Competition =) /Hungarian/

Tokio Hotel 8 Years Durch Den Monsun versenyre készített novellám. Remélem tetszeni fog. ;)
Jó olvasást! =)

I can’t keep my eyes off of you…

A nap észvesztően ragyogott a felhőmentes kék égen, az örök nyár csodás ígéretével.
Bill Kaulitz épp a lépcsőről sietett le, és kereste a kocsi kulcsait, melyeket úgy emlékezett, hogy a nappaliban hagyott. Hosszú szőke haja súrolta a vállait, miközben föl-le rohangált a helyiségben. Hosszas kutatás után szitkozódva indult vissza az emeletre, hogy újra átvizsgálhassa a szobáját. Dühösen lökte be az ajtót, és sietett az íróasztalához, mely az ablaka alatt foglalt helyet.
- Valahol itt kell lennie! – dúrt bele a papírkupacba, frusztráltan pillantott ki az ablakán, majd vissza az asztalra, de akkor…
- Mi a…? – nézett fel újra, mikor realizálta a látottakat.
A szomszéd ház ablakában egy lány ugrált egy zeneszámra. Egy apró short volt rajta és egy melltartó. Hosszú barna haja hullámokban omlott a vállaira.
A látványon egyből elmosolyodott. Hihetetlen volt számára, hogy hogy lehet egy lányban ennyi életerő kora reggel. Elbűvölve könyökölt a nyitott ablaknál, és szüntelenül mosolygott, de ekkor a lány az ablak felé ugrott, és pár pillanattal később realizálta, hogy valaki épp őt nézi. Zavartan elmosolyodott, és egy helyben topogott. Bill csak játékosan felvonta a szemöldökét, mire a lány elnevette magát, és az asztalához lépett.
Az ifjabb Kaulitz nem látta pontosan, hogy mit csinál a rejtélyes lány, de talán nem is érdekelte igazán csak az, hogy még ott van, és nem rohant el. Ekkor üzenete érkezett…
„Mi újság?” – emelte fel a lány a papírlapot még mindig fülig érő mosollyal.
Bill sem bírta tovább. Elnevette magát, keresett egy tollat és egy papírt, hogy válaszolhasson.
„Nem sok. Elvesztettem a kocsi kulcsomat.” – mutatta fel tettetett szomorúsággal, majd arcizmai visszaálltak az eddig megszokott görbére.
„Uhhh” – érkezett a válasz, egy szájhúzással.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve Bill előkapott még egy lapot, és körmölni kezdett.
„Ha azért táncoltál, hogy elbűvölj, akkor még folytathatod.” – mutatta fel az új üzenetet, mire a lány jóízűen felnevetett.
„Talán legközelebb” – jött az újabb lap, egy újabb fülig érő mosollyal.
Bill szíve kihagyott egy dobbanást. Már nagyon régen érzett ilyet utoljára. Szerelem lenne? Talán. De nem töprenghetett rajta tovább, mert eszébe jutott, hogy a stúdióban már biztos várnak rá. Elővett egy újabb lapot, és most lassabb ütemre váltva írta fel az üzenetet.
„Mennem kell. Később látjuk egymást?” – emelte fel reménykedve a papírt.
„Persze. Szép napot.” – mutatta fel a lány a választ, majd integetett Billnek, aki viszonozta a gesztust.
A barna hajú még egy utolsó pillantást vetett rá, majd eltűnt a szobában.
Bill elbűvölve könyökölt még mindig az ablakban, és hiába szerette volna elszakítani a szemét a szobáról, egyszerűen nem tudta. Egész addig kémlelte a másik házat, amíg a telefonja hangos csörömpölése fel nem riasztotta abból a kis törékeny világból, melyben éppen vándorolt.
Tom volt.
Úr Isten! A stúdió! – ugrott be neki, majd az asztal sarkára pillantott, ahol a kulcs megadóan hevert. Felkapta, és sietett is dolgozni.
Mikor beért, mindenki meglepetten figyelte őt, mert észrevették a változást rajta. Ebédszünetben Tomnak mindent részletesen elmesélt.
Alig várta, hogy hazaérjen, és újra láthassa a lányt, de minden perc gyötrelmesen lassan vánszorgott. Mire a nap eltelt úgy érezte legalább 20 évet öregedett, így mikor belépett az ajtón, - testvérével mit sem foglalkozva – azonnal a szobájába rohant. Szinte rettegett, hogy mikor az ablakon kinéz nem fog rá visszanézni senki, így mikor átnézett a másik ablakba a szíve ismét hatalmasat dobbant. Abban sem volt biztos, hogy nem ugrott ki a mellkasából. A lány ott volt, és a csillagokat nézte, mielőtt ráemelte volna a tekintetét.
Mikor egymás szemébe néztek az idő egy pillanatra megállt. A lány maga mellé nyúlt, és felemelt egy lapot.
„Hello újra.” – mosolyodott el.
Ettől a pillanattól kezdve minden reggel, és este váltottak pár szót papírlapok segítségével, mert egyiküknek sem volt mersze megkérdezni, hogy találkozhatnának-e másképp. Bill túl elfoglaltnak vallotta magát, amibe csak ezek az apró kis beszélgetések fértek bele, a lány pedig túl szemérmes volt ahhoz, hogy rákérdezzen.
Hetek teltek el így. Várva a reggelt, és várva az estét. Egy napot sem hagytak volna ki, hisz érezték, hogy abba belehalnának.
Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Bill korábban kelt fel, hogy tovább beszélgethessen a lánnyal, de mikor az ablakban volt, egyszerre szörnyen rossz érzése támadt. Aznap hiába várta beszélgető társát, ő nem jött. Csalódottan ment munkába, majd este izgatottan, és egyben aggódva sátrazott le újból az ablaknál, de a várva várt személy nem jött.
A napok, és a hetek teltek, és Bill kezdte egyre üresebbnek érezni magát. Legbelül, mintha csendben, és lassan haldoklott volna. Még testvére sem tudta jobb kedvre deríteni, hiába próbálkozott. Az ifjabb minden reggelt, és estét az ablakban töltött, hogy újra láthassa a lányt. Most, hogy magányában volt ideje gondolkozni, eszébe jutott, hogy a lánynak még csak a nevét sem tudja. Az emlék szörnyű fekete foltként hatolt az elméjébe. Hogy kijavíthassa az űrt magában, a lány mosolyára, és a mélybarna szemeire gondolt. Elmosolyodott.
- Angel.” – ejtette ki a szót. Angyal. Igen, csak is az lehetett. Felnézett az égre. Egy csillag sem ragyogott. Mindent beborítottak a szürke fellegek. – Vajon hol lehetsz? – kérdezte az égtől. Legbelül szinte remegett a gondolattól, hogy talán baja eshetett neki.  Próbálta elhessegetni a gondolatot, de az egyszerűen lecövekelte magát valahol a szíve legmélyén. A rádió halkan szólt mögötte, mikor egy ismerős dallam zendült fel.

