Késés és technikai hibák :(

Sziasztok. 

Nem tudom előre láthatólag mikor tudom hozni a történet folytatását (akik a másik oldalt is követik a fordítással is hasonló a helyzet), mert a gépem úgy döntött, hogy nem akar semmit sem csinálni. Akárhányszor elkezdek valamit felgépelni, azt vagy kitörli (az új részt) vagy a teljes dokumentumot törli. Még szerencse hogy több biztonsági másolatom van mindenből. 

Úgyhogy előre láthatólag sajnos nem tudom mikor fogok frissel jelentkezni, de rajta vagyok az ügyön!

Kitartás, imádlak benneteket!

Puszi:

Ana

Secrets 7. rész előzetes

Halihó drágáim. :D

Hoztam nektek egy kis előzetest a 7. részből. Tudom, hogy el vagyok maradva, de még nem tudok annyi időt a gép előtt tölteni gipszelt lábbal, mint szeretnék és a fordításokkal is igyekszek haladni. 

Szóóóóval, jelenleg ennyi lettem volna, hamarosan hozom a teljes részt.

Addig is jó olvasást.

Puszi:

Ana

Secrets 7. rész (részlet)

/Karina szemszöge/

Nem tudtam eldönteni, hogy dühös-e. A hirtelen hangulatváltozásait még nem tudtam megszokni. Talán majd idővel ez változik. Már ha vele maradhatok. Erről még egyszer sem esett szó közöttünk. Vajon vele maradhatok? Ha mindennek vége, és biztonságban leszünk, akkor is szeretné, hogy vele legyek? Vagy csak az a bizonyos Catarina érdekli? Ki lehet az a nő? Bill felé fordultam és csak most realizáltam, hogy válaszra vár.
- Bo... Bocsánat. - dadogtam – Nem figyeltem. - sütöttem le a szemem.
- Azt kérdeztem, hogy nem baj, ha egy szobában leszünk? Könnyebb lesz kerülni a feltűnést. - nézett a szemembe, de az ajkán látszott, hogy nehezen tartja vissza a feltörni készülő mosolyt.
- Uhm... Nem. Dehogy. - éreztem, hogy az arcom lángvörössé vált, ezért gyors az ablak felé fordultam és az őszi kopárodó tájat kezdtem kémlelni. Mindig is szerettem az őszt. Annyira színes volt minden. Bár a színeket még nem hozta elő az igazán hűvös idő, de akkor is megvolt a varázsa. Az egyre ereszkedő sötétségtől már nem sokat lehetett látni a kinti világból, de mégsem akartam Billre ránézni. Mindig furcsa érzések kerítenek hatalmukba, ha azokba a mélybarna szemekbe nézek. Attól félek, hogy örökre elveszek.

/Bill Kaulitz szemszöge/

Kell egy jó terv. Egy bomba biztos terv. Először is egy éjszakai szállás, lehetőleg valami kieső részen, ahol nem gyanús, ha készpénzzel fizetünk. Utána meg kell ejtenünk a hajfestést. A kocsitól is hamarosan meg kell szabadulnunk. Nem bízom abban a fickóban. Igazándiból senkiben sem bízok. Mióta úton vagyunk Rina is egyre furcsábban viselkedik. Kezdene megtörni? Remélem nem. Mert ha ez meg fog történni, akkor végeznem kell vele. Ha pedig azt megteszem, a szívemben megmaradt kevéske jóság is örökre elpárolog majd belőlem, és nem marad hátra más csak az üresség.



Folyt. köv. ;)

Életjel

Halihó Drágaságaim!

Nagyon rég jelentkeztem, és úgy éreztem itt az idő, hogy közöljem veletek még élek. :D

Egész nyáron szinte folyamatosan dolgoztam, alig volt pár szabad pillanatom, és emiatt nem volt a történetnek folytatása illetve a másik oldalamon a fordítás is kissé lelassult.

Naggggggyon sajnálom!

DE ami azt illeti, most lesz rá időm, hogy alkossak nektek, ugyanis 3.-án műtik a bokámat. Kb. 3-4 napot leszek kórházban, utána pedig 1,5-2 hónapot gipszben. 

Úgyhogy tartsatok ki, én is igyekezni fogok és drukkoljatok, hogy minden jól sikerüljön.

Puszillak titeket!

Ana

Ui.: Ha egy kicsit többet szeretnétek hallani felőlem, akkor kövessetek instán ott többet vagyok fent. ;)

Secrets 6. rész. =) (+12)

Sziasztok!

Kissé megkésve, de meghoztam a Secrets folytatását. Ráadásul egy hosszabb részt hoztam a késés miatt. :D
Nem is húzom tovább az időtöket, jó olvasást! ;)

Puszi:

Ana

Secrets 6. rész

/Bill Kaulitz szemszöge/

Tetszett a kocsi. Mindig is imádtam a terepjárókat, de sosem vettem magamnak. Nem emlékszek miért nem. Oh de, mert köröztek. Mióta beszálltunk a Dodge Ram-ba le sem lehetett törölni a vigyort az arcomról.- Rinának szólítottál. - mondta Karina, miközben engem figyelt.
- Tetszik ez a becézés. De ha szeretnéd, többé nem szólítalak így. - ajánlottam fel.
- Tetszik. Sosem volt becenevem.
Ezt sajnos el tudtam képzelni. Abban a rövid időben, amit a házánál töltöttünk, még egy hülye is rájött volna, hogy ő egy senkinek számított. Pedig nem volt rossz ember. Ebben száz százalékig biztos voltam. Végezhetett volna velem, elzavarhatott volna, de nem tette. Nem volt egyszerű a döntése, de még sem tett semmit ellenem.
- Akkor mától így foglak becézni. - mosolyogtam rá, de ő csak fal fehéren bámult egy pontot a műszerfalon. - Valami baj van?
- Bo.. bogár... - dadogta reszketve még mindig azt az egy pontot nézve.
A fekete műszerfalon egy apró poloska bogár tanyázott. Nem volt nagyobb egy kis gombnál. Kérdőn néztem rá, de a reakciójából már leszűrtem, hogy mit szeretne. Félrehúzódtam a kocsival, majd kiszálltam és átsétáltam az ő oldalára. Kinyitottam az ajtót, és egy papír zsebkendővel, amit Karina eddig hősiesen szorongatott a kis bogár felé nyúltam.
- Le ne essen! - visított fel. Ízig vérig nő volt.
- Nem fog, nem fog... - mondogattam neki, majd egy könnyed mozdulattal eltávolítottam a jószágot, és elhajítottam a fűbe. - Most már túléled? - vontam fel a szemöldököm játékosan, mire egy gyilkos pillantás volt a jutalmam.
- Ne gonoszkodj! - biggyesztette le telt ajkait.
- Pont, mint Catarina. - morogtam az orrom alatt, majd visszasasszéztam a vezetőoldali üléshez, és beszálltam a kocsiba.
Karina csendben figyelt. Szemei kíváncsian méregettek.
- Ki az a Catarina? - kérdezte halkan.
Összeszorítottam a számat, és igyekeztem lenyugodni. Csak én lehetek ilyen ostoba, hogy hangosan kimondom ezt a nevet. A nevet, amit senkinek sem kéne megtudnia. Dühösen markoltam a kormányt, körmeim belemélyedtek a puha műbőr borításba, majd beindítottam a Dodge-ot és a gázpedálra léptem.
Hosszú ideig a csend uralkodott köztünk. Mikor már kissé lehiggadtam átnéztem a lányra. Lesütött fejjel ült és a kezét bámulta, ami az ölében foglalt helyet. Bűntudatom támadt. Elvégre én voltam meggondolatlan.
- Róla nem beszélünk. - mondtam végül, mire ő csak némán bólintott.
Ismét csend nehezedett ránk. Már átszeltünk több megyét is, de még mindig nem voltunk elég távol. Ráadásul bárki könnyen felismerhet minket. Leginkább engem.
- Amint tudunk meg kell állnunk egy drogériánál.
Ismét csak bólintott. Ennyire megbántottam volna?

/Karina szemszöge/

Feldühítettem. Pedig nem akartam, csak tudni szerettem volna, hogy ki az a lány. Furcsa szorítást érzek a mellkasomban mióta felkerült ez a téma. Legutóbb mikor ilyet éreztem akkor elvesztettem valakit, aki a világot jelentette nekem.
A gondolataimat Bill zavarta meg, mikor a kezét a szemeim előtt rázta. Egy parkolóban voltunk, egy éjjel-nappali drogéria előtt.
- Mi? - tértem magamhoz.
- Veszel hajfestéket? - nézett a szemembe. - Én nem mehetek be, mert be van kamerázva az üzlet.
- Persze. - dadogtam. Kissé megrémültem a helyzettől. Szinte el is felejtettem, hogy szökésben vagyunk. A pánik gondolom eléggé kiült az arcomra, mert Bill halványan elmosolyodott, és megfogta a kezem.
- Ne aggódj, itt vagyok melletted. Pikk-pakk túl leszel rajta, és újra itt ülsz majd a kocsiban.
Némán bólintottam, majd mély levegőt vettem és kiszálltam a kocsiból. A vékony pulcsimat összehúztam magamon, mikor a hűvös szél belekapott a hosszú barna hajamba. Végigsétáltam a parkolón egyenesen a bejáratig, majd egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra, és köszöntem a biztonsági őrnek, aki épp egy takarítóval beszélgetett. A harmincas éveiben járó férni mosolyogva bólintott vissza. Felkaptam egy kosarat, majd célirányosan elindultam a kozmetikai termékek irányába.
Hajfestékek egész sora fogadott. A jég szőkétől, a feketén át egészen az extrém színekig. Most mit tegyek? Melyik színt válasszam? Bill, bárcsak itt lennél mellettem.

