Georg Papa Lányai 3. rész

Only for Hungarians. 

Csak a Magyaroknak.

Nur für die Ungarn.

Halihó. 

Lelkesen vártam a kommentjeiteket, hogy miből szeretnétek olvasni, hát.... ehm... nem jött össze. Úgyhogy hoztam a G.P.L. következő részét.

Georg Papa Lányai 3. rész

- Nita! - szaladtak be hozzám a srácok. De én meg pont akkor szaladtam ki a szobából, egyenesen át Ely szobályába. A srácok utánam szaladtak.

- ELY! - kiabáltam be a szobába, de ő nem volt bent. Ezért azonnal leszaladtam anyához, aki nem nagyon zavartatta magát. A srácok még mindíg utánam szaladgáltak.

- Anya! Hol van Ely?! - én, idegesen

- Nem tudom.... még nem jött haza... - anyánk

Amikor ezt meghallottam, magamra kaptam egy dzsekit, és elszaladtam, de a srácok nem sokkal ez után utolértek.

- Nita... Hova szaladsz? - Gusc.

- Ely... - én

- Mi van Elyvel?? - Tom

- Valami történt vele... - mondtam majd mintha hasba szúrtak volna olyan fájdalmat éreztem, és összeestem.

- Anita! - Georg

- Jól vagy? - Bill

- Nem.... Valami történt Elyvel... - én

- Ezt honnan veszed? - Tom

- Érzem... És láttam Elyt álmomban.... - én

- Jah persze.... - Gusc.

- Eresszetek el! - mondtam majd ellöktem őket magamtól, és nem tördődve azzal, hogy fáj a hasam elszaladtam...

- ELY....ELY HOL VAGY?! - kiabáltam... Majd ahogy egy utcához értem, ahol megláttam 2 embet... Az egyik a földön feküdt a másik pedig egy késsel a kezében engem nézett.

- Szija kicsim... - szólt egy imerős hang

- Ki vagy te? - én

- Édesem nem ismersz fel? - mondta

- Deen? Te vagy az? - én

- Igen... - Deen

- És ő.... Ely... - mondtam ki félve ahogy lassan közelebb mentem a fekvő emberhez.

- Felismered? - Deen

- Ely! - én

- Te rohadék... - mondtam, majd lassan próbáltam felemelni, de nem tudtam, mert Deen lábbaszúrt a késsel, és elestem.

- Mért bántottad Elyt?! - kiabáltam rá

- Mert nagyon szemét volt velem, és így tudlak téged is a legjobban bántani. - Deen

- Ezért esküszöm, hogy megöllek! - én

- Azt szeretném én látni... - Deen

- Nitaaa.... - Georg

- Georg? Te vagy az? Apa! - mondtam egyre hangosabban

- Igen... Én vagyok... - Georg

- Biztosurak erre jöjjenek.. Itt vannak... - hallottam Gusc. hangját a távolból. Ami miatt Deen megpróbált elmenekülni.

- Te nem mész innen sehova! - én, majd megfogtam a lábát ami miatt elesett.

- Te hülye liba! - Deen

- Nita... - szólalt meg halkan Ely

- Ely... Jól vagy? - én

- Úgy nézek ki, mint aki jól van?! - Ely, morcosan

- Tom! Vagy valaki! Segítsen valaki! - kiabáltam mire a srácok ideszaladtak hozzánk, és a rendőrők meg elkapták Deen-t.

- Segítsetek már! Vigyétek kórházba! - kiabáltam rájuk

- Nyugodj meg! - Gusc.

- Hogy nyugodjak meg, mikor a tesóm haldoklik?! - kiabáltam rá, de már Georg felemelte Elyt, és futott az autójáig.

- Gyere Nita... - mondta Bill majd lassan felemelt.

Ahogy beértünk a kórházba az orvosok elég furán néztek ránk miközben gyors elvitték Elyt... De nem is csodálom... Gyakori vendégek vagyunk xD. Ahogy elláttak minket, kimentek a srácokhoz, és közölték velük a híreket, hogy hogy vagyunk, meg minden...

*2 héttel később*

- Ááááh végre itthon! - Ely

- Jah! - mondtam én is boldogan

- Csajoooook! - szaladtak le hozzánk a srácok, de ügyesen lezúgtak a lépcsőről, amitől mi kidőltünk a nevetéstől...

- Hééééé nem ér kinevetni a másikat!!! - kiáltott fel Bill

- De hát istenem! Hogy lehettek ilyen hülyék?! - Ely

- Hát jah! - mondtam, de ahogy a mondat végére értem a srácok szószerint letámadtak minket... XD

- Nah gyere csak ide! - kapott fel Bill mire én egy hatalmasat sikítottam, és elkezdtem nevetni. Ahogy láttam Tom is ezt csinálta Elyvel. XD

- Lányok! Kúltúráltan! - mondta anyánk

- Jójóóóóh! - én

- Ahogy látom nem sül ki semmi jó, ha ti ketten együtt vagytok... - anyánk

- Ezzel mire akarsz célozni? - Ely

- Éééén?! Semmire! - mondta anyánk

- Hát jóh... - Ely

*10 percel később*

- Vegyétek lentebb a hifit! Ne mondjam még egyszer! - kiabált ránk anyánk

- De anyaaaa... - én

- Azonnal gyertek le, és pakoljatok rendet! - anyánk

- Nemááááááááár... - Ely

- Nah jóóóó haladjatok! - Georg

- Nemár... te is az ő pártját fogod?! Áruló! - mondtuk Georgnak haragosan

- Nincs vita! Haladjatok! - mondta Georg mielőtt kitőrt volna belőle a nevetés

- Olyan izé vagy! - mondtuk Elyvel egyszerre majd hátat fordítottunk Georgnak

- Ha már rendet kell csinálnunk, akkor csináljuk stílusosan... - mondtam Elynek majd ránéztem, ő pedig nagysejtetően visszanézett rám majd elkezdtünk nevetni.

- Mehet!!! - kiabált hozzám Ely, mire én beraktam egy CD-t amin nagyon full bulizós számok voltak, és elkezdtünk énekelni meg táncolni, miközben a srácok nem enyhén néztek minket hülyének. Bár ahogy elnéztük Bill-nek, és Tom-nak nagyon tetszett, Georg, és Gusc. viszont már szó szerint hátraesett a nevetéstől, mikor egyszer nem tudom honnan elkezdődött egy nagyon ismerős szám... a Reden, amire a srácok fele fordultunk, majd énekelve egyre közelebb mentünk hozzájuk.

Ahogy adaértünk én lassan átkaroltam Bill-t, és elkezdtem körülötte táncolni, ami nagyon tetszett neki, Ely pedig Tom elé állt, és egy nagyon dögös táncot lejtett előtte amitől Tom alig bírta magát tűrtőztetni.

- LÁNYOK! MOSTMÁR ELÉG LEGYEN! - kiabált rán megint anyánk

- Ááááááááh! Ebbe esküszöm, hogy beleőrülök!!!!!! - kiabáltam el magam majd felmentem a szobámba Ely pedig utánam, hogy lenyugtasson...