„I'm staring at a broken door
There's nothing left here anymore
My room is cold
It's making me insane…”

Bill eltűnődve hallgatta tovább a dalt.

„I've been waiting here so long
But now the moment seems to've come,
I see the dark clouds coming up again.”

Az ablakon kifelé bámulva önkéntelenül is dúdolni kezdte a refrént.

- „Running through the monsoon
Beyond the world
Til' the end of time
Where the rain won't hurt
Fighting the storm
Into the blue
And when I lose myself I'll think of you
Together we'll be running somewhere new
Through the monsoon
Just me and you… - hunyta le a szemét, mielőtt könnyei kicsordulhattak volna.

1 hónap telt el mióta a lányt nem látta. Úgy érezte itt a vége, nincs tovább. Nem akart több csalódást. Eldöntötte, hogy többé nem fog az ablakban várni, és várni, míg a fájdalom belülről teljesen felemészti.
Ma egy megbeszélésre kellett menniük, így hát ébredés után összeszedte a dolgait, és igyekezett még csak az ablak közelébe sem menni. Egy óra múlva már Tommal, Georggal, és Gustavval egy színházban voltak. A producer már várt rájuk, és széles mosollyal üdvözölte őket. Épp hogy pár szót váltottak gitárhúrok pendülése törte meg a beszélgetésüket, melyet egy ének is követett.

„What day is it? And in what month?
This clock never seemed so alive.
I can't keep up and I can't back down
I've been losing so much time…”

Egy hosszú barna hajú lány ült gitárral a kezében. Vörös hosszú ruhája a földet súrolta.
Bill azonnal felismerte őt. Elbűvölte figyelte minden egyes mozzanatát.
„'Cause it's you and me and all of the people with nothing to do, nothing to lose
And it's you and me and all of the people – a lány felemelte fejét, majd könnyes szemei egyből megtalálták azt, akit már oly rég óta várt. - And I don't know why I can't keep my eyes off of you…
Billnek is könnyek gyűltek a szemébe, de egy pillanatra sem vette le a lányról a tekintetét, míg ő tovább játszotta a dalt.
Mikor a dal véget ért, a lány lassú léptekkel ment Billhez. Mélyen egymás szemébe néztek. Nem is próbálták titkolni a könnyeket. Egyszerűen nem volt rá szükség. Egy pillanat volt csak, mire a lány Bill nyakába borult, és szorosan ölelte. A srác sem tétovázott, magához szorította a lányt.
- Angel… - suttogta Bill fülébe. – A nevem Angel.
- Úgy hiányoztál. – búgta a nyakába Bill.
- Te is nekem. Minden egyes nap, minden egyes pillanatában. – húzódott el tőle épp csak annyira, hogy egymás szemébe nézhessenek. – De el kellett mennem Magyarországra, hogy a papírjaimat elintézhessem, és végleg ideköltözhessek.
- Miért nem szóltál? – kérdezte fojtott hangon.
- Azonnali beidézést kaptam. – suttogta a lány, miközben összekulcsolta kezét a sráccal.
- Mit szólnál egy ebédhez? – mosolygott Bill.
- Jól hangzik. – viszonozta a lány a mosolyt.
- Hé hé, és velünk mi lesz? – kérdezte Tom ijedten.
- Mindent meg tudtok beszélni nélkülem is. – mosolygott rá az énekes, majd Angellel kézen fogva elindultak a kijárat, és talán egy új élet felé.
- Egyébként… - nézett a lányra. – A nevem Bill…

Vége.