/Bill Kaulitz szemszöge/

Már 15 perce bent van. Valami rosszul sült el? Bepánikolt és lebukott? Kérdések sorozata ostromolta az agyamat, míg ujjaimmal a kormányon doboltam, és idegesen pásztáztam a környéket. 2 perc telt el mikor végre megláttam a kasszánál kezében egy nagy papírzacskóval. Mosolygott és valamit mondott a bent levőknek, majd lassan elindult a Dodge felé.
Mikor rám nézett az arca elsápadt. Ekkor esett le, hogy valószínűleg gyilkos pillantásokat lövellhettem felé. Bocsánatkérően megvontam a vállam. A rutin és az évek. Karina lassan kinyitotta az ajtót, majd a csomagot a kezembe nyomva beszállt mellém.
- Ne haragudj. - néztem rá, mire Rina kérdőn a szemembe nézett. - Nem akartalak megijeszteni. Tudom, néha elég rémisztő vagyok.

- Nem ijesztettél meg. - suttogta. - Azt hittem megbántottalak valamivel. Vagy elrontottam valamit és csalódást hoztam. Nem akarok neked csalódást okozni, vagy gondot. - hadarta el gyorsan.
Egy pár pillanatig csak döbbenten pislogtam, majd furcsa jókedv kerített hatalmába, elmosolyodtam és kezemmel lágyan végigsimítottam a lány fakó arcán.
- Egy igazi csoda vagy Karina Swarz. - a lány eddig sápadt arcán most halvány pír terült szét.
Nagy nehezen visszarángattam magam a valóságba.
- Milyen festékeket vettél? - túrtam bele a papírzacskóba.
- Jég szőkét, feketét és vöröset. - mondta félve.
Mély lélegzetet vettem, és igyekeztem mindent feldolgozni, ami ebben az egy napban történt. A hajfestéket majd megoldjuk, de előbb kell egy biztonságos hely, ahol meghúzhatjuk magunkat este. A további tervekkel, majd később foglalkozok, bár tudom, hogy úgy is ezen fog pörögni az agyam addig amíg el nem érünk Németországba. Vissza az otthonomba. Vissza Tomhoz és Catarinához.

Folyt. köv. ;)

Secrets 6. rész. =) (+16 +18) (ELŐZETES)

Sziasztok! :D 

Mára ígértem nektek Secrets folytatást de a csodás időjárásnak más terve volt és folyton elment az áram. :/ De hogy mégse maradjatok itt semmi nélkül, egy kis előzetes részt hozok nektek, és szerdára igyekszek pótolni a hiányosságot. :) Kitartás és jó olvasást!

Puszi 

Ana

Secrets 6. rész (Előzetes)

/Bill Kaulitz szemszöge/

Tetszett a kocsi. Mindig is imádtam a terepjárókat, de sosem vettem magamnak. Nem emlékszek miért nem. Oh de, mert köröztek. Mióta beszálltunk a Dodge Ram-ba le sem lehetett törölni a vigyort az arcomról.
- Rinának szólítottál. - mondta Karina, miközben engem figyelt.
- Tetszik ez a becézés. De ha szeretnéd, többé nem szólítalak így. - ajánlottam fel.
- Tetszik. Sosem volt becenevem.
Ezt sajnos el tudtam képzelni. Abban a rövid időben, amit a házánál töltöttünk, még egy hülye is rájött volna, hogy ő egy senkinek számított. Pedig nem volt rossz ember. Ebben száz százalékig biztos voltam. Végezhetett volna velem, elzavarhatott volna, de nem tette. Nem volt egyszerű a döntése, de még sem tett semmit ellenem.
- Akkor mától így foglak becézni. - mosolyogtam rá, de ő csak fal fehéren bámult egy pontot a műszerfalon. - Valami baj van?

Folyt. köv.

Helyzetjelentés :D

Sziasztok! 

Jöttem egy kisebb helyzetjelentéssel. :)

Hétvégén érkezik a Secrets folytatása, azt még nem tudom, hogy szombaton vagy vasárnap. :/

Valamint a fordításokkal foglalkozó oldalunkon folyamatosan kerülnek fel a történetek és novellák. A Broken Promises első novellájának egy része szintén fel került most. 

Jó olvasást, remélem élvezhető lett. :) 

Puszi:

Ana

Fordítások!

Sziasztok kedveskéim!

Híreket hoztam nektek. Kaycee és én közösen készítettünk egy oldalt, ami nem más, mint a tokiohforditasok.blogspot.hu/

Ezen az oldalon fogjátok majd megtalálni mindkettőnk fordításait. :) 

A Broken Promises-t már elkezdtem fordítani, szóval arra remélhetőleg már nem kell sokat várnotok. Jelenleg ennyi hírrel érkeztem, hamarosan jelentkezek! 

Puszi:

Ana

Eltűnve...

Sziasztok! :)

Tudom már nagyon rég jelentkeztem, és sajnos most sem hoztam új részt. Gondoltam ma hozok egy kis áttekintőt az elmúlt rövid időről. :)

Az írással elég lassan haladok, mert közben egy pályamunkával is készülök (szintén novella), amit később természetesen itt is publikálni fogok. Emellett napok óta gyötör a migrén, és így nem merném bevállalni, hogy nekikezdjek írni a Secrets folytatását, mert félő, hogy nagyon kegyetlen lennék a főhőseinkkel. ;)

Oh képzeljétek nemrégiben elkészült az új tetoválásom!

Hihetetlenül sokat vártam erre, és egyszerűen csodás lett. :) (Tudom tudom, az egóm befigyel.)

Bármily meglepő egy Tokio Hotel dalból van (aki nem ismerné csak annak mondom).

Ezen a linken meghallgathatjátok:

https://www.youtube.com/watch?v=mfi92AQz5T0

És most, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a hónap kérdése: Szeretnétek e fordítást olvasni? 

2 db történet van jelenleg nálam angolul, mind a kettő a THFC-ről.

Az egyik, amelyet már korábban is említettem a One Letter Closer To You. Egy kedves levelezős kis történet. A lényege ennyi: Bill levelet ír egy idegennek (Tomnak) és ő válaszol. Így folytatódik az egész, egy nagyon aranyos körítéssel. Sok mindent elmesélnek, úgyhogy szerintem roppant szerethető az egész. :) 

(Befejezett történet, 19 részes.)        

A másik történet pedig, ami még talonban van nem más, mint a Broken Promises, és természetesen az előzetes 7 novellája.

"Mit teszel, mikor az, aki egyszer rád bízta az életét, többé már nem tud a szemedbe nézni?"

A történet egyébként szerintem nagyon érdekes, és érzelmekkel teli. Tom, a volt gyerekcsősz, és a gyerek Bill, aki már nem is olyan kicsi. 

A történet nem befejezett, eddig 33 része van kész, de az írónő, Zarlina nagyon aktív. :)

Nem ígérek mesteri fordítást, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a legjobbat nyújthassam nektek. A részek feltöltését illetően időt nem tudok mondani, ahogy a szabadnapjaim engedik majd úgy kerülnek fel. 

Úgyhogy mára ennyi lettem volna, a válaszaitokat várom a szokott helyeket, itt a bejegyzés alatt, a chatben, a facebookon, vagy email-ben a nitamullerthereal@gmail.com-ra. 

Imádlak titeket és kitartás! A most érettségizők végképp! 

Puszi:

Ana

Novella író verseny!

Halihó drágáim! 

Jessie és Ena ismét novella író pályázatot hirdet. 

Bárki jelentkezhet, a novelláknál nincs megszabva, hogy milyen tartalmú legyen, pusztán a megadott dolgok szerepeljenek benne.

Ezekről bővebb információkat találtok ITT. ;)

Jelentkezni szintén a fenti linken tudtok, ott pedig megkapjátok az instrukciókat. 

Mivel többen is olvastok/írtok TWC kategóriában, ezért külön megkérdeztem Jessie-t, hogy lehet-e ilyen iromány is pályamű. A válasz pedig...... IGEN ! :D

Szóval ne fogjátok vissza magatokat, a jelentkezési határidő: 

2016. Június 20.

Jó munkát, és sok sikert kívánok minden jelentkezőnek!