- Elegem van! - kiabáltam még mindíg

- Nyugíííííííííh^^ - Ely

- Nem nyugi.. NINCS NYUGI!!! - én

- Nah mind1... - mondta Ely, majd valaki kopogott...

- Csajok.... Bejöhetünk? - kérdezte Bill miközben lassan már ki is nyitotta az ajtót...

- Ti igen. - én

- Nagyon jók voltatok... - Tom

- Igen! - Bill

- Köszike skacok... - én

- NITA!!! - üvöltött fel anyánk

- MEGYEK!!! - kiabáltam neki vissza

- Én meg megyek lefekszek aludni... - mondta Ely miközben Tomnak felcsillant a szeme amit Ely is észre vett...

- ...EGYEDÜL.... - hangsúlyozta ki nevetve, amitől mi is elkezdtünk nevetni

- Mi lassan megyünk... Majd holnap találkozunk... - mondta Georg majd a többiek is csatlakoztak hozzájuk

- Figyelj kincsem... Holnap reggel elutazunk Párizsba, és szeretném, ha te velem jönnél, mert Ely Georgékkal megy... Jó? - anya

- Ez most komoly??? - én, nagy lelkesedéssel...

- Igen... De Elynek ne szólj... Neki majd Georg mondja el... - anyánk

- Oksyka... - én, majd felszaladtam a szobámba, és elkezdtem pakolni...

Reggel anya korán felkeltett, és elindultunk a reptérre. Az út uncsi volt, de én megtörtem a csendet...

- Anya... Hol van Ely? És a TH-s srácok? Vagy apa? - kezdtem el faggatni...

- Ők majd a későbbi géppel jönnek... - anya

- Hát jóh... - én

*eközben Elyéknél*

- Hol van Nita? - Bill

- Mert?? Nincs a szobályában?? - Ely, csodálkozva

- Nem... Nincs.... - erősítete meg Gusc.

- És az anyánk hol van? - nézett rá Ely Georgra

- Nem tudom... - Georg

- Felhívom a haverokat, hogy nincs e náluk... - Ely

- Oksa. - Tom

*eközben nálam 2 órával később*

- Hol vannak már?! - kezdtem el kiabálni

- Nyugodj már le! ŐK NEM FOGNAK JÖNNI!!! - anyám

- Mert??? Hogy? Mért??? - én

New site =D

Only for Hungarians. 

Csak a Magyaroknak.

Nur für die Ungarn.

Halihó ismét! =D

Új oldallal frissült a "My favourites" modul, méghozzá nem mással mint Gréti Kaulitz oldalaival.
Ha szeretsz fan történeteket olvasni ott a helyed nála. :) Én személy szerint odáig vagyok az írásaiért. :)

Puszi nektek. Jó éjt! ;)

Whisper Into The Night =D

Only for Hungarians. 

Csak a Magyaroknak.

Nur für die Ungarn.

Halihó! =D

Nos összeszedtem nektek a "Whisper Into The Night" című történetem fent levő részeit (amit még az előző oldalamra töltöttem fel). 

Jó hír, hogy ebből 4 rész fent van szóval, ha tetszik a történet akkor van lehetőségetek jócskán olvasni belőle. ;)

Nem is húzom tovább az időtöket, jó olvasást! =D

(A szövegre kattintva elérhetitek a részeket)

FIGYELMEZTETÉS: +16/+18, felnőtt tartalom, erőszak

Whisper Into The Night 1. rész

Whisper Into The Night 2. rész

Whisper Into The Night 3. rész

Whisper Into The Night 4. rész

Ui.: Holnap melyik történetet hozzam? A Vágyakat vagy a G.P.L.-t? Írjátok meg komiban. ;)

Competition =) /Hungarian/

Tokio Hotel 8 Years Durch Den Monsun versenyre készített novellám. Remélem tetszeni fog. ;)
Jó olvasást! =)

