék veled négy szem közt beszélni. – próbáltam a lehető legőszintébbnek látszani, és csak reménykedtem benne, hogy sikerült.
- Még mindig kételkedek egy kicsit. Át akarsz vágni! – nézett mélyen a szemeimbe.
- Mivel bizonyíthatnám? – kérdeztem ártatlanul, majd mivel nem láttam más lehetőséget, így az ajkaihoz hajoltam, és gyengéden megcsókoltam egy pillanatra.
Mikor az ajkaink elváltak Bill elmosolyodott.
- Rendben menjünk be. – húzott a ház felé, miközben én belül szidtam saját magamat, hogy képes voltam megcsókolni. De ha úgy vesszük, a cél szentesíti az eszközt.
Amint beértünk a házba Ely suhant el előttem mosolyogva. Tudtam, hogy már megtette az első két lépést, így azonnal Bill felé fordultam.
- Uh elfelejtettem még pár dolgot megcsinálni! Mindjárt jövök, addig menj, ülj le. – mutattam a konyha felé, és indultam volna az emeletre, de visszahúzott.
- Az ráérhet. – vigyorgott kajánul.
- Nem hidd el, nagyon fontos! – mentegetőztem. – Meg szeretnék átöltözni is. – bújtam ki a karjai közül, majd az emeletre siettem.
Bill vigyorogva ment be a konyhába, majd mikor kiszúrta, hogy van kávé, egyből betámadta, és öntött magának egy nagy adagot.
Én amint felértem az emeletre, hogy megkeressem a húgom, ő berántott a szobájába, és az ágyra ültetett.
- Na? – támadt le.
- Minden a terv szerint halad! Bent van a konyhában! – mondtam egy alattomos mosoly kíséretében.
- Remek! – dörzsölte össze a kezeit tesóm.
- Legalább pár órára megszabadulunk tőle, és tudunk pihenni. – terültem el az ágyán.
- Jó pár órára… - kuncogott.
- Miért? – kerekedtek el a szemeim.
- Mert az összes WC papírt összeszedtem és behoztam a szobámba. – felelt.
Pár pillanatig szemeztünk, majd kitört belőlünk a röhögés.
10 perc múlva rohanást hallottunk a földszinten, és egy ajtócsapódást.
- Kezdődik! – kiáltott fel izgatottan tesóm, mire mind a ketten lerohantunk.
- Csend van… - állapítottam meg.
- Most épp levegőt vesz! – rázta a fejét tesóm.
- Lányooook! – Bill kiáltásába beleremegett a ház.
- És most jött rá, hogy nincs WC papír! – röhögött fel tesóm, mire belőlem is kitört a röhögés.
- Hali. – jött be Tom. – Nem láttátok Billt? – kérdezte mosolyogva, mire mi könnyes szemekkel ránéztünk, és folytattuk a röhögést.
- Hadi rottyant lett! – visítottam fel, majd a földre estem és ott röhögtem tovább.
- Mi? – nézett rám idétlenül Tom. Biztos feltettem magában a kérdést, mi szerint épelméjű vagyok-e.
- Hadifosságba esett! - visított fel tesóm is, mire újra kitört belőlem a hisztérikus röhögés.
Ekkor lépett be Georg, és Gustav az ajtón, és felvont szemöldökkel pillantottak ránk, majd Tomra.
- Ne rám nézzetek! – tartotta fel a kezeit. – Esküszöm semmit sem tettem!
Georg csak megrázta a fejét, majd benézett a konyhába.
- Oh! Kávé! – indult meg felé mosolyogva, mire Elyben egy pillanat alatt meghűlt a vér, felugrott a földről, és kikapva Georg kezéből a kávé kiöntőt rászólt. – Jobb, ha ebből nem iszol! – majd gyors kirohant vele az udvarra, és kiöntötte. A három srác értetlenül bámult a csaj után, majd egy ordítás hagyta el a WC-t.
- Papííííííííírt!