Puszi:

Ana

Secrets 5. rész. =) (+16 +18)

Halihó. :)

Meghoztam a Secrets folytatását. Nem is húzom tovább az időtöket, jó olvasást! ;)

Puszi:

Ana

Secrets 5. rész

/Bill Kaulitz szemszöge/

Azt hiszem sokkot kaptam. Pár pillanatig csak pislogtam és próbáltam megemészteni Karina szavait, de nem akartam elhinni. Ez az ártatlannak tűnő lány hullákat rejteget a kertjében? Kizárt, biztos csak szívat. Ugye csak szívat?
- Bill! Figyelsz te rám? Sietnünk kell! - fogta két kezébe az arcom, és mélyen a szemembe nézett.
- Nem hiszem el. - feleltem, mire ő csak forgatta a szemeit.
- Sajnálom, de ez igaz, és most már engem is lelepleztél, mert a sheriffet keresni fogják és tudták, hogy ide jön. Át fognak kutatni mindent. - rémült tekintete átvándorolt az út felé, holott még csend honolt mindenhol.
- Azért voltál a virágágyásnál? - kérdeztem, miközben átkutattam a seriff zsebeit, és elvettem a pisztolyát, majd elkaptam a hulla lábát és vonszolni kezdtem a ház mögé.
- Nem. Az más. - felelte, miközben követett hátra. - Vigyük le a pincébe. Nincs időnk elásni. - nyitotta ki a pince lejáratának falapját.
Lent félhomály fogadott. Teli volt minden kerti szerszámokkal, kötelekkel, régi bútorokkal, és szőnyegekkel.
- Oké. - engedtem el a hullát. - Akkor most már mehetünk is. - indultam felfelé a lépcsőn, de Karina nem mozdult. - Hé... gyere... - néztem rá – indulnunk kell.
- Persze... - szipogott, és a könnyeit törölgette, de ő is a feljáróhoz lépett.
Mikor felértem azonnal pörgetni kezdtem az agyam. Hogyan tudnánk a lehető leggyorsabban a lehető legmesszebbre megpattanni? Lehetőleg feltűnés nélkül.
- Véletlenül nem rejtegetsz valahol egy kocsit? - néztem Karinára bizakodva, bár sejtettem mi lesz a válasza.
- Nem... - rázta a fejét. - Sajnálom. Bár... Nem messze innen lakik egy férfi, Joe egyik barátja. Tőle gyakran elkértük a kocsiját. - nézett rám.
- Király, akkor szedjük össze ami kell és pucoljunk innen. - vigyorodtam el.
Ritkán csillan meg ilyen lehetőség. Ha van egy kocsi, amit esetleg még nem is köröznek, akkor az egy kész főnyeremény. Talán újra láthatom Catarinát, és Tomot. Ahogy rájuk gondoltam a szívem újra megtelt. Lehet hogy gyilkos vagyok, de nekem is vannak szeretteim.
Tizenöt perc alatt bepakoltunk mindent ami fontos lehet. Karina még kifelé menet megállt a kis virágágyásnál, végigsimította a földet és nehezen, de utánam indult.
- Mutasd merre. - mosolyogtam rá, hátha felvidítom egy kicsit. Nem sikerült. Nem tudom, mit rejt az a kis virágos rész, de a fél szíve ott lehet eltemetve.
Az út a házig fél óráig tartott. Ha a régi lakásomnál ilyen messze lakott volna a szomszéd, akkor tuti nem öltem volna meg. Talán egyszer én is veszek egy kieső kis erdei házat.
- Maradj itt. Majd én megoldom. - mondta halkan, és a ház felé indult. Igyekeztem a lehető legjobban elrejtőzni, de elég közel is maradni ahhoz hogy ha bármi történik közbeléphessek. Eleget szenvedett már. Nem hagyom, hogy újra bántsák.

/Karina szemszöge/

Már majdnem az ajtónál voltam, a szívem pedig a torkomban dobogott. Sok mindent nem tud még Bill. Azt sem, hogy Anthony-t miért gyűlölöm tiszta szívemből. Nem mondtam neki semmit, és talán így a legjobb. El kell tűnnünk innen minél messzebbre és minél gyorsabban, és az egyetlen esély ez. Felemeltem a kezem, és bekopogtam. Pár pillanat múlva kitárult az ajtó, és Anthony magas, és vékony alakja tűnt fel. Szakálla és bajusza megnőtt, mióta nem láttam, de a gusztustalan vigyor az arcán nem változott.
- Szia szivi.
- Szia. Be kéne menjek a városba. Szeretném elkérni a kocsid. - igyekeztem kerülni a tekintetét.
- Oh valóban? Ugye tudod, hogy azért adni is kell valamit? - tűrt egy barna tincset a fülem mögé, amitől összerezzentem.
- Kifizetem az üzemanyagot. - suttogtam, mert többre nem futotta a félelemtől. Tudtam mire képes.
- Ugyan kislány, tudod, hogy én nem arra gondoltam. - markolt a hajamba, majd egy erős rántással magához húzott.
- Ne! - sikítottam fel, mire azt éreztem, hogy valaki kiránt az erős kéz szorításából, majd Anthony rémülten felnyög.
Bill volt az. A sherifftől elvett fegyvert Anthony homlokának nyomta, és gyilkos tekintettel meredt rá.

- Mit mondtál neki? Ismételd meg! Mi a faszomat mondtál neki? - préselte a falhoz fél kézzel.
Meglepődtem, hogy mekkora erő van benne. Viszont nekünk most a kocsija kellett, és nem hiányzott még egy hulla. Nem tudtam mit mondjak neki, hogy ne buktassam le. Végül csak egy épkézláb ötletem maradt. Óvatosan Bill vállára csúsztattam a kezem, majd hozzábújtam.
- Kedvesem. A kocsi. - suttogtam a fülébe. Meglepetten nézett rám, mire én csak kacsintottam.
- Oh tényleg. - mosolyodott el, majd tekintetét ismét a férfire szegezte. - Ide a kocsiddal, vagy egyenként vágom le az ujjaidat, és folytatom a további testrészeiddel.
- Egy kicsit lehetnél kedvesebb is. - ráztam a fejem.
- Igazad van. Ide a kocsiddal kérlek, vagy egyenként vágom le az ujjaidat. - mosolyodott el, mire én csak a szememet forgattam és besiettem a házba. Az ajtó melletti falon lógott a Dodge kulcsa. Mikor visszaértem hozzájuk csak Bill hangját hallottam.
- Mit szerettél volna tenni vele? Ha most lenne egy kis szabadidőm, biztos vagyok benne hogy újra rendezném a csontszerkezetedet. Mindenhol. Kezdve a tököddel, mert úgy látom, hogy csak azzal gondolkozol. - a hangja higgadt volt, ahoz képest, hogy épp veréssel fenyegetett valakit. Most már értem, miért fél tőle mindenki, engem viszont még mindig nem rémített meg.
- Ez csak egy kis szuka. Már mind megbasztuk nem lett volna újdonság neki! - nyüszítette.
Lefagytam, majd a düh vette át az uralmat bennem, és közelebb léptem hozzájuk.
- Hogy mi vagyok? - sziszegtem a fogaim között.
- Rina, semmi baj. - nézett rám Bill.
- De igen is van baj! - kiáltottam rá. - Én sosem akartam lefeküdni egyikőtökkel sem! Attól még ti megtettétek! Rohadt állatok vagytok, semmi mások! - kiabáltam, miközben könnyeim már patakokban folytak. Bill tekintetében sajnálatot láttam, majd átvette a helyét a gyilkos düh.
- Hogy mit tettél vele? - nyomta még jobban Anthony fejéhez a pisztolyt. - Válaszolj te kretén! - kiáltott rá, majd elengedte, és félig elfordult tőle. Pár másodperc volt csupán, mikor a pisztoly markolatával fejbe verte a srácot, az pedig elterült a földön.
- Ne öld meg! - sikítottam.
- Azután, amit veled tett? - nézett rám dühösen.
- Azon már nem változtathatunk, viszont nem kell több hulla. - suttogtam neki, hogy csak ő hallja. - El kell tűnnünk, és ő félrevezetheti őket.
- Vagy utánunk küldi őket. - szállt vitába velem Bill.
- Nem merné megtenni. - néztem a szemébe. - Kérlek. - könyörögtem, mire ő csak szem forgatva bólintott.
- Na seggfej, úgy döntöttem nem öllek meg, de ha bárki is erre jönne, te nem láttál minket. Értve? - állította talpra Anthony-t.
- Szemét. - nyögte.
- Nem hallottam, mit mondtál... - lökte a falnak. - Ugye szeretnél élni? Lehetőleg minden végtagoddal. - a srác csak bólintott. - Nagyon helyes. Akkor kussolni fogsz. - mosolygott Bill, elengedte, majd még egyszer felé fordult, pont mint Columbo hadnagy a filmben. - Oh és ezt.... - ököllel gyomorszájon vágta a srácot. - A szukáért kapod.

Folyt. köv. :)

Secrets 4. rész. =) (+16 +18)

Hey srácok meghoztam végre valahára a Secrets folytatását. Mint már korábban is említettem mostantól beindulnak az események. Millió ötlet van a fejemben, valahol a betegség az alváshiány és az enyhe elmebaj mellett. ;)

No de nem is húzom tovább az idegeiteket, jó olvasást! 

Puszi:

Ana

Secrets 4. rész

/Bill Kaulitz szemszöge/

Lelóg a lábam. Nem hiszem el, hogy valaki ilyen rövid ágyon képes aludni, bár azt meg kell hagyni, hogy az én százkilencven egynéhány centimnek nem könnyű megfelelő ágyat találni. Mióta lezuhanyoztam, csak a szökésen jár az eszem. Ki volt az a kopasz, aki rám lőtt? Miért tette? Valahonnan ismerős volt az arca, de a fejemben nem tudom hová tenni.
Mély levegőt vettem, majd az éjjeliszekrényen levő órára pillantottam. Hajnali 3 múlt. Csend és béke honolt a házban, egészen eddig a pillanatig.
A ház túlvégéből fájdalomtól teli sikoltás hallatszott, mire én már talpra is ugrottam és a zaj forrását kerestem. Karina szobájából jött. Gondolkodás nélkül berontottam.
A lány az ágyában vergődött, kócos haja az arcához tapadt.
- Hey...hey... Nyugalom, ébredj... - próbáltam megfogni a kezét sikertelenül. - Karina! - fogtam le végül.
Még egy utolsó sikoly csúszott ki a száján, majd a szemei felpattantak, és ijedten meredtek rám.
- Semmi baj, csak egy rossz álom. - csitítottam, miközben elengedtem, és hátrább húzódtam az ágyon. Még mindig zihálva vette a levegőt, szemei könnyesek voltak.
- Will... - nyögte, majd zokogva a nyakamba borult. Erre egyáltalán nem számítottam.
Ha már ma este az álom úgy is elkerül, akkor legalább egyszer az életben tegyek valami jót. Körülöleltem a lány vékonyka testét, hosszú barna haja az arcomat csiklandozta. Vanília és fahéj illata volt. Pont, mint az otthonomnak. Pont, mint Catarinának.