I can’t keep my eyes off of you…

A nap észvesztően ragyogott a felhőmentes kék égen, az örök nyár csodás ígéretével.
Bill Kaulitz épp a lépcsőről sietett le, és kereste a kocsi kulcsait, melyeket úgy emlékezett, hogy a nappaliban hagyott. Hosszú szőke haja súrolta a vállait, miközben föl-le rohangált a helyiségben. Hosszas kutatás után szitkozódva indult vissza az emeletre, hogy újra átvizsgálhassa a szobáját. Dühösen lökte be az ajtót, és sietett az íróasztalához, mely az ablaka alatt foglalt helyet.
- Valahol itt kell lennie! – dúrt bele a papírkupacba, frusztráltan pillantott ki az ablakán, majd vissza az asztalra, de akkor…
- Mi a…? – nézett fel újra, mikor realizálta a látottakat.
A szomszéd ház ablakában egy lány ugrált egy zeneszámra. Egy apró short volt rajta és egy melltartó. Hosszú barna haja hullámokban omlott a vállaira.
A látványon egyből elmosolyodott. Hihetetlen volt számára, hogy hogy lehet egy lányban ennyi életerő kora reggel. Elbűvölve könyökölt a nyitott ablaknál, és szüntelenül mosolygott, de ekkor a lány az ablak felé ugrott, és pár pillanattal később realizálta, hogy valaki épp őt nézi. Zavartan elmosolyodott, és egy helyben topogott. Bill csak játékosan felvonta a szemöldökét, mire a lány elnevette magát, és az asztalához lépett.
Az ifjabb Kaulitz nem látta pontosan, hogy mit csinál a rejtélyes lány, de talán nem is érdekelte igazán csak az, hogy még ott van, és nem rohant el. Ekkor üzenete érkezett…
„Mi újság?” – emelte fel a lány a papírlapot még mindig fülig érő mosollyal.
Bill sem bírta tovább. Elnevette magát, keresett egy tollat és egy papírt, hogy válaszolhasson.
„Nem sok. Elvesztettem a kocsi kulcsomat.” – mutatta fel tettetett szomorúsággal, majd arcizmai visszaálltak az eddig megszokott görbére.
„Uhhh” – érkezett a válasz, egy szájhúzással.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve Bill előkapott még egy lapot, és körmölni kezdett.
„Ha azért táncoltál, hogy elbűvölj, akkor még folytathatod.” – mutatta fel az új üzenetet, mire a lány jóízűen felnevetett.
„Talán legközelebb” – jött az újabb lap, egy újabb fülig érő mosollyal.
Bill szíve kihagyott egy dobbanást. Már nagyon régen érzett ilyet utoljára. Szerelem lenne? Talán. De nem töprenghetett rajta tovább, mert eszébe jutott, hogy a stúdióban már biztos várnak rá. Elővett egy újabb lapot, és most lassabb ütemre váltva írta fel az üzenetet.
„Mennem kell. Később látjuk egymást?” – emelte fel reménykedve a papírt.
„Persze. Szép napot.” – mutatta fel a lány a választ, majd integetett Billnek, aki viszonozta a gesztust.
A barna hajú még egy utolsó pillantást vetett rá, majd eltűnt a szobában.
Bill elbűvölve könyökölt még mindig az ablakban, és hiába szerette volna elszakítani a szemét a szobáról, egyszerűen nem tudta. Egész addig kémlelte a másik házat, amíg a telefonja hangos csörömpölése fel nem riasztotta abból a kis törékeny világból, melyben éppen vándorolt.
Tom volt.
Úr Isten! A stúdió! – ugrott be neki, majd az asztal sarkára pillantott, ahol a kulcs megadóan hevert. Felkapta, és sietett is dolgozni.
Mikor beért, mindenki meglepetten figyelte őt, mert észrevették a változást rajta. Ebédszünetben Tomnak mindent részletesen elmesélt.
Alig várta, hogy hazaérjen, és újra láthassa a lányt, de minden perc gyötrelmesen lassan vánszorgott. Mire a nap eltelt úgy érezte legalább 20 évet öregedett, így mikor belépett az ajtón, - testvérével mit sem foglalkozva – azonnal a szobájába rohant. Szinte rettegett, hogy mikor az ablakon kinéz nem fog rá visszanézni senki, így mikor átnézett a másik ablakba a szíve ismét hatalmasat dobbant. Abban sem volt biztos, hogy nem ugrott ki a mellkasából. A lány ott volt, és a csillagokat nézte, mielőtt ráemelte volna a tekintetét.
Mikor egymás szemébe néztek az idő egy pillanatra megállt. A lány maga mellé nyúlt, és felemelt egy lapot.
„Hello újra.” – mosolyodott el.
Ettől a pillanattól kezdve minden reggel, és este váltottak pár szót papírlapok segítségével, mert egyiküknek sem volt mersze megkérdezni, hogy találkozhatnának-e másképp. Bill túl elfoglaltnak vallotta magát, amibe csak ezek az apró kis beszélgetések fértek bele, a lány pedig túl szemérmes volt ahhoz, hogy rákérdezzen.
Hetek teltek el így. Várva a reggelt, és várva az estét. Egy napot sem hagytak volna ki, hisz érezték, hogy abba belehalnának.
Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Bill korábban kelt fel, hogy tovább beszélgethessen a lánnyal, de mikor az ablakban volt, egyszerre szörnyen rossz érzése támadt. Aznap hiába várta beszélgető társát, ő nem jött. Csalódottan ment munkába, majd este izgatottan, és egyben aggódva sátrazott le újból az ablaknál, de a várva várt személy nem jött.
A napok, és a hetek teltek, és Bill kezdte egyre üresebbnek érezni magát. Legbelül, mintha csendben, és lassan haldoklott volna. Még testvére sem tudta jobb kedvre deríteni, hiába próbálkozott. Az ifjabb minden reggelt, és estét az ablakban töltött, hogy újra láthassa a lányt. Most, hogy magányában volt ideje gondolkozni, eszébe jutott, hogy a lánynak még csak a nevét sem tudja. Az emlék szörnyű fekete foltként hatolt az elméjébe. Hogy kijavíthassa az űrt magában, a lány mosolyára, és a mélybarna szemeire gondolt. Elmosolyodott.
- Angel.” – ejtette ki a szót. Angyal. Igen, csak is az lehetett. Felnézett az égre. Egy csillag sem ragyogott. Mindent beborítottak a szürke fellegek. – Vajon hol lehetsz? – kérdezte az égtől. Legbelül szinte remegett a gondolattól, hogy talán baja eshetett neki.  Próbálta elhessegetni a gondolatot, de az egyszerűen lecövekelte magát valahol a szíve legmélyén. A rádió halkan szólt mögötte, mikor egy ismerős dallam zendült fel.

„I'm staring at a broken door
There's nothing left here anymore
My room is cold
It's making me insane…”

Bill eltűnődve hallgatta tovább a dalt.

„I've been waiting here so long
But now the moment seems to've come,
I see the dark clouds coming up again.”

Az ablakon kifelé bámulva önkéntelenül is dúdolni kezdte a refrént.

- „Running through the monsoon
Beyond the world
Til' the end of time
Where the rain won't hurt
Fighting the storm
Into the blue
And when I lose myself I'll think of you
Together we'll be running somewhere new
Through the monsoon
Just me and you… - hunyta le a szemét, mielőtt könnyei kicsordulhattak volna.

1 hónap telt el mióta a lányt nem látta. Úgy érezte itt a vége, nincs tovább. Nem akart több csalódást. Eldöntötte, hogy többé nem fog az ablakban várni, és várni, míg a fájdalom belülről teljesen felemészti.
Ma egy megbeszélésre kellett menniük, így hát ébredés után összeszedte a dolgait, és igyekezett még csak az ablak közelébe sem menni. Egy óra múlva már Tommal, Georggal, és Gustavval egy színházban voltak. A producer már várt rájuk, és széles mosollyal üdvözölte őket. Épp hogy pár szót váltottak gitárhúrok pendülése törte meg a beszélgetésüket, melyet egy ének is követett.

„What day is it? And in what month?
This clock never seemed so alive.
I can't keep up and I can't back down
I've been losing so much time…”

Egy hosszú barna hajú lány ült gitárral a kezében. Vörös hosszú ruhája a földet súrolta.
Bill azonnal felismerte őt. Elbűvölte figyelte minden egyes mozzanatát.
„'Cause it's you and me and all of the people with nothing to do, nothing to lose
And it's you and me and all of the people – a lány felemelte fejét, majd könnyes szemei egyből megtalálták azt, akit már oly rég óta várt. - And I don't know why I can't keep my eyes off of you…
Billnek is könnyek gyűltek a szemébe, de egy pillanatra sem vette le a lányról a tekintetét, míg ő tovább játszotta a dalt.
Mikor a dal véget ért, a lány lassú léptekkel ment Billhez. Mélyen egymás szemébe néztek. Nem is próbálták titkolni a könnyeket. Egyszerűen nem volt rá szükség. Egy pillanat volt csak, mire a lány Bill nyakába borult, és szorosan ölelte. A srác sem tétovázott, magához szorította a lányt.
- Angel… - suttogta Bill fülébe. – A nevem Angel.
- Úgy hiányoztál. – búgta a nyakába Bill.
- Te is nekem. Minden egyes nap, minden egyes pillanatában. – húzódott el tőle épp csak annyira, hogy egymás szemébe nézhessenek. – De el kellett mennem Magyarországra, hogy a papírjaimat elintézhessem, és végleg ideköltözhessek.
- Miért nem szóltál? – kérdezte fojtott hangon.
- Azonnali beidézést kaptam. – suttogta a lány, miközben összekulcsolta kezét a sráccal.
- Mit szólnál egy ebédhez? – mosolygott Bill.
- Jól hangzik. – viszonozta a lány a mosolyt.
- Hé hé, és velünk mi lesz? – kérdezte Tom ijedten.
- Mindent meg tudtok beszélni nélkülem is. – mosolygott rá az énekes, majd Angellel kézen fogva elindultak a kijárat, és talán egy új élet felé.
- Egyébként… - nézett a lányra. – A nevem Bill…

Vége.

Competition =) /English/

Tokio Hotel 8 Years Durch Den Monsun competition. =) 

It's my short story. I hope you like it. ;)

I can’t keep my eyes off of you…

The day the cloud glittered maddeningly on free blue sky, with the wonderful promise of the eternal summer.
Bill Kaulitz just hurried down from the stair, and looked for the keys of the car, which ones remembered so, that in the living-room let. His long blond hair scrubbed his shoulders while he was running around up and down in the room. It started back cursing after lengthy research onto a floor in order to be allowed to examine his room again. Pushed open the door angrily, and it hurried to his desk, which took up space under his window.
- Has to be here somewhere! – major into him into the paper heap, frustrated glanced his window, then back up onto the table, but than…
- What the…? – looked up to new one when he realize the seen ones.
A girl jumped onto a piece of music in the neighbouring house's window. There was a change of short on him and a bra. His long brown hair crumbled in waves onto his shoulders.
He broke into a smile at the sight immediately. It was incredible for him how the age of this much vitality may be a morning in a girl. Bewitching leant on his elbows at the open window, and smiled incessantly, but the girl jumped towards the window at this time, and a pair realize that somebody just looks at him later with a moment. Broke into a smile confusedly, and was stamping his feet in a place. Bill raised his eyebrows by the time the girl burst out laughing playfully only, and it came near to his table.
More youger Kaulitz did not see what the mysterious girl does punctually, but it was not interested in the fact that he is there yet possibly really only, and did not run away. At this time his message coming…
„What's up?” – the girl lifted up the sheet of paper with a smile being an ear deep always yet.
Bill did not like it longer. He burst out laughing in order to be allowed to answer.
„Not much. I lost my car key.” – presented it with pretended sadness, his facial muscles returned to the curve to which used was got till now then.
„Uhhh.” – the answer arrived, with a mouth pull.
Bill pulled out a sheet yet controlled because of an impulse, and started scribbling.
„If you danced because of that, that bewitch, you may continue yet then.” – presented the new message by the time the girl burst into laughter tastily.
„Maybe next time.” – the newer sheet, a newer one complained about a smile being an ear deep.
Bill's heart omitted a beat. He felt one like this very once last already. Would he be a love? Maybe. But may not have meditated on him longer because it occurred to him that they wait for him sure already in the studio. A newer sheet taken out, and now wrote down the message changed into a slower beat.
„I gotta go. We see each other later?” – raised the paper living in hopes.
„Sure. Have a beautiful day.” – the girl presented the answer, waved at Bill, who reciprocated the gesture, then.
The one with brown hair glanced a last glance at him yet, disappeared in the room then.
Bill bewitching leant on his elbows yet always in the window, and would have liked plucking his eye vainly from the room, did not know it simply. Whole scanned the other house while the loud clatter of his telephone did not startle it from the little fragile world in which he was wandering just.
He was Tom.
Oh, my God! The studio! – jumped in for him, the table glanced at his pole where the key was lying resignedly then. Snatched it up, and hurried to work.
Everybody was watching him surprised because they noticed the change on him when he arrived. He told everything to Tom in detail in a lunch break.
Was waiting for getting home hardly, and let him be allowed to see the girl again, but all minutes trudged slowly painfully. By the time the day passed at least 20 felt it so year grew old, like this when he entered on the door, - his sibling what dealing – immediately his room rushed. Was terrified quasi, that when it looks out of a window nobody will look back upon him, like this when revised into the other window his heart again huge one stamps. He was not sure that he did not hop out from his chest. The girl was there, and looked at the stars, before would have raised his look.
When they look each other in the eye the time stopped for a moment. The girl beside herself stretched, and a sheet lifted up.
„Hello again.” – broke into a smile.
Started because of this moment on all of them in the morning, and a couple of words were had in the evening with the help of sheets of paper, because asking whether they could meet some other way was not the courage of one. Bill too avow himself occupied one was too decorous though it, that let him ask about it.
Weeks passed so. Waiting for the morning, and waiting for the evening. A day would not have been omitted, believes it was felt that they would die of it.
This day started so, than the others. Bill got up earlier in order to be allowed to talk with the girl longer, but his bad feeling arose terribly simultaneously when he was in the window. Waited his talking companion, vainly same day did not come. Disappointed went to work, one being excited in the evening then, and being worried in one tent down again at the window, but the expected person did not come.

The days, and the weeks passed by, and Bill started feeling increasingly emptier. Within, as if quietly, and would have been dying slowly. Even his sibling did not know it to a better mood to clarify, made an attempt vainly. The junior one all mornings, and it spent an evening in a window in order to be allowed to see the girl again. Now, it occurred to him in order not to know the girl's name only yet that he had time to think in his solitude. The memory penetrated into his mind as a terrible black patch. That let him be allowed to correct the space alone, onto the girl's smile, and thought of his deep brown eyes. He broke into a smile.
- Angel. – dropped the word. Angel. Yes, it may have been only. It looked up onto sky. A star did not glitter. The grey clouds covered everything. – Where you may be? – asked the sky it. He trembled with the thought that his trouble may have set about him possibly quasi within. Tried to shoo away the thought, but it simply struck root himself somewhere in the deepest dot of his heart. The radio was on silently behind it when a familiar melody sounded up.

„I'm staring at a broken door
There's nothing left here anymore
My room is cold
It's making me insane…”

Bill listened to the song brooding longer.

„I've been waiting here so long
But now the moment seems to've come,
I see the dark clouds coming up again.”

It started humming the refrain staring outward unintentionally on a window.

- „Running through the monsoon
Beyond the world
Til' the end of time
Where the rain won't hurt
Fighting the storm
Into the blue
And when I lose myself I'll think of you
Together we'll be running somewhere new
Through the monsoon
Just me and you… - he closed his eye before his tears could have spilled out.

1 month passed since he did not see the girl. Felt it so end of story, is not longer. More did not want disappointment. Decided that more will not be waiting in the window, and to wait while the pain consumes it totally from within.
They had to go onto a discussion today, like this well gathered up his things after an awakening, and the window was struggling along yet only closer neither to go. One hour going by already with Tom, Georg, and with Gustav they were in a theatre. The producer waited for them already, and welcomed them with a wide smile. Just that guitar strings had a couple of words twanging broke their talk, which a song followed,.

„What day is it? And in what month?
This clock never seemed so alive.
I can't keep up and I can't back down
I've been losing so much time…”

A girl with long brown hair was sitting with a guitar in her hand. His red long dresses scrubbed the land.
Bill recognised her promptly. Spellbound was watching her every single moment.