Mikor reggel felébredtem senki sem volt mellettem. Ijedten néztem körbe, de mikor rájöttem, hogy senki sem szegez fegyvert a fejemhez, visszazuhantam a párnák közé. Egy utolsó mély lélegzetet vettem, és hagytam hogy a finom fahéjas illat újra elárasszon emlékekkel. Ölelés. Puszi. Mosoly.
Nehéz volt elszakadni az ágytól, de muszáj volt.
Ahogy beléptem a konyhába egy tányér tojásrántotta várt az asztalon, mellette egy kis táblán "Will" felirattal. Azt hiszem meg kéne kérnem, hogy szólítson Billnek.
- Jó reggelt. - jött ki Karina a főzőfülkéből egy bögrével a kezében.
- Jó reggelt. - léptem az asztalhoz, majd a reggelimre pillantottam. Nagyon jól nézett ki.
- Kávét? - nyújtotta felém a bögrét.

- Igen, köszi. - nyúltam a koffeinért.
A villám épp, hogy a kezembe vettem kopogtak.
Karina azonnal az ajtó felé indult, majd kikémlelt a kis ablakon mély levegőt vett, és kitárta az ajtót.
- Szia. Daniel. - köszönt neki.
- Szia. - csengett egy vidám hang, de alig hallottam a távolság miatt. - Jött pár leveletek.

/Karina szemszöge/

- Köszi. - vettem át a két borítékot.
- Hallottátok a nagy hírt? - kérdezte izgatottan.
- Miféle hírt? - hunyorogtam rá.
- Egy rabszállító busz az oldalára borult, és több rab is megszökött. Egy kivételével, mindet elkapták. - jelentőségteljesen nézett a szemembe, majd folytatta. - Egy hírhedt sorozatgyilkos járkál a környéken.- halkította le a hangját.
- Csak ugyan? - vontam fel a szemöldököm, és az agyamban azonnal kattogni kezdtek a kerekek. Egy sorozatgyilkos? - Ez mikor történt?
- Tegnap reggel. Azóta mindent tűvé tesz a rendőrség és a katonaság. - csípőre tette a kezét. - Ha gondolod, szívesen itt maradok amíg ide nem érnek a tisztek. - lépett volna az ajtó felé, de jobb lábbal bentebb húztam az ajtót.
- Köszi, de nem lesz gond. - erőltettem magamra egy magabiztosnak nagyon nem mondható mosolyt.
- Biztos? - lépett még közelebb, mire a mellkasára tettem a kezem, és bólintottam.
- Semmi gond. - feleltem.
- Joe hazaért már? Már itthon kéne lennie, nem? - kíváncsiskodott.
Tudtam mire megy ki ez az egész és nagyon nem volt kedvem hozzá.
- Nem, de meg tudom magam védeni, és be tudom zárni az ajtót. Minden rendben lesz, köszönöm! - förmedtem rá. Még egy pár percig vitázott velem, majd nagy nehezen rájött, hogy nem tud meggyőzni, és dacosan felpattant a biciklijére és odébbállt.
Eltűnődtem azon amit mondott. Tegnap történt ez. És tegnap felbukkant William. Valami itt bűzlik.
Nyugalmat erőltettem magamra, és a leveleket bontogatva visszamentem a konyhába.
- Ki volt az? - kérdezte, miközben le sem vette rólam a szemét.
- Csak a postás. - emeltem fel a leveleket jelezve, hogy nem hazudok.
Miután Will ezt látta visszatért a reggelijéhez, én pedig a főzőfülkébe léptem, és halkan kinyitottam az egyik kis szekrényt. Kutattam bármilyen tárgy után, amit esetleg fegyverként tudnék használni, mire a kezembe akadt egy serpenyő. Felnéztem a pultra, hogy mit tudnék beledobni, amivel nem keltek feltűnést, mikor megláttam a kenyeret. Két szeletet beletettem és úgy indultam Willhez a konyhába.
Amint kiléptem kíváncsian mért végig. Tekintetet azonnal megakadt a serpenyőn.
- Kérsz pirítóst? - mosolyodtam el, és igyekeztem mellé lépkedni, úgy hogy nem sejthesse meg a szándékomat.
- Köszi, de azt hiszem tele vagyok. - nézett rám furcsán.
- Hát jó. - mosolyogtam továbbra is, majd mintha csak el akarnék mögötte menni elindultam, s mikor már Will mögött voltam, felemeltem a serpenyőt és fejbe vertem.
Azonnal elterült a földön, de nem volt teljes a siker.
- Mi a...? - szólalt volna meg, mire újra lecsaptam, de ezúttal már nem mozdult.
- Istenem... - kaptam a szám elé a kezem. Mondd, hogy nem öltem meg! Közel hajoltam hozzá, és hallottam az egyenletes légzését. Azonnal nyugalom járt át, hogy még él. Ennek ellenére muszáj vagyok valamit tenni, hiszen meg kell védenem magam. A szekrényhez léptem és kivettem egy vastag kötelet. A durva szálak végigkaristolták vékony ujjaimat.

/Bill Kaulitz szemszöge/

Sajgó fejfájásra ébredtem, és arra hogy nem mozdul a kezem. Ami azt illeti, semmim sem mozdul. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és realizáltam a dolgokat. Egy székhez kötöztek. Nagyszerű!
Körbenéztem, de senkit sem láttam a nappaliban, sem a konyhában. Megpróbáltam kinézni az ablakon át a kertbe, remélve, hogy ott sem lesz mozgás, de amit egyedül láttam az nem más volt mint Karina. Egy kis virágos ágyásnál térdelt, de nem csinált semmit. Pár pillanattal később felemelte a fejét és egyenesen a szemembe nézett. Felállt és elindult. Fél perc sem kellett már nyílt is az ajtó.
- Szia Aranyhaj. - mondtam komoran.
- Ki vagy te valójában? - kérdezte rezzenéstelen arccal. Nem akartam válaszolni neki. - A sorozatgyilkos?
Mély levegőt vettem, miközben egy féloldalas mosoly terült el az arcomon.
- Ha tudod, akkor miért kérdezed? - néztem rezzenéstelenül a szemébe. - Amúgy szép ütés volt.
- Will! - mordult rám.
- Bill... A nevem Bill, és nem Will, vagy William. - forgattam a szemem. - Eressz el és elmegyek innen.
- Két perc alatt végeznél velem. És most már amúgy is elcsesztél mindent! - könnyek gyűltek a szemébe. - Mindent átkutat a rendőrség és a katonaság! Elcsesztél mindent! Érted?
Furcsa volt ez a lány. Rémült, még is határozott.
- Ki vagy te? - vontam fel a szemöldököm. - És mit tettél, ami miatt így aggódsz?
A lány nem válaszolt. A lábai nem bírták tovább és a földre rogyva sírt. Ilyen szívszaggató zokogást csak Catarinától hallottam. A szívemen a sebek újra felhasadtak.
- Figyelj, nem számít mit tettél, nem foglak faggatni és ígérem, hogy egy ujjal sem érek hozzád. Csak nyugodj meg, és oldozd el a kötelet. - néztem rá nagy boci szemekkel hátha meghatom.
- Már az sem számítana, ha megölnél. - lassan feltápászkodott a földről és felém lépett. Lassan elkezdte kioldani a csomót, majd mikor végzett hátrébb lépett és felszegett fejjel nézett rám. Várt. Arra, hogy végezzek vele.
- Nem foglak bántani. - emeltem magam elé mind a két kezem, és lassan közelebb léptem hozzá. - Minden rendben lesz. - Alig pár centire álltam tőle. Remegett, mire én kitártam a karomat. - Gyere ide. - öleltem körbe vékonyka testét, mire ismét kitört belőle a keserves zokogás.
Fél óra kellett, hogy egy kicsit megnyugodjon.
- Van itt olyan hely, ahol elbújhatnék? Csak legalább addig amíg Joe vissza nem ér. - kérdeztem remélve, hogy ez jó rejtekhely lehet.
- Joe nem fog hazajönni. - felelte csendesen.
- Mi...? - de nem tudtam befejezni, mert kopogtak.
Karina ijedten pillantott rám, mire én csak az ajtó felé biccentettem. Bólintott, és egyből odasietett, majd kitárta az ajtót.

/Karina szemszöge/

- Heinrich sheriff. - csúszott ki a számon, amint megpillantottam a kissé köpcös és bajuszos sheriffet az ajtómban. - Mit tehetek önért?
- Nem tudom hallotta e, de egy rab nem messze innen megszökött. Nem sok esély van rá, hogy erre van, de fő a biztonság. Átnézném a lakását. - mondta, majd fentebb tolta a kalapját a homlokáról, és gusztustalanul végigmért. - Joe hazaért már? Hol az én kis ivó pajtásom? - vigyorodott el, miközben közelebb lépett.
- Nincs. - nyögtem ki.
- Akkor biztos szörnyen magányos vagy. - kapta el a karom, és kirántott az ajtóból egyenesen magához. - De ne aggódj, majd én segítek ezen a problémán, pontosan ezért jöttem egyedül.
- Eresszen el! - téptem ki magam a karjából, mire a tekintete megállapodott a nyitott ajtóból jól látható Billen. Azonnal a pisztolyáért nyúlt, és rászegezte.
- Hozz egy kötelet! - kiáltott rám. - Most!
Hátrébb léptem a kis zöldséges kerthez, ahol egy ásó volt beleállítva a földbe. Nem gondolkoztam. Kihúztam a földből, és a sheriffre néztem. A pisztoly kis kattanással jelezte, hogy kiélesítették. Több sem kellett, felemeltem az ásót és minden erőmet beleadva lesújtottam Heinrich fejére. Az ütéstől a földre rogyott, de még mozgott, így újra ütöttem. Majd még egyszer a magasba emeltem a fegyverem és a már így is véres fejre újra lesújtottam. Nem érzékeltem az időt, csak azt, hogy Bill lefogja a kezem és ijedten tátog nekem valamit.
- Bill... - nyöszörögtem.
- Semmi baj, megoldjuk valahogy. - próbált nyugtatni.
- El kell tüntetnünk a hullát, aztán el kell mennünk. - mondtam határozottan, felismerve a helyzet komolyságát.
- Semmi gond, eltüntetjük és senki sem jön rá semmire. Itt maradhatunk. - nézett a szemembe, mire én halványan elmosolyodtam. Ironikus volt az egész, nem hittem volna, hogy valaha be fogom ismerni valakinek a tetteimet. Főleg nem egy gyilkosnak.
- Két hulla van elásva a kertemben, ő lesz a harmadik. Sietnünk kell.

Folyt. köv. :) 

Késés :(

Bocsánat mindenkitől, de a rész egy kicsit késni fog. Ma vissza kellett mennem az orvoshoz, pocsékul érzem magam és még a netem is rossz. Igyekszek pár napon belül pótolni a lemaradást. :)

Addig is tartsatok ki! Köszönöm. :)

Puszi:

Ana

Secrets készülőben! ;) Alias really soooooon! :D

Sziasztok!

Jó hírekkel szolgálhatok, ma vagy legkésőbb holnap hozom a Secrets folytatását. A gond annyi, hogy feltartanak a gépelésben... és az illető nagyon nem zavartatja magát... No de van egy SPOILERes hírem is... A mostani résztől kezdve naggggyon beindulnak az események. Úgyhogy kitartás és hamarosan jövök! ;)

Puszi:

Ana

Secrets 3. rész. =)

Halihó kis manók!

Megjöttem az új Secrets résszel, DE mielőtt hagynálak titeket olvasni, egy kis helyzetjelentés rólam. ;)

Az utóbbi időben eléggé elvesztem a munkában, nincs túl sok szabadidőm. Ha meg van valamennyi igyekszek a lehető legjobban kitölteni. Ma például történelemből korrepetáltam, készültem az emelt magyar érettségimre, spanyoloztam, és átvettem néhány német nyelvi szabályt, meglátogattam mindenkit itthon. Oh és természetesen begépeltem a történet folytatását. A fejemben még millllllliónyi ötlet van hozzá és a teljes sztori meg van, csak az a fránya szabad idő nincs. Újdonság a buszon írok. Igazán kellemes tud lenni. ;)
Gondolkoztam, hogy hogy tudnám veletek jobban tartani a kapcsolatot, és arra jutottam, hogy a közeli (vagy inkább a nem túl távoli) jövőben csinálok egy külön facebook oldalt a blognak. Hogy tetszik az ötlet? Mindennapi infók, és a történetek frissítését is azonnal megtalálhatjátok majd ott. A véleményeiteket írjátok le, kíváncsi vagyok rájuk. 

No de most már hagylak is titeket olvasni. Ha szeretnétek a facebookos dolgot, akkor jelezzétek és szerdán varázsolok egyet. ;)

Jó olvasást!

Puszi:

Ana

Secrets – Titkok

/Bill Kaulitz szemszöge/

Egy kis faházat találtam a vastag ködtakaróba burkolva. Az ablakokon keresztül csak egy kis pislákoló fényt láttam. A csípős hidegben a láng melege jutott eszembe, de bennem volt a félelem is. Vajon felismernek a lakók? Egyáltalán többen vannak, vagy csak egy ember? Van fegyverük? Az ajtó melletti kis fabálnán egy név díszelgett gyönyörű aprólékos faragással: Joe Deinhorf.

"Csak ne egy kigyúrt állat legyen."

Lassan az ajtóhoz léptem, majd felemeltem ökölbe zárt kezem és bekopogtam. Pár pillanat múlva a zár halkan kattant ki a helyéről, az ajtó pedig résznyire nyílt. Egy nagy barna szempár meredt rám a szűk ajtórésen.

- Bocsánat... - köszörültem meg a torkom – én Joe Deinhorfot keresem. - erőltettem magamra egy mosolyt.

- Ki maga? - jött egy ideges női hang, majd az ajtó egy kicsikét kintebb nyílt.

Most már jobban láttam a lányt. Huszon három, huszonnégy éves lehetett. Alacsonyabb, mint én, nagyjából 178 centi. Hosszú barna haja hullámokban omlott a vállára, majd megállapodva lengett a csípőjénél. Földön túli szépség.

- Bi... Mármint William Kay... - szedtem össze a gondolataimat, hisz mégsem tudhatják meg, hogy ki vagyok pontosan. - Joe a rokonom. Nem rég bukkantam rá a családfám kutatása során. - mosolyodtam el. "Ez az Bill csak így tovább."

- Joe nincs itt. - közölte a lány.
- Esetleg bemehetnék, és megvárhatnám? Elég hosszú utat tettem meg.
A lány szúrós szemmel mért végig.
- Valóban? - vonta fel gyanakodva a szemöldökét, mire rájöttem, miért nem hisz nekem.
- Út közben kiraboltak. Kész csoda, hogy eljutottam idáig. - sóhajtottam egy nagyot. Ezért az alakításért Oscart érdemelnék.
- Mint mondtam, nincs itt! - olyan szorosan markolta az ajtót, hogy kis keze elfehéredett. - Elutazott és egy jó ideig nem jön vissza!
- Legalább az estét had töltsem itt. - könyörögtem kölyök kutya szemekkel. - Kérem!
A lány arcán átvillant valami, és holt sápadt lett. Üres tekintettel bámult maga elé.

/Karina szemszöge/

Lefagytam. Ez a fickó Joe rokona. Joe pedig nem fog visszajönni. Mit tegyek?
A hátam mögé rejtett kezemben egy piszkavasat szorongattam, hogy ha bármilyen hirtelen mozdulatot tesz, akkor leüthessem. Nem tűnt olyannak, mint Ő. Kissé hosszabb szőke haja kócosan lógott a füléig. Sok piercingje volt, és amit a testéből láttam, az az hogy nem szűkölködött a tetoválásokban sem, de az arca kedves volt. A mélybarna szemei kutatva fürkészték az arcomat.
Elöntött a szégyen. Helyre kell hoznom mindent, amit elrontottam. Mély lélegzetet vettem, majd kitártam az ajtót, hogy William beléphessen a házba.

/Bill Kaulitz szemszöge/

Gyanakodva léptem be a kis ház ajtaján, és csak bizakodtam benne, hogy nem vár csapda. Nem akartam feleslegesen senkit sem megölni. Az aprócska nappaliban félhomály fogadott. Egyedül a kandallóban vörösen izzó fa és szén adott némi halvány derengést.
Az egész ház kőből és szépen megmunkált fából készült. Ahogy észrevettem, meglehetősen régen. A padlódeszkák megkoptak a sok túrabakancstól és az ósdi felmosószerrel való tisztítástól. A kandallóval szemben két fotel helyezkedett el, melyek egyenesen a tűz felé néztek. A kandallók két kép állt bekeretezve, de a rajta szereplő embereket félhomály fedte. A falakon ósdi díszkárpitok porosodtak.

Otthonos volt, de látszott hogy a helyet alig használják ki. A sarokban levő kis asztalon egy régi CD lejátszó árválkodott, mellette pedig egy Kylie Minogue album hevert. Merengésemet a lány halk szavai törték meg.
- A bal oldali szoba a tiéd ma este, az enyém a túloldalon a te ajtóddal szemben van. Egy fürdő van, közvetlenül a konyha mellett. - lépett a kandallóhoz, majd megpiszkálta a tüzet és bedobott egy fahasábot, mely után fényes parázsdarabok szálltak fel, majd hullottak vissza a kandallóba.
A szobák érdekeltek legkevésbé. Ki lehet ez a lány? Végül nem tudtam türtőztetni magam, így rákérdeztem.
- Mi a neved?
A lány ugyan azzal a sápadt és üres tekintettel nézett rám, mint mielőtt beengedett a házba.
- Karina. Karina Swarz. - mondta, majd lehajtott fejjel arrébb botorkált.
- Joe hová utazott? - kérdeztem, pusztán az álcám fenntartásáért, mire a lány összerezzent.

/Karina szemszöge/

- Franciaországba. - vágtam rá gyorsan, minden gondolkozás nélkül. Az elég messze van innen, Amerikától.
- És miért utazott el? - tette fel az újabb kérdést.
- Csak úgy! Miért érdekel? - csattantam fel idegesen.
Ha sokáig fog még kérdezősködni baj lesz. Nem félek tőle. Joe sokkal nagyobb volt, még is én bizonyultam erősebbnek.
- Bocsánat. Biztos hiányzik neked. - puhatolózott.
- Honnan veszed? - fordultam felé enyhe undorral az arcomon.
- Onnan, hogy együtt éltek. Az ő vezetékneve Deinhorf, a tiéd pedig Swarz. - mondta.
- Az unokahúga vagyok. - hazudtam szemrebbenés nélkül.

- Oh! Rokon. - nyögte, majd újra körbepillantott a nappaliban.
Akaratlanul is végigmértem izmos testét. A ruhái mocskosok voltak, és vérfoltok tarkították több helyen is. A keze és végig a karja tele volt vágásokkal. Valóban így néz ki az, akit kirabolnak?
Egyszerű fehér ing volt rajta, és egy fekete farmer, amely erős kontrasztban állt hófehér bőrével. A bal kézfejét egy tetoválás borította be. Újra végignéztem a felsőtestén, amíg a kérdőn meredő szeméig el nem jutottam. Éreztem, hogy az arcom felforrósodik, és elönt a pír.
- Akkor én most megyek, és lefürdök. - intett a fürdőszoba felé, mire én csak bólintottam és elfordultam a kandallón terpeszkedő képekhez. A képekhez, melyek nem hagynak nekem nyugalmat, és lyukat égetnek sötét lelkembe.

Folyt. köv. 

Ne légy barom! 1-2. rész (hiba miatt újra feltöltve)

Sziasztok!

Egy kedves olvasóm jelezte, hogy a Ne légy barom! című történet első két része már nem elérhető. Utána jártam, és a régi oldalam, amin anno közzétettem a történeteket, törlődött. 

Úgyhogy most itt újra megtalálhatjátok.

A Secrets folytatásával megpróbálok minél hamarabb jelentkezni. Kitartás addig is. :)

Puszi:

Ana

Ne légy barom!

(1-2. rész egyben)

Ennél szebb tájat talán álmaidban sem láthattál, mint a Penzbergtől nem messzire levő kis farm, amit egy erdő, és egy hatalmas rét határol körbe. A szomszédok messze laknak egymástól, de mégis nagyon közeli barátok maradtak. Az idő mindig kellemes... Sosem túl meleg, de hidegnek sem mondhatjuk. Egyszerűen tökéletes. A csend mindent körül ölel. Ez a nap is így kezdődött, de akkor...

- Nem fogok itt maradni az Isten háta mögött! Én egy elismert világsztár vagyok! - rikácsolta Bill Kaulitz, amivel megtörte a hely eddig csodás harmóniáját.

- Már pedig itt fogsz maradni hisztéria kapitány! Elég nagy balhét csaptál múlt éjjel! És hogy a többit ne is említsem! - üvöltött vissza David Jost, miközben elkezdte kidobálni az ikrek bőröndjeit. Tom csak a fejét fogta. Fonatai a vállát súrolták, és egyszerűen nem értette miért történt mindez. És miért épp Billel? Aki mindig is szemérmes, és megfontolt volt.

- Én kurvára leszarom! Fogd fel! Én nem maradok itt! - tagolta az utolsó mondatot, hogy a menedzsment is tökéletesen felfogja a dolgot.

- Hát szép fiú... Sajnálom! - dobta ki az utolsó csomagot is a kocsiból, majd beült, és nem törődve Bill hisztiével elhajtott.

Tom szó nélkül felvette a hozzá tartozó bőröndöket, és csomagokat, majd a messziségbe tűnő ház felé vette az irányt. Bill csípőre tett kézzel figyelte testvérét.

- Én ezt nem fogom becipelni! Hol van a hordár? - nézett körbe Bill durcásan.

- Épp a csípődön pihenteted - szólalt meg ikrem Bill mögül, mire ő ijedtében sikított. - Halkabban! Felzargatsz mindent! - csitította a srácot Ely, miközben a lovát Zafírt simogatta. Zafír egy gyönyörű anglo arab ló volt. Fekete szőre szinte szikrázott a májusi napsütésben.

- Ki vagy te? És tudod, hogy kivel beszélsz? - grimaszolt.

- Elizabeth vagyok, és igen tudom... Egy bukott rock sztárral... - grimaszolt vissza, majd végigsimított paripája sörényén, és a füléhez hajolt. - Gyerünk Zafír.

A ló egy pillanat alatt elindult. Olyan volt, mintha Ely minden szavát tisztán értette volna. Ikremnek, ő több volt, mint egy háziállat. A barátja volt. Egy igaz barát, aki mindig mellette van.

Néha kezdtem rá féltékeny lenni, amiért én nem lehetek ott tesóm legfontosabb napjain, mint például a versenyek. De modellként, és divattervezőként nem sok időm marad. Sajnos nagyon lefoglal Los Angeles.

Most viszont pár hétig itthon élvezhetem a csendet a farmon.