„'Cause it's you and me and all of the people with nothing to do, nothing to lose
And it's you and me and all of the people – the girl lifted up her head, her with eyes full of tears found it immediately then, who already like that for a long time expected. - And I don't know why I can't keep my eyes off of you…
Tears accumulated into Bill's eye, but did not take his look off the girl for a moment while she played the song longer.
The girl went with slow steps to Bill when the song understands an end. They looked each other in the eye deeply. They did not try to conceal the tears. There was not need for it simply. There was a moment only by the time the girl fell into Bill's neck, and embraced it tightly. The guy did not hesitate, embraced the girl.
- Angel… - whispered it in Bill's ear. – My name is Angel.
- You were missing so. – hummed it her neck Bill.
- I miss you too. In the single moment of each single day, everything. – just drew away from him only so much, that let them be allowed to look each other in the eye. – But I had to go away onto Hungary in order to be allowed to arrange my papers, and let me be allowed to move here finally.
- Why you did not speak? – asked it on a subdued sound.
- I received an immediate summons. – the girl was whispering it while she folded her hand with the guy.
- What you would say to a lunch? – Bill smiled.
- Sounds good. – the girl reciprocated the smile.
- Hey hey, and with us come on? – Tom asked it scared.
- You can talk everything over without me. – the singer smiled at him, they started having an effect on a hand with Angel then the exit, and maybe towards a new life.
- By the way...  - looked out on the girl. – My name is Bill…

The End.

Vágyak 7. rész =)

Itt is volna az ígért rész! :) Jó olvasást! Komikat kérnénk! ;)

Vágyak 7. rész

  *Nitáéknál : *

- Jah, és segítettem kikészíteni a ruhád. - mondta a fiú, amikor meglátta, hogy a lány a böröndjéhez készül legugolni.

- Hogy mit csináltál? - hitetlenkedett, mivel nem hitt a fülének.

- Öhm. - vakarta meg a tarkóját. - Nem kellett volna?

- Hát nem! És hol vannak? - kezdett ideges lenni.

- Ott a fotelban. - vigyorgott egyet az énekes.

- Kiváncsi vagyok mit hoztál össze. - lépett Nita a fotelhoz, könnyedén fogalmazva sokkot kapott, mivel a számára nem valami kedvelt ruhákat készített ki Bill. - Bill, ezeket a ruhákat honnan szedted?

- A bőröndödből. - felelte nyugisan.

- Egy, neked mióta van megengedve, hogy a bőröndömbe turkálj. Kettő, van fogalmad arról, hogy ez Ely blúza? Tisztában vagy azzal, hogy mit csinálna, ha felvenném? - nézett a fiúra.

- Csak segíteni akartam. - mondta Bill.

- Jah, mint a sport szeletes csávó. - felelte Nita.

- Mindenki hibázhat, nem? - kérdeztem.

- Nem, szivi, te nem. - kezdett más cuccokat keresni Nita.

- De ezek jók! Ne vegyél másikat! - tette karba a kezét a énekes.

- De fogok. - mondta a lány és elindult felvenni a ruháit. Körülbelül 10 perc múlva visszaért.

- Szerinted, mit csinálnak Tomék? - kérdezte.

- Szerintem Tom alszik. - mondta Bill nyugodtan.

- Ahogy Elyt ismerem már rég kész vannak. - vigyorogott egyet a lány.

- Szerintem nem. - állította az énekes.

- Megnézem őket. - mondta a lány és elindult, de csalódnia kellett mivel zárva találta az ajtót, ezért visszament. - Be van zárva az ajtó.

- Tényleg? Ezek elmentek valahova? - kérdezte magától az énekes. - Én felhívom. - dünnyögött magában.

- Bill, hagyd már, hogy együtt legyenek. - szólt rá Nita.

- De tudni akarom, hogy hol van. - mondta Bill.

- Bill, ő már nagykorú. - vette el a telefont Bill kezéből.

- Add ide! - nyúlt a telefonja után.

- Nem! - nézett a fiú szemébe.

- Tudni akarom, hogy mi van vele! - emelte fel a hangját.

- Majd megtudod, ha elmentünk már a buliba! - válaszolt Nita, Bill elvette nagy nehezen a telefont és tárcsázta Tom számát. - Bill, ne!

* Nálunk *

- Tom mondd, hogy nem a telefonod csörög! - néztem rá.

- Ide adod? - kérdezte, mivel a táskámban volt. Ilyenkor annyira tudom utálni azt, aki Tomot hívta. Legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy nem, de azok a szemek... Egyszerűen nem lehet, ellenállni, azoknak. A kérdésére nem válaszoltam, előkerestem a telefont, és megnéztem, hogy kihívja. Nem lepődtem meg. Bill volt az. Még mielőtt bármit csináltam volna a telefonnal ránéztem Tomra. Már a telefon után nyúlt, elhúztam a kezem, ő furcsán tekintett rám. Hátulról átölelt és csak ennyit súgott a fülembe : - Kérlek! 

Gondolkodás nélkül kinyomtam, majd a táskába süllyesztettem a telefont.

- Ki hívott? És ez mire volt jó? - halmozott el kérdésekkel.

- Bill hívott. - láttam, hogy megforgatja a szemét, én láttam! - És, 21 éven keresztül beszélhetett veled, szóval, pár órát én is kaphatok, nem?

- Bocsi, de nem születésem óta beszélek. Szóval, rossz válasz. Körülbelül 19 éve volt. - húzott egy padfelé, ő leült, és engem pedig az ölébe ültetett.

* Nitáéknál*

- Ez kinyomott! - lepődött meg Bill.

- Te nem ezt tetted volna? - nézett fel a Bravóból a lány.

- Nem. Hanem felvettem volna. - dőlt hátra az énekes az ágyon.

- De, hogy szitkozódtál volna? - nézett rá a lány.

- Úgy ismersz? - támaszkodott fel az énekes.

- Sajnos úgy. - mélyedt bele az újságba.

- Igen? - ült fel.

- Igen. - nézett a szemébe a lány.

- Jól meggondoltad? - állt fel a frontember és elindult a lány felé. Próbált, félelmetesen kinézni, de nem jött össze neki, mivel a csaj, nevetésben tört ki.

- Olyan gonosz vagy! - ült inkább vissza az ágyra. - Inkább zaklatom Tomot!

* Nálunk *

Épp, hogy elváltak az ajkaink, éreztem, ahogy rezeg, és hallottam, ahogy csöng, Tom telefonja.

- Hagy, kapcsoljam ki. - néztem rá.

- Inkább add ide, úgysem fog, békén hagyni. - simított végig az arcomon.

- De most miért jó ez neki? - fogtam meg a kezét.

- Csak félt. Kérlek, add ide. - nyújtotta ki a kezét.

- Tessék. - adtam át a telefont, miután elővadásztam a nagy kupiból.

- Igen? - szólt bele Tom, Bill valószinűleg meglepődött, hogy bátyja felvette a telefont.

- ... - Bill.

- Elyvel a városban ülünk, egy padon. - vigyorgott rám.

- ... - Bill.

- Igen, ott leszünk. - lett ideges. - Rendben, szia.

- Nos? - kérdeztem.

- Azért hívott, hogy hol vagyunk, és este megyünk-e?! - hadonászott, miközben újra útra kéltünk.

- És? - kérdeztem.

- Megyünk. - idegeskedett tovább.

- Mi a baj? - álltam meg, és megragadtam a kezét. A szememben félelem látszott. Ezt az előttem lévő csokoládé barna, szem tükröződéséből láttam.

- Ne félj! - simított végig az arcomon.

- Válaszolj. - majd a félelemből határozottság lett.

- Bill, felidegesített, ennyi. - nézett a szemembe. Miért nem tudok ellenállni, ezeknek a szemeknek?

- Akkor, miért megyünk vissza a kocsihoz? - érdeklődtem, mivel a fekete Cadillac már látó távolságon belül volt.

- Kérlek, elmondok mindent, de most gyere. - kulcsolta össze a kezünk és elkezdett húzni, ez a cselekedete blokkolt, de inkább hagytam és élveztem a pillanatot. - Hol a kulcs? - kezdett kotorászni a zsebeiben.

- Tom... - szóltam.

- Nem tudod hova tettem? - kezdett ideges lenni.

- Tom! - szóltam hangosabban.

- Hol van? - kutatta át az összes zsebét.

- Tom! - lengettem meg az orra előtt a kulcsot.

- Hol volt? - nézett rám.

- Amikor elindultunk, mondtad, hogy tegyem el. - nagy megkönnyebbülés látszott az arcán, nem tudom Bill mit mondott neki, de nagyon felzaklathatta vele.

-          Mit mondott? - kérdeztem, mikor már újabb célunk volt.

Georg Papa Lányai 2. rész =)

Only for Hungarians. 

Csak a Magyaroknak.

Nur für die Ungarn.

Halihó!

Itt is volna a folytatás. :) Jó olvasást. :) 

Holnap hozom a Vágyak folytatását! ;)

Georg Papa Lányai

Másnap reggel szokás szerint suliba mentünk. Az órákat nagy nehezen túléltük. Ahogy elindultunk haza, egyszer csak megcsörrent a telóm. Georg volt az.

- Szija. - én

- Szija hol vagytok? - Georg

- Honnan veszed, hogy Ely is itt van? - én

- Hát ti totál egyformák vagytok, és lehetetlen, h ne eggyütt gyertek haza. - magyarázta el Georg XD

- Nah jó... tényleg itt van... - én

- Á-ááá nem nem! Én előre megyek.. Beszélgessetek csak... - mondta nevetve Ely csak, hogy idegesítsen

Kb. 2 perc múlva egy sikítást hallottam az egyik elhagyatott utca felől...Rögtön tudtam, hogy valami baj van...

- Mi volt ez? - Georg

- ELY!!! - kiáltottam neki majd elkezdtem szaladni, és letettem a telót.

- Ely!!! Hol vagy?? - én

- Nitaaaa fuss innen! - kiabált rám Ely

- Szija Nita... - szólt hozzám egy férfi a sötétből.

- Ki vagy te?! - kérdeztem miközben Elyhez szaladtam aki a földön feküdt.

- Ely jól vagy? - szóltam hozzá halkan...

- Semmi bajom... - Ely

- Sajnálom, de nem mondhatom meg, hogy ki vagyok... - nevette el a végét a csávó

- Gyere Ely tünjünk el innen... - próbáltam felemelni.

- Menj innen! Fuss már! - Ely

- Nem hagylak itt! - mondtam majd felemeltem, és lassan megpróbáltam menni vele, de nem sikerült mert valaki hátulról leütött, de nem ájultam el.

- Mi takar tőlünk?! - kiabáltam rá könnyes szemmel.

- Ha te azt tudnád... - mondta a csávesz

- Nita! Ely! - kiabált Georg

- GEORG! - kiabáltam, hogy észre vegyen minket

- Lányok! - szaladt felénk Georg, a többiekkel.

- A francba! Tünjünk el innen! - mondta a csávó majd elmenekült a haverjával eggyütt.... Mi még mindíg a földön feküdtünk, Elyvel, mert nem tudtunk felállni.

- Jól vagytok? - szaladtak hozzánk a srácok.

- Áááááh.... nagyon fáj.... - mondtam.

- Elyvel mi van?? - kérdeztem ilyedten...

- Ugye jól van?? - én, sírva

- Persze, hogy jól van csak nyugodj meg. - ölelt magához Bill, hogy megnyugtasson.

Annyit láttam, hogy Tom karjaiban van Ely eszméletlenül.

- Ely! - mondtam miközben egyre jobban sírtam, majd magamhoz szorítottam Billt.

- Azonnal vigyük kórházba! - mondta Gusc.

Ahogy ezt kimondták Tom már a kocsi felé indult, Bill pedig óvatosan felemelt. És elindultunk a kórházba.

- Ahogy beértünk az orvosok azonnal odaszaladtak hozzánk.

*10 perccel később*

- Elnézést doktor úr... - Georg

- Mi van velük?? Hogy vannak? - kérdezte Georg aggódva

- Ön az édesapjuk? - kérdezte az orvos.

- Igen! - vágta rá határozottan.

- Anitának többnyire csak zúzódások, és horzsolások vannak., de a másik hölgynek... ööö.. - kezdett el gondolkozni az orvos

- Elynek... - mondta tovább Tom.

- A hölgynek belső vérzése van... - mondta az orvos

- Be lehet menni hozzájuk? - Bill

- Igen.. De csak eggyesével... - ahogy ezt kimondta az orvos Bill már be is lépett az ajtómon.

- Nita... jól vagy? - Bill

- Mostmár igen.... Mi van Elyvel? - én

- Ő is jól van... - mondta Bill nyugtatóan.

- Köszönöm... - én

- Mit? - Bill

- Hogy megmentettetek minket... - én

- Áh... semmiség... - mondta Bill majd egy kicsit mintha elpirult volna.

*eközben Elynél *

- Ely.. Ébren vagy? - szólt hozzá halkan Tom

- Tom? Te vagy az? - Ely

- Igen... - mondta Tom lágy hangon

- Hol vagyok? És hogy kerültem ide? - faggatózott Ely mire Tom mindent elmondott neki.

- Hogy érzed magad? - Tom

- Szerinted? - Ely

- Háááááát... -Tom, majd elmosolyodott

- És.... Nitával mi van?? - jutottam eszébe nagynehezen XD

- Ő jól van... - Tom

- Pontosabban? - Ely

- Nem tudom... Bill bement hozzá... - Tom

- Jah... Értem... - mosolyodott el Ely majd Tom is

*nálam a szobában*

- Bill.... - én

- Igen? - Bill

- Átvinnél Elyhez léccike... Látnom kell, hogy tényleg jól van-e... - én

- Hááát nem is tudom, hogy ezt szabadna... - Bill, de nem tudta befejezni a mondatot, mert közbevágtam.

- Ne vitázz velem! Ha nem viszel át akkor majd valahogy átjutok egyedül... - mondtam nevetve

- Jajj de hülye vagy már bocs... - Bill, nevetve

- Ééééén? Csak legyek jobban ezt még megkapod! - én, még mindig nevetve XD

Nagynehezen rábeszéltem Billt, hogy vigyen át... Ahogy beértünk Elyhez döbbenten láttunk, hogy Ely, és Tom milyen jól elvannak...