Amint megérkeztem Penzbergbe, megkértem testvérem egyik barátját Chris-t , hogy vigyen ki hozzánk. Magas, izmos, és nagyon kedves fiú volt, így nem kellett neki könyörögnöm. Mivel felénk borzalmas volt a földút, ezért autóval nem lehetett közlekedni, csak lovas kocsival. Mintha visszamentél volna a múltba. Talán ez volt a legbájosabb az egészben.
Amint leszálltam a öko járműről, elköszöntem a sráctól, és már úton is voltam a bejáró fele, mikor egy ismerős hang csendült fel mögülem.
- Szia tesó! - kiáltott nekem nevetve ikrem.
- Ely! - néztem rá szintúgy mosolyogva.
- Látom nem sok cuccal érkeztél, úgyhogy cipelheted nyugodtan tovább – kacsintott.
- Gonooosz! - hunyorogtam mosolyogva. - De se baj! Lesz időm kipihenni magam.
- Arra ne vegyél mérget. Vendégeink vannak. - grimaszolt, miközben elindultunk a ház felé.
- Milyen vendégek? - pillantottam rá kérdőn, majd ekkor egy hatalmas sikoltást hallottunk a hátsó udvar felől, és egy elmebetegként kapadozó madárijesztőt láttunk, aki a csirkék elől menekül.
Elyvel tátott szájjal néztük végig ezt az érdekes jelenetet, majd hatalmas nevetésben törtünk ki.
Fél órán belül sikerült bejutnunk a házba, és elmesélt mindent az aktuális vendégeinkről, majd átöltöztem, és úgy gondoltam sétálok kint egy kicsit, vagy elmegyek lovagolni Csillaggal az én gyönyörű pacimmal.
Nem sokkal később, ahogy a pajta felé mentem belebotlottam az imént még ordibáló madárijesztőbe, aki épp térerőt keresgélt, reménytelenül.
- Szerintem add fel. Itt nincs térerő. - mondtam mosolyogva, csak hogy kedves legyek, majd a srác felém fordult, és kérdőn mért végig rajtam. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Egy piros nyári ruha volt rajtam, és a barna hosszú hajam hullámosan omlott le a vállaimon.
- Khm... - próbáltam észhez téríteni, hogy ne lessen tovább.
- Te meg ki vagy? - vette lazára a figurát, miközben úgy nézett rám, akár egy prostira.
- Ennek a kócerájnak az egyik tulajdonosa. - döbbentem meg a pofátlanságán.
- Gondolom nekem nem kell bemutatkoznom. - tette az agyát, miközben nézelődött a farm körül, és a zsebébe mélyesztette a telefonját.
- Nem szükséges, hívhatlak Anonimusnak is... - vontam vállat, miközben átvettem a flegma stílusát.
- Nem gondolod, hogy túl sokra tartod magad, ahhoz képes, hogy egy falusi paraszt vagy? - vonta fel a szemöldökét.
Mivel úgy gondoltam ezt a pár hetet eltölthetem azzal is, hogy ezt a városi elkényeztetett kisfiút piszkálom, nem mondtam el a foglalkozásom, vagy bármi mást, ami az életemmel kapcsolatos.
Hátul a pajtánál láttam, hogy Ely kiengedi Csillagot, és az megindul felénk, így gyors felvettem Billel a szemkontaktust, hisz ha pár csirkétől megijedt, kíváncsi vagyok az arcára, mikor megismerkedik egy lóval. Túl érdekesnek látszott ahhoz, hogy kihagyjam.
- Szóval van neved is bunkó névtelen idegen? - vigyorogtam rá felvont szemöldökkel.
- Bill Kaulitz Trümper a Tokio Hotel frontembere, és több százezer női szív összetörője. - mondta önelégülten, és ekkor megérkezett az én édes paripám, és elkezdte Bill haját rágni.
A srác először azt hitte valami beleakadt, így hátra kapott, de mikor megérezte, hogy egy nagy, és szőrös valami van mögötte, ijedten fordult hátra.
Bill hisztérikus kiáltásába beleremegett az egész táj, és szegény Csillag is megilyedt.
- Ejnye Bill! Nem szégyenled magad? - kérdeztem komoly arccal, de belül szétvetett a röhögés.
- Én szégyelljem magam? - kiáltott rám, mint egy idegbeteg. - A gebéd akarta megzabálni a hajam.
- Szerintem ennyi hajlakkal több kárt tettél benne te, mint benned ő. - grimaszoltam, majd otthagytam, és Zafír felé vettem az irányt.
- Szia te szépség - simogattam meg. - Hát a gazdid hol hagytad? - kérdeztem mire ő a pajtába nézett, és láttam, hogy tesóm bent fetreng a röhögéstől.
- Hey Ely... Azt hiszem jól el fogunk szórakozni az elkövetkezendő napokban. - vigyorogtam rá, de ő még mindig nem tudta abbahagyni a nevetést.
- Gyere Csillag... Nézzünk körbe egy kicsit. - mosolyogtam, miközben felültem rá, és a hátsó gyümölcsösök felé indultunk. Az egyik almafa alatt egy ugráló srácot láttam. Először szimplán azt hittem, hogy megbolondult, de utána észrevettem, hogy az Tom, Bill ikertestvére, így rájöttem, hogy a hülyeség az ők családi vonásuk.
- A tőled két méterre levő fán még el is érnéd az almákat... - szóltam be neki mosolyogva.
- De abban nincs kihívás. - mosolygott vissza.
- Segítsek? - lestem rá, majd közelebb mentünk hozzá, és leszedtem neki a kiszemelt almát.
- Kössz – mosolygott. - Tom vagyok... - nyújtotta a kezét.
- Anita. - ráztam vele kezet.
Igazán üdítő volt megismerni a srácot, az ikertestvére után. Nem tagadom igen csak meglepődtem rajta, hogy... Hmm... Nem volt bunkó!
- Nem tudom találkoztál e már a tesómmal, Billel... - kezdett bele Tom, de én közbevágtam.
- Volt szerencsétlenségem találkozni a rikácsoló papagájjal... - grimaszoltam.
- Jujj... A reakciódból ítélve elemében volt. - húzta el a száját.
- Eléggé... - bólogattam. - Most, ha nem gond indulok vissza. Van még egy kis dolgom.
- Rendben – mosolygott. - Később még találkozunk. - intett, majd ott hagytam.
Ahogy visszafelé mentünk Csillaggal ismét a méteres elmebetegbe ütköztem.
- Hé mért kínzod azt a lovat azzal, hogy felülsz rá a méteres hátsóddal? - szólt be röhögve.
- Még egy ilyen beszólás, és olyan pofont kapsz, hogy csokorba szeded a fenyőfákat, és felköszöntöd vele az erdészt. - mentem el mellette, majd a helyére vezettem a pacimat, elköszöntem tőle, és bementem a házba, ahol Ely épp gyümölcs salátát kajált.
- Jó étvágyat! - ültem le vele szemben.
- Kössz... - csámcsogott. - Mi történt kint?
- Semmi különös... Megismertem Tomot. Ellentéte a bolond Billnek. - mondtam, miközben kivettem egy narancs gerezdet, majd gyors megettem.
- Hey! - háborodott fel tesóm.
- Éhen ne vessz! - mondtam komolyan, majd elnevettem magam.
- Mit fogsz most csinálni Billel? - kérdezte.
- Este meglepem... Persze, ha te is segítesz... - kacsintottam rá mosolyogva.
- Még szép tesó! - felelt, egy alattomos mosoly kíséretében.
Pár perccel később Gréta nénikém lépett be az ajtón. Anyánk helyett is anyánk volt, mikor a szüleink elhagytak minket.
- Gréta néni! - öleltem magamhoz, mikor belépett az ajtón.
- Szerbusz drágám! Hazaértél? - mosolygott rám, mikor elengedtük egymást.
- Igen. Olyan jó végre itthon! - mondtam mosolyogva, majd komolyra váltottam a szót. - Viszont a vendégek mit keresnek itt nálunk? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- David kért meg rá. Ő igazgatja a fiúk útját, ám Bill egy kissé keresztbe tett most neki. Így mivel a családunk barátja gondoltam segítek neki elrejteni a srácokat egy időre - felelt. - Haragszol?
- Dehogy is! - öleltem meg ismét, hogy láthassa valóban nem haragszok rá.
Bár ezt így is éreztem... Sőt! Legalább jól elszórakozok az itt töltött idő alatt.
- Gréta néni... Nincs véletlenül... De tényleg teljesen véletlenül valami hatásos altatód? - kérdeztem ártatlanul, mire ikrem elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Éppen akad... - nézett rám gyanúsan. - De minek az neked? - vonta fel a szemöldökét.
- Csak úgy érdeklődöm... - toporogtam, és forgattam a csípőm, mint egy kislány, aki rossz dolgot tett, vagy készül tenni.
- Xanax – felelt. - A bal oldali szekrényben van... – akart indulni, de megállt és visszanézett. - Egy szem bőven elég lesz... - kacsintott sokat mondóan.
Én egy alattomos mosollyal nyugtáztam a dolgot, még testvérem értetlenül bámult rám. Mivel a nénikém szívesen süt, gondoltam, hogy van némi sütemény a hűtőben, így az említett eszköz felé vettem az irányt, kivettem belőle egy habos tortaszeletet, majd rátettem egy tányérra, és az asztalra helyeztem. Ely keze azonnal megindult az édesség felé, mire én rácsaptam.
- Hey! Ez a Billé lesz! - néztem rá szigorúan, de még mindig nem értett . - Hozd ide az altatót - mondtam neki.
- Talán kérlek szépen... - mondta, majd felállt, és hozta is az említett tablettát.
- Köszönöm szépen! - artikuláltam szépen neki.
- Köcsög... - nevetett fel. - Mit csinálsz? - kérdezte, mikor darabokra törtem a gyógyszert, és a torta habjára szórtam.
- Gondoskodok arról, hogy Billt ne gyötörje álmatlanság – kacsintottam.
- Nem fogja megenni... Egyikünkben sem bízik! - vonta kétségbe a briliáns tervemet.
- Te tényleg kívül belül szőke vagy... - ráztam a fejem, majd a kertbe mentem, hisz máshol nem is lehetne a fiatalabb Kaulitz.
- Hmm... - lépkedtem a kerti padhoz, hogy Bill tökéletesen észrevegyen. - Milyen szerencse, hogy ezt az utolsó szelet tortát megmentettem Elytől. - sóhajtoztam, majd a másik pillanatba Bill gyors lekapta a tányéromról a sütit, és azonnal beleharapott.
- Hey! - színleltem felháborodást.
- Ezzel csak rajtad segítek. Legalább nem növeled tovább a hátsód méretét. - röhögött, miközben magába tömte a sütit.
- Oh igen. Ha tudnád, most mennyit segítettél. - mosolyogtam az orrom alatt, majd visszamantem Elyhez, és vártunk.
Hogy pontosan mire? Arra, hogy a papagájunkat elnyomja az álmosság. Este hétkor már nagyon ásítozott, így tudtunk hogy nem sokára itt az idő.
Szerencsénkre erre felé hamar sötétedik, így az udvart már ellepte a nagy feketeség.
Épp, hogy nyolcat ütött az óra Elyvel Bill szobájához osontunk, és óvatosan benyitottunk hozzá. Testvérem természetesen hozta a formáját, azzal hogy átesett Bill bőröndjén, amely nem messze az ágytól foglalt helyet. Hatalmas szerencsénk volt, hogy Tomnak elege lett a tesójából, így ő külön szobában aludt.
- Halkabban... - csitítottam nővérem.
- Úgy bealtatóztad, hogy ágyúból is kilőhetnénk - morgott, mire elkerekedett szemekkel lestem rá. - Mivan? - kérdezte.
- Ez miért nem jutott hamarabb eszedbe? - toltam le mosolyogva. - Kíváncsi lettem volna, milyen messzire repül! - kuncogtam, mire tesómból is előtört a nevetés. - Na! Fogd meg a matracot, és emeld... - utánoztam a mondottakat, majd nagy nehezen kivonszoltuk Billt a hátsókertbe.
- Itt jó lesz... - kapkodtam levegőért.
- Már azt hittem sosem állunk meg. - lihegett tesóm is - Uhmm és most? - nézett rám.
- És most megyünk aludni... - mosolyogva fordítottam hátat a horkoló Billnek, majd mentünk, és álomra hajtottuk a fejünket.
Másnap reggel Ely, és én az asztalnál ültünk, és beszélgettünk, Tom pedig épp kávét töltött magának, mikor belépett a konyhába Bill.
- Jó reggelt. - fordult felé Tom.
- Jó reggelt... - vigyorogtunk tesómmal.
- Jó reggelt! - felelt mogorván, miközben ő is kávét töltött magának, Tom pedig mellettünk foglalt helyet.
- Bill minden rendben? - kérdezte végül Tom.
- Persze... Csupán este a csillagokat nézve azon tűnődtem, hogy hova a fenébe tűnt a plafon? - fordult felénk a srác.
Ely, és én alig tudtuk visszatartani a nevetést.
- Nem gondolod, hogy túl messzire mész? - lépett hozzám közel, és a szemembe nézve próbált rám ijeszteni.
- Nem én voltam... - feleltem higgadtan, majd Bill tekintete ikremre tévedt.
- Mi van? Mit nézel? - kérdezte ikrem. - Biztos az álom manók voltak! - vont vállat tesóm, mire kicsúszott egy kis nevetés a számon, és ugyan gyorsan elfojtottam Bill mégis kiszúrta.
- Baromira nem vicces! - mászott ismét a képembe.
- Tudod mi a nem vicces Bill? - néztem rezzenéstelenül a szemébe. - Hogy a leheleteddel ölni lehetne! - fogtam be az orrom. Tesómnak nem kellett több, így hatalmas nevetésben tört ki. Tom eleinte még próbálkozott visszatartani a nevetést, de pár pillanattal később feladta.
- Ha ha... - fintorgott.
- Hjajj... - sóhajtozott Tom, nyújtózkodás közben.
- Mi a baj? - pillantott rá ikrem.
- Semmi csak... Hm... Hiányzik a gitárom... - vont vállat a srác. - Meg a zenélés...
- Ezen könnyen segíthetek! - ugrott fel ikrem, majd megragadva Tom kezét, a srácot bevezette a szobájába, ahova még egy fiú sem tehette be a lábát.
Billel a szó szoros értelmében csak pislogtunk utánuk, majd ismét összenéztünk.
- Most légy bátor kicsi lány - mondta Bill, miközben csípőre tette a kezét.
- Azt hiszed félek tőled? - vontam fel a szemöldököm, miközben kényelmesen hátra dőltem a széken.
Hiba volt.

Elyéknél jól telt az idő. Testvérem előszedte az akusztikus gitárját, majd az idősebb Kaulitznak adta, és hallgatta, ahogy a srác játszik.
- A tesód nagyon bátor... - szólalt meg hosszas hallgatás után Tom.
- A szakmájában annak kell lennie... - mosolygott.
- Mi a szakmája? - pislogott rá Tom.
- Titok! - kacsintott tesóm.
- Tudom, hogy a tesóm nem egy angyal, de miért akartok benne ennyi kárt tenni? - lesett rám.
- Tom Tom Tom... - csóválta a fejét Ely. - Nita nem akar benne kárt tenni... Hanem segít neki abban, hogy saját maga akarja azt! - vigyorgott a csaj, mire Tom felnevetett.
- Lököttek vagytok! - nevetett fel ő is.
Tom egyre közelebb került Elyhez, de mielőtt bármi is történhetett volna tesóm, felállt az ágyról, és zavartan, piszkálta a haját.
- Öhm... Megyek... Megnézem... Nitát... - dadogott, és mutogatott, mint egy szégyenlős kislány.
- Oké... - mosolygott Tom, miközben fekete fonatai végig siklottak a vállain.
Ely 2 perc alatt már kint volt az udvaron, és nézelődött, hogy merre lehetek, mikor Bill vigyorogva elsétált mellette. Több sem kellett neki, elkerekedett szemekkel lesett körbe, mire a gyümölcsösök felől szitkozódást hallott, így a csaj minden gondolkozás nélkül felém vette az irányt.
Mikor rám talált irdatlan nagy nevetésben tört ki. Az egyik almafán csüngtem fejjel lefelé.
- Mit csinálsz? Élvezed a kilátást? - folytatta eddigi teendőjét, a röhögést.
- Fejjel lefelé? - akadtam ki. - Szedj már le! - kiáltottam rá, mire tesóm kioldotta a kötelet, így pofával a földre estem.
- Nos mi történt? - vigyorgott, mint rohadt tök az ablakban Helloweenkor.
- Én ééén... - mutogattam Elyre, majd vettem egy mély levegőt. - Egyszer úgy is megtöröm, mint a kornyikálása a csendet! - álltam fel, majd lesöpörve magamról a port, és a fűmaradványokat a ház felé indultam.
- Te! - rontottam be az épületbe, miközben fenyegetően néztem Billre, aki csak vigyorgott a dühkitörésemen.
- Én? Mit én? - piszkálódott.
- Nagyon meg fogod bánni! - fenyegetőztem.
- Nem félek! - hajolt közelebb hozzám.
- Hmm... Valóban? - vigyorodtam el. - Akkor gyere velem!
- Hová? - lesett rám.

A folytatását oldalt megtaláljátok! ;)

Secrets 1. és 2- rész. =)

Sziasztok!

 A visszajelzéseitekre való tekintettel....... ma dupla részt hoztam nektek! =D (Tudom, nem túl hosszúak, de egyenlőre ez még csak a kezdet!)

Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen sokatoknak elnyerte a tetszését az előzetes kis rész. Remélem, hogy a továbbiakban is tetszeni fog nektek a történet. Nem is húzom tovább az időtöket, jó olvasást!

A kommenteiteket továbbra is várom. =)

Puszi

Ana

Figyelmeztetés: A történet erőszakos cselekedeteket tartalmaz! (+16; +18)

Secrets – Titkok

1. rész

"Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték a hírhedt gyilkost."

"Barátságos külsejével megtévesztette áldozatait, majd hidegvérrel végzett velük."

"A bírósági tárgyaláson nem mutatott megbánást"

/Bill Kaulitz szemszöge/

"Irány egy eldugott, Isten háta mögötti börtön, ahol majd megrohadok. Ezen a kibaszott úton esélyem sincs megszökni." - az elmélkedésemet egy hangos robbanás szakította félbe, amitől a rabszállító megremegett, majd az oldalára borult.
Mindenki üvöltött, mintha az bármin is segítene. Az ablakok hangosan robbantak szilánkjaikra, melyek beterítették a buszt, és belefúródtak a bőrömbe. Forró vér csurgott végig borostás arcomon. Pislogtam egy párat, hogy a látásom kitisztuljon, majd az agyamban kezdett összeállni a kép, és realizáltam a történteket.

Valakit meg akarnak szöktetni!

Tudtam, hogy nincs késlekedni való időm. Most vagy soha!

A mellettem ülő rabot, ahogy csak tudtam igyekeztem kilökdösni magam mellől, végül még lábbal is rásegítettem. A bordái hangos reccsenéssel adták tudtomra, hogy eltörtek. Nem érdekelt.
Eddigi életem során csupán egy emberrel foglalkoztam, és még most is az életemet adnám érte.
Nagy nehezen kikászálódtam az ülések közül, és megindultam egy egyik kitört ablak felé. A kocsiban mindent beterített a vér. A rabok közül jó páran már halottak voltak. Épp hogy az ablakhoz léptem, valaki elkapta a lábam. Ijedten kaptam oda a fejem, majd a szemem megállapodott a kísérő tiszten, aki egyik kezével a bokámat szorongatta, a másikkal pedig a fegyveréért próbált nyúlni.
Gondolkodás nélkül a pisztolya után kaptam, majd azt a férfi fejéhez szegeztem. A szemében nem láttam félelmet, csak megvetést. Elmosolyodtam, majd meghúztam a ravaszt.

Egyszerű volt és könnyű. Az agyam csak a szökésre tudott koncentrálni. Azonnal az ablak felé ugrottam. Nem számított, hogy a törött üvegek a tenyerembe vájtak, csupán kint akartam lenni.

Amint kiértem egy golyó süvített el a fejem mellett. Rögtön a forrását kerestem, majd kiszúrtam egy magas, kopasz, és agyonra tetovált alakot, aki dühödten meredt rám. Szinte fel sem fogtam és már lőttem is. A golyó a homlokába fúródott, majd tágra nyílt szemekkel zuhant a porba.

Futni kezdtem, ahogy csak tudtam. A távolban egy erdőt láttam, és tudtam, hogy csak akkor van esélyem a menekülésre, ha elérek oda, azelőtt, hogy a kutatóhelikopterek rámbukkannának.

Szerencsém volt, hogy nem sokáig voltam bezárva, így jó erőben maradtam. Negyed óra múlva elértem az első fákat, és ettől egy kissé nyugodtabb lettem, de nem álltam meg. Ez lesz az a környék, amit legelőször át fognak kutatni. Tovább kell mennem.

/Karina szemszöge/

Az ablaknál álltam. Néztem, ahogy a szélben ringatózó fal levelei mintát festenek az ablakomra. Késő délutánra járt az idő. A nap aranyló sugarai, mint megannyi apró nyíl, mutattak a padlóra. Tekintetem odasiklott, pont mint az elmúlt fél éve során majdnem minden nap. Lassan ellöktem magam a párkánytól, és az ajtó melletti felmosóhoz léptem. Belemártottam a vízbe, majd kicsavarás nélkül a kifakult padlódeszkához nyomtam. Fel kell mosnom. Újra és újra, amíg tökéletesen tiszta nem lesz. Pont olyan tiszta, mint hat hónappal ezelőtt.

2. rész

/Bill Kaulitz szemszöge/

Már elég mélyen az erdőben voltam. A fák egyre nagyobbak lettek, ami nekem kedvezett. Későre járt már, lassan sötétedett. A távolban, mintha füstöt látnék. Szükségem van egy éjszakai szállásra. Csak azt tudnám, hogy merre vagyok! Felnéztem a csillagokkal teli égre és mély lélegzetet vettem. Gyilkos vagyok. Tolvaj, és a szökések mestere... És én vagyok az egyedüli balfasz, aki nem tud a csillagokon eligazodni. Istenem odafent, miért csesztetsz?

Tekintetem visszavándorolt az erdőre, amelyet már lassan teljesen beborított a sötétség. Még egyszer teliszívtam a tüdőmet a hűvös levegővel, majd elindultam a felszálló füst felé.

/Karina szemszöge/

"Mi atyánk, aki a Mennyekben vagy,

szenteltessék meg a te neved,

jöjjön el a te országod,

legyen meg a te akaratod,

amint a Mennyben úgy a földön is.

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,

és bocsásd meg vétkeinket,

miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek,

és ne vígy minket kísértésbe,

de szabadíts meg a gonosztól!

Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.

Ámen."

A térdeimet már kikezdte a padlódeszka, de tudom, hogy megérdemlem. Az ablakban lévő kis teamécses lángja halványan pislákol a sötét szobában. A remény bennem is ilyen halvány. Remény a megbocsátásra és a feloldozásra. Meredten bámultam az aprócska lángot. Merengésemből hangos kopogás szakított ki. "Ki lehet az?" Feltápászkodtam a földről, majd a bejárati ajtóhoz léptem.