- Ely! - én, mosolyogva

- Hugi! - Ely

- Hogy vagy? - én

- Mostmár jól... És te? - Ely

- Én is... - én

- És... Mért nem hagytál ott? Mondtam, hogy menekülj el! - akadt ki rám Ely

- A tesóm vagy! Nem hagyhattalak ott... - én, mosolyogva

- Te tudod, hogy ezek kik voltak? - én

- Nem... Eggyiket sem ismertem fel... - Ely

Nemsokára bejött Elyhez az orvos.

- Őőőő hölgyem maga mit keres itt?? - akadt ki rám

- Elnézést doktorúr de ő az ikertestvérem, és látnom kellett, hogy jól van... - én

- Rendben, de kérem most fáradjon vissza a szobályába. - orvos

- Azonnal... - én, majd Bill már el is indult velem eggyütt xD

*1 héttel később* gyorsan telik az idő xD

- Ééééééés ennyi! - Caren

- Vége a tánc próbának... Mindenki mehet haza... - Caren

- Cooool..... - örvendeztünk eggyütt Elyvel... A srácok már kint vártak minket ( szokás szerint xD )

- Nah milyen volt... - Georg

- Klassz csak fárasztó. - Ely

- Jah. - én

- Am. srácok... Én még beugrok Deenhez, ha már erre jöttünk.... Ely! Ne vágj már ilyen pofákat hozzá! - én

- Jó majd igyekszek... - mondta Ely, és tovább grimaszolt, amin a srácok csak nevetni tudtak

- Hahaha nagyon vicces... Mindjárt jövök.. - én, majd bementem Deen házába de amit láttam azt nem tudtam elhinni... Deen egy kiscsajjal fetrengett az ágyban (xD) majd néhány másodperc múlva észrevette, hogy az ajtóban állok...

- Kicsim ez nem az aminek látszik.. - mondta majd lelőkte magáról a kiscsajt

- Te szemétláda! - én, majd elszaladtam amit a srácok is észrevettek, de Ely nem volt velük...

- Nita állj meg! - Deen

- Haggy békén... Menj vissza a szajhádhoz! - én, kiabálva

- Azonnal állj meg!! - kiabált rám megint majd ahogy utolért, elkapta a kezem, és magához rántott, majd én lekevertem neki egy pofont amire az volt a válasz, hogy én is kaptam egyet...

- Eressz el! - én, már sírva

- Ereszd el te rohadék! - rontott neki Bill

- Bill! - én

- Ó szóval ő az új pasid? - Deen, majd ahogy az egyik keze kiszabadult lekevert nekem még egy pofont amitől a földre estem.

- Nem vagyok a pasija csak a haverja!! - Bill

- Jah persze! - Deen

- Bill... Hagyd! Nem ér ennyit! - én

- Hallottad te bunkó köcsög! Takarodj innen... - Deen

- Na ezt már nem... Azt még elviselem, hogy lekeversz nekem egy pofont, és hogy szídsz... De azt hogy Billt le bunkó köcsögözöd azt már nem. - én

- Deen takarodj innen! - kiabáltam rá

- Srácok haggyátok abba! - kiabált rájuk Georg

Én már nem bírtam tovább ezért sírva elrohantam. Ahogy Bill észrevette utánam akart szaladni, de ahogy láttam Deen még nekiugrott. Ahogy hazaértem felszaladtam a szobámba, és álomba sírtam magam...

*2 órával később*

- Ne..... Ne.... ELY! - ültem fel hirtelen az ágyamban ahogy felkiáltottam...

Memento Mori

Only for Hungarians. 

Csak a Magyaroknak.

Nur für die Ungarn.

Halihó Drágáim!

Sajnálom, hogy tegnap nem hoztam a G.P.L. folytatását, de eléggé pocsékul vagyok még mindig és van mikor semmi nem marad a fejemben... :( Úgy döntöttem ma hozok nektek egy novellát, és majd holap lesz G.P.L.-ből rész, holnap után pedig Vágyakból. /EZ 100%!/ :D

A novellámról csak annyit mondanák, hogy ezt annó egy novella író pályázatra írtam, és még eddig sehol nem publikáltam. Mivel ez kiadóhoz íródott nem írhattam meg TH-snak, de gondolom a szereplőosztásból ki lehet következtetni, hogy ki kicsoda. :D
Figyelmeztetés: Fantasy feelinges. :D

Jó olvasást, és komikat kérnék. ;)
/A "szerkesztése (bekezdések stb.) meg volt csinálva, de a blogom úgy döntött 4x, hogy ő úgy nem óhajtja közzé tenni. ;)/
Cím jelentése: Emlékezz a halálra.

Memento Mori

Hetek óta először, hogy kettesben lehettem Billel. Dave, és Lindsy leléptek itthonról, és végre Adam sem lóg a nyakunkon.

A nagy bársonnyal fedett ágyon feküdtünk, és csókolóztunk. Minden tökéletes volt. Kedvesem gyengéden csókolt, miközben fölém hajolt. Míg ő a nyakamra tért, én mélyen beszívtam parfümje illatát, amely mindig is mámorító volt a számomra. Hosszú percek teltek el így, majd mikor kinyitottam a szemem, egy fiatal lány lebegett fölöttünk.

- Szűz anyám! - rikkantottam fel ijedten, és Billre is sikerült a frászt hoznom.

- Mi a baj? - meredt rám.

Csalódottan tekintettem rá, ebből azonnal tudta mi is történt.

- Stella ugye nem? - ült fel, miközben elkerekedett szemekkel nézett rám, és a csalódottság apró fénye csillogott a barna szempárban.

- De igen. - húztam el a szám. - Gyors leszek ígérem. - pattantam ki az ágyból, majd egy szájra puszit adtam kedvesemnek kárpótlásként.

Szerencsém volt, hogy rátaláltam. Ő, a testvére, és a húgom tartozik azon személyek közé, akik tudnak a képességemről, ami nem más, mint hogy látom a holtakat. Ez ugyan nagy áldás, de még nagyobb teher, hisz sosem tudhatom mikor bukkannak fel az elveszett lelkek.

A fejemmel az ajtó felé biccentettem jelezve az útirányt, majd amint kiértünk felvont szemöldökkel néztem rá. Csak most kezdtem el töprengeni azon, hogy hány éves is lehetett mikor meghalt. Nem nézett ki többnek 17-nél. Fekete hosszú haja a hófehér arcába hullott, nagy barna szemeiben tükröződött a fájdalom.

- Mit tehetek érted? - törtem meg a csendet.

- Engem érted küldtek. - felelt meglepő nyugodtsággal.

- Mi? - döbbenten meredtem a lányra.

Sokunknak nem tetszik amit teszel. Nem kell mindenkinek továbblépni a fénybe. Haragszanak rád. - mondandója közben szemszíne még sötétebbre váltott, mint eddig volt.

- Kik? - kerekedtek el a szemeim.

- Hát ők... - nézett körbe a sötét helyiségen, majd folytatta. - Az árnyak. Amiket látsz, és amiket nem veszel észre. Mind figyelnek.

- Mégis mit akarnak? - kiáltottam rá ingerülten. Mindig is utáltam, ha valaki rébuszokba beszél.

- Azt, hogy hagyd abba! - mélyült el a hangja, és már cseppet sem hasonlított arra a lágy női hangra ami az imént volt. - Ha nem, nagyon meg fogod bánni!

Amint az utolsó szavakat is kimondta egy hatalmas villanással el tűnt. A fényáradat az egész házat beterítette. Bill azonnal kirohant hozzám, hogy megbizonyosodjon róla, semmi bajon nem esett.

- Kicsim mi volt ez? - ijedten kémlelte az arcom, a keze pedig szüntelenül remegett.

- Fogalmazzunk úgy, hogy akadt egy kis problémám. - húztam a szám.

Az igazat nem mertem elmondani neki. Így is eleget aggodalmaskodik miattam. Bill viszont hajthatatlan természetű, úgyhogy előbb vagy utóbb - bár inkább utóbb - be kell avatnom a történtekbe.

1 órával később már mind a ketten a szobánkban voltunk, és a fejünket törtük a megoldáson. Míg én az ágyon helyezkedtem el törökülésben, és a meditációval próbálkoztam, ő ingerülten fel, és alá járkált.

- Kicsim. - szólaltam meg még mindig csukott szemmel, hisz a járkálásával megnehezíti a dolgomat. - Kicsim... Légy szíves ülj le, és nyugodj meg. - nyitottam ki lassan barna szemeimet, miközben kedvesemre pillantottam.

- Te könnyen beszélsz! - csattant fel.

- Miért is? Amúgy meg ki a médium? Én, vagy te? - vontam fel a gondosan, és ívelten kiszedett szemöldököm.

- Te! - dúrt éjfekete vállig érő hajába. - Bár néha jobb lenne, ha a "senkit" mondhatnám válasznak. Ugyan nem mutattam, de sikerült mélyen megbántania. Talán ő is érezte, hisz szégyenkezve nézett rám. A válaszom csak annyi volt, hogy mély levegőt vettem, és ismét elmerültem a meditációba.

Gondosan figyeltem a légzésemre, és arra, hogy a negatív energiákat – melyek többnyire a kedvesemtől jöttek – kizárjam.

Egy sötét hely rajzolódott ki előttem. Berlin egyik eldugott része lehetett. Este volt. A kopár falak között csend honolt. Lassan, és félve néztem körül. A szemetes kukák felől halk neszre lettem figyelmes, ezért óvatosan közelebb lépkedtem. Mikor épp egy nagy kartonlapot mozdítottam volna el, egy ijesztő árny megragadta a karom, és üvöltve magához rántott.

Az ijedtségtől azonnal felnyíltak a szemeim, és sikítva hátraestem. Napokig rémálmaim voltak amikben általában meghaltam. Gyakran fogtak el olyan érzések, hogy megfigyelnek vagy követnek. Normál körülmények között paranoiásnak hinném magam.

Már késő délutánra jár az idő.  Ez is egy nyugodt, fülledt augusztusi nap.  Épp Dave-vel folytattam eszmecserét, mikor Billt pillantottam meg az ajtóban. Elmosolyodok. Pont ugyan olyan szívdöglesztő, mint mikor először megláttam, és beleszerettem. Dave furcsa pillantásokkal ostromozott meg.
- Szia szívem. – felállok, és közelebb lépek hozzá.

Az arca rezzenéstelen, és csak a fájdalom csillog gyönyörű barna szemében.
- Mi a baj? – meredek rá, majd mikor megérinteném, a kezem átsiklik izmos testén.

A vér egy pillanat alatt meghűlt az ereimben, elsápadtam, és levegőért kapkodtam.
- Mi történt veled? – kérdeztem remegő hangon, és egy könnycsepp tört utat az arcomon.
- Autó baleset. Minden olyan gyorsan történt. – szem lehunyva folytatta. – Egy pillanat alatt elsötétült az ég, majd egy hatalmas csattanás, és minden zaj megszűnt.

Davere pillantok, majd vissza Billre.
- Hol van a tested? – kérdem félve.
- A Szent Albert kórházban. Csak azért látsz, mert kómában vagyok.
- Dave! A Szent Albert kórházban van Bill. Te menj oda… Én pedig… - adtam ki az utasítást, de elcsuklott a hangom.

A srácnak nem kellett többet mondanom, azonnal a kocsijához rohant, hogy bejusson testvéréhez.
- Sztella mire készülsz? – nézett rám kedvesem ijedten.
- Nem hagyom, hogy miattam meghalj. A sötétség, ami rád szállt, az egy léleksereg volt. Tudták, hogy te vagy számomra a legfontosabb.
- Csak el akartam tőletek búcsúzni. Eljött az időm.

- Még nem! – zártam le a vitát, és elsiettem otthonról. A legközelebbi katolikus templomot vettem célba, reménykedve abban, hogy rátalálok a megoldásra. Bill egy pillanatra sem tágított mellőlem. Mikor leültem a templom egyik padjára ismét megjelent előttem az a rejtélyes lány.
- Sajnálom, én nem ezt akartam. – kezdett mentegetőzni.

- Valóban? – üvöltöttem rá, majd kitört belőlem a keserves sírás.

- Még megmentheted! Csak add a kezed. – nyújtotta felém a kezét.

- Hogyan? – meredtem rá.

- Ha most megöllek, elveszted a képességed, és ők visszahozzák az életbe. – mély levegőt vett, majd folytatta. – Utána én, vissza tudlak hozni téged. Dönts most, mert már csak percei vannak hátra.

Billre pillantottam.
- Ne tedd. – suttogta.
- Szeretlek… - a szó alig volt hallható, ő mégis tisztán értette. Könnyek szöktek a szemébe, miközben én a lány felé nyújtottam a kezem, és egy másodperc múlva megszűnt minden fájdalom. Egy gyönyörű kertben tértem magamhoz, ami tele volt fehér rózsákkal, majd szürke homály lepte el a szemeimet.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, mikor iszonyatos fájdalmak közepette felébredtem. Billt pillantottam meg magam mellett.
- Hol vagyok? – néztem rá fáradtan.
- Kórházban. – mondta, majd puszit adott a kezemre. Éreztem az ajkai puhaságát.
- Ugye te jól vagy? – aggodalmaskodtam.
- Soha jobban. De te jól megijesztettél. Sokáig nem tértél magadhoz. Nézd csak. – nyújtott nekem egy újságot. A főcím egyből a szemembe tűnt: „Sötét vihar felhő szedi áldozatait Berlintől nyugatra.”
- Vége van. – mosolyodott el.

Az ablak felé pillantottam, ami a folyosóra nyílt. A rejtélyes lány kint állt, és engem nézett. Hazudott? Hisz még tisztán látom őt! Elmosolyodott, majd annyit suttogott: Memento Mori.

A testének körvonala lassan elhalványodott, majd teljesen eltűnt.

Elmosolyodtam én is, és csak annyit mondtam: „Igen Bill… Vége